A sportpályán is győztessé tesz a szerelem?

„Mindkettőnk számára nagy motivációt jelent, hogy a másik büszke lehessen ránk” − ezzel a mondattal foglalta össze Gael Monfils, a tenisz egyik legszínesebb egyénisége, hogyan inspirálja őt jobb játékra a szintén profi teniszező Elina Svitolinával való kapcsolata. Valószínűleg nem ő az egyetlen, aki úgy érzi, a szerelem a sportpályán is pozitív hatást gyakorol rá. De vajon valóban növelheti a sportteljesítményt a szerelem, vagy csak a „rózsaszín köd” ringatja ebbe az illúzióba a játékosokat? Cikkünkben ennek járunk utána.

Ha az ember szerelmes, hirtelen az egész világ jobbnak tűnik: feldobottak vagyunk, a jövőt optimistán szemléljük, tele vagyunk életörömmel és energiával. Azt, hogy pontosan hogyan is jön létre ez az életünket gyakran fenekestül felforgató módosult tudatállapot, számos elmélet igyekezett már leírni. Az egyik legismertebb ezek közül Robert J. Sternberg interakciós modellje, mely a szerelem háromszög-elméleteként vált ismertté. E szerint a megközelítés szerint a szerelem érzése három összetevőből, intimitásból, szenvedélyből és elköteleződésből áll, melyek közül az intimitás az érzelmi, a szenvedély a motivációs, az elköteleződés pedig a kognitív komponens. A szerelmi kapcsolatok e három összetevő változatos keverékeként írhatók le, s a különböző kombinációk más és más kapcsolattípust hoznak létre:

A szerelem összetevői egy adott párkapcsolaton belül is különböző szakaszokon, egyensúlyi fázisokon mennek keresztül, de a kezdeti, euforikus érzéshez az intimitás és a szenvedély kettősével definiálható romantikus szerelem áll a legközelebb. A romantikus szerelem neurokémiája szorosan kapcsolódik az agy jutalmazó rendszeréhez: a párkapcsolat kialakulását segítő „boldog vagyok”-érzést a dopaminrendszer aktivitásának köszönhetjük.

Ugyanezen jutalmazó rendszer aktiválódhat más helyzetekben, például egy sportverseny megnyerésekor is, így okkal feltételezhető, hogy a romantikus szerelem hatással lehet a sportteljesítményre. Kérdés persze, hogy milyen hatással, mert habár az erős érzelmek, a fókuszált figyelem és a magas energiaszint egyaránt megjelenhetnek a sportolás és a romantikus szerelem állapotában, a végkimenetel ettől még nagyon különböző lehet. Értelemszerűen nem mindegy például, hogy a figyelmünk középpontjában a szerelmünk tárgya, vagy egy teljesítménycél áll, minden mást háttérbe szorítva.

A szerelem és a sportteljesítmény kapcsolatát egyelőre kevés kutatás vizsgálta, az edzők, családtagok és csapattársak szerepét viszont már több vizsgálat is alátámasztotta. A megerősítő, konstruktív edzői visszajelzések például bizonyíthatóan növelik a sportolók önbecsülését és fokozzák a mozgás örömét, ezzel szemben a túl magas szülői elvárásokból fakadó szorongás egyértelműen rontja a teljesítményt. A csapattársak közti pozitív szociális interakciók azonban hozzásegíthetnek a győzelemhez: a sikeres megmozdulásokat, például egy gól megszerzését közösen ünneplő játékosok nagyobb valószínűséggel hagyják el nyertesen a pályát, mint az efféle rituálékat mellőző társaik. Ez vélhetően annak köszönhető, hogy

az együtt örülő sportolók agyában ilyenkor oxitocin szabadul fel,

ami amellett, hogy a csapat sikere szempontjából kulcsfontosságú szociális tényezőket (például bizalom, kohézió, empátia, kooperáció) szabályoz, a kötődést elősegítő hatása miatt „szerelemhormonként” is ismert.

Mindezek alapján valószínűsíthető, hogy egy szerelmi kapcsolat az edzőkhöz, a családtagokhoz és a csapattársakhoz hasonlóan erőteljes hatást gyakorolhat a sportteljesítményre, hiszen a mindkét kontextusban megnövekedett dopamin- és oxitocinszint közös neurokémiai háttérre utal.

Kelly Campbell, a California State University kutatója az Amerikai Pszichológiai Társaság 2011-es gyűlésén hozta nyilvánosságra az e témában végzett kutatások első eredményeit. A megkérdezett majd’ 400 sportoló több mint fele nyilatkozott úgy, hogy a szerelem fokozza a sportteljesítményét. Érdekes módon a nemek közt mutatkozott némi különbség e téren: a férfiak nagyobb valószínűséggel számoltak be pozitív összefüggésről, mint a női sportolók. Számított emellett az is, hogy a válaszadók egyéni vagy csapatsportot űznek-e: az egyéni sportolóknál jobban tetten érhető a szerelem teljesítményfokozó hatása, mint a csapatsportok versenyzőinél. Nem meglepő módon az sem tűnik mellékesnek, hogy mennyire elkötelezett, illetve kiegyensúlyozott egy sportoló párkapcsolata: azok a versenyzők, akik partnerüket féltékenynek, követelőzőnek írták le, úgy érezték, hogy a szerelem elvonja a figyelmüket a sportról, és ahelyett, hogy szárnyakat adna, inkább teljesítményromlást eredményez.

Egy újabb, a 2016-os riói olimpián végzett vizsgálat tovább árnyalta a képet: az olimpikonokkal készített interjúk megerősítették a szerelem és a megnövekedett sportteljesítmény közti kapcsolatot, de nem egészen az előzetes elvárásoknak megfelelő módon. A sportolók ugyanis a jobb sportteljesítményt nem kifejezetten a romantikus szerelem lángolásával hozták összefüggésbe, hanem ehelyett olyan magyarázatokkal álltak elő, amik

inkább a társas szerelem jellemzőit írták le.

Volt, aki annak tulajdonította a pályán nyújtott sikerét, hogy a párja támogató jelenléte segíti a stresszkezelésben, míg többen azt emelték ki, hogy a háztartás körüli és a gyermekneveléssel járó terhek megosztása által tudtak több időt szentelni az edzésnek. Gael Monfilshoz hasonlóan többeknek a gyermekük, szerelmük, illetve a házastársuk pálya széli jelenléte jelentett olyan plusz motivációt, ami jobb teljesítményhez, de legalábbis fokozott erőfeszítéshez, győzni akaráshoz vezetett. Vagyis úgy tűnik, hogy az elkötelezett, kiegyensúlyozott, biztos érzelmi hátteret kínáló párkapcsolat valóban hozzájárulhat a sportolók sikeréhez.

A konkrét, számszerűsíthető eredmények elemzése és biológiai adatok híján persze nem állíthatjuk biztosan, hogy a szerelem ténylegesen segíti a sportolókat a jobb eredmények elérésében, de a szubjektív beszámolóik alapján úgy tűnik, többségük hisz ebben. S könnyen lehet, hogy nem alaptalanul.