A „mom shaming” problémája – Hogyan szabjunk gátat a jelenségnek?

Az anyák megszégyenítése – akár burkoltan, akár nyíltan történik – rengeteg nő önbizalmát ássa alá nap mint nap. Ha azonban tisztában vagyunk azzal, mi az, ami igazán fontos számunkra, könnyebben ellenállunk a külső elvárásoknak és ítélkezésnek, sőt, mi magunk is elfogadóbbá válhatunk másokkal szemben.

Mom shamingen az édesanyák feletti ítélkezést értjük – jellemzően más anyák részéről – a nevelési döntéseik miatt. Ez olykor burkoltan történik, de előfordul személyesen, csevegőfórumokon és a közösségi médiában is.

Több oka is lehet annak, hogy az emberek miért szégyenítenek meg anyákat. Ezek közé tartoznak – de nem kizárólagosan – a következők:

1. Unalom: A gyereknevelés néha unalmas lehet, és egy vita például arról, hogy az anyák miért és hogyan szoptassanak vagy ne szoptassanak, izgalmat vihet a mindennapokba.
2. Düh: Amikor egy szülő dühös a gyerekeire, előfordulhat, hogy ezt a haragot másokra vetíti ki, hogy ne kelljen szembenéznie a valódi problémáival.
3. Féltékenység: Ez sok szülőnél nmeghatározó tényező. Ha úgy tűnik, hogy egy másik anyának könnyebb az élete, többet keres, vagy jobban viselkednek a gyerekei, akkor könnyű őt elítélni és megszégyeníteni, hogy saját magukat jobban érezzék.
4. Bűntudat: Egyes szülők azért szégyenítenek meg másokat, mert úgy érzik, ők maguk nem adnak eleget a gyerekeiknek. A bűntudat furcsa dolgokra képes!

Cikkünkből kiderül:

1. Sok édesanya csendben küzd, miközben tart a megítéléstől.
2. A nevelési stílussal kapcsolatos ítélkezés szégyenérzetet szül, a szégyen pedig bénító erejű.
3. A legtöbb szülő a tőle telhető legjobbat próbálja nyújtani az adott körülmények között, de a társadalmi rendszereink nem mindig támogatóak.

Mi áll a jelenség mögött?

A mérgező anya-kultúra nehezen megfogható jelenség – hatalmasnak és elvontnak tűnik, mégis szinte mindannyian átéltük már, és pontosan tudjuk, milyen érzés az elszenvedőjének lenni. De mit is jelent valójában, és mi okozza?

A lényege az az elképzelés, hogy csak egyetlen helyes, tökéletes módja van a gyereknevelésnek, és miközben ezt az elérhetetlen ideált hajszoljuk, ítélkezünk más anyák felett, akik másként döntenek.

A mai kor szellemisége pedig kedvez az anyaszégyenítésnek és a mérgező anya-kultúrának. Elvárják tőlünk, hogy száz százalékosan teljesítsünk a munkánkban, a párkapcsolatunkban és a gyereknevelésben is – miközben alig kapunk ehhez erőforrásokat vagy támogatást.

Az eredmény? Folyamatos kudarcérzet: bármit is teszünk, mindig kevésnek érezzük magunkat.

A jelenséget táplálják:

1. a társadalmi elvárások,
2. a közösségi média,
3. az információs túlterhelés,
4. a tökéletességre törekvés.

Mintha ezerfelé szakítanának bennünket, és ahelyett, hogy a saját értékeink mentén hoznánk döntéseket, inkább egy irreális anyaképet kergetünk.

A közösségi média felerősíti a szülők megszégyenítését

A közösségi média kétségkívül sok szülő számára hasznos eszköz: lehetőséget ad tanácsok megosztására, nevelési stílusok megismerésére, fejlődési mérföldkövek nyomon követésére, valamint helyi vagy online közösségekhez való csatlakozásra. Egy országos felmérés szerint tízből nyolc szülő fordul közösségi felületekhez neveléssel kapcsolatos tanácsért.

Az előnyök ellenére azonban ezek a platformok a megszégyenítés melegágyai is lehetnek, ugyanis az online térben csökken az empátia és a felelősségérzet, mivel a kommentelők kevésbé mérik fel a szavaik súlyát és lehetséges hatásait. A közösségi médiában sokan kritizálnak más szülőket, legyen szó a gyermek képernyőhasználatáról, étkezéséről vagy a nevelési módszerekről – mindezt gyakran úgy, hogy semmit sem tudnak az adott család valós helyzetéről.

A nyilvános megszégyenítés különösen bántó lehet, hiszen egy pillanat alatt több ezren láthatják, ami óriási érzelmi terhet ró a megszégyenített szülőre.

Míg élőben az emberek arckifejezéseket, testbeszédet és hangszínt érzékelnek – ami elősegítheti az empátiát és visszafogottságot –, az online térben mindez hiányzik. Egy szülő által feltöltött ártatlan videó percek leforgása alatt bántó megjegyzések céltáblájává válhat, és a negatív reakciók nyilvánosan és azonnal elérik az illetőt.

A közösségi média tehát egyszerre lehet támogató közeg és bántó színtér – a különbség azon múlik, mennyire tudatosan, empatikusan és felelősen használjuk.

A „tökéletes anya” narratíva újragondolása

Minden gyermek és család helyzete egyedi és árnyalt, a tökéletesség pedig nem létezik. Az ítélkezés nemhogy nem segít, de kifejezetten káros.

A szégyen pedig „kapcsolati jelzés”: akkor bukkan fel, amikor úgy érezzük, nem felelünk meg az elvárásoknak. A szégyen azt is megmutatja, mi az, ami számunkra igazán fontos.

Az anyaság egyszerre intim, érzékeny, bátor és kihívásokkal teli szerep – ezért ha ennek kapcsán bírálnak, az különösen mélyen érinthet bennünket, és szégyenérzetet szül.

A támogatás újragondolása

Ma már nem léteznek azok az organikus, támogató közösségek („falvak”), amelyek korábban a szülőket körülvették. A középosztály visszaszorulása, a társadalmi struktúrák gyengülése és az individualista kultúra miatt sokan elszigetelődve, túlélő üzemmódban próbálnak boldogulni, miközben ítélkezés és szégyenérzet veszi őket körül.

Bár az internet lehetőséget ad a kapcsolódásra, egyben könnyebbé is teszi az ítélkezést – az emberek gyakran anélkül mondanak véleményt mások életéről, hogy ismernék a körülményeiket. Ezek az üzenetek, legyenek burkoltak vagy nyíltak, könnyen belsővé válhatnak, és tovább növelik a szülők elszigeteltségét, bűntudatát és önbizalomhiányát.

Együttérző kapcsolódás

Nagy bátorság kell ahhoz, hogy elismerjük: nem tudunk mindent megjavítani vagy megváltoztatni, amit nem értünk vagy nem helyeslünk. Még nagyobb bátorság kell ahhoz, hogy elviseljük a bizonytalanságot, és együtt tudjunk élni a „nem tudással”.

Az élet – és benne a szülőség – egy véget nem érő felfedezőút, egy állandó problémamegoldó játék.

A mai világban, ahol a „pörgés” az alapállapot, és az erőforrások szűkösek, sok szülő nem tud olyan lenni, amilyen szeretne. A minimum, amit megtehetünk, hogy felfüggesztjük az ítélkezést, és együttérző kíváncsisággal fordulunk egymás felé. Ez segíthet valódi támogatást és erőt adni a körülöttünk élő nőknek.

Az értékek szerepe az anyák megszégyenítése elleni védelemben

Az erős személyes értékrend védelmet nyújthat az anyaszégyenítés és a toxikus anya-kultúra nyomása ellen. Ha tisztában vagyunk azzal, mi a fontos számunkra, kevésbé érezzük szükségét annak, hogy minden elvárásnak megfeleljünk, vagy hogy mások döntéseit magunkra vetítsük. Megértjük: ami másnak működik, az nem feltétlenül való nekünk – és ez rendben van.

Az ítélkezés mögött gyakran bizonytalanság húzódik.

Értékeink ismerete nemcsak minket véd, hanem visszatart attól is, hogy másokat megszégyenítsünk vagy elítéljünk. Sokszor észre sem vesszük, hogy a gyors, ösztönös ítélkezés abból fakad, hogy mi magunk sem vagyunk biztosak a döntéseinkben. Ilyenkor vagy visszajelzést keresünk, vagy próbáljuk „bebizonyítani”, hogy igazunk van.

Nincs egyetlen helyes út a gyereknevelésben – többféle módon lehet boldog, egészséges gyereket nevelni.

Sok anya szeretné tudni, hogy a „legjobb munkát” végzi, csakhogy gyakran olyan mércék alapján méri magát, amelyek nem is a saját értékrendjéből fakadnak. Ha újragondoljuk, hogy mi a „legjobb” számunkra, és ezt saját élethelyzetünkhöz és értékeinkhez igazítjuk, megszabadulhatunk a megfelelési kényszertől és a szégyenérzettől.

Hogyan kezdjük el az értékalapú gondolkodást?

Ez a fajta tudatosság nem jön magától, de megéri időt szánni rá. Érdemes a következő kérdéseken elgondolkodni:

1. Milyen életet szeretnék élni – és miért?
2. Mikor érzem magam a legboldogabbnak?
3. Melyik napszakban érzem magam a legjobban – és mi történik akkor?
4. Mit szeretnék a gyerekeimnek?
5. Mit szeretnék saját magamnak?
6. Mit élvezek igazán csinálni?

Ez a fajta önismereti munka segít abban, hogy tudatosan alakítsuk ki az időbeosztásunkat és döntéseinket, ne pedig külső elvárások szerint éljünk, különösen olyan elvárások szerint, amelyek nem is fontosak számunkra.

Az értékeinkhez való visszatérés nemcsak felszabadító, hanem kapcsolatainkat is egészségesebbé, elfogadóbbá teheti. Így nemcsak magunkkal, de más anyákkal is empatikusabbak lehetünk.