Minden ember más, és ez így van rendjén. Egyes emberek jobban, mások kevésbé szervezik életüket. Miből adódhat, hogy valaki tud spontán lenni, amíg a másiknak az az ideális, ha be van osztva minden perce? Miért akarná valaki mások idejét is beosztani a sajátja mellett?

Nem árulunk el nagy titkot, amikor azt állítjuk, minden ember különbözőképp áll a helyzetek értelmezéséhez és kezeléséhez.

AZ ALAPVETŐ KÜLÖNBSÉG A HELYZETEK INTERPRETÁCIÓJÁBÓL FAKAD,

Melynek egyik tényezője, hogy a helyzet és a következmények felett  gyakorolt kontrollt kinek tulajdonítja az ember.

Elsőként Julien Rotter (1966) figyelt fel erre a jelenségre. Ő a kontroll helyének meghatározása kapcsán egy kontinuumot képzelt el, amelynek egyik végpontja a belső, míg a másik végpontja a külső kontrollhely. A belső kontrollal bíró emberek azt gondolják, hogy cselekedeteik által hatással vannak a következményekre – azaz ők alakítják saját sorsukat –, míg a külső kontrollos emberek más környezeti tényezőknek tulajdonítják a végkifejletet.

A belső kontrollos személyeket a következők alapján lehet felismerni:

  • Nagyobb mértékben felelősséget vállalnak tetteikért.

  • A belső kontrollos személy biztos abban, hogy ha akarja, akkor meg tudja változtatni mind a környezetét, mind pedig a saját viselkedését, a külső kontrollos azonban kevésnek érzi ehhez saját erőit.

  • Sikerorientáltak.

  • Frusztrációs toleranciájuk magasabb.

  • Függetlenebbek, hatékonyabbak, teljesítőképesebbek, dominánsabbak.

  • Kevesebbet szoronganak teljesítményhelyzetben, szorongásuk facilitáló jellegű.

A külső kontrollos személyek az alábbi ismérvek szerint jellemezhetőek:

  • A külső kontrollos személyekből hiányzik az indíték a nehezen elérhető célok megvalósítására, és nem nagyon vannak törekvéseik, mivel úgy látják: erőfeszítéseiknek és képességeiknek kevés vagy semmi köze nincs a végeredményhez.

  • Nagyon könnyű vagy nagyon nehéz feladatot választanak annak érdekében, hogy az eredményüket külső tényezőkkel tudják magyarázni.

  • Többet szoronganak teljesítményhelyzetben, szorongásuk debilizáló.

Az, hogy ki hogyan gondolkozik egy adott helyzetről, nagyban függ a fentebb említettektől. Sőt, az, hogy ki hogyan gondolkozik önmagáról, szintén nagyban függ attól,

MILYEN MÉRTÉKŰ FELELŐSSÉGET TULAJDONÍT SAJÁT MAGÁNAK,

és hogyan értelmezi a visszacsatolás tartalmát.

Ha azt gondoljuk, sikereinket azért értük el, mert képességeink és erőfeszítéseink segítettek hozzá ehhez, akkor pozitívabb önértékelést érhetünk el.

„Jóból is megárt a sok”

Ahogy a szólás is mondja, nem feltétlen adaptív, ha minden történést saját magunknak tudunk be, és minden következményt befolyásolni szeretnénk. Vannak bizonyos helyzetek, amelyeket jobb, ha elengedünk. Manapság divatos kifejezés lett a „kontrollmánia”, amelynek még nincsen tudományos definíciója, viszont a mindennapi életben számos formájában, számtalan alkalommal találkozhatunk vele, gyakorlatilag bárhol és bármikor. Kontrollmániás emberek a munkahelyünkön és személyes életünkben is előfordulnak, néha akár észrevétlenül is, hiszen a társadalom néhány vonásukat pozitívan értékeli.

Lássunk pár manifesztációt, amely könnyen tetten érhető:

  • Az illető egész napja, hete, netán hónapja perce el van tervezve, pontosan tudja mit mikor fog csinálni, és ettől az elképzeléstől nehezen tágít.

  • A személy ellenáll a mások által előidézett, hirtelen, számára nem feltétlen kellemes változásoknak, rugalmatlan e tekintetben.

  • Mindig az övé az utolsó szó, hiszen így tudja biztosítani, hogy az fog történni, amit ő akar.

  • Képtelen feladatot delegálni, csapatban játszani/dolgozni, hiszen kicsúszna a kezei közül az irányítás, nem bízik a másikban.

Sokakban felmerülhet a kérdés: honnan ered a kontrollmánia, mik a kiváltó okai?

A válasz nem fekete-fehér, ahogyan az ember és az őt érő impulzusok sem azok. A háttérben más pszichológiai zavar is húzódhat, mint például: neurotikus zavarok, fóbiák, hangulatzavarok, különböző személyiségzavarok. A pszichoanalitikus elmélet szerint a kontrollmánia gyökereit a gyermekkorban kell keresnünk. Eszerint egykor, egy adott időszakban nem kapott a kisgyermek elég figyelmet, így sérültek bizonyos pszichés struktúrái. Többek között egy ilyen struktúra a bizalom kiépítésére való képesség, amely arra is képessé teszi az embert, hogy a bizonytalanságot is jobban viselje. Erik Erikson írta le pszichoszociális fejlődéselméletében, hogy az embernek bizonyos kríziseket (vagy nevezhetjük akár kihívásoknak is) meg kell oldania, hogy továbbléphessen a következő szakaszba. Az első ilyen szakasz a bizalom vs. bizalmatlanság szakasza, amely élet kezdetén (0-2 éves korig) zajlik. Ha nem sikerül elérnie a gyermeknek, hogy bizalommal legyen a világ felé, akkor a későbbiek során nehezen fogja viselni a bizonytalanságot, magát okolja mindenért, és kevésbé lesz bizakodó más emberekkel/helyzetekkel szemben. Erre megoldásként születhet az, hogy mindent ellenőriz, kontroll alá von, minimalizálva a bizonytalanság által okozott szorongás mértékét.

Másik magyarázata lehet a kontrollmániának, hogy egyes emberek inkább magukénak gondolják sorsuk (és mások) irányítását – az ő esetükben a kontroll helye teljes mértékben belső. Ezt akár személyiségvonásként is kezelhetjük. Ahogy már említettük, olykor, főleg az üzleti életben, ez pozitív megerősítést kap, társadalmi értékkel bír. Ki ne szeretne olyan alkalmazottat, aki mindig rendszerezett, naprakész, magabiztos, aki megáll a lábán egyedül is? Ám mint mindennek, ennek is megvannak a maga hátulütői. Elképzelhető, hogy a munkatársai vagy akár beosztottjai nem szívesen látják az ilyen személyt a csapatban, amely jelentős mértékben ronthat a munkamorálon. Tény viszont, hogy a pozitív visszacsatolás után a kontrollmániás munkatárs még nagyobb intenzitással fogja irányítani a körülötte lévőket.

Mit lehetne tenni ellene?

A kontrollmánia mértéke csökkenthető, mint ahogy a tehetetlenség is tanulható, ám ehhez elsősorban a személy belső munkája és kitartása szükséges. Érdemes először a kis, hétköznapi dolgokkal kezdeni, amik nem okoznak akkora szorongást. Akár lehet ezt is strukturált formába önteni a könnyebbség kedvéért.

A legközelebbi program tervezésénél próbáljuk meg átengedni másoknak a szervezés lehetőségét, így vegyünk részt a megszervezett programon.

Amikor tervezzük a hetünket, tűzzünk ki egy olyan napot, amikor hagyjuk magunkat sodródni az árral, és ne tervezzünk semmit előre.

Amikor a tüneteket már úgy érezzük, kézben tudjuk tartani, azokat „kontroll” alá tudjuk vonni, akkor nekikezdhetünk a mélyebb tartalmak, okok és indokok felkutatásának.