„A testünkkel és a lelkünkkel érdemes egyszerre és folyamatosan foglalkozni” – vallja Terápiás & Tanácsadó Központunk pszichológusa. Szakembereinket bemutató interjúsorozatunk első részében Szeriné dr. Ormándi Erzsébettel ismerkedhetnek meg olvasóink, aki sokoldalú és átfogó szakmai tapasztalatával várja a hozzá fordulókat. Hét évig dolgozott ápolóként az egészségügyben, jogász és pszichológus egy személyben. Interjúnk egy különleges életútról. 

Pszichológia és jog. Mindkét terület komoly elköteleződést és rengeteg időt, energiát igényel. Hogyan találkozott ez a két hivatás az életében?

Már fiatal koromban olyan hivatásra, munkára vágytam, ami igazán a szívügyem lehet. Akkoriban az egészségügy mellett köteleződtem el, egészségügyi szakközépiskolába, majd főiskolára jártam, és nagyon élveztem is a kórházi munkát, de mindig éreztem, hogy valami többre vágyom. A főiskola alatt elég sok pszichológiai témájú órám volt, és mindig is érdekelt ez a tudományterület.

A másik fő érdeklődési köröm a betegjogok, ilyen témában írtam a szakdolgozatomat is. Így amikor a férjem révén megismerkedtem egy kicsit a jogi alapokkal, elhatároztam, hogy foglalkoztat annyira ez az tudományág, hogy beiratkozzam levelező jogi képzésre. Ebben az időben munkahelyet váltottam, és a rendőrségen kezdtem el dolgozni, az aktuális tanulmányaimhoz kapcsolódóan. Érdekes tapasztalat volt ez is, de nem teljesen kompatibilis az én személyiségemmel. Miután doktoráltam, jelentkeztem a pszichológia szakra, és ekkor éreztem, hogy ez az, amire igazán vágyom. Ez újabb sok év tanulást és rendkívüli elszántságot kívánt, de nem bántam meg, és mind az egészségügyi, mind a jogi tanulmányaim és munkám során szerzett tapasztalataimat tudom hasznosítani pszichológusként is.

Tudna erre példát mondani? Miként segíthetik egymást ezek a szakmák?

A jogi pálya nagyon erősen a keretek tartásáról, a határozottságról szól, ezek segítőként is egyértelműen hasznomra válnak. Ezen kívül, ha bárki olyan pszichés nehézséggel küzd, aminek jogi vonzata van, például válásban vagy bántalmazásban érintett, akkor át tudjuk azt is beszélni, hogy mik ezek a jogi vonzatok, milyen eljárásokra számíthat, hogyan tudja képviselni magát, érvényesíteni az érdekeit. Volt is már erre példa, hogy egy kliensem kimondottan ilyen jogi érintettségű problémával keresett meg.

Fotó © Bánszegi Rebeka

Az egészségügyi ismereteim pedig rendkívül széles körben kamatoztathatók, kezdve a pszichoszomatikus, szomatizációs betegségek ismeretével, a krónikus betegségekkel való megküzdési lehetőségeken át odáig, hogy hogyan lehet segíteni a klienst, ha ő maga vagy valamelyik családtagja beteg.

Nem bántam meg az útkereséssel eltöltött éveimet, és úgy érzem, ettől talán még hitelesebb lehetek azon klienseim szemében, akik hasonló utat járnak be, bizonytalanok a karrierjüket, hivatásukat illetően. És persze ne feledkezzünk meg arról, hogy mindhárom terület jelentős személyiségformáló hatással volt rám, és van még mind a mai napig.

Hogyan tudná megfogalmazni személyes pszichológusi hitvallását?

Két komoly meggyőződés mentén dolgozom. Az egyik, hogy

a testünkkel és a lelkünkkel érdemes egyszerre és folyamatosan foglalkozni.

Bármilyen téren is merül fel probléma, nehézség, ezek a folyamatok kölcsönösen hatnak egymásra, így ajánlott mindkettővel egyidejűleg dolgozni. Előfordulhat, hogy annyira megfáradunk lelkileg, hogy nem tudunk fejlődni, ilyenkor érdemes a testünk felé fordulni, azt ápolni, kényeztetni, és ez persze fordítva is így van: a lelki munka hihetetlen mértékben képes támogatni a testi gyógyulást.

Ezen felül hiszek az élethosszig tartó, pozitív személyiségfejlődés lehetőségében, és nagyon megtisztelő számomra, amikor valakit ezen az úton kísérhetek. Fantasztikus, ha megvan valakiben erre a fejlődésre az igény, és felemelő ebben partnerének lennem.

Ezekhez kapcsolódóan mit lát manapság kiemelkedő problémának?

Iszonyúan felgyorsult a mai világ, a mai élet, mindenki szeretne gyorsan változni, gyorsan eredményt elérni, miközben borzasztó mennyiségű információval vagyunk elárasztva. Jó lenne, ha mindenki gyakorolni tudná a kis lépések művészetét, ahogy Exupéry írja Fohász című versében, tudatosítaná, hogy kis lépésekben érdemes változtatni. S amikor éppen nem haladunk, amikor stagnálás van, akkor sem kell kétségbe esni, hanem meg kell állni, felmérni a helyzetünket, megvizsgálni a célunkat, az elért eredményeinket, és ha esetleg visszaesünk, akkor sem kell azonnal feladni.

Meg kell tanulnunk a jelenben létezni, és azt is élvezni, ami éppen aktuálisan van az életünkben.

Milyen munkát végez itt, a Mindset Terápiás & Tanácsadó Központjában?

Jelenleg egyéni tanácsadással foglalkozom, főként életvezetési nehézségekkel, a normatív krízisekből fakadó problémákkal, az önismeret mélyítésével, szorongásoldással, stresszkezeléssel, kapcsolati konfliktusokkal, egyetemi, tanulmányi nehézségekkel, pályaválasztással és a betegségekkel való megküzdéssel, de akár gyerekneveléssel, családalapítással, életközépi válsággal, megakadásokkal is meg lehet keresni.

Fontosnak tartom, hogy minden páciensemnek felmérjük a személyes megküzdési stratégiáit, kapacitásait, és ezekhez mérten, egyéni megoldást találjunk számára.

•••

Ha úgy érzed, megfelelő kísérőd lehetek személyes fejlődésedben, ezen a linken tudsz időpontot foglalni hozzám egyéni pszichológiai tanácsadásra.