A szkizoaffektív zavar a pszichotikus és a hangulatzavarokra (depresszió, mániás epizód) jellemző tünetek sajátos együttesének tekinthető. Cikkünkben a szkizoaffektív zavar tüneti képével, a betegség kialakulásának okaival és a lehetséges kezelési lehetőségekkel foglalkozunk. Tartsatok velünk!
A szkizoaffektív megbetegedés körülbelül az össznépesség 0,3%-át érinti. A zavar általában fiatal felnőttkorban (25-35 év között) indul, és a nők esetében sokkal gyakrabban jelenik meg. A szkizoaffektív zavar változatos tüneti képet képes okozni, ennek következtében a betegség által okozott kár is jelentős lehet. A zavar következtében megjelenő lehetséges következmények közt lényeges megemlíteni a társas izolációt, a korábban megszokott munkahelyi teljesítmény nagyfokú csökkenését, de intelligencia-problémák, szorongásos zavarok és különféle függőségek (alkoholfüggőség vagy egyéb szerhasználati probléma) is megjelenhetnek.
Megállapítható tehát, hogy a szkizoaffektív zavar az egyén mindennapos működését nagyban megnehezítheti. Cikkünk további részében a szkizoaffektív zavar tüneti képéről, a betegség kialakulásának lehetséges okairól és a kezelési lehetőségekről olvashatnak.
A szkizoaffektív zavar tünetei
A szkizoaffektív zavar a pszichotikus tünetekre és a hangulatzavarokra jellemző tünetek jellegzetes konstellációjának tekinthető.
A pszichotikus állapotok megkülönböztető sajátosságai közé tartozik a realitással való kapcsolat megszakadása.
Ennek következtében a zavarban szenvedő személy nem az objektív valóságot fogja referenciapontként értékelni, hanem a saját, szubjektív realitása lesz a vonatkoztatási pont. Ez a különféleképpen megjelenő hallucinációkban, téveszmékben, az inkoherens, nehezen érthető és nehezen követhető beszédben, történetszövésben jelenhet meg. Előfordulhat, hogy a páciens hangokat hall (akusztikus hallucináció), és viselkedése a különböző téveszmék által vezéreltté válik.
A téveszmék a páciens által igaznak hitt vélekedések, amelyek a külvilág számára akár képtelenségnek is tűnhetnek, azonban a beteget racionális érveléssel sem lehet meggyőzni az elképzelése irracionális voltáról.
Jó példa lehet erre az üldöztetéses (paranoid) és a vonatkoztatásos téveszme is. Paranoid téveszme esetén a páciens azt élheti meg, hogy a körülötte lévő világ fenyegető, ez a mindent átható fenyegetettség-élmény pedig fokozott szorongásos készenlétet eredményezhet. Vonatkoztatásos téveszme során a beteg olyan eseményeket is saját magával összefüggésben értelmez, amely igazából rajta kívül álló történés.
Az előbbiekben leírt tünetek mellett megjelennek továbbá a major depresszió tünetei (például reményvesztettség, lehangoltság, elégtelenség-érzés, motiválatlanság, csökkent érdeklődés, anergia), vagy a mániás epizód tünetei (nyugtalanság, alvásigény csökkenése, nagyzásos gondolatok, gondolatrohanás) illetve a kevert epizód tünetei (a depresszió és a mánia tüneteinek egyidejű megjelenése) is.
A szkizoaffektív zavar kialakulásának lehetséges okai
A szkizoaffektív zavar megjelenéséhez köthető kockázati tényezők nagyon sokfélék lehetnek: szkizoaffektív zavar kialakulhat súlyos trauma (például koponyasérülés), vagy akár erőteljes, hosszantartó stressz hatására is, de a kutatások kiemelt jelentőséget tulajdonítanak a betegség genetikai meghatározottságának is. A genetikához köthető fontos eredmény, hogy a szkizofréniában szenvedő páciensek elsőfokú rokonai között nagyobb az esélye a szkizoaffektív zavar megjelenésének, valamint a zavarban való érintettség nagyobb kockázatának vannak kitéve azok a személyek is, akiknek az elsőfokú rokonai között szkizofréniával, szkizoaffektív zavarral, illetve bipoláris zavarral diagnosztizált személyek vannak.
Fontos lehet megemlíteni Harry Stack Sullivan elméletet is, amely szerint a szkizofréniára utaló tünetek megjelenésének oka a korai személyközi kapcsolatokban megnyilvánuló diszfunkcionális működésben kereshető. Sullivan azt feltételezte, hogy a nem megfelelően szenzitív anyai gondoskodás megakadályozza, hogy a gyermek alapvető igényei (például a biztonság és a gondoskodás szükséglete) kielégülésre találjanak. Viszont fontos azt is hangsúlyozni, hogy
a nagymértékben diszfunkcionális családi légkör önmagában nem képes a szkizofréniára utaló tünetek megjelenését okozni, ha az adott személy genetikai értelemben véve nem fogékony a zavarra.
A szkizoaffektív zavar kezelési lehetőségei
A szkizoaffektív zavar kezelése során kiemelt jelentőséggel bír a gyógyszeres terápia és a pszichoterápia kombinált alkalmazása, azonban minden esetben lényeges az is, hogy egyénre szabott, specifikus kezelési eljárás kerüljön kialakításra. A szkizoaffektív zavar farmakoterápiás kezelése antipszichotikumokkal, hangulatstabilizátorokkal és antidepresszáns szerekkel, illetve ezek kombinációjával is megtörténhet.
Kutatási eredmények igazolták, hogy az antipszichotikumok (például risperidon) kielégítő hatékonysággal képesek visszaszorítani a szkizoaffektív zavarban megjelenő hallucinációkat és téveszméket.
Ezen gyógyszerek másik fő hozadéka lehet, hogy a beteg terápiás bevonhatóságára is pozitív hatást fejtenek ki. Amennyiben a szkizofrénia tünetei mellett megjelennek mániára utaló tünetek is, az antipszichotikummal történő kezelést kiegészítheti a hangulatstabilizátorok (például lítium) alkalmazása is; a depresszív tünetek túlsúlyba kerülése esetén pedig megfontolandó lehet az antidepresszáns szerek (például fluvoxamine) használata is.
A pszichoterápiák közül rendkívül hatékonynak bizonyult a kognitív viselkedésterápia, de a családterápia alkalmazásával kapcsolatban is biztató eredmények születtek.
A pszichoterápiák fő céljai közé tartozik a tünetek tartós csökkentése (vagy megszüntetése), az életminőség és a szociális készségek javítása, valamint a visszaesés (relapszus) rizikójának mérséklése és megelőzése.
Abrams, D. J., Rojas, D. C., & Arciniegas, D. B. (2008). Is schizoaffective disorder a distinct categorical diagnosis? A critical review of the literature. Neuropsychiatric Disease and Treatment, 4(6), 1089-1109.
American Psychiatric Association (2013). Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders. Arlington, VA: American Psychiatric
Cascade, E., Kalali, A. H., & Buckley, P. (2009). Treatment of schizoaffective disorder. Psychiatry (Edgmont), 6(3), 15-17.
Fitzgerald, P., de Castella, A., Arya, D., Simons, W. R., Eggleston, A., Meere, S., & Kulkarni, J. (2009). The cost of relapse in schizophrenia and schizoaffective disorder. Australasian Psychiatry, 17(4), 265-272.
Gabbard, G. O. (2016). A pszichodinamikus pszichiátria tankönyve. Budapest: Oriold.
Kendler, K. S., Gardner, C. O., & Prescott, C. A. (2006). Toward a comprehensive developmental model for major depression in men. American Journal of Psychiatry, 163(1), 115-124.
Vieta, E. (2010). Developing an individualized treatment plan for patients with schizoaffective disorder: from pharmacotherapy to psychoeducation. The Journal of Clinical Psychiatry, 71(2), 14-19.
Wy, T., & Saadabadi, A. (2021). Schizoaffective Disorder. In StatPearls. StatPearls Publishing.
