A serdülőkor félelmei és krízisei

A serdülőkor rengeteg változást hoz egy fiatal életébe. Kilép a biztonságos gyermekkorból, és meg kell találnia, hogy ki is ő valójában. Rengeteg szerep és viselkedés kipróbálása után remélhetőleg meg tud szilárdulni az identitása, és életkorából fakadóan új feladatok elé nézhet. Milyen fő krízisek jelenhetnek még meg ebben az időszakban? Mik azok a félelmek, amelyek csökkentik a serdülők tanulási lelkesedését? 

Ha a serdülőkori életfeladatokra gondolunk, akkor elsősorban az identitás kialakítása juthat az eszünkben. A fiatal ebben az időszakban olyan feladatokkal találja szemben magát, amelyekben az önazonosságát és saját magáról alkotott egységes képét keresheti. Ezen kívül olyan szabályokat és belső normákat keres, amelyek mentén viselkedhet és értékelheti saját magát és másokat.

A serdülőt a környezete és a társadalom új életfeladatokkal és megmérettetésekkel állítja szembe. Ekkor tud megszilárdulni a nemi-, társadalmi szerepe és az életszemlélete, amely jellemezni fogja őt, illetve viselkedését. Ennek az időszaknak a jellegzetessége, hogy a fiatal kipróbál különféle viselkedéseket, érdeklődési területeket, eszméket és szerepeket, amelyeket rövidebb vagy hosszabb ideig magáénak vall. Ezek megjelenhetnek elég szélsőséges formában is, de mindez azért szükséges, hogy ki tudja választani azt az irányt, amely a személyiségéhez a legjobban illeszkedik. Amíg az identitáskrízis vagy identitásválság nem oldódik meg, addig az egyén nem rendelkezik konzisztens énképpel, s nincsenek olyan belső normái, amelyek segítségével az élet főbb területein elhelyezhetné és értékelhetné saját magát.

Krízisek újraéledése

Erikson pszichoszociális fejlődés egyik szakaszaként értelmezte az identitás kialakítását. Úgy gondolta, hogy a fejlődésünk egész életünkön át tart, hiszen a testi éréssel még nem fejeződik be a fejlődés. Ez a folyamatosság tetten érthető a pszichológiai fejlődésünkben, amelyet különböző életszakaszokra bonthatunk. Minden életszakasznak van egy sajátos problémája, amelyet életünk azon szakaszán meg kell oldanunk. Ezen krízisek és problémák megoldása útján juthatunk tovább a következő fejlődési lépcsőre. A serdülőkor Erikson szerint sajátos időszak, hiszen ekkor lehetőségünk van a korábbi életszakaszokhoz kapcsolódó feladatokat is megoldani, amelyeket korábban nem tudtak. Ezért megeshet, hogy nemcsak az identitással kapcsolatos krízis jelenik meg a fiatal életében, hanem

meg kell oldania a bizalommal, az autonómiával, a kezdeményezéssel és a teljesítménnyel kapcsolatos krízist is.

A bizalommal kapcsolatos krízis megoldásához a serdülőnek olyan személyeket kell keresnie, akikben ő megbízik és megmutathatja nekik a saját megbízhatóságát is. Olyan barátokat, gondolatokat, eszméket keres, amelyekben kölcsönösen érezheti a bizalmat. Sokszor cinikus közönyt, bizalmatlanságot élnek át a felnőtt világgal kapcsolatban.

Az autonómia iránti igény is megjelenhet újra mint sürgető probléma. A serdülőnek egyre nagyobb igénye van arra, hogy saját maga döntsön az életéről és a jövőbeli terveiről. A kezdeményezés igénye is újraéledhet. Egyre többet gondolkozik a fiatal azon, hogy milyen céljai legyenek, milyen álmokat valósítson meg, és ezekért miket kell megtennie. A teljesítmény fontossága már más formában jelenik meg, mint korábban, kisiskolás korában. Itt már nem a tanár által kijelölt feladatokban lesz fontos a teljesítménye, hanem a saját érdeklődési területén akar jól teljesíteni, és az itt vállalt feladatokra terjed ki a felelősségvállalása.

Elég jó vagyok?

Saját emlékeinkből is meríthetünk példát, hogy ebben az időszakban rengeteg kérdés merül fel saját magunkkal kapcsolatban. Nehéz megélni a serdülőnek is – nem csak a környezetének –, hogy viselkedése sokszor a különböző helyzetektől és csoporttól függ. Észlelik, hogy a tényleges és az elvárt viselkedésük között különbség van, és nem egyszerű megfelelniük az ideális énjüknek. Elkezdik nagyobb érdeklődéssel figyelni magukat. Az önértékelésük elég bizonytalan és szélsőséges pontok között változhat. Ilyenkor még főleg a külső jellemzők, testképük, valamint a társas környezetük általi elfogadottságuk határozza meg, hogy mennyire elégedettek önmagukkal. A szereppróbálgatások eredményeképpen több lehetséges és egymástól eltérő „én” jelenik meg, amelyeket a serdülőkor végére egymással ki kell békíteni.

Áttekintve a főbb pszichológiai fejlődéssel megjelenő feladatokat és változásokat, felmerülhet bennünk a kérdés, hogy mit láthatunk az iskolai viselkedésükben, ahol a mindennapjaik nagy részét töltik a fiatalok?

Csökkenő iskolai aktivitás

A serdülőkor kezdetén érzékelhetjük, hogy valahogy elfogy a lelkesedés a diákokban az iskolai tanulás iránt. Például gondoljunk bele, hogy mi történik, ha a tanár feltesz egy kérdés és utána megkérdezi az osztályt, hogy „Ki tudja a választ?”

Első osztályban még szinte minden kéz a magasba lendül és majd kiesnek a padból azt üzenve, hogy „Én, én, én tudom!”. Nagyon izgatottak és szeretnék megosztani, hogy mit gondolnak. Most nézzük meg ugyanezt a helyzetet egy hetedikes osztályban, a tanár felteszi ugyanazt a kérdést. Először azt látjuk, hogy senki nem jelentkezik, majd idővel, nagyon lassan, bizonytalanul felemelkedik pár kéz.

Mi változott? Hova tűnt a lelkes válaszadás? Carl Pickhardt pszichológus úgy vélekedik erről a változásról, hogy

a két csoport másként tudja megélni a formális tanulás élményét.

A buzgó hatévesek a tanár kérdését egy lehetőségnek veszik, hogy megmutassák, hogy mit tudnak. Míg a tizenhárom évesek úgy érzékelik, hogy kockázatos számukra a növekvő sebezhetőség érzésük miatt.

A sebezhetőség érzése a fejlődési folyamat során megélt változásokból fakad, hiszen a serdülők számára ez az időszak több olyan változást hoz, amely bizonytalanságot szül. A gyermekkortól való elszakadás veszteséget is jelent, hiszen a fiatalok maguk mögött hagyják az egyszerűbb, védelmező, biztos gyermekkori világot, amelyhez már nem mehetnek vissza. Már nem definiálhatják és kezelhetik őket kisgyerekként többé. A fiatal mindenképpen más akar lenni, de még ő sem tudja, hogy pontosan kivé és mivé akar válni, ami fokozza a bizonytalanságérzését. A családról átterelődik a figyelme, és fontosabbá is válnak a támogató baráti kapcsolatok, de a kortársakhoz való tartozás, nekik való megfelelés egy igazán komoly szociális szerepjátékká is válik. A serdülőkor előre bejósolhatatlanul változtatja át a testüket, ezzel együtt megjelenik az önkritika és kíváncsiság, vajon meg fognak-e így felelni a szociális elvárásoknak.

A félelmek tengerén

A korai serdülőkorban megjelenő bizonytalansággal Pickhardt öt lehetséges félelmet azonosít, amelyeket a nyilvános osztálytermi részvétel idézhet elő:

• A tudatlanság félelme: „Nem tudtam”.
• A hibától való félelem: „Elrontottam”.
• Az alkalmatlanságtól való félelem: „Nem voltam képes rá”.
• A megszégyenítéstől való félelem: „Hülyének néztem ki”.
• A kudarctól való félelem: „Elhibáztam”.

Ahogy szembe találják magukat ezekkel a nemkívánatos kimenetelekkel, félelmetesnek tűnhet valami újat tanulni a nyilvánosság előtt. A szülők is meglepődnek, hogy gyermekük az iskola kezdetén egy lelkes, érdeklődő diák volt, és később meg a tanárai úgy jellemzik, mint aki alig veszi ki a részét az osztálymunkában.

A korai serdülőkor alatt és még utána is önbecsülés szükséges ahhoz, hogy tanuljanak, mert ez számukra mindig rizikóval jár.

A fiatalok, akik alacsony önbecsüléssel rendelkeznek, inkább elzárják magukat az új dolgok tanulásától.

Nem szeretnek olyan dolgokat tenni, amelyeket nem tudnak megcsinálni, mert ezekben a helyzetekben is azt élik meg, hogy nem elég jók.

A szülők ha segítőkészen reagálnak ezekre a helyzetekre, akkor csökkenthetik a tanulással szembeni ellenállást. Kezdhetik ott, hogy az otthoni környezetben egy biztonságos helyzetet teremtenek a tanuláshoz. Ezzel együtt átbeszélhetik gyermekeikkel a tanulás rizikóit és előnyeit, és rámutathatnak arra, hogy mindenki egy egész életen át tanul.

Biztonságos tanulás

Sok szülő hajlamos elfelejteni, hogy neki milyen volt fiatalkorában elsajátítani egy új készséget vagy ismeretanyagot. Sok évnyi tanulással és gyakorlással most már egyszerűnek tűnhet, de a kezdetekkor ez nagyon sok erőfeszítéssel járt. Segítsünk a fiataloknak pozitív megvilágításba helyezni a tanulás rizikóit. A következő mondatokat használhatjuk például, hogy enyhítsük a serdülők félelmeit.

A szülők mondhatják:

• A tudatlanság félelmére: „Minden tanulás azzal kezdődik, hogy beismerjük, hogy ezt még nem tudjuk”.
• A hibától való félelemre: „Miután valamit elrontottál, utána már meg tudod tanulni, hogyan kell jól csinálni. Minden hiba lehetőség a tanulásra”.
• Az alkalmatlanságtól való félelemre: „Nem vagy lassú, csak a saját tempódban halaszd, más feladat majd sokkal gyorsabban megy”.
• A megszégyenítéstől való félelemre: „Nagyon bátor dolog, ha hagyod, hogy mások lássák, hogyan küzdesz meg a tanulással”.
• A kudarctól való félelemre: „A próbálkozás sikertelensége annak a bizonyítéka, hogy erőfeszítést teszel a céljaidért”.

Fontos, hogy otthon olyan környezetet teremtsünk, amelyben biztos, hogy a felnőttek és a családtagok nem gúnyolódnak egymáson azért, mert még nem sajátították el teljesen az új ismeretet vagy készséget. Értékeljük a próbálkozásokat és az erőfeszítést, mert a fiatalok csak így fogják későbbi életük során elfogadni a tanulással kapcsolatos kihívásokat és a megpróbáltatásokat, ha ezekben lehetőséget látnak a fejlődésre.