Néhány hete hallhattunk először a Kék Bálna kihívásról. Legalábbis Magyarországon ekkor kapta fel a média, két fiatal öngyilkosságával kapcsolatban. De mit is takar a titokzatos név? Mi állhat egy öngyilkosság hátterében? Mit tehet egy szülő? Cikkünkben összeszedjük a Kék Bálna jelenségről rendelkezésre álló tényeket, valamint feltérképezzük a jelenség pszichológiai hátterét.
A kék bálnák között nem szokatlan, hogy tömegesen vetik partra magukat. Innen ered egy – a posztszovjet országokban elterjedt – tragikus „játék” elnevezése is. A Kék Bálna kihívás lényege ugyanis, hogy a résztvevőknek több héten keresztül különböző feladatokat kell teljesíteniük, míg végül eljutnak a végső szintig az öngyilkosság elkövetéséig. Eleinte csak kevésbé deviáns cselekedeteket várnak el a jelentkezőktől. Például korai kelést, szülők elleni lázadást, bolti lopást. Ezt követően elérkeznek el az önsértő tevékenységekig: a falcolásig, az ujjak levágásáig, majd végül a szuicidumig.
Egy orosz közösségi oldalon, a V Kontaktye-on (VK) hoztak létre olyan nyílt csoportokat, amelyek a kiábrándult, problémákkal küzdő serdülőknek nyújtanak vigaszt. Innen válogatják ki az aktív tagokat, akik bevonhatónak tűnnek a kegyetlen játékba. A következő szint eseményei már egy zárt csoportban zajlanak. A csoportba belépett kamaszok kapnak egy-egy mentort, akik feladatokkal látják el őket. A mentorok mesterien alkalmazzák a szociálpszichológia egyik fontos elvét. Ez nem más, mint a fokozatosság elve. Freedman és Scott szerint a
fokozatosság növeli a meggyőzhetőséget.
Tehát, ha eleinte egyszerűbb feladatokat kapnak, s csak a végső lépés az öngyilkosság, akkor nagyobb valószínűséggel mennek bele, mint ha a mentorok egyből a legsúlyosabb instrukcióval állnának elő. Egyes források szerint azokat, akik végül mégis hezitálnak, megfenyegetik: ha nem teljesítik a kérést, akkor családjukat bántódás éri. Emellett érdemes megemlíteni olyan további pszichológiai elméleteket is, melyek némi magyarázattal szolgálhatnak a fiatalok megdöbbentő lépéseire.
Először is fontos tisztában lenni a serdülőkor alapvető jellegzetességeivel. Erre az időszakra jellemző a fokozott sérülékenység. Az eriksoni fejlődéselmélet szerint a serdülőkor krízise az identitás kialakítása, melyhez szükséges a folyamatos exploráció, és bizonyos normákhoz való alkalmazkodás. Ebből adódóan a serdülők
sokkal nagyobb mértékben válnak kockázatvállalóvá,
gyakran annak érdekében, hogy egy csoport tagjaivá válhassanak. Az, hogy egy tevékenységet ki, mennyire talál kockázatosnak, az egyén szubjektív megítélésétől függ. A serdülőkori fokozott kockázatvállalás az identitás alakítása mellett a prefrontális kéreg éretlenségével, ebből adódóan az érzelmi-cselekvéses kontroll hiányosságaival magyarázható. A valahová tartozás Ryan és Deci elmélete szerint alapvető motivációink közé tartozik, s ez a vágy a serdülőkorban csak fokozódik. Ez szintén szerepet játszhat a Kék Bálna csoporthoz való csatlakozásban.
Ám felmerülhet a kérdés: mi vezet egy fiatalt az önsértéshez, végül pedig az öngyilkossághoz? Horváth Lili Olgát, az Eötvös Loránd Tudományegyetem PhD hallgatóját kérdeztük a serdülők esetében előforduló önsértő viselkedésről.
„Az önsértés egyik leggyakoribb funkciója, hogy a fiatal a fizikai fájdalom révén megszabaduljon egy szinte elviselhetetlen, kontrollálhatatlan, feszültséggel teli, negatív érzelmi állapottól. Összességében tehát törekvés az ilyen állapotokkal való megküzdésre és egy jobb érzelmi állapot elérésére. Ehhez azonban az önsértés egy nem adaptív, veszélyes eszköz. A kutatási eredmények szerint azok körében, akik önsértenek, gyakoribbak a pszichiátriai betegségek (pl. depresszió, szorongásos zavarok), mint azok között, akik nem folytatnak ilyen tevékenységet. Illetve szinte minden pszichiátriai zavar növeli az önsértés megjelenésének esélyét. Leginkább azok a serdülők lehetnek veszélyeztetettek, akiknél valamilyen hosszabban fennálló hangulati probléma van jelen, és emellett jellemző rájuk az érzelmek felismerésének, szabályozásának és/vagy kifejezésének nehézsége, saját maguk leértékelése. Valamint lobbanékonyak, nehezebben küzdenek meg a distresszel.”
Tehát valószínűsíthető, hogy akik ebben a „játékban” részt vettek, már korábban is hajlandóságot mutattak ilyen fajta tevékenységekre. Sajnos előfordul, hogy az önsértés, illetve az öngyilkossági gondolatok nem kerülnek felszínre, ezért a segítségnyújtás nem történik meg időben.
„Nagyon fontos, hogy ezek a fiatalok a környezetüktől és szükség esetén pszichológus, illetve pszichiáter szakembertől segítséget kapjanak abban, hogy ehhez a törekvésükhöz új megoldási módokat sajátítsanak el, melyek révén valóban hatékonyan tudnak megküzdeni a nehezebb élethelyzetekkel is. Az önsértést minden esetben komolyan kell venni, mert a segítség nélkül maradó önsértő fiatalok akár véletlenül is okozhatnak maguknak életveszélyes állapothoz vezető sebesüléseket. Továbbá az önsértők körében jelentősen magasabb az öngyilkos magatartás megjelenése is. Az öngyilkossági kísérletek és az önsértés közti átfedés akár 50-70 százalék is lehet” – mondja Horváth Lili Olga.
Az öngyilkosság hátterében álló tényezők
Kutatók szerint az öngyilkossági kísérletek száma nagymértékben növekszik a serdülőkor ideje alatt. Ez egyrészt a szocio-kognitív változásokra, másrészt az attribúciós stílus megváltozására vezethető vissza. A negatív érzelmek létrejöttét gyakrabban tulajdonítják belső okoknak, szemben azzal, ahogy korábban tekintettek a világra. Ezeknek a változásoknak a következtében az interperszonális konfliktusok gyakran váltanak ki lelkiismeret-furdalást, valamint szuicid gondolatokat, súlyosabb esetben szuicid viselkedést. A szuicid viselkedés rizikófaktorai közé tartozik a korábbi öngyilkossági kísérlet. Abban az esetben,
ha valaki egyszer már az öngyilkosságot választotta megküzdési módként, akkor könnyebben tekint rá alternatívaként a jövőben is.
Egyes áttekintő tanulmányok szerint a rizikótényezők között szerepelnek emocionális, kognitív, viselkedéses és családi jellegzetességek is. Az emocionális állapotok esetében jelentős prediktív ereje van a depressziónak, a dühnek és a szorongásnak. A viselkedéses indikátorok közé tartozik az impulzivitás, az agresszió és a szerhasználat. A kognitív faktorok között pedig érdemes megemlíteni a reménytelenséget és az öngyilkossági gondolatot, mint problémamegoldást. Végül pedig a családi tényezők esetében, kutatók kimutatták a szuicid hajlam öröklődését, azonban kihangsúlyozandók a család jellegzetességei is. A családon belüli alacsony kohézió, a nagy számú konfliktus, az elhanyagoló szülői magatartás, valamint a fizikai és szexuális bántalmazás gyakran előfordulnak azoknak a serdülőknek a környezetében, akik öngyilkosságot kíséreltek meg.
A Kék Bálna kihívás legtöbbünk figyelmét felkeltette. Mindannyian más-más következtetést vontunk le a tragikusan végződő esetekből. Ám érdemes szem előtt tartanunk a történtek tanulságát. Láthatjuk, hogy a különböző faktorok rendkívül komplex mintázata vezethet egy fiatalt ahhoz, hogy ilyen lépésre szánja magát. Szeretnénk eloszlatni a tévhitet, miszerint egy szülő feladatai véget érnek a kamaszkor kezdetével. Egy korábbi cikkünkben olvashattatok már róla, miért fontos a szülői odafigyelés ebben az időszakban. Ám ezzel az írásunkkal emellett szeretnénk felhívni a figyelmeteket a tudatos médiahasználat jelentőségére is. Fontos megértetni a gyerekekkel ennek jelentőségét, hogy még időben szembesüljenek az ilyen jellegű csoporthoz való csatlakozás veszélyeivel.
