Képzeljük el a következő helyzetet: a piros csapat csatára és a kék csapat védője összetűzésbe kerül a büntető területen belül, a bíró azonban nem látja, hogy ki volt a szabálytalan, ezért nem ítél büntetőt, és nem szankcionálja a szabálytalanságot. Pár perccel később a másik térfélen megismétlődik ugyanez a szituáció, amit ezúttal a bíró is észlel. Felmerül benne a kérdés: büntesse a szabálytalanságot, vagy nézze el, ahogyan az előzőt? Kontextustól függetlenül, vagy az adott játék dinamikája szerint kellene döntenie?
Egy német kutatásban a két megközelítés alkalmazását vizsgálták a bírók körében. Az egyik felfogásban a kontextusfüggetlenül, az egyes szituációkat az adott mérkőzés állásától, játékidejétől függetlenül, kizárólag a szabályok értelmében döntenek. A másik megközelítés esetében az ítéleteket befolyásolják a körülmények, a szituáció specifikumai, valamint minden olyan tényező, ami a mérkőzés optimális lefolyását elősegíti. Így tehát, míg az első esetben nem befolyásol a csapatnak már kiosztott büntetések száma, a második esetben, ha a csapat már kapott sárga lapot vagy ellenük ítéltek büntetőt, nagy valószínűséggel a következő helyzetben ezek elmaradnak.
Hogyan döntenek a bírók?
Egy kísérletben kosárlabda bírókkal szimulálva vizsgálták a szabálytalanságok megítélésének jellegzetességeit. A bírókat két csoportra osztották, az első csoport a szabálytalanságokat abban a sorrendben látta, ahogyan a mérkőzésen következtek, a második csoportnak pedig véletlenszerűen mutatták be a videókat. Megállapították, hogy
azok a bírók, akik nem a valódi sorrendben látták a szabálytalanságokat, sokkal határozottabban döntöttek és szigorúbb ítéleteket hoztak,
mint azok, akik eredeti folyamatot látták, vagyis rájuk nem volt hatással az adott mérkőzés kontextusa. Mivel szimulációs helyzetben kapott eredményekről van szó, olyan tényezők, melyek a valódi versenyhelyzetben jelen vannak (zaj, váratlan események, egyéb zavaró hatások), nem voltak hatással a döntéshozatalra.
Hasonlóan az előbbihez, a kontextusfüggő ítélethozást támasztja alá az a kutatási eredmény is, miszerint a mérkőzések elején kevesebb sárga lapot osztanak ki a bírók, mint amennyit kellene. Ennek egyik okaként azt említik, hogy a bíróknak a szabálytalanság súlyosságát kell megítélniük, ami kezdetben nehéz, mivel nincs rendelkezésre álló összehasonlítási alapjuk, ezért kerülik a radikálisabb büntetési formákat. A mérkőzés folyamán ez kiegyenlítődik, amikor a bírók megtalálják a játék és a bíráskodás szempontjából ideális stratégiát.
Mi a megoldás?
A tanulmány szerzői felvetik, hogy a bíróknak szükséges lenne egy olyan belső, saját maguk számára felállított skála megalkotása, ami tartalmazza azokat a konkrét eseteket, amelyek sárga lappal, büntetőrúgással, vagy piros lappal büntetendők. Ez a skála segíthet nekik eligazodni a különböző helyzetekben, ami által kiválaszthatják a legmegfelelőbb eszközt a szabálytalanságok szankcionálásához.
A skála hatékonyságát tesztelő kutatások után készített interjúkban a bírók a módszer alkalmazásával kapcsolatos pozitív élményeikről számolnak be: egyes bíróknak segített „megtanulni olvasni a játékot", másoknak „ráhangolódni a játékra”. Az tehát, ha a bírók rendelkezésére áll egy normatív, szabályalapú tár, hozzásegítheti őket a következetes, kiegyensúlyozott játékvezetéshez.
