A test és a lélek működésének kölcsönhatása nem újkeletű szemlélet, ősidők óta foglalkoztatja e kettő kapcsolata az emberiséget. Milyen lelki eredete lehet például az asztmának, hasfájásnak, magas vérnyomásnak vagy épp a migrénnek? Cikkünkben ezekre kerestünk válaszokat a pszichológia szakirodalmában.
A test és lélek kapcsolatának megítélése korok és kultúrák függvényében is változik. Például a középkori vallásos világkép szerint a betegségek a szellemvilággal is összefüggésben állnak. A XIX. században azonban jelentős szemléletváltás történt a természettudományok előretörése következtében, mely együtt járt azzal, hogy a betegségeket kizárólag testi folyamatokra vezették vissza. Freud és a pszichoanalízis hatásaként a XX. század elején a betegségek pszichológiai vetülete került az érdeklődés központjába.
A túlzott érzelmi átélés gyakran féktelen szívdobogást és a légzés felgyorsulását idézheti elő. Fordított esetben pedig a testi reakciók, például a krónikus gyomorpanaszok szorongást, félelmet, ingerlékenységet okozhatnak. Tehát egyrészt igaz az, hogy a test megbetegedései pszichés megbetegedést eredményezhetnek, ugyanakkor az is helytálló, hogy a lélek megbetegedései szervi megbetegedésekhez vezethetnek. A test és lélek kölcsönös egymásra hatásával foglalkozó tudományos kutatási irányzat a pszichoszomatika (a megjelölés a görög „pszükhé” (lélek) és szoma (test) szavakból tevődik össze). A pszichoszomatikus szemlélet kialakulásában fontos szerepet játszott Alexander, aki az 1930-as évektől foglalkozott belgyógyászati osztályon kezelt szomatikus betegségek, többek között gyomorfekély, asztma és vérnyomás pszichés eredetének vizsgálatával. A pszichoszomatikus betegségek meghatározásában a legfontosabb leírás Kreisler nevéhez fűződik, aki azon az állásponton volt, hogy
a pszichoszomatikus betegségek olyan szervi megbetegedések, amelyek kialakulásában egyértelműen kimutatható a pszichés determináltság.
Asztma (astma bronchiale)
Számos ok együttes hatására lép fel, melyek közül a pszichológiai faktorok kerülnek említésre jelen cikk kereteiben. Az asztmás betegek élettörténetében lényegesen gyakrabban fordult elő elhanyagoló, esetleg durva szülői magatartás, gyermekkori érzelmi és fizikai trauma.
Továbbá jellemző rájuk, hogy érzelmi hatásokra hevesebb légzésválaszt produkálnak.
Általában erős függőségi igénnyel jellemezhetők. Rendszerint egy túlóvó (overprotecting), úgynevezett helikopter anya áll a háttérben, aki folyamatosan gyermeke felett „lebeg”, a széltől is óvja féltett kicsinyét, mindenbe beleszól, folyton segíteni szeretne. A gyermeknél viszont az anyai védettség frusztrációja asztmás rohamban nyilvánulhat meg.
Korábban kialakulásáért kizárólagosan alkati tényezőket és immunológiai feltételezéseket említettek. A modern klinikai szemléletben azonban egyre inkább érvényesül a pszichés determináltság elve, azaz az, hogy pszichoszociális és fiziológiai tényezők kölcsönhatása okozhatja. Fiziológiai tényező lehet a genetikai hajlam a légzőszervi gyengeségre, fokozott érzékenység a fertőzésekre, illetve lassan reagáló szimpatikus idegrendszer. Pszichoszociális tényező pedig a zavaros családi viszony, a szorongás és a függőségi igény. A betegség egyoldalú pszichoterápiás vagy szomatikus megközelítése nem vezethet tartós sikerhez. A kórkép létrejöttéhez nem elégséges az asztma hátterében szereplő szomatikus tényezők jelenléte, ehhez szükségesek a pszichés tényezők is. Fordítva is igaz: csupán lelki okokból nem alakul ki asztma.
„Most nem tudok menni, mert fáj a hasam.”
Rendszeresen fáj a gyermek hasa óvodába, iskolába menet? Esetleg egy-egy egyetemi vizsga, majd később reggelente munkába menet? Gyermekkorban a környezetből származó konfliktusok, érzelmi feszültségek gyakran hasfájás formájában jelentkeznek.
Kezdetben a kiváltó okok a családban, főleg a harmonikus anya-gyermek kapcsolat hiányában kereshetők.
Későbbi életkorban a zavarok inkább a gyermek társas környezete által determináltak. A szorongás és félelem átélése hasfájások formájában a kisiskolás korú gyermekeknél főleg dolgozatírás, felelés és vizsga előtt jelentkezik, de néha egyszerűen az iskolába menés is kiváltja. A fájdalmakat gyakran vegetatív tünetek (például sápadt arc, fokozott verejtékezés) kísérik. Prepubertás és pubertás korban a kiváltó tényezők szintén széles skálán mozognak, kezdve a szorongástól, gátlásosságtól, teljesítményfélelemtől, egészen a partnerkapcsolati problémákig, beleértve a szexuális kapcsolatokat is.
Tompa, vagy épp lüktető fejfájás
Gyötrő fejfájás esetén egyszerűbb megoldásnak tűnhet rögtön a fájdalomcsillapító után nyúlni. Ehhez képest egy kevésbé rapid megoldás a fejfájás kiváltó okának a felderítése, ami hosszú távon viszont sokat segíthet a fájdalom enyhítésében. A fejfájás mind gyermekkorban, mind felnőttkorban gyakori pszichoszomatikus zavar. A pszichoszomatikus jelleg megállapításához szükséges egy orvosi kivizsgálás annak érdekében, hogy az esetleges szervi okokat (például érrendszeri zavarok) kizárhassuk. Nem ritka, hogy a tünetek már 4-5 éves korban jelentkeznek, leggyakrabban mégis az iskolakezdés és a pubertás előtti időszakban figyelhetők meg. Hátterében különböző emocionális zavarok, konfliktusok és környezeti traumatizáció húzódik meg.
Gyakran tapasztalható akkor, amikor a gyermek irreálisan magas iskolai elvárásokkal kerül szembe.
S ilyenkor nem ritkán a fejfájás ürügyén mentesül a számára nehéz feladat elvégzésétől.
A pszichogén fejfájásoknak két nagy csoportját különböztethetjük meg: tenzióval járó fejfájások és migrénes jellegű fejfájások. A tenzióval járó fejfájás rendszerint kétoldali, tompa és kitartó fájdalom formájában jelentkezik. Gyakran kísérő tünete a gyengeség, rosszullét, fáradtság, sápadt arc, a nyak és a vállizmok görcsös összehúzódásai. Hátterében valószínűsíthető a fentebb részletezett túlzott intellektuális elvárások, melyre válaszul megjelenő fejfájás egyfajta kibúvót jelent az esetleges kihívások elől. Ami a kezelését illeti, enyhébb formáknál sokat segíthet a masszázs, aktív mozgás, odafigyelő magatartás és együttérzés. Súlyosabb formáknál hatásosak lehetnek a különböző relaxációs gyakorlatok (például autogén tréning). A másik fejfájástípus a migrénes, mely általában kétoldali, heves, lüktető fájás, amelyet hányinger és néha hasi fájdalmak kísérnek. A rosszullét alatt rendszerint előfordul a hányás, amely megkönnyebbülést eredményezhet. Ennél a formánál a kiváltó okok között az örökletes tényezők is fontos szerepet játszanak, melyet mi sem bizonyít jobban, hogy nagyon gyakran fordul elő azoknál a gyermekeknél, ahol egyik vagy mindkét szülő migrénre hajlamos. Vakáció alatt ezek a gyermekek gyakorlatilag tünetmentesek, így esetükben sem zárható ki a tenziós fejfájásnál tárgyalt intellektuális elvárás sem.
A hipertónia, avagy a magas vérnyomás nyomában
Bizonyára mindannyian tapasztaltuk egy-egy fontosabb vizsga, felelés vagy nyilvános szereplés alkalmával, hogy megnövekszik a pulzusszámunk, módosul a vérnyomásunk, esetleg szúr a szívünk. Nem kell rögtön megijedni, ugyanis az érzelmi feszültséggel járó helyzetekben előfordulhatnak, és nem feltétlenül patológiás reakciók. Akkor beszélünk pszichoszomatikus zavarról, ha a szívfájdalmak és a palpitációk nagy intenzitással és gyakorisággal jelentkeznek, félelemmel vagy más negatív szubjektív átéléssel kísérve. Ahogyan a fentebb tárgyaltak esetében, úgy itt is érvényes, hogy a pszichoszomatikus jelleg diagnosztizálásához szükséges a szervi és hormonális okok kizárása.
Kialakulásánál figyelembe kell venni az alkati tényezőket is (például az elhízás gyakran társul magas vérnyomással). A hipertóniát kiváltó környezeti tényezők közül megemlíthetjük a túlzott ambíciót, az irreális szülői elvárásokat, a gyakori stresszhelyzeteket és frusztrációkat, valamint a visszafojtott dühöt és indulati reakciókat. Továbbá az is szerepet játszik, hogy az érintett nem rendelkezik az impulzusok adekvát levezetéséhez szükséges elhárítási mechanizmusokkal. A fiziológiai tényezők között említhetjük többek között a magas sótartalmú étrendet és a diszfunkcionális baroreceptorokat. Az érrendszeri pszichoszomatikus zavaroknak két formája van: szívtáji fájdalmak és hipertónia. A szívtáji fájdalmakat félelem, szorongás és nyugtalanság kíséri. A hipertónia kísérő tünetei a szemkáprázás, fülzúgás, reszketés, szédülés és testi feszültségérzés. A kezelésben fontos szerepet játszik az életmód megváltoztatása (mértéktartás, harmónia), viselkedés és mozgásterápia, valamint a relaxációs módszerek alkalmazása.
A felsoroltak kezelésében az első lépés az, hogy klinikai vizsgálatokkal, megbízható pontossággal kizárják a betegség organikus eredetét. Sokszor nehéz a testi és lelki determináltság megállapítása, főleg azokban az esetekben, amikor a betegség testi kezelése javuló tendenciát mutat (például az asztma). Az sem ritka, hogy a test és lélek gyógyítása együttesen folyik.
Felhasznált irodalom: Tringer, L. (2005). A pszichiátria tankönyve. Egyetemi tankönyv. Harmadik kiadás. Budapest, Semmelweis Kiadó.
