Mindannyiunk életében rengeteg ösvény van… melyiken induljunk? Tudjuk-e kik vagyunk valójában és mit akarunk? Ahhoz, hogy az önismeretünkkel kapcsolatban jó válaszokat kapjunk, jó kérdéseket kell feltennünk! Limpár Imre harmadik könyve bővelkedik a „pszichokérdésekben”, de vajon mi merünk-e válaszolni ezekre a kérdésekre, önmagunkról, önmagunknak, őszintén? Könyvajánlónk.

Ha készen állunk az önismereti utazásra, akkor – a szerző szavaival élve – ragadjuk meg a macheténket, szaladjunk be vele a susnyásba és leljük meg saját ösvényünket! Szólaljon meg azonban a fejünkben a vészcsengő, ha valaki gyors, könnyű változást ígér nekünk önmagunkkal kapcsolatban. Hiszen az önismeret, a változás hosszú és lassú folyamat. Erre utal a könyvben szereplő idézet is: „bízz azokban, akik az igazságot keresik, és kételkedj azokban, akik már megtalálták” (André Gide).

A ’Lélek igazságai’ egyszerre önismereti utazás, edukáció a pszichológiáról és a segítő szakmákról és eszközöket (ún. pszichotechnikákat) ad az olvasó kezébe a gördülékenyebb hétköznapokért. A szerző által alkalmazott tudatos kettősség – a humoros és a komoly hangvétel váltakozása – abszolút érezhető: az egyik pillanatban nevettem a történeten, a következőben pedig komolyan elgondolkodtam a feltett kérdéseken, melyek még az esti sétáimon is elkísértek. A könyvben olyan önismereti gondolatkísérleteket és „pszichokérdéseket” találhatsz, melyek végiggondolásával kicsit közelebb kerülhetsz önmagadhoz és elindulhatsz a hosszú önismereti út elején. Talán még a telefonodat is lehalkítod, hogy senki meg ne zavarhasson eközben. A különböző fejezetekben különböző nézőpontból tekinthetünk önmagunkra, a fejezetek végén pedig az adott témához kapcsolódó filmajánlót találunk.

Önismereti gondolatkísérletek

Kezdjünk egy – a könyvből vett – izgalmas gondolatkísérlettel. Képzeld el a következő helyzetet: „még 4 km és egy útelágazáshoz érkezel. A kérdés ez: készülsz-e rá?”

Az útelágazódás természetesen szimbolikus, pont emiatt izgalmas. Mi szokott Nálad történni ilyen esetekben? Utólag konstatálod, hogy épp most hagytál el egy útelágazódást? Vigyázz, ekkor az élet adta lehetőség már el is ment melletted! Esetleg előre eltervezel mindent, aprólékosan és közben elfelejtesz a jelenben lenni? Izgalmas kérdések ezek, bőven adnak gondolkodnivalót. Szintén magával ragadó gondolatkísérlet az ’önismeret tanácsterme’ c. gyakorlat, melyben azt képzeled el, hogy egy tizenkét fős asztalnál ülsz és mind a tizenkét ember Te vagy, csak különböző életkoraidban. Melyik életkorú éned miben méri a sikert, az elégedettséget, a boldogságot?

"Pszichokérdések"

Ahogyan a bevezetőben is említettem, a könyv bővelkedik olyan kérdésekben, melyek lehetőséget adnak nekünk arra, hogy elinduljunk az önismeret útján. Néhány elgondolkodtató kérdés – a teljesség igénye nélkül:

„Elérhető-e még a saját lelked és annak rezdülései?”

„Mi szorongatta leginkább a torkodat?”

„Büszke lenne-e a kisgyermek, aki voltál, a felnőttre, akivé lettél?”

„Ha nyernél a lottón, felmondanál, vagy ugyanúgy, ugyanazt a munkát végeznéd tovább?”

„Hol húzódik a felnőttség határa?”

„Van-e jogod elszúrni az életed?”

Szökési sebesség

Önismereti szempontból azonban nem csak önmagaddal kapcsolatban érdemes gondolkodnod, hanem a másokkal való kapcsolódásaidról is, például a szüleiddel való kapcsolatodról. Ezzel a témával foglalkozik a szerző kedvenc fejezete, ’szökési sebesség’ címmel. Csillagászati fogalomról van szó, mely a könyvben a szüleinkről való leválás analógiájaként szerepel. Maradjunk egyelőre a csillagászatnál: a szökési sebességet megszerzett test képes az égitest (~szülő) vonzásából kiszakadni és tőle egyre távolodni. Mersz-e máshogy gondolkodni, máshogy cselekedni, mint azt a szüleid és a nagyszüleid tették? A tőlük kapott narratívák, hatások, vélemények milyen mértékben kötnek Téged? Felül tudod-e ezeket vizsgálni? A férjedet keresed, vagy a szüleid vejét? A szökési sebesség a szüleinktől való függetlenedés és a felnőttség mértékét mutatja meg. Egy izgalmas gondolatkísérlettel, a „leválás-szeizmográf”-fal Te magad is elképzelheted, milyen pulzusszámmal és hogyan reagálnál egy hipotetikus szituációban, melyben a szüleiddel kellene konfrontálódnod.

Te és az időd

Önmagunkról elmélkedhetünk az idővel való kapcsolatunk mentén is. Gondolkodtál már azon, hogy kié a legdrágább kincsed, az időd? Ezzel a kérdéssel el is érkeztünk a szerző egyik szakterületéhez, az időmanagementhez. Ha az ’idő’ szót behelyettesítjük az ’élet’ szóval, akkor sokkal jobban felértékelődik minden egyes pillanat.

Nem mindegy, hogyan tesszük fel a kérdést: „hány órát szánok erre a feladatra az időmből?” vagy „hány órát szánok erre a feladatra az életemből?”. Egészen másként hat a két kérdés.

Érdekes dilemmákat vet fel az online jelenlét, a válaszadási kényszerével, türelmetlenségével és időrabló természetével. Biztos, hogy néhány órán belül válaszolnunk kell minden üzenetre? Dönthetünk-e időnként másképp, mint amit a kulturális trend megkövetel tőlünk? Milyen módszerekkel tudjuk kordában tartani a képernyőidőnket?

Nagy hajszoltságban élünk, ez tagadhatatlan, de érdemes végiggondolni azokat a beavatkozási pontokat, amelyekkel mi is tudunk élni, hogy az időnk a miénk is legyen, úgy igazán, ne csak a másoké.

Ha igazán belegondolunk a rendszeres okostelefon használat buktatóiba, akkor rádöbbenhetünk, hogy itt már rég nem csak az időnkről van szó, hanem az érzelmi életünkről és az élményeink feldolgozásáról is. Mit is jelent ez? Képzeljük el, hogy egy első randi után vagyunk, épp elköszöntünk a másiktól. A lelkünknek ekkor éppen az ehhez kapcsolódó örömöt / bánatot / frusztrációt /izgatottságot / csalódottságot kellene átélnie, mindezekre azonban még esélyt sem adunk, hiszen egyből előkapjuk a telefonunkat és a bejövő, minket elárasztó ingerekre reagálunk: visszaírunk azoknak, akik írtak, megnézzük, mi történt az instagramon, látjuk, hogy volt egy nem fogadott hívás a főnökünktől… és ezzel már ki is léptünk a helyzetből, érzelmileg is. Ahelyett tehát, hogy ezeket a találkozás utáni érzéseket hagynánk munkálkodni a pszichénkben, már rég máshol járunk. Érdemes lenne ilyenkor önmagunkra fókuszálni és feldolgozni, hogy mi is történt velünk az elmúlt egy órában. Értékes hozadéka lenne mindennek önismereti szempontból is.

"Pszichotechnikák"

A kérdéseken, gondolatkísérleteken való töprengés után a könyv második felében konkrét technikákat kapunk, melyek alkalmazásával könnyebbé és gördülékenyebbé válhatnak mindennapjaink: a pszichotechnikák című fejezetben gyakorlatokat, módszereket és elveket találunk. Megoldásainkra és válaszainkra sokszor mi magunk találunk rá, vannak azonban konkrét tippek, eszközök is. A fejezet olvasása során írhatunk magunknak szabadulólevelet (melyben felmentjük magunkat valamely kötelességteljesítés alól), gondolatban kérhetünk menlevelet valakitől, különböző ismert és kevésbé ismert emberek szerepébe helyezkedve gondolkodhatunk saját döntéseinkről, elkészíthetjük a saját soha dobozunkat, melybe bekerülhet minden olyan cselekedet, amely számunkra sosem opció, ami kívül esik az értékrendünkön. Összeírhatjuk saját mumusmondatainkat és írhatunk protokollt magunk számára. A pszichotechnikák segítenek, hogy az életben egy picit jobban eligazodjunk és a dolgokat a helyén kezeljük. Az „így is jó, úgy is jó!” elve például pont ez utóbbiról szól: a velünk történtek elfogadását jelenti. Egészséges, felnőttes „c’est la vie” hozzáállás ez, mely paradox módon tettre sarkall bennünket.

Az utolsó fejezetből – mely a „térkép önmagunkhoz” címet is viseli – megérthetjük az emberi pszichológiai működés alapvető összefüggéseit és azt, hogy

mely pontokon tudunk mi beavatkozni ebbe a rendszerbe.

 

A könyvben feltett kérdéseket és gondolatkísérleteket ráérősen érdemes olvasni. Ahogyan Popper Péter fogalmaz: „olvasni nem gyorsan kell, hanem lassan, visszalapozva”. A kérdéseken való gondolkodással, azok megválaszolásával közelebb kerülhetünk önmagunkhoz. Ha pedig önismeretünk van, akkor sokkal könnyebben tudjuk stabilizálni magunkat, ha kibillenünk egyensúlyunkból. A kulcs ott van, hogy az önismeretünk segítségével találjuk meg az önstabilizációs lehetőségeket és a beavatkozási pontokat az életünkben.

Az önismereti folyamat azonban lassú és nem ugrásszerű. Ettől azonban nem kell megrettennünk, hiszen „mindig van másik út, mindig tehetünk mást, mint amit eddig tettünk, ezért lehetséges a változás és a változtatás (269.o.)”.

(Az illusztrációk a kötetből valók)