A motiváció formái – mit mond a pszichológia?

Tavasszal az újévi fogadalmak általában veszítenek a lendületből. Egyre nehezebb rávenni magunkat a betartásukra. Vagy éppen fordítva, lehet, hogy most kezdünk el valamit, mert épp így alakult a helyzetünk. A motiváció alapeleme mindenféle változásnak. De honnan ered a motiváció?

Maga a motiváció szó a latin „movere”, azaz a „mozgatni” igéből származik. Talán éppen ezért van az, hogy a motiváció szót a hétköznapokban egyfajta életerőként is használjuk. „Nincs ma motivációm semmihez” – szoktuk mondani a nehezebb napjainkon. A motiváció valóban átszövi az életünket, az élettani szükségleteink, a pszichológiai szükségleteink, mint a teljesítményre, fejlődésre, hozzáértésre, függetlenségre vonatkozó törekvéseink mind ebbe a témakörbe tartoznak. Mindannyian rendelkezünk egy ránk jellemző általános motivációs állapottal, amely ciklikus változásokat mutat. Az új év kezdete például sokakban magasabb motivációs szinttel jár, illetve az élethelyzeteknek megfelelően is változik a hozzáállásunk és elszántságunk.

Deci és Ryan (2000) kutatók azzal foglalkoztak, hogy honnan is ered az emberek motivációja. Három pszichológiai szükségletet emeltek ki, amely mozgat minket: a kompetenciát, az autonómiát és a kapcsolódást. Ezek segítenek abban, hogy képesek legyünk motiválni magunkat és javítsuk a mentális egészségünket. A kompetencia motívuma a hozzáértésre, hatékonyságra való törekvésünket jelöli, az autonómia a saját értékeink képviselését, fejlődésünk elősegítését, függetlenségünket mutatja, míg a kapcsolódás a társas életre vonatkozik, a másokkal való kapcsolataink és ennek a szükséglete tartoznak ide. A motivációk közt megkülönböztetik a motiváció hiányát, a kívülről érkező motivációt és a belső motivációt. Lássuk ezeket részletesebben!

Amotiváció, azaz a motiváció hiánya: Ilyenkor az ember vagy nem tesz semmit, vagy amit tesz, abból hiányzik a cél és a szándék. Ez olyankor fordul elő, amikor a személy számára nincs értéke az aktivitásnak, nem érzi magát kompetensnek benne, vagy nem gondolja azt, hogy elérhető általa a kívánt eredmény.

Amennyiben a motiváció hiánya hosszútávon fennáll az lehet a depresszió vagy a kiégés egyik jele is.

Külső motiváció: Valamilyen eredmény elérésére irányul. Több típusát is megkülönböztetjük attól függően, hogy mennyire van mellette jelen az autonómia:

• Az első szint a külsőleg szabályozott motiváció. Ezek azok a cselekvések, amelyeket valamilyen külső követelmény vagy jutalom miatt végzünk el. A késztetés kimerül a várható eredmény elérésében. Ilyenek lehetnek a „muszáj-feladatok”, amelyeket meg kell tennünk annak ellenére, hogy nem akarjuk. Például nem szeretünk futni, de a torna órai Cooper-teszt ezt megköveteli. 
• A következő szint, amikor a cselekedetek már nem kizárólag a külső tényezők által szabályozottak. A cselekvés oka általában a bűntudat, a szorongás elkerülése vagy a büszkeség, önbecsülés fenntartása. Ide tartoznak azok a dolgok, amiket például azért teszünk, hogy fenntartsuk másokban a magunkról kialakított képet. Például elvégezzük a plusz feladatot amit a főnökünk ránk bízott, habár magunktól nem tennénk, nem jár érte jutalom, de a kitartásunkat, teljesítményünket, megbízhatóságunkat megerősítjük általa, illetve elkerüljük azt, hogy a főnökünk rossz véleménnyel legyen rólunk. Vagy a futás témáját folytatva bár mi nem szeretünk futni, de a barátaink járnak és nem szeretnénk kevésbé fittnek tűnni mint ők, ezért megyünk. 
• Identifikáció során a tevékenységet elfogadjuk személyesen számunkra fontosnak. Ez egy tudatos értékelési folyamat, ami során egy külső értéket igyekszünk a részünkké tenni. Ilyen lehet, ha ugyan nem szeretünk futni, de tudjuk, hogy az egészséges életmód része a mozgás, ezért megpróbáljuk a futást. 
• Az integrált formát akkor nyeri el, amikor a motivációt teljesen összeegyeztettük az énképünkkel. Előző példánkat tovább fejlesztve rendszeresen futunk az egészségünkért. 

Belső motiváció: Egyfajta késztetés a növekedésre, fejlődésre, tanulásra, amelyet a személy önmagától érez, visz véghez, a cselekvés öröméért. A rogersi szemléletben ez a természetes fejlődési hajlam mindannyiunkban ott van, amely azonban időnként akadályokba ütközik. Az ilyen típusú rogersi támogató terápiák lényege az akadályok elmozdítása, nem a motiváció felkeltése, mivel

az eleve adott, csak valami útját állja a kibontakozásának.

Fontos továbbá kiemelni a szociális közeg hatását a belső motivációra. Általános tendencia, hogy a támogatás segíti, míg a kontrollálás gátolja a belső motivációt. A belső motivációt növelik a személy képességeihez, készségeihez optimálisan illeszkedő kihívások, a teljesítményre vonatkozó pozitív visszajelzések, a választás és a lehetőség arra, hogy magunkat irányítsuk, ránk legyen bízva a feladat/tevékenység. Csökkenteni a lekicsinylő megjegyzések, értékelések tudják, illetve a külső jutalmazás. Ennek az oka, hogy ha valamit, amit szívesen csinálunk folyamatosan jutalmaznak, akkor a saját motivációnkat/kedvünket felülírják a jutalmak, úgy érzékeljük, hogy nem magunk miatt, hanem azért tesszük, mert valamit kapunk, így előfordulhat, hogy a külső megerősítés megszűnésével nem is folytatjuk a tevékenységet. Önmagában az, hogy értünk valamihez nem növeli a belső motivációt, hacsak nem társul autonómiával és azzal a meggyőződéssel, hogy a cselekvés oka hozzánk köthető. Ha a korábbi futós példánkat vesszük alapul, akkor azt mondhatjuk, hogy futunk, mert szeretünk futni.

Fontos, hogy bármelyik típusú motiváció lehet hasznos és érvényes. Nincs jó vagy rossz típus, adott helyzettől és szándéktól függően bármelyik jó szolgálatot tehet.

A motiváció témáját általában akkor vesszük elő, amikor úgy érezzük, hogy épp nem rendelkezünk vele, jó lenne meríteni valahonnan. Munka, tanulás, karrier, egészséges életmód kapcsán említik a legtöbbször. Érdemes lehet átgondolni, hogy miért is szeretnénk az adott tevékenységet végezni vagy célt elérni, milyen motivációval állunk neki, így könnyebben továbbjuthatunk a nehezebb időszakokon és a holtpontokon is.