A trauma bölcsessége – Dr. Máté Gábor tanítása a filmvásznon

A magyar származású, világhírű kanadai orvos dokumentumfilmjét 2022. május 27-én mutatták be magyar felirattal. Máté Gábor neve az utóbbi években összeforrt a trauma kifejezésével.  A film összefoglalja az orvos több évtized alatt megszerzett tudását és tapasztalatát, melyet a trauma természetéről szerzett.

Dr. Máté Gábor a szenvedélybetegségek kezelésével és kutatásával vált világhírűvé. Nem mindennapi orvosként azt a holisztikus szemléletet képviseli, hogy a test és a lélek elválaszthatatlan egység, és kölcsönösen hatnak egymásra. Így a szomatikus tünetek kezelésén túl fontos feltárni a betegségek mögött megbújó pszichés tényezőket a gyógyítás érdekében.

A függőséggel foglalkozó könyvén kívül (A sóvárgás démona – Ismerd meg függőségeidet) foglalkozott a stressz, trauma és betegségek kapcsolatával (A test lázadása), illetve a figyelemzavart részletező munkája is megjelent (Szétszórt elmék). Évtizedes praktizálása alatt rengeteg betegséggel és tünettel találkozott, és az élettörténetekben közös vonás a gyermekkorban elszenvedett trauma, mely a jelenkori problémákat okozza.

         A trauma bölcsessége definiálja, hogy mi a trauma.

„A trauma egy elsöprő fenyegetés, amivel nem tudsz mit kezdeni. Elzár önmagunk elől, és azt gondoljuk, így normális élni”.

A trauma nem a rossz dolog, ami velünk történik, hanem ami a rossz dolog következményeként bennünk lejátszódik. Amikor traumatizálódunk, akkor lényegében elveszítjük a kapcsolatot önmagunkkal, mert túl fájdalmas jelen lenni.

Ezt a szaknyelv a disszociálás jelenségével írja le. Pszichés szempontból a disszociáció eltávolodást jelent az éppen aktuális helyzettől, amikor az ember „mintha nem lenne jelen”. Legenyhébb formája az álmodozás, amikor egyszerűen máshol járunk képzeletben, mint ahol testben vagyunk. A disszociáció erősebb formáinál idegennek vagy „zsibbadtnak” érzi magát az ember, nincs kapcsolata a helyzettel vagy a saját testével. A tartósan súlyos disszociációs állapotok messzire eltávolítják az érintetteket a másokkal való valódi érzelmi kapcsolatoktól, és akár függőségekbe is torkollhat a kibírhatatlan érzések kezelése.

Máté kihangsúlyozza, hogy amit normálisnak gondolunk, valójában patológiás, és közvetlenül felel a mentális és fizikai állapotunk romlásáért. Az embert a nyugati gyógyászatban automataként kezelik, mintha nem lennének érzelmi, spirituális igényei, miközben egyre több szomatikus megbetegedést diagnosztizálnak.

A trauma természetének megértése nemcsak az egyéni jóllét szempontjából fontos, hanem a társadalmi problémák kezelésében is jelentős. Egy életre szóló dinamika alakulhat ki, amelyben nem tudjuk, hogyan kezeljük az érzelmeinket vagy az emberi kapcsolatainkat. Ezek a folyamatok megbetegítő stresszt generálnak bennünk, másrészt elveszítjük a kapcsolatot saját magunkkal is. Ez pedig odáig vezethet, hogy akár kockázatos helyzetekbe is belekerülhetünk, melyek akár minket, akár a többi embert is veszélyeztetik.

         A függés vajon a döntéseink vagy a genetika következménye?

A film egyik jelenetében egy börtön udvarán súlyos bűncselekményeket elkövetett rabok állnak egy nagy körben. „Akit gyerekkorában valamilyen bántás ért a szülője által, lépjen egy lépést előre!” – hangzik el az instrukció. Minden rab tett egy lépést előre. „Akit megütöttek vagy fizikailag bántalmaztak úgy, hogy nyoma maradt, lépjen beljebb”. Majd szinte az összes rab ismét előre lépett egyet. Majd további kérdések hangzottak el, és végül egyre szorosabbá vált az elítéltekből álló gyűrű. Azaz mindannyian súlyosan bántalmazott gyermekkort éltek át.

A filmben elhangzik, hogy két ismert magyarázat uralkodik a függőségekről. Egyrészt szeretünk úgy gondolni a függőségre, mintha az az emberek által meghozott döntés eredménye lenne: hogy az emberek választják a függőséget. Mivel meghozzák ezt a döntést, ezért büntethetőek is érte. Sajnos ez a büntető hozzáállás már a korai gyermekkorban elkezdődik: a gyermeket megbüntetik, ha dühös, mérges vagy nem úgy viselkedik, ahogy elvárják tőle. Ezek pedig súlyos károkat okoznak a gyermek fejlődésében. Ha nemcsak a viselkedést néznénk, és megértenénk, hogy belülről milyen érzelmi hiány okozza a magatartást, akkor nem büntetnénk a gyerekeket, hanem megadnánk nekik azokat a körülményeket, amelyek között egészségesen fejlődhetnek.

A másik magyarázat, hogy a függőség genetikailag meghatározott neurológiai betegség. Ezzel megy szembe Máté, és kijelenti, hogy

a függőség nem egy választás és nem is egy öröklődő betegség.

A függőség olyan tevékenység, legyen szó bármilyen szerfüggőségről vagy bármi mástól való függésről (szex, szerencsejáték, étel, stb.), amit a személy azért folytat, mert örömét leli benne. A tevékenység közben megkönnyebbül, és az öröm és a kielégülés miatt folytatja a negatív következmények ellenére is. Lehet szó bármilyen viselkedésről: szex, drogfogyasztás, számítógépes játék, vásárlás, munka.

A függők az addikciókkal tompítják azt a belső fájdalmukat, amit valamilyen traumatizáció következtében tapasztaltak. Ideig-óráig kontroll alatt tudják tartani a fájdalmukat, az érzelmi hiányukat, annak ellenére, hogy a módszerük hosszú távon destruktív. Ha elmúlik a pillanatnyi pozitív hatás, akkor újra meg kell ismételni az adott tevékenységet: legyen az alkoholos bódultság vagy szerencsejáték felett érzett izgalom.

Ha a fentebb leírt meghatározás alapján megkérdezzük magunktól, hogy van-e valamilyen függőség az életünkben, hogyan válaszolnánk? Ha megkérdezzük magunktól, hogy miért is csinálom az adott függőséget, akkor a válasz az, hogy azért, mert enyhíti a stresszt.

Ha stresszes vagyok: sokat eszem, szert használok, még intenzívebb munkába menekülök. A függőség tehát egy célt szolgál: ideiglenesen enyhíti a stresszt. Eltereli az elme figyelmét az érzelmi fájdalomról vagy olyan örömöt okoz, amihez másképp nem tudunk hozzájutni (mert eddig nem volt mintánk vagy hozzáférésünk).

A függőség sosem az elsődleges probléma, hanem a függőség mindig egy próbálkozás a személy részéről, hogy megoldjon egy problémát.

Probléma az, hogy erős érzelmi fájdalmat élek át, és nem tudom, hogyan kellene csillapítanom. A függőség kezelésének a lényege, hogy megkérdezzük az illetőtől, miért van szüksége a szerre, mit ad az neki. Azt is meg kell tőle kérdezni, hogy miért van annyi stressz az életében, és hogy lehetséges, hogy nem tudja irányítani a stresszt? Miért menekül az élvezetekbe?

Amikor függőségről van szó, az okok kereséséhez egészen a gyermekkori traumákig kell visszanyúlni. Rengeteg tanulmány kimutatta a gyermekkori trauma és a függőség közötti kapcsolatot. A gyerekkori traumák hatással vannak az agyi idegpályák fejlődésére is.

Az agykutatás eredményei egyértelműen Máté Gábor szavait támasztják alá: a traumatizált gyerekek agya különbözik a nem traumatizált gyerekekéhez képest az MRI-felvételeken. A frontális lebenyben találhatóak azok a funkciók, amelyek felelősek a viselkedésért, hogy hogyan kezeljük a stresszt, milyenek vagyunk, amikor másokkal interakcióba kerülünk. A trauma viszont limitálja a homloklebeny fejlődését, és a benne található agyi kapcsolatokat leépíti.

         Gyerekkori traumák hatásai

Egy kanadai felmérés kimutatta, hogy a bántalmazott gyerekek esetében a felnőttkori rák esélye 50%-kal nő. A bántalmazás hatására olyan megküzdési mechanizmusokat alakít ki az egyén, ami látszólag segíti őt, viszont hosszú távon negatívan befolyásolja az életét. A traumatizáció hatását valamilyen önnyugtatással próbálja csökkenteni az gyermek és felnőtt egyaránt: itt lépnek a képbe a függőségek.

Ha a gyerek azt az üzenetet kapja, hogy „nem vagy elég jó, nem sokat érsz”, akkor a továbbiakban megpróbálja bebizonyítani, hogy mennyire értékes. Hogy teszi mindezt? Nagyon kedves és megalkuvó lesz mindenkivel: nem mondja ki, valójában hogyan érzi magát, mert az talán nem tetszik másoknak. Nem fejezi ki az egészséges dühét, ha valaki átlépi a határait. Túl keményen dolgozik, hogy bebizonyítsa, igenis ér valamit.

„Ezért lettem munkamániás orvos, mert zsidó gyerekként a második világháborúban a náci megszállás alatt azt az üzenetet kaptam, hogy a világ nem kér belőlem, nem érek semmit. Így az életem további részében kompenzáltam, és túl sokat vállaltam. Mit csinál egy ember, aki azt érzi, nem elég jó, nem elég szerethető? Nélkülözhetetlenné teszi magát, és orvos lesz” – mondja a filmben Máté Gábor.

Minden betegség mögött ott van az élet stressze, ami a belső gyermek kompenzálási vágyából ered. Minden, ami érzelmileg történik, hatással van a testre is. Az érzelmeket szabályozó agyi rendszer ugyanannak a szervezetnek a része, így befolyásolja az immunrendszert, a szív- és érrendszert, az idegrendszert és a hormonrendszert is. Ami érzelmileg történik, az azonnal kihat a testre is.

A trauma hatására az egyénnek mentális problémái lesznek, és valamilyen módot keres majd a probléma kompenzálására, mely legtöbb esetben valamilyen függőséget jelent. A film egyik jelenetében Máté egy védett házban szerhasználó nőkkel beszélget. Az egyik bentlakót, Aliciát 16 éves korában egy taxisofőr elrabolta, kiárusította a szüzességét, és eladta szexrabszolgának. A rendőrség nem kereste őt, mert az édesanyja nem jelentette az eltűnését, mondván, biztosan elszökött otthonról. Máté szerint a ragadozó emberek mindig ráéreznek arra, ki az a személy, akit nem védenek, vagy nem tudja magát megvédeni: Aliciát pedig nem védték meg.

A feltett kérdésekből kiderül, hogy Aliciát 10 évig verte az apja, az anyja pedig sose lépett közbe, akivel nem is tudott beszélni a fájdalmáról. Alicia felnőttként tudta meg, hogy a nagyapja verte az édesanyját. Tehát Alicia anyja azt tanulta meg, hogy az érzéseit el kell nyomni, ne figyeljen oda rájuk, mert csak így tud túlélni. Nem azért nem segített a lányának, mert nem szerette őt, hanem azért, mert magával sem tudott kapcsolódni. Így válik láthatóvá a generációkon át öröklődő traumák családokat mérgező hatása.

A film azt is hangsúlyozza, hogy traumatizálni nem csak fizikai bántalmazással lehet. Traumatizáció az érzelmi elhanyagolás is: amikor a gyerek egyedül marad a fájdalmával.

Egy csecsemő, kisgyermek agya még fejletlen, így nem tudja kezelni a sok érzést, amit tapasztal. Ezért van szüksége egy felnőttre, aki segít neki értelmezni, szabályozni az érzelmeit és a testében lezajló történéseket. Máté határozottan elutasítja azt a gyakorlatot, amikor a csecsemőt sírni hagyják egyedül, hiszen pont ekkor van annak a csöppségnek a legnagyobb szüksége a kapcsolódásra. Az, hogy ez az iskola még mindig él, bizonyíték arra, hogy elidegenedtünk a saját érzéseinktől.

Tehát ha gyerekként tartós stresszt és szorongást él meg valaki, az abból származó működésmódok mindig jelen lesznek az életében. Ennek társadalmi következményeit pedig tetten érhetjük a függők, az elítéltek vagy éppen a szomatikus megbetegedések arányának a növekedésében.

A trauma bölcsessége megindító érzékenységgel mutatja be a hajléktalan emberek mindennapi küzdelmeit. A filmben több utcán élő ember is megszólal: életük során őket is több trauma érte, mely hatásainak csillapítására különböző szerekhez nyúlnak. A velük foglalkozó szakemberek szerint a legnagyobb fájdalmuk a láthatatlanság-érzésből fakad, a be nem teljesült vágyból, hogy emberszámba vegyék őket.

         Trauma és önismeret

A film második felében szó esik az ayahuasca pozitív hatásairól. Az ayahuasca egy amazóniai hallucinogén főzet, amelyet a dél-amerikai sámánok már évezredek óta használnak spirituális-rituális célból. Megfelelő körülmények között használva ez a pszichedelikum segítség lehet a szorongás és depresszió kezelésében, valamint a különféle addikciók csökkentésében. Érdekes módon az ayahuasca nem alakít ki fizikai függőséget a legálisan kapható pszichoaktív szerekkel ellentétben (nikotin, alkohol, kávé). Máté kihangsúlyozza, hogy megfelelő pszichés és szomatikus terápiával kiegészítve jó eszköznek tartja a gyógyításban. Azonban ezt a témát még nagy társadalmi elutasítottság övezi, és valóban keveset tudunk a működési mechanizmusáról.

Összességében a film tudományos tényekre alapozva tárja elénk a trauma természetét és működési mechanizmusát. Mondanivalója érzékenyít, és új szempontokat mutat be a traumához való hozzáállásban, segíti az emberi szenvedés jobb megértését.

Kihangsúlyozandó, hogy minden életút egyedi, minden trauma feldolgozás az egyén szintjén kell, hogy történjen. A film legfontosabb üzenete, hogy megfelelő terápiával lehetséges a gyógyulás.

Máté munkássága jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a traumákra ne szégyenfoltként vagy tabuként tekintsünk. Könyveivel és előadásaival sokat tett azért, hogy jobban megértsük a trauma lélektanát: hogy ne csak kimondani tudjuk, hanem megérteni annak szerepét és életünkre gyakorolt hatását.  A trauma bölcsessége nem pusztán egy film a traumákról, hanem Máté Gábor ars poeticája is, mely utat mutathat a jövő gyógyítása felé.

Az önismereti út egy élethosszig tartó folyamat, amelyben újabb és újabb lehetőségeket kapunk az önreflexióra, hogy még mélyebben megértsük magunkat és egymást. Ez a film pedig egy ilyen lehetőség.