A sikertelen fogyókúrák lelki háttere

Napjainkban rendkívül magas a túlsúllyal küzdő emberek száma, akik között szintén jelentős számban vannak olyanok, akik életük során már kipróbáltak különböző testsúlycsökkentő programokat vagy diétákat, azonban nem sikerült elérniük a kívánt eredményt. A fogyókúrák sikertelenségében számos tényező szerepet játszhat, amelyek között a pszichés folyamatokra is érdemes figyelnünk. Cikkünkben a fogyókúrák sikertelenségében szerepet játszó pszichés tényezőket fogaljuk össze, a kognitív pszichológia szemszögéből.

Általánosságban elmondható, hogy a különböző kalóriabevitelt korlátozó fogyókúrák, illetve a speciális, egyoldalú étkezésekre épülő diéták (például: a rizsdiéta, a fehérjedús étrend vagy a gyümölcsdiéta) előre meghatározott ideig korlátozzák bizonyos ételek, illetve alapanyagok bevitelét, miközben az adott diétás elv által preferált összetevők mérték nélkül fogyaszthatók. Az ilyen típusú étkezések nagy valószínűséggel nem felelnek meg a tápanyagok és vitaminok kielégítő mennyiségű és minőségű bevitelére vonatkozó követelményeknek, továbbá nem alkalmasak az étkezési szokások hosszú távú átformálásra sem. Gyakori jelenség, hogy a durva étrendbeli megvonásokra – a diéta feladása vagy befejezése után – a leadott kilók számát jóval meghaladó súlygyarapodással (jojó-effektus) reagál a szervezet. A fogyókúra során nem javasolt a kedvenc ételek elhagyása sem, mivel a tudatosan, hosszabb távra megvont ételek egyre inkább hiányozni fognak, egyre nagyobb kísértést jelentenek, ami a diéta feladását eredményezheti. Könnyebben tartható az olyan étrend, amelyben nincsenek tiltott ételek. A fogyókúrák sikertelenségének egy másik igen gyakori oka

a gyors eredmények iránti elvárás,

ami szintén csak erős megszorítások árán érhető el, az így keletkező kínzó éhségérzet pedig rendkívül megterhelő. Ha a genetikai adottságnak, testalkatnak és az életkornak megfelelő mennyiségű táplálékbevitelt fokozatosan, csupán napi 100-200 kcal csökkentéssel próbáljuk elérni, az étkezések kapcsán nem a lemondás élménye fog dominálni. Az étrend kis lépésekben történő normalizálása nem okoz sem fizikai, sem érzelmi szenvedést.

A testsúly megtartásában általában nem azok a legsikeresebbek, akik folyamatosan ellenállnak a kísértésnek, hanem akik inkább elkerülik azt. Ha például egy dúsan megrakott svédasztalos étkezésen veszünk részt – a tanuláselmélet törvényszerűsége szerint –, az ételek látványával ráhangolódunk az egymást követő fogásokra, és várhatóan növekedni fog a fogyasztásunk mértéke is. Amikor megkóstolunk egy ételt, rendszerint az első falatnál érezzük a legintenzívebben az ízeket, majd a nagyobb számú ismétlődés során az ízlelő és szagló szerveink habituálódnak. Ez következik be például, amikor főzés közben gyakran megkóstoljuk az ételt. Ha azonban változatos ingerek érik az érzékszerveinket, a habituáció lassabban következik be, a széles választék tehát ilyen módon is a nagyobb mértékű fogyasztásnak kedvez.

Az életünk során elfogyasztott ételekről szerzett tapasztalataink alapján kialakul bennünk egyfajta elvárás arra vonatkozóan, hogy az adott étel milyen mértékű és milyen tartós jóllakottságot fog eredményezni. Az általunk jól ismert ételek látványához, az illatukhoz idővel kapcsolódni  fog a teltségérzetre vonatkozó információ is. Az észlelések során megismert ételekről, fogásokról engramok (lenyomatok) keletkeznek, amelyek kódolás után bevésődnek a tudatba, így ezek az információk tárolhatóvá és előhívhatóvá válnak. Például ha valaki megismerte a bableves ízét, látványát és az elfogyasztásával járó jóllakottság mértékét, akkor a későbbiekben, ha egy étlapon meglátja a bablevest, előhívódik a hozzá kapcsolt illat- és ízvilág, valamint az elvárt jóllakottság érzése is. Ha viszont egy étellel kapcsolatban nem állnak rendelkezésre korábbi tapasztalatok – a kutatások szerint – a legtöbben hajlamosak attól tartani, hogy az újonnan megismert ételtől nem fognak jóllakni.

Wansink (2006) kutatási eredményei szerint a magas impulzivitással jellemezhető személyek átlagosan 10 kilóval nehezebbek voltak az alacsony impulzivitású egyénekhez képest. Ez magyarázható azzal, hogy a szervezetnek körülbelül 20 perc kell a telítettségérzés kialakításához. A habzsoló ember ennyi idő alatt a számára elegendő ételmennyiségnél jóval többet elfogyaszt, míg a nyugodtan, lassan étkező személyek kevésbé eszik túl magukat a telítettségérzés jelentkezéséig.

Az impulzivitás egyik velejárója a kontrollvesztés.

Fontos tudni, hogy bármi, ami elvonja a figyelmet az ételről, az étkezésről, növeli annak a valószínűségét, hogy a táplálkozás kontroll nélkülivé válik. Ilyenben lehet részünk például a filmnézés közben elfogyasztott nassolnivaló kapcsán.

Társaságban hajlamosabbak vagyunk többet enni, mivel nem akarunk kilógni a sorból, nem szeretnénk illetlennek mutatkozni azáltal, hogy nem eszünk jóízűen a kínált ételből.

Több kutatás is alátámasztotta, hogy

az érzelmek, illetve a hangulat

befolyással vannak az elfogyasztott ételek mennyiségére és minőségére egyaránt. Előfordulhat, hogy valaki a stressz, illetve a feszültség csillapítása, vagy a szomorúság enyhítése céljából eszik többet a kelleténél, de megfigyelhető az is, hogy örömteli hangulatban, a jó kedv fokozása érdekében nassolunk.

Az úgynevezett „stresszevők” esetében a fokozott szénhidrátéhség részben a megnövekedett kortizolszinttel magyarázható, valamint a krónikus stressz hozzájárulhat a fogyókúrák betartását akadályozó magatartások, például a rendszertelen étkezés, illetve az érzelmi evés kialakulásához is.

Fontos ezért különbséget tenni a testi éhség és az érzelmi (lelki) éhség között. Helmering és Hales (2004) az alábbi szempontok figyelembevételét ajánlják a két típus elkülönítésére:

• A testi éhség az utolsó étkezés után több órával a gyomor tájékán érezhető, míg az érzelmi éhség bármikor, hirtelen fellépve, jellemzően a test gyomorszáj tájékán kívül eső részében jelentkezik.
• A testi éhséget naponta 2-3 alkalommal érezzük, az étkezésekkel megszűnik és a jóllakottság kellemes érzése váltja fel. Ezzel szemben az érzelmi éhséget az evés sem csillapítja igazán, az étkezések után pedig gyakran jelentkezik bűntudat és szégyenérzet.

A fentiek alapján elmondható, hogy a kudarcok elkerülése érdekében, a testsúlycsökkentés céljából bevezetendő étrend gondos megtervezése mellett érdemes figyelmet fordítani az étkezéseket befolyásoló pszichés folyamatokra, illetve a személyiségben rejlő tényezőkre is. Szükség esetén orvos, dietetikus és pszichológus segítsége is rendkívül hasznos lehet.