Szex és titkok – egészen úgy hangzik, mint egy szaftos sorozat címe, azonban a legtöbb pár számára kínos pillanatokat jelent a szexről való beszélgetés. Sokan sajnos még mindig tabuként kezelik a szexualitás témáját, emiatt partnerükkel sem szívesen beszélnek erről. Mindenkinek van egy-két olyan vágya, aminek kapcsán attól tart, ha partnerével megosztja azt, párja furcsának gondolhatja, elfordulhat tőle. És éppen emiatt akár el is távolodhatunk egymástól, mert a rejtett vágyak titokban maradnak.

„Mi történik, ha elmondom neki, és emiatt máshogyan néz majd rám?” Aggodalommal teli gondolat, ugyanakkor ha sejtenénk, hogy partnerünk titkol előlünk valamit, hogyan próbálnánk számára olyan biztonságérzetet nyújtani, hogy meg merjen nyílni számunkra?

Távolodjunk el kicsit az ágytól, és képzeljük magunkat abba a helyzetbe, hogy egy horrorfilmet nézünk. Amikor a szörny a sötétben oson, az felborzolja az idegeinket, félelmet kelt bennünk. Amikor viszont eljön a pillanat és előlép a fénybe, sokszor kiderül, nem is annyira ijesztő, mint amilyennek korábban elképzeltük. Amikor egy titkot az elménk sötét zugaiba próbálunk elűzni, az annál félelmetesebbé, nyomasztóbbá válik. Amint azonban szembenézünk a démonnal, és kimondjuk, általában inkább megkönnyebbülünk.

Az ismeretlentől való félelem szorongóvá tesz bennünket.

A legtöbb kutatás abban egyetért, hogy a szexről való kommunikáció mennyisége egyenes arányosságban áll a szexuális élettel való elégedettséggel. Egy-egy nehéz téma, probléma felmerülése esetén sokszor a partner számára sokkal egyszerűbbnek és könnyebben kezelhetőnek tűnik a helyzet, mint számunkra. „Ó, csak ennyi? Emiatt nem merted elmondani?”. Azonban hiába a kommunikáció jótékony hatása, a legtöbb ember számára a transzparencia egyenlő a sebezhetőséggel.

A titkok elbátortalanítanak és eltávolítanak egymástól.

Meséld el a titkaidat

Mindannyiunknak vannak titkai – mik a tieid? Egy jó gyakorlat, mely segít elkezdeni a partnerünk felé való megnyílást az, ha leírjuk valahová a titkainkat. Fekete-fehéren rájuk tekinteni érzelmileg felszabadító élmény lehet, továbbá segít objektívebben megvizsgálni őket. A következő lépcsőfok a költségek és előnyök összevetése lehet. Kérdezzük meg magunktól: annak az előnyei, hogy megőrzöm ezt a titkomat, meghaladják annak költségeit? Ez a módszer nem feltétlenül csak a szexualitásról való kommunikációra igaz. Vegyünk például egy anyagi problémát. Nem feltétlenül akarjuk titkolni, de nem is akarnánk belekiabálni a világba például, ha valamilyen tartozásunk van. De elmondjuk vajon a kedvesünknek? Van valamilyen különleges előnye annak, hogy most elhallgatjuk ezt az információt, vagy hosszú távon több kárt fog okozni a hallgatásunk?

Pandora szelencéje

Ha a szexualitásról van szó, a titkaink megakadályozhatják, hogy igazán közel kerüljünk egymáshoz az ágyban.

A legtöbb ember számára a monogámia az alapbeállítottság, míg mások szeretik nyitottabban kezelni a szexualitást, kapcsolataikat.

Beszélgettél már a partnereddel valaha arról, mik az elköteleződés keretei a kapcsolatotokban? Míg vannak, akik szívesen beszélgetnek a pincérfiú helyességéről, talán még a számát is elkérik, addig mások számára ez teljességgel elképzelhetetlen egy kapcsolatban. Természetesen a szokatlan vágyakról való beszélgetés rossz érzéseket is kelthet a partnerben, ugyanakkor előfordulhat, hogy hasonló vágyakat rejtegetünk egymás elől. Tegyük fel magunk számára a következő kérdéseket: Mik azok a dolgok, amikről félek beszélni a partneremmel? Mik azok a dolgok, melyekről szeretném, ha partnerem többet megosztana?

A transzparencia közelebb hozhat. Rehmann és társai egy kutatásukban 115 pár kommunikációját figyelték meg, miközben szexuális problémákról, érzékeny témákról, valamint nem szexualitáshoz kapcsolódó konfliktusról beszélgettek. Az alanyok a szexualitással kapcsolatos beszélgetés során sokkal lágyabban, melegebben beszélgettek egymással, tehát sokkal válaszkészebbek voltak egymásra, mint egy semlegesebb konfliktus során, ugyanakkor sokkal inkább izgultak az ilyen témák megbeszélésekor.

Ludden pszichológus szerint ennek oka a társadalmi tabusítás. Ezen kívül

a családból hozott hiedelmeink is nagy szerepet játszhatnak abban, hogyan kezeljük és éljük meg szexualitásunkat.

Sokszor egy-egy elejtett mondat is elég ahhoz, hogy hosszú távon abban a keretben gondolkozzunk, hogy a szexualitás valami titkos, bűnös dolog. Ha ilyen közegben nevelkedtünk, illetve a szexuális felvilágosításnak sem volt tere, úgy felnőttként eszköztelennek érezhetjük magunkat a szexualitásról való kommunikációban.

Egy egész élet szégyenérzetét nem könnyű leküzdeni, mégis megéri kockáztatni. Minden kapcsolatban vannak konfliktushelyzetek, és talán az intimitás, szexualitás témakörében a legnehezebb konfrontálódni. Ugyanakkor a kommunikáció és a helyzet megoldására törekvés megerősítheti a kapcsolatot, hovatovább, a vágyainkról való szabad beszélgetés a szexuális életünket is felvirágoztathatja!

 

Felhasznált irodalom: Ludden, D. (2018). Why you won’t talk about sexual issues with your partner? Psychology Today. Rehman, U. S., Lizdek, I., Fallis, E. E., Sutherland, S., & Goodnight, J. A. (2017). How Is Sexual Communication Different from Nonsexual Communication? A Moment-by-Moment Analysis of Discussions Between Romantic Partners. Archives of Sexual Behavior. Garanzini, S. (2019). Sex and Secrets – How Being Your True Self Can Benefit Your Relationship. Psych Central. Perel, E. (2015). Szeretkezés fogságában.