Tinédzserkori önkárosítás – Szerepünk szülőként és lehetőségeink a támogatásra

Az önkárosítás egyre elterjedtebb a tinédzserek körében, és a statisztikák szerint gyakrabban érinti a lányokat. Az Amerikai Pszichológiai Társaság szerint a „nem öngyilkosság célú önsértés (NSSI)” szándékos önkárosítást jelent öngyilkossági szándék nélkül. Bár a „vagdosás” nem öngyilkossági kísérlet, súlyos érzelmi szenvedést jelez a gyermeknél. Amikor szülőként felfedezzük, hogy gyermekünk bántja magát, gyakran sokkolva, túlterhelve érezhetjük magunkat, és nem tudjuk, miképpen segíthetnénk.

Az öngyilkossági szándék nélküli önsértés kategóriájába sorolható bármilyen olyan, fájdalmat előidéző cselekedet, amelyet az egyén saját magának okoz. Ez magában foglalhatja a karcolást, harapdálást, égetést, vágást és a drogokkal vagy egyéb szerekkel való visszaélést. Az önsértés elkülönítendő az öngyilkossági gondolatoktól és az öngyilkosságtól, mivel az önsértést általában az motiválja, hogy rövid távon enyhítsenek a szenvedésen, és ezáltal megbirkózzanak az elviselhetetlen érzelmekkel. Mindazonáltal összetettebb esetekben az önsértés mégis kapcsolatba hozható az öngyilkossági gondolatokkal és az öngyilkossággal.

Minden formáját komolyan kell venni, és a megelőző támogatás és/vagy korai beavatkozás keresése kulcsfontosságú.

Cikkünkből kiderül:

1. Szülőként fontos az elfogadó, nem ítélkező jelenlét.
2. A fizikai fájdalom gyakran eszköz, hogy elvonja a figyelmet a lelki gyötrelemről.
3. Számos, kevésbé veszélyes alternatívát ajánlhatunk gyermekünk számára.

Mi idézheti elő a tinédzserkori önsértést?

A serdülők, akik önsértéshez folyamodnak, általában intenzív érzelmi szenvedést élnek meg, és nehezen kezelik az érzelmeiket, problémát jelenthet számukra azok szabályozása, kontrollálása és a velük való megküzdés. Az önsértés után egyfajta „felszabadulásélményt" élnek át, amely a feszült, fájdalmas és szomorú érzések enyhüléséből ered.

A fizikai fájdalom ideiglenesen elvonja a figyelmet az érzelmi fájdalomról, ezáltal azonban negatív körforgás alakul ki, amely a valóság előli menekülésről szól.

Az önsértés hozzájárulhat a valódi kapcsolatoktól való eltávolodáshoz és az elszigetelődéshez is. Ezen kívül megerősítheti a negatív önképet, amely szerint az illető nem érdemel szeretetet, gondoskodást, türelmet és támogatást. Az önsértés egyfajta önbüntetésként is értelmezhető, amely tovább erősíti az érzelmekkel való megküzdésre alkalmazott nem adaptív, negatív ciklust. Továbbá az önsértés egy kétségbeesett próbálkozás lehet arra, hogy újra valamilyen kontrollt nyerjenek egy olyan élethelyzetben, amely irányíthatatlannak, kiszámíthatatlannak vagy elviselhetetlennek tűnik.

Néhány esetben az önsértés segítségkérést is jelenthet – segélykiáltás azért, hogy észrevegyük őket, és kapcsolódjunk hozzájuk. Nagyon fontos, hogy támogassuk gyermekünket/szerettünket abban, hogy merjen segítséget kérni.

Hogyan vegyük észre a jeleket?

Az önsértés gyakran nehezen észlelhető, mivel nagyfokú szégyennel és negatív érzelmekkel jár, mint például szomorúság, magány, gyász és szorongás. Ezen kívül a tinédzserek szégyellhetik, hogy megnyíljanak az önsértési hajlamukkal kapcsolatban, így előfordulhat, hogy szülőként nincs teljes rálátásunk arra, pontosan mi zajlik gyermekünk életében. Ezért is fontos, hogy képesek legyünk őszinte, bizalmi kapcsolatot kialakítani velük.

A tinédzserekkel folytatott nem ítélkező, nyitott kommunikáció segíthet abban, hogy biztonságban érezzék magukat a gondolataik, érzéseik és küzdelmeik megosztása közben.

Az önsértés lehetséges jelei közé tartozhat:

1. a visszahúzódó viselkedés,
2. a barátokkal és családtagokkal való kapcsolatok elkerülése,
3. hosszú ujjú ruházattal való takargatás,
4. megmagyarázhatatlan fizikai nyomok, mint például égési sérülések, vágások vagy zúzódások,
5. vérfoltok a ruhákon és vérrel szennyezett zsebkendők,
6. fokozódó szomorúságérzés,
7. érdektelenség olyan tevékenységek iránt, amelyek régen örömet okoztak,
8. alacsony motiváció,
9. fokozódó elszigeteltség,
10. valamint kudarc, harag és reménytelenség érzése.

Szülőként kulcsfontosságú, hogy figyelembe vegyük az elme és a test közötti kapcsolatot. Az önsértés összefügghet mentális egészségi problémákkal és érzelmi, valamint kapcsolati jólléttel kapcsolatos gondokkal.

Az önsértésre való hajlam különböző egyéni, családi és társadalmi tényezők következményeként is kialakulhat, mint például alacsony önértékelés, zaklatás, evészavarok, családi konfliktusok, szerhasználat, bántalmazás, közösségi média hatásai és mások. Az önsértés csupán a jéghegy csúcsa: ezen viselkedés mögött mindig valami negatívan befolyásolja a tinédzser jóllétét. Annak felfedezése, hogy mi zajlik a háttérben – például terápia révén – segíthet az érzelmi egyensúly és stabilitás elérésében.

Mit tehetünk, ha önkárosító magatartásra gyanakszunk?

Amikor felmerül a gyanú, hogy gyermekünk önsértést követ el, könnyen előfordulhat, hogy összezavarodunk, pánikba esünk, nehezen küzdünk meg saját feltörő negatív érzéseinkkel.

Ahhoz ugyanakkor, hogy gyermekünket támogatni tudjuk ebben az érzelmileg rendkívül megterhelő időszakban, elengedhetetlen, hogy képesek legyünk higgadtak maradni, és objektíven reflektálni az eseményekre, ezáltal is egy biztonságos közeget teremtve számukra.

A serdülők számára az érzelmi támogatás létfontosságú. Hasznos, ha megmutatjuk gyermekeinknek, hogy bármi is történjen, mindig ott vagyunk számukra, és mind fizikailag, mind érzelmileg elérhetőek vagyunk. A támogató üzenetek, amelyek kiemelik a folyamatos jelenlétünket és szeretetünket irántuk, szintén eszközei lehetnek annak, hogy megmutassuk: mindig gondolunk rájuk. Nem kell túlgondolni, egyszerű üzenetekről van szó, mint például: „Itt vagyok, ha bármit meg akarsz beszélni”, „Mindig szeretni foglak, bármi is történjen”, „Érdemes vagy a szeretetre” és „Nem vagy egyedül”. Ezek segíthetnek biztonságban érezni magukat, és arra bátoríthatják őket, hogy beszéljenek velünk a küzdelmeikről.

Nyitottságot és őszinteséget mutathatunk azáltal is, hogy tabuk nélkül beszélünk aggodalmainkról és arról, hogy felfedeztük az önsértő viselkedést.

Lényeges, hogy mindezt empatikusan tegyük, ne büntető vagy elárasztó módon.

Tudathatjuk velük, hogy mindaz, amivel szembesülniük kell, most elviselhetetlennek tűnhet, mi ugyanakkor mindig ott leszünk mellettük ezen az úton. Reális reményt adni, és elismerni, hogy az érzelmek hullámokként jönnek és mennek, szintén nagyon hasznos lehet.

Fontos emlékeztetni tinédzsereinket szépségükre, egyediségükre és képességeikre verbálisan és írott formában egyaránt.

Egy ilyen lista átadható a tinédzsereknek nehéz időkben, hogy emlékezzenek arra, mennyi mindenre képesek, még akkor is, ha éppen nem így érzik. Ezen kívül néha a csendben való együttlét és egy ölelés is nagyon megnyugtató lehet.

Ne feledjük: az önsértés egy módja annak, hogy kezeljék az erőteljes negatív érzelmeket. A cél az, hogy ezt egészségesebb stratégiákkal vagy választásokkal helyettesítsük, épp ezért további alternatív megküzdési módszereket is felajánlhatunk számukra. Finoman bátorítsuk őket, hogy kísérletezzenek más technikákkal, amikkel kontrollálhatják saját érzelmeiket, belső frusztrációjukat, és amikkel nem okoznak kárt önmaguknak.

Lehetséges módszerek:

1. Jégkockát tartani a bőrükhöz a vágás helyett (hasonló érzést ad anélkül, hogy kárt okozna)
2. Gumiszalagot pattintani a csuklóra a vágás helyett, hogy egészségesebb módon érezzék, hogy irányítják a fájdalmat
3. Naplóírás, levélírás vagy rajzolás az intenzív érzelmek kifejezésére és kiengedésére
4. Piros, mosható filctollal rajzolni egy elrejtett testrészre
5. Csukló, comb, fülcimpa vagy hónalj nyomása/csípése, hogy irányítsák a fájdalmat.
6. A lábujjakra lépni, hogy olyan fájdalmat érezzenek, amelyet saját maguk irányítanak
7. Hideg vizet fröcskölni az arcukra
8. Stresszlabdát vagy gyurma gömböt szorongatni
9. Erős érzelmeket papírra vetni, majd összetépni
10. Erős vagy extra csípős rágógumit rágni
11. Valamilyen nehéz és kényelmetlen gyakorlatot végezni
12. Vastag buborékfóliát pukkasztani
13. Olyan zenét hallgatni minél hangosabban, amit nem szeretnek
14. Tudatosan erős vagy kellemetlen szagot szagolni
15. Teljes figyelmüket egy fidget játékra vagy pörgettyűre összpontosítani

Javasolhatjuk az alábbiak szerint: „Tudom, hogy a vágás segít jobban érezni magad, és több kontrollt ad a pillanatban, igaz? De mi lenne, ha kipróbálnánk más dolgokat együtt, amik ugyanazt a megkönnyebbülést adhatják, de sokkal biztonságosabbak lennének számodra? Próbáljuk ki, mi működik a legjobban, és kezdjük el – mit szólsz?" Vagy javasolhatjuk egyszerűen így: „Hé, van egy ötletem, mi lenne, ha...?”

Bátorítsuk őket a próbálkozásra és a hibákból való tanulásra, így segíthetünk abban, hogy kísérletezzenek, ugyanakkor biztonságosabb keretek között tegyék mindezt.

Mindezeken túl a terápiás támogatás keresése továbbra is kulcsfontosságú. A terápia segít növelni az önismeretet, önbecsülést és önszeretetet. Ennek köszönhetően a tinédzsereket támogatni lehet abban, hogy jobban kapcsolódjanak önmagukhoz és másokhoz. Szülőként pedig mi magunk is igénybe vehetünk terápiás támogatást, amely segíthet megérteni, min mehetnek keresztül a gyermekeink, valamint fejlesztheti a kommunikációt.

Bár fontos, hogy melegszívűek, közvetlenek és támogatóak legyünk, amikor ilyen komoly problémákról beszélgetünk, ugyanakkor elengedhetetlen, hogy legyenek lehetőségek a pihenésre és a közös szórakozásra is.

Nem minden beszélgetésnek kell az önsértésről vagy a nehéz tapasztalatokról szólnia.

Néha az, hogy tudatosan távolságot tartunk a túláradó érzelmektől és élményektől, valójában a legkedvezőbb a további gondoskodáshoz és feltöltődéshez. Ez lehet közös séta, filmnézés, főzés vagy bármi más, amit szívesen csinálunk együtt.

Végezetül fontos mindig jelen lenni, nap mint nap kommunikálni a serdülőkkel, és szülőként reflektálni a saját viselkedésünkre, gondolatainkra és érzéseinkre, valamint meleg, őszinte módon beszélni arról, amit észlelünk. A tinédzsereknek nem tökéletes szülőkre van szükségük. Olyan szülőkre van szükségük, akik elég jók, sosem mondanak le róluk, és megmutatják nekik, hogy megérdemlik a szeretetet. Ne feledjük, hogy az ifjúkor egy nagyon sajátos és kihívásokkal teli időszak, és a serdülők számára az olyan szülők jelentenek valódi segítséget, akik a sötétebb időkben irányt mutatnak.