Legtöbbünk számára a nárcizmus fogalma főleg az arroganciával, az önteltséggel, a hatalmaskodó attitűddel és viselkedéssel párosul. Azonban felmerülhet a kérdés, vajon mi állhat annak hátterében, hogy valaki túlzottan önmagát helyezi előtérbe másokkal szemben? Milyen működési mechanizmusok lappanganak a háttérben? Hogyan is épül fel pontosan ez a személyiségkonstrukció? Cikkünkből kiderül.
Több pszichológiai elméletalkotó is úgy gondolta, hogy a nárcizmus a személyiségfejlődés normál aspektusa. Azzal együtt fejlődik, ahogyan a személyiségünk érettebbé válik.
Minden ember rendelkezik nárcisztikus szükségletekkel és motivációkkal,
hiszen a nárcizmus fogalma jelentheti azt is, hogy a személy képes fenntartani egy viszonylag pozitív önképet, mely adaptívnak bizonyulhat. Patológiás nárcizmusról akkor beszélhetünk, ha ezek a szükségletek eltérnek a normálistól. Ezáltal a személy képtelen fenntartani az én kohézióját, amely az önértékelés egyensúlyának felborulásával jár együtt. Így hamar elveszíthetik nyugalmukat, amikor csalódásokkal szembesülnek, vagy amikor pozitív énképük veszélybe kerül.
A megfelelő mértékű nárcizmus tehát alapvetően segíti az egészséges szokások kialakítását. Kutatások is alátámasztják, hogy azok a személyek, akik mérsékelt nárcisztikus tulajdonságokkal jellemezhetőek, kevésbé aggódnak külső megjelenésük miatt, illetve hajlamosabbak fizikai tevékenységeket folytatni. A munka világában sokkal professzionálisabb képet képesek kialakítani magukról, ennek köszönhetően nagyobb eséllyel kapnak meg egy állást vagy előléptetést. Emellett nagyon jó hatással lehetnek a csoportmunkára, hiszen nehezen hátrálnak meg a nehéz feladatok elől, könnyedén magukra vállalják a vezető szerepet. A párkapcsolatokban megtalálják a megfelelő egyensúlyt a túlzott dependencia és túlzott elzárkózás között. Ráadásul a nárcizmus adaptívan járulhat hozzá, hogy különlegesebbnek érezzük magunkat, ami pozitívan hathat személyiségünkre. Táplálja az önbizalmat, így jobban hajlunk arra, hogy kockázatot vállaljuk vagy egy nehéz döntést meghozzunk. Olyan hétköznapi helyzetekben is hasznunkra válhat, mint megkérdezni valakit a villamoson, hogy randizna-e velünk. Ám ha túl különlegesnek érezzük magunkat, az problémát okozhat.
Mit rejt magában a nárcizmus?
Ha valaki azt mondja nekünk, hogy jellemezzünk egy nárcisztikus személyt, azonnal egy nagyképű, öntelt és arrogáns ember jellemrajzára gondolunk. Mindezek a tulajdonságok a nárcisztikus grandiozitás jellemzői. A grandiozitás kulcseleme a nárcisztikus személyiségnek, amely magában foglal egy felnagyított énképet, amit valójában nem támaszt alá valós teljesítmény vagy készség. Úgy gondolja az illető, hogy ő mindenre jogosult, amit csak kíván. Jellemzi továbbá az önmagával kapcsolatos negatív aspektusok elnyomása és az információk torzítása, a felnagyított énkép fenntartása érdekében. Viselkedésében mindez úgy nyilvánul meg, hogy kapcsolataiban kizsákmányoló, agresszív és exhibicionista, valamint az empátia nyomait sem mutatja.
A nárcizmusnak azonban van egy rejtett, de annál fontosabb faktora is.
Mégpedig a sebezhető, azaz vulnerálibis nárcizmus. Már a nárcizmus korai pszichológiájának egyik legfontosabb alakja, Kohut is megkülönböztetett grandiózus és sebezhető nárcizmust, mely később a személyiségkonstrukció fontos jellemvonásává vált. A nárcisztikus személy egyrészről létrehoz egy grandiózus énrészt, melyben valós és idealizált tulajdonságok is egyaránt jelen vannak, így megteremt egy valótlan, idealizált énképet. Másrészt annak érdekében, hogy ez az énkép ne sérüljön, igyekszik minden, az énképére negatívan ható tényezőt elkerülni, hiszen mint egy kártyavár, rendkívül könnyen összeomlik. Ezt a sérülékeny részt nevezzük vulnerábilis énrésznek.
A nárcisztikus vulnerabilitás vagy sebezhetőség magában foglalja a tehetetlenség tudatos élményét, az üresség érzését, az alacsony önbecsülést és a szégyent. A vulnerabilitás az alacsony önértékeléssel és a függő szelfkonstrukcióval, illetve kötődési szorongással is együttjárást mutat. Kapcsolódhat hozzá szociálisan elkerülő magatartás, mely az énre ható fenyegetések leküzdése érdekében alakul ki. A személy fenyegetésként élheti meg például, ha az ideális önprezentációja gátolt, vagy amikor nem kapja meg az igényelt csodálatot.
Összességében a nárcizmus minden fajtájának közös jellemzője a személy önmagára való fokozott odafigyelése. A gondolataik, a viselkedéseik és kijelentéseik elválasztják őket másoktól, és ez a megkülönböztetett érzés megnyugtatja őket, hiszen mélyen instabil önértékeléssel küzdenek. A nárcisztikusok
felsőbbrendűnek érzik magukat, de szükségszerűen nem elégedettek önmagukkal.
A sokszor nagyzoló és lenéző grandiózus magatartás mögött valójában egy törékeny és instabil személyiség húzódik. Tulajdonképpen ennek a kompenzálásra mutatnak olyan viselkedésformákat, melyek hatására azt a benyomást keltik, hogy mindenkinél jobbnak és fontosabbak.
Fontos kiemelni a különbséget nárcisztikus személyiségzava és bizonyos nárcisztikus jegyek között. Hiszen a kettő nem ugyanaz, ám gyakran összekeverjük ezeket a fogalmakat. A nárcizmust tulajdonképpen úgy kell elképzelni, mint egy kontinuumot, a személyiségzavar pedig annak a legvégén helyezkedik el. Így mindenképpen legyünk körültekintőek, mielőtt ismerőseinket nárcisztikusnak címkézzük.
