A szkizofrénia klasszikus tünettana

A szkizofrénia a mentális betegségek talán egyik legrejtélyesebb és összetettebb kórképe. Először az 1950-es években írták le, azóta is mind a tudományos kutatások, mind pedig a laikus érdeklődők körében előtérben van. Mit lehet tudni a klasszikus tünettanáról? Örökletes betegség vagy egyéb tényezők is szerepet játszanak kialakulásában? Gyógyítható az állapot vagy csak szinten tartás lehetséges? Cikkünkből kiderül!

A szkizofrénia elnevezés Bleuler svájci pszichiáter nevéhez köthető, és az 1950-es évekre tehető. Eredete a görög szkizo=hasítás, phren=lélek szavakból tevődik össze. A betegség kezdete a szkizofrénia típusától függően 15-45 éves kor között egyaránt megjelenhet. Különösen a később kezdődő – például a paranoid – típusban átmeneti remisszió gyakran megfigyelhető. Fontos megjegyezni, hogy a személyiség fokozatos leépülése nem kizárólagos a szkizofrénia esetében, ugyanakkor az affektus, azaz érzelmek szintjén jelentős. Az előfordulási gyakoriságát tekintve

az átlagnépesség egy százaléka szenved a betegségben

függetlenül a kultúrától, a társadalmi berendezkedéstől vagy a nemtől, bár hozzá kell tenni, hogy a nők a kórlefolyás tekintetében valamelyest szerencsésebbnek mondhatók, jobb kimenetelre és későbbi kezdetre (25-35 év) számíthatnak.

Kialakulásának lehetséges okai

Biológiai szempontból genetikailag meghatározott anyagcserezavar áll a hátterében, ami az agy funkcióromlását okozza. Az idegrendszer méhen belüli károsodása következtében ugyanis a normális működésre jellemző agyi kapcsolatrendszerek nem képesek rendesen kifejlődni. Ezt támasztja alá, hogy szkizofréniában szenvedő betegeknél képalkotó eljárásokat használva megfigyelték több agyterület (amygdala, hippokampusz, hippokampális gyrus) méretének csökkenését is.

A biológiai tényezők mellett a pszichoszociális faktoroknak is jelentős hatása van a betegség kialakulásában.

A pszichodinamikus megközelítés értelmében intra- vagy interpszichés konfliktus hatására akár archaikus mélységig süllyedő regresszió alakul ki, melynek következtében éretlen énvédő mechanizmusok lépnek életbe, és fellazul a realitásérzék. Ennek oka Kernberg szerint a szkizofrén személyiségszerkezet, melyben az én- és tárgyreprezentáció elválasztása nem működik megfelelően, és ez végül éretlen, kialakulatlan identitáshoz vezet. Számos kutatás, illetve esettanulmány számol be arról, hogy a szkizofrén betegek körében a szexuális és fizikai abúzus gyakoribb, mint az egészséges populáció esetében. Erre alapozták az úgynevezett traumagén idegfejlődési modellt. A trauma hatására a szervezetben a fizikai és emocionális stresszválaszt irányító központ (HPA-tengely)  túlzott aktivitása figyelhető meg, ami az idegfejlődést negatívan befolyásolja. Ezen kívül megfigyelték, hogy az alacsonyabb társadalmi helyzetű személyek esetében nyolcszor gyakrabban fordult elő szkizofrénia, mint a felsőbb rétegek körében.

Klinikai tünetek

A Bleuler-féle alaptüneteket szokás a „négy-A” elnevezéssel illetni. Az asszociációs zavar azt jelenti, hogy a képzettársítás és áramlás logikus összefüggései fellazulnak, és csak a beteg számára fedezhetők fel (látszólagos) törvényszerűségek az asszociációkban. Mindezt szokás primer inkoherenciának is nevezni. Noha az asszociációs zavar a szkizofrénia egyik legmeghatározóbb tünetei közé tartozik, ugyanakkor megléte nem szükségszerű. Az affektív zavar az érzelmi válaszkészség csökkenését, az érzelmek ellaposodását, elsivárosodását, a gondolkodás és a beszéd ellentmondásait jelenti. Az ambivalencia is elsősorban az érzelmi életre vonatkozik, melyben egyszerre jelenik meg két pólus, például a szeretet és a gyűlölet adott személlyel szemben, ugyanakkor ez kifejeződésre jut a gondolkodás és az akarati élet területén is. Végül pedig az autizmus a reális világtól való visszahúzódást jelenti. A beteg saját világába fordul, melyet legfőképp saját nárcizmusa, a téveszmék és érzékcsalódások jellemeznek. Az alaptüneteken túl másodlagos tünetekkel is számolnunk kell. Ezek a téveszmék, az  érzékcsalódások, a beszéd és az akarat zavarai (neologizmák, szóismétlések, sztereotip kifejezések, csökkent munkaképesség, a szociális szerepfunkciók romlása, elhatározási vagy döntésképtelenség).

Ahhoz, hogy a Bleuler által leírtakon túl még jobban megérthető legyen a szkizofrénia, Schneider is kidolgozta a betegség diagnosztikus tünettanát, melyben első- és másodrangú tüneteket fogalmazott meg. Az elsőrangú tünetek közé soroljuk a saját gondolatok hangossá válását, a kommentáló jellegű hanghallásokat, a szomatikus hallucinációkat, a gondolatok befolyásolásának élményét, a gondolatok másokra való átvitelét, a téveszméket és a kívülről történő irányítás vagy befolyásolás élményét. Míg a másodrangú tünetek közé a hallucinációk egyéb típusai, a kuszaság, az érzelmi hullámzások és eltompultság tartozik. Fontos kiemelni, hogy a schneideri tünettan nem egyezik meg a Bleuler-féle felosztással! Végül Crow és Andreasen a szkizofrénia tüneteit pozitív és negatív tünetekre osztották fel. A pozitívakhoz sorolhatók a hallucinációk, a gondolkodás tartalmi zavarai, a deperszonalizáció, a derealizáció, a gondolatok elidegenedése és a befolyásoltság érzése. Míg a negatívakhoz az érzelmi elsivárosodás, a szemkontaktus zavara, a mimika szegényessé válása, a beszéd és a gondolkodás elszegényesedése, gondolati elakadások, indítékszegénység, levertség, fáradtságérzés, a társadalmi és szexuális tevékenység csökkenése és a figyelem zavara. Az elkülönítésnek klinikai jelentősége is van, a pozitív tünetek ugyanis az akut szkizofréniára, a negatívak pedig a krónikusan fennálló szkizofréniára jellemzők.

A legkevésbé könnyen kezelhető: paranoid típus

Paranoid szkizofrénia esetében a betegeknél előtérben állnak a téveszmék, melyek lehetnek vonatkoztatásos, üldöztetéses vagy nagyzásos tartalmúak egyaránt. A téveszmék mechanizmusát jellemezheti bizarréria, de hosszabb idő távlatából rendezett paranoid téveszmék is kialakulhatnak. Kapcsolódhat hozzá nagymértékű szorongás, düh, illetve zárkózottság. A paranoid szkizofrénia tünetei a harmincéves kor környékén jelentkeznek általában, gyakran akusztikus, azaz hanghallásos hallucinációkkal együtt. Mivel későbbi életkorban jelentkezik, a

személyiségstruktúra többnyire érettebb, így a téveszmék által nem befolyásolt területek működése megtartott lehet,

az idegrendszeri és kognitív működésben kisebb mértékű károsodás fordulhat elő. Paranoid szkizofrénia esetében a prodromális, azaz a betegséget megelőző szakaszban a szociális funkciók színvonalának romlása figyelhető meg. Ezt a szakaszt követi, akár évekkel később az aktív szakasz, melyben a beteg pszichotikus állapotba kerülhet. Végül az utolsó szakaszban a maradványtünetek szakaszában az érzelmek eltompulása és állandó érzelmi töltet nélküli hallucinációk és téveszmék jelentkeznek. A betegséghez hozzátartozik, hogy a remisszió szakasza alatt sem tér vissza a személy a megbetegedés előtti színvonalra.

Terápiás lehetőségek

A betegség kezelése hosszú távú és összetett, az egyoldalú megközelítés nem vezet sikerre. A gyógyszeres kezelést és pszichoterápiát érdemes ötvözni.

Kórházi kezelés gyakran szükséges az agresszív indulatok, szuicid-fenyegetettség megfékezése, és a széles spektrumú antipszichotikumok beállítása céljából.

Ezen kívül rugalmas egyéni pszichoterápia javasolt, melynek elsődleges célja a megfelelő terápiás szövetség, kapcsolat kialakítása a pácienssel. Ez gyakran a (paranoid) gondolatok miatt akadályoztatott, de biztonságos környezet és bizalmas légkör megteremtése esetén elnyerhető a páciens bizalma, és hosszú éveken át tartó terápia mellett támogatható az életvezetés.