Ahogy korábbi cikkünkben beszámoltunk, a sport reintegrációs hatása egyre inkább előtérbe kerül, ahogy a társadalmi csoportok közötti szakadék növekszik. Ezt az értéket igyekszik közvetíteni a Homeless World Cup, azaz a hajléktalan labdarúgó-világbajnokság. Magyarország csapatát minden évben az Oltalom Sportegyesület delegálja. Az egyesület elnökével, Rákos Andrással beszélgettünk a hajléktalanság magyarországi helyzetéről, a szervezet működéséről és arról, hogy mi számít sikernek. Interjúnk.

A KSH adatai szerint a legutóbbi két magyarországi népszámlálás között közel ezer fővel több fedél nélkülit regisztráltak (2001-ben 4629 fő, míg 2011-ben 5571-en számítottak fedél nélküli hajléktalannak). Hogy látja, azóta nőtt vagy csökkent ez a szám?

Ez egy nagyon komplex kérdés. Kezdjük azzal, hogy én nem hiszek a KSH számításainak. Magát a hajléktalanság definícióját is nagyon nehéz meghatározni. Mikor és ki tekinthető hajléktalannak? Ebben egyelőre nincsen konszenzus. Mert hajléktalan az is, akinek van egy 5 hektáros telke a Dunakanyarban és tanyának nevezi az épületet, a medencét víztározónak, a szaunáját pedig füstölőnek. De hajléktalan lehet az is, aki felnőtt létére otthon lakik. Ebben az esetben szívességi lakáshasználónak minősül. Maga a hajléktalanok megszámolásának módszertana is logikátlan számomra. Igazából egy hókusz-pókusz, ami nem mutatja meg a valós számot. Nagyon nehéz megszámolni a hajléktalanokat, hiszen sokukat nem is látjuk. Vannak, akik pincékben és erdőkben bujkálnak, sokan álnéven vannak bejelentkezve a hajléktalanszállókon.

De az biztos, hogy évek óta növekszik a hajléktalanok száma, és egyre nagyobb a szegénység. A mi szállónkra is egyre többen jelentkeznek be. Ehhez az is hozzájárul, hogy mindenhol megszűnt a hajléktalanok szűrővizsgálata. Ezt régebben az ÁNTSZ csinálta, majd átadta a Máltai Szeretetszolgálatnak, amely szintén megszüntette ezt a szolgáltatást. Így Budapesten mi egyedül foglalkozunk ezzel a Dankó utca 9-ben, az Oltalom Karitatív Egyesülettel együttműködve. Visszatérve a kérdésre, nem tudom pontosan, mennyi hajléktalan van ma Magyarországon, de

én százezres nagyságrendet is mernék mondani.

Minek tudható be ez a folyamat?

Egyre inkább nyílik az olló a gazdagok és a szegények között. Budapesten az albérletek is egyre drágulnak, ami szintén sokakat a hajléktalanság irányába tol. Továbbá évek óta tapasztaljuk, hogy a büntetés-végrehajtási intézetekből és állami gondozásból kikerülő fiatalok egy jelentős része gyorsan az utcára kerül. Sokan, akik vidékről jönnek fel a fővárosba munkát vállalni, hajléktalanszállókon kezdik meg budapesti életüket – bár ez utóbbi csoportnak a száma csökkent az elmúlt években. Egyre többen úgy gondolják, hogy ha elhagyják az otthonukat, akkor nem Budapestre, hanem pár száz kilométerrel arrébb mennek, ahol rendes béreket kapnak, amiből egy albérletet is tudnak fizetni.

Milyen környezetből lépnek be a szervezetbe az emberek? Kik vesznek részt az edzéseken?

Nagyon széles társadalmi rétegekből jönnek hozzánk focizni. Jómódú és kevésbé jómódú családok gyermeki is megfordulnak nálunk, valamint utcagyerekek és hajléktalanok. Nagyon színes a kép, nagymulti grafikustól és könyvelőtől kezdve egészen a Hős utcai fiatal srácokig. A kormegoszlás is hasonló, hattól hetvenvalahány éves korig voltak tavaly.

„Nagyon színes a kép, nagymulti grafikustól és könyvelőtől kezdve egészen a Hős utcai fiatal srácokig. A kormegoszlás is hasonló, hattól hetvenvalahány éves korig voltak tavaly.”

Ha a két végletet nézzük, a hatéves utcagyereket, valamint a nagymulti könyvelőjét, milyen motivációval jöttek?

Nagyon sok játékosunkat az utazási lehetőség motiválja, főleg a roma fiatalokat. A multi könyvelőjét az motiválta, hogy Magyarországot képviselhette egy nemzetközi tornán, és neki is szólt a magyar himnusz.

Az edzéseink ingyenesek. Télen fűtött terekben, nyáron pedig az Margitszigeti Atlétikai Centrumban, valamint bizonyos szabadtéri pályákon tartunk edzéseket.

Milyen szakmai stáb segíti a játékosok fejlődését?

Szociálisan érzékeny profi edzők, valamint futballban jártas szociális munkások dolgoznak nálunk. Mindig megválogatjuk a stábtagokat. A szociális munkásokat vonzza ez a környezet, ugyanakkor az edzőkkel már nehezebb a helyzet. A megfelelő edzők hiányától az egész magyar futball szenved. Azoknak az edzőknek, akik manapság a 6-7 éves gyerekekkel foglalkoznak, közük nincsen a pedagógiához és a pszichológiához. Lehet, hogy tudják, hogy mi a jó labdavezetés technikája,

de azt nem, hogyan kell a gyerekeket motiválni, valamint kommunikálni velük.

Ez olykor nálunk is probléma szokott lenni, azonban sokat foglalkozunk az edzőink képzésével. A szociális munkásokat is bevonjuk, nemcsak a játékosokkal való foglalkozásokba, hanem az edzésekbe is.

Milyen célokat tűznek ki önmaguknak és a játékosoknak?

Minden játékossal van egy együttműködési- és sportszerződésünk. Az egyik fontos célunk, hogy kijussunk a Homeless World Cupra, és onnan kupát hozzunk. Idén szép számú sikerről tudunk beszámolni, hiszen kint leszünk Moszkvában a világbajnokság idején a Football For Hope fesztiválon. Megyünk Mexikóba a Homeless World Cupra. Illetve a saját szervezésű bajnokságsorozatunk, a Football Fairplay Road Shownak is lesz közel tíz állomása, amelyek közül három külföldön lesz megtartva.

Milyen feltételekkel jelentkezhet valaki az egyesülethez, illetve a válogatottba?

Mindenkit szívesen látunk. Nem válogatunk az alapján, hogy kinek milyen anyagi háttere van. Egy belvárosi garzonlakás tulajdonosa is bekerülhet a bajnokságokra repülő csapatba. A lényeg, hogy az együttműködési megállapodás alapján kitűzött célokban mennyit sikerül elérnünk, hogy a játékos az edzéseken részt vegyen. Bizonyos időközönként erőnléti felméréseket csinálunk. Ezek a főbb mutatók, amelyek alapján összeszedjük az utazó csapat tagjait. Az a szépsége ennek, hogy nem kell jó focistának lenni ahhoz, hogy valaki bekerüljön a csapatba. Ha eljön mindig az edzésre, és komolyan vesz minket és saját magát, s ha a megbeszélt célok megvalósulnak, amiket együtt kitűzünk, akkor bekerülhet a csapatba.

Van valamilyen általános fejlődési tendencia, amit egy beérkező személy mutat?

Vannak javuló iskolai és fizikai teljesítmények, sokaknál súlycsökkenés is megtapasztalható. De annyira különböző korosztály, háttér és célcsoport fordul meg nálunk, hogy nem tudok mondani egy mindenkire vonatkoztatható fejlődési tendenciát.

„Vannak javuló iskolai és fizikai teljesítmények, sokaknál súlycsökkenés is megtapasztalható.”

Milyen tornákon, versenyeken vesz részt a csapat?

Korábban említettem a Homeless World Cupot, a Football For Hope fesztivált és a saját bajnokságunkat. Továbbá rengeteg külföldi meghívásunk van: Európa-bajnokságok, Visegrádi Négyek tornája. Lengyelországba és Németországba is megyünk minden évben.

A legutóbbi Homeless World Cupot Oslóban rendezték meg. Milyen tapasztalataik vannak? Van különbség például egy norvég és egy magyar hajléktalan között?

Ilyenkor nincs lehetőségünk a norvég válogatott hátterét megvizsgálni. Sokszor azt tapasztaljuk, hogy azokban az országokban, ahol komoly szociális háló van kiépítve, például Norvégiában vagy Svédországban, s valaki ebben a rendszerben igazán hajléktalanná válik, az mindig sokkal rosszabb állapotban van, mint a mi csapatunkban játszó hajléktalanok. Ezekben az országokban sokkal lejjebb kell süllyedni ahhoz, hogy hajléktalanná váljon alaki, mint Magyarországon.

Itthon nem kell sok, olykor egy hónap munkanélküliség elengedő ehhez.

Az NBA-ben egyik legmagasabban jegyzett játékos Jimmy Butler, míg az NFL-ben ugyancsak kiemelkedő amerikai focista Michael Oher. Mindketten megtapasztalták a hajléktalanságot már tinédzserkorukban. Vannak hasonló „sikersztorik” az egyesületen belül? Mi számít sikernek?

Nem neveltünk ki még eddig profi játékost. De nem is ez a siker számunkra. Ha valakinek egy életre szóló élményt adtunk, már az is siker. Azonban a legelső csapatunk egyik oszlopos tagja egy líbiai menekült volt. Depresszióval küzdött. Elkezdetünk vele rendszeresen foglalkozni. Első évében játékos volt, majd éveken keresztül edzőként dolgozott önkéntes alapon. Ez idő alatt már volt munkahelye, valamint megházasodott, és gyermeke is született. Jelenleg Dániában dolgozik, s kifejezetten jómódú lett. Ezt lehet sikersztorként említeni, s ilyenből akad még bőven.

Az edzéseken kívül vannak egyéb szociális szolgáltatások, amelyek segítséget nyújtanak a játékosoknak?

Komplex szociális munkát végzünk a játékosainkkal. Segítünk a munkakeresésben, és harmadik éve nyelvet is oktatunk. Sokan vannak, akik nálunk kezdik a nyelvtanulást, aztán eljutnak egy olyan szintre, hogy egy nyelviskolában folytatják.

Az Oltalom Sportegyesület csak Budapesten vagy az ország több városában is megtalálható?

Budapesten kívül a borsodi régióban a Wesley János iskolákkal állunk kapcsolatban, ahol szintén rendszeresen tartunk edzéseket.