Amikor nem helyes a vágy – a pedofília árnyékában

,,Régen minden jobb volt, nem volt ennyi beteg ember, meg pedofil!" – egy metrón folyó diskurzus kulcsmondata. Logikus következtetés lehetne, hogy amiről nem tudunk, az nem létezik. De valóban így van? Természetesen nem. A pedofíliával kapcsolatban is ugyanez a helyzet: volt, van és lesz. Rengeteg tévhit kering a pedofil emberekkel kapcsolatban, és talán kis túlzás nélkül kijelenthető, hogy a legtöbb ellenszenvet, előítéletet, és a legnagyobb társadalmi elutasítottságot tudhatják magukénak – még a börtön falai között is. Mégis, teljesen biztosak vagyunk benne, hogy el tudjuk különíteni a valódi, orvosi értelemben vett pedofíliát az alkalmi megnyilvánulásoktól? Tudjuk egyáltalán, miről beszélgetünk a metrón? Ismeretterjesztő cikkünk következik.

Annak már önmagában is jelzésértékűnek kell lennie a téma árnyaltsága és sokszínűsége szempontjából, hogy vannak orvosi értelemben vett pedofilok, diagnosztizálatlanok, és olyan személyek is, akiknek ,,csupán" alkalmi megnyilvánulásaik során mutatkoznak pedofil hajlamaik. Mikor beszélhetünk az egyikről, mikor a másikról? Valóban olyan lelketlenek a pedofil emberek, ahogy hisszük? A teljesség igénye nélkül cikkünkben ezekre a kérdésekre próbálunk válaszolni. 

Pedofilok laikus szemmel

Általában elmondható, hogy mikor a pedofília témája szóba kerül, a legelső dolog amire gondolunk, az a kor: hány éves az elkövető, hány éves a sértett. Ez nem meglepő a pedofília jogi oldalát tekintve, hiszen a felnőtt korú személy fiatalkorúval létesített szexuális kapcsolata bűncselekmény. Ennél azonban jóval összetettebb jelenségről van szó, a pedofília ugyanis pszichiátriai fogalom: a gyakorlatban a pedofilokat sokkal inkább a küllem, illetve viselkedés foglalkoztatja, a gyermeki jelleg. Példának okáért, ha valakinek megtetszik egy 12 éves lány, aki fejlett, másodlagos nemi jellegekkel rendelkezik, az eset nem tartozik a pedofília keretrendszerébe.

"A pedofília a pubertás előtt álló gyermekekhez való szexuális vonzódást jelenti." Ez tehát egy szexuális deviancia, mentális betegség. 

A pszichiátria parafíliaként tartja számon, vagyis a pedofília a nem szokványos szituációk, illetve személyek (esetleg tárgyak) iránti szexuális vonzalmak összefoglaló csoportjába tartozik. A DSM-5 (pszichiátriai betegségek klasszifikációs rendszere) a serdülőkor előtti életévet 13 éves kornál maximalizálja (tehát ez alatt számít serdülőkor előtt állónak a gyermek), míg pedofilnak azt a személyt tekinti, aki ilyen gyermekek iránt vonzódik és a 16. életévét betöltötte, vagy legalább 5 évvel idősebb a gyermeknél.

Ahogyan a legtöbb betegségnél, itt is kiemelkedően fontos az idői lefolyás: a legalább fél évig tartó, intenzív szexuális késztetést és fantáziálást, valamint a megvalósult pedofil cselekmény(ek) elkövetését értjük orvosi értelemben vett pedofília alatt. Vannak olyan pedofilok, akik gátlástalanul, lelkiismereti problémák nélkül élik ki vágyaikat, de nem ez az általános. Emellett beszélhetünk olyan esetekről is, amikor a pedofilok nem élik ki a késztetéseiket – valójában ők vannak többségben. Ez úgy lehetséges, hogy

a pedofilok saját maguk is elítélik a vágyaikat, késztetéseiket, és annak is tudatában vannak, hogy morálisan elfogadhatatlanok ezen indíttatásaik.

Azon személyek esetében, akik szenvednek a betegségüktől, a fantázia segítségével, gyermekpornográf tartalmak, valamint ilyen jellegű videók alkalmazásával oldják belső feszültségüket. Azok a tévhitek, melyek szerint ,,minden pedofil ugyanolyan", és ,,tisztában sincsenek azzal, milyen károkat okoznak" megdőlni látszanak. Legtöbb esetben nagyon is tisztában vannak a tetteik következményével és súlyosságával, néhány esetben pedig tudathasadással párosul a pedofil tevékenység. 

A trükkös statisztika

A pedofilok amolyan rejtőzködő életmódot folytatnak, vagy titkolják, sok esetben elnyomják késztetéseiket. Ez azt is eredményezi, hogy pontos statisztikánk nincs, de hozzávetőlegesen a társadalom 1-2%-a lehet érintett. Emellett fontos megemlíteni, hogy számadatokat csak olyan esetekről készíthetünk, amikről tudunk, ezzel a gondolattal pedig vissza is kanyarodtunk kezdő tézisünkhöz: attól, hogy nem tudunk több esetről, még lehet több eset. Az áldozatok statisztikájának tekintetében körülbelül kétharmaduk kislány, 40%-uk 8-11 éves – fejtette ki Dr. Tölgyes Tamás pszichiáter egyik előadása alkalmával. 

A pedofília formái

Számos szempont figyelembevétele szükséges ahhoz, hogy kategorizáljuk a pedofilokat. Ilyenek például a nem, a cselekmény elkövetésének gyakorisága, tényleges elkövető vagy nem elkövető-e a személy, az áldozatot milyen jegyek alapján választja, kik a célpontok. Röviden összefoglalva ma már tudjuk, hogy egyaránt vannak női és férfi pedofilok, illetve vannak, akik csak egyetlen alkalommal követnek el pedofíliának számító cselekedetet (exkluzív) és vannak, akik rendszeresen teszik azt (non-exluzív). Előfordulhat az is, hogy egy pedofilt csak az egyik nem érdekli, de olyan is, hogy mindkettő. Vannak, akik ténylegesen elkövetik a pedofil cselekedeteket, ők legtöbbször rokonai, vagy ismerősei a gyermeknek (hasonlóan más szexuális bűncselekmények esetén).

Riskó-Tóth Mária ,,A pedofíliáról" című munkája két erős példával él a pedofília szemléltetésére, amelyben a pedofil zavar két formáját is leírja: a regrediáló és a fixált pedofilokat. A regrediáló pedofilok testesítik meg a köztudatban élő pedofil-típust. Ők azok, akik számára maga a szituáció az inger, vagyis az adott gyermek érzelmi, valamint fizikai kiszolgáltatottsága váltja ki a szexuális késztetést, nem a szexuális orientáció jellege. Ez azt jelenti, hogy a felnőtt gátlástalanul használja ki a közelében (legtöbbször rokoni kapcsolatban) lévő gyermeket, hiszen neki nincsenek ,,felnőtt" elvárásai a szexuális aktussal szemben. Ezzel szemben a fixált pedofilok számára kifejezetten az éretlen gyermektest a szexuális vágy tárgya. Ők válogatott módszerekkel közelednek az áldozataik felé. 

A kezdetek, a kezelés és a végkifejlet

A pedofília a szakértők szerint genetikai meghatározottságú, azonban eredete pontosan nem tisztázható. Riskó-Tóth megemlíti, hogy ,,alapvető, súlyos önértékelési zavar jellemzi őket, illetve, hogy az anya szerepe a fejlődés során kulcsfontosságú lehet". A tanulmányban arról esett szó, hogy a pedofil személyek édesanyja érzelmileg megközelíthetetlen, elhanyagoló bánásmódú volt, emellett a családban a szexualitás tabu témának számított. A pedofília okainak feltárása mindemellett időigényes, és mivel sok esetben nem egyedüli probléma (szadizmussal, más szexuális devianciával is társulhat), nehéz kizárólagos következtetéseket levonni erre vonatkozóan.

A kezelés gyógyszeresen, pl. antidepresszánsokkal történhet, de néhány országban kényszerkezelésként kémiai kasztrációt is alkalmaznak. Magyarországon ez ilyen formában nem lehetséges. Azok a pedofilok, akik szenvednek a betegségüktől, más módon próbálják hormonháztartásukat mesterségesen kontrollálni. Drasztikus kezelési mód a fizikai kasztrálás, melyet általában szintén a pedofilok utóbb említett csoportja önként vállal, vagy öncsonkítás formájában hajt végre. Próbálkoznak averzív, illetve szaturációs kezeléssel is, de mindemellett komoly visszaesés-megelőzési tréningek szükségesek.

Összességében a pedofília kezelése kevéssé sikeres. Egyrészt amiatt, mert a legtöbb módszer hormonális módon próbál hatást gyakorolni, mindezt reverzibilisen, tehát folyamatos kezelés szükséges a nemi vágy szinten tartásához, illetve csökkentéséhez. Ráadásul a pedofilok nem a hormonok hatásának következtében vonzódnak a gyermekekhez. Másrészt az is nehézség, hogy mindez folyamatos odafigyelést igényel.

Megelőzés, védekezés

Mivel a pedofília vélhetően biológiailag adott, megelőzési módja ilyenformán nincs. A hívó ingerek csökkentésével lehet tenni az ellen, hogy ne fajuljon cselekedetté a késztetés. Lehetőleg kerülni kell a gyerekekkel való közös munkát, a négyszemközti szituációkat, és a gyermeki közelséget.

Fontos kiemelni, hogy ez nem azt jelenti, hogy minden gyermek már az utcára lépés pillanatában potenciális áldozat. 

A családi légkör stabilitása, a megtartó környezet, valamint a nevelés és tájékoztatás mind olyan tényezők, melyek csökkentik annak az esélyét, hogy a gyermek elsétál egy idegennel. Például lényeges arról beszélni, hogy ismeretlenekkel ne létesítsen kapcsolatot a gyermek, főleg ne felnőttekkel, vagy mindezt csak szülői felügyelettel tegye. Érdemes megtanítani nekik, hogyan lehet vész esetén értesíteni valakit, vagy hogyan ismerjék fel, ha valaki nem megfelelő módon közeledik hozzájuk.

Röviden, ez egy életen át tartó, kemény küzdelem - és nem csak nekünk.