Pszichés problémával küzdeni gyengeség, színjáték, önállótlanság, egyenértékű a bolondsággal – ha elkaptad, irány a „sárgaház”. A közvélemény asszociációit a mentális zavarokhoz még számos további címkéző kifejezéssel folytathatnánk. Cikkünk előző részéből kiderült, hogy egyáltalán nem ritka jelenség, ha valamely pszichés nehézséggel találkozunk életünk során. De miért van mégis az, hogy sokan félünk felvállalni?
Az előző részben említett tanulmány tanulsága szerint a mentális zavarok előfordulása sokkal magasabb annál, mint ahányan ezt felvállalják, illetve segítséget kérnek ezzel kapcsolatban. A pszichés zavarok egy részére inkább skálaként, mintsem kategóriaként érdemes tekinteni – és mivel egyikünk sem tökéletes, könnyen előfordulhat, hogy kisebb-nagyobb mértékben, átmenetileg vagy tartósan, találkozunk egy-egy pszichés zavarral.
Az embereknek ösztönös igényük van arra, hogy magukat normálisként érzékelhessék. Senki sem szeret szembesülni azzal, ha nem normálisként tekintenek rá, hiszen ez azonnali, és radikális csökkenést eredményezne az önértékelésében. Ez a beismerés, illetve a segítségkérés elmulasztásának egyik legfőbb oka lehet. Ez a jelenség a magyarázata annak is, amiért sokan különböző, radikálisabb politikai vagy vallási csoporthoz csatlakoznak: ezeknek a csoportoknak egyik fő jellemzője, hogy a csoport tagjai képviselik a normát, míg a kívülállókat zavarodottnak, eltévelyedettnek tekintik.
Amikor valaki segítséget kér, az legnagyobb valószínűséggel olyankor következik be, ha az adott pszichés probléma már nemcsak a személy belső lelki világát terheli meg, hanem az illető kapcsolati közegét is. A kliensek ebben az esetben nehezen terelhetőek abba az irányba, hogy korlátaik a saját belsőjükben milyen szenvedést okoznak. Ezzel szemben inkább arra koncentrálnak, hogy mások cselekedetei, szavai hogyan járulnak hozzá a szenvedésükhöz. A terápiás folyamatban is könnyebb arra fókuszálniuk, hogy mások által milyen sérüléseket szenvednek el. A terápia egyik lehetséges megközelítése a kliens énjének erősítése egy olyan szintig, amikor már képes magát objektíven vizsgálni, és szembesülni azzal is, hogy a saját, sokszor tudattalanul működő problémája milyen módon befolyásolja a gondolatait, érzéseit, viselkedését.
Annak a megértése, hogy nem vagyunk egyedül, jó kezdet. Minél több hasonló tanulmány jelenik meg a mentális zavarok gyakoriságáról, annál inkább elfogadhatóvá válik az, ha valaki ilyesmivel küzd. Abból válik stigma, amit a társadalom akként kezel. Ha képesek vagyunk ezt a folyamatot alulról megváltoztatni, könnyen lehet, hogy többé nem kell szégyenteljes élményként tekintenünk arra, ha valamilyen problémánk van,és annál inkább merünk majd segítséget kérni.
A mentális zavarok nemcsak a pszichés, érzelmi, és viselkedési problémáinkért felelősek, de a fizikai állapotunkra, betegségeink kialakulására is hatással vannak. Az egészséges, teljes élet fenntartásához egyaránt fontos, hogy ne csak testünk, de a lelkünk egészségét is prioritásként kezeljük.
A szerző Hátszegi Eszter pszichológus, iskolapszichológus, a Lisznyai Pszicho-Műhely tagja, pár- és családterapeuta jelölt.
