Akárhol is láttuk meg a napvilágot a Föld nevű bolygón, van egy történet, ami átszövi a kultúránkat. Az ismerős tündérmese, miszerint a boldogságunk kulcsa megtalálni az igaz szerelmünket. A monogámia eszményébe kapaszkodva egy életen át hajszoljuk azt a bizonyos nagy Őt, miközben számtalan jel utal arra, hogy valószínűleg nem örök hűségre lettünk teremtve. Miért vonzódunk mégis ehhez a néha elérhetetlennek tűnő ideálhoz? Cikksorozatunk első része következik.
Ahogy végigböngésszük a „szakirodalmat” a klasszikus történelmi eposzoktól, szépirodalmi művektől kezdve a romantikus filmeken át a celeb-hírekig, hamar feltűnik egy apró bökkenő.
A monogámiával az egyetlen gond, hogy nem vagyunk jók benne.
Ha ennyire nehéz egy személy mellett leélni az életüket, miért ezt tűzzük ki világszerte életünk központi céljául?
Míg a halál el nem választ…
Itthon – a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint – az utóbbi évtizedben igazi házassági bumm bontakozott ki, hiszen a kétezertízes években hosszú idő után másfélszeresére nőtt a házasságkötések száma az országban. Ugyanakkor az idillhez hozzátartozik, hogy ezzel párhuzamosan továbbra is csökken a házasságban élők aránya, mivel kevesebb új házasság köttetik, mint amennyi válás vagy elhalálozás miatt megszűnik. Pszichológiai szempontból tulajdonképpen mindegy, hogy konkrétan a boldogító igenre vagy „csak” egy olyan személyre vágyunk, akivel hisszük, hogy egy életen át képesek vagyunk kitartani egymás mellett jóban-rosszban. Függetlenül vallásoktól és hivatalos papíroktól, a monogámia iránti vágyunk és az ebből fakadó kudarcok eredményeként számtalanszor élhetünk át fájdalmat, csalódást. A kézenfekvő válasz természetesen a szerelem (lenne), de a monogámiával kapcsolatban semmi sem olyan egyszerű, mint aminek látszik!
„Nem vagy enyém, míg magadé vagy”
Szabó Lőrinc klasszikusának sorai elég pontosan írják le a szerelem ideáljához kapcsolt birtoklási és kizárólagossági elvárásainkat, amik magukba foglalják a monogámiát is. De valóban szükséges és elengedhetetlen feltétele egymásnak a kettő? Sokak szerint túlzó módon
ragaszkodunk ahhoz az elmélethez, hogy a monogámia szerelemet, a szerelem pedig monogámiát jelent.
Ha az előbbi tételt igaznak vesszük, akkor a monogámia hiánya határozottan nem szerelmet jelent. Ugyanakkor, míg utóbbi egy érzés, addig előbbi egy közmegegyezéses szabály, aminek alapjául ráadásul az a kissé gyakorlatias vállalás szolgál, hogy pusztán egy személlyel létesítünk szexuális kapcsolatot egész életünkben. A legtöbb társadalomban pedig el is jön egy pont, amikor elvárják tagjaiktól, hogy ezt a vállalást valamilyen formában hivatalosan is szentesítsék, az esetleges kihágások pedig büntetést vonnak maguk után a mai napig a világ számos országában. Miért találtak ki kultúráktól függetlenül őseink egy olyan szabályt, amit ennyire nehéz betartani?
Az a bizonyos zöld szemű…
A hivatalosan elfogadott magyarázat válasza: a féltékenység. A mindenkinek ismerős narratíva lényege, hogy míg a férfiak nagyobb szexuális szabadságra, addig a nők olyan megbízható társra vágynak, aki képes biztosítani a megfelelő anyagi körülményeket. A sztereotípiák tudományos háttere, hogy evolúciósan
keveset nyom a latba az utóbbi néhány ezer év, amikor kapcsolatainkat már érzelmi-hatalmi játszmák, valamint különféle szexuális igények bonyolítják.
Eredetileg mindkét nem a gyermekek maximalizálásának esélyét kereste a másikban. Tehát logikusan levezethető, hogy a férfi „magjait széles körben elszórva” a minél több szexuális kapcsolatot, míg a nő az olyan társat preferálta, aki nem hagyja magára, segít táplálni és életben tartani az utódokat. A dolgot azonban bonyolítja, hogy honnan lehetne biztos benne a férfi, hogy a kérdéses gyermek az övé? Hiszen az anya személye biológiailag megkérdőjelezhetetlen, ugyanakkor az apa személye az emberiség történelmének nagy részében a bizalmon alapult. Így már mindkét nem részéről logikusnak hat az az igény, hogy egy személlyel éljék le életüket. Azon kívül, hogy „felmenti” a férfiakat és kissé érdekvezéreltnek ábrázolja a nőket, a teóriával az a probléma, hogy bár nagyon logikusnak tűnik, valószínűleg mégsem fedi le a valóságot. Cikksorozatunk következő részéből, pedig hamarosan az is kiderül, hogy miért nem!
A cikksorozat alapjául az Explained dokumentumfilm-sorozat Monogamy című része szolgált.
Felhasznált szakirodalom: Barash, D. P., & Lipton, J. E. (2002). The myth of monogamy: Fidelity and infidelity in animals and people. Macmillan. Coontz, S. (2006). Marriage, a history: How love conquered marriage. Penguin. Ryan, C., & Jethá, C. (2010). Sex at dawn: The prehistoric origins of modern sexuality. Harper Collins. Savage, D. (1999). Savage love. Dutton Books.
