A Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Programja módszertani konferenciát tartott 2017 októberében a középiskolai tanárok számára. A rendezvény legfőbb célja a pedagógusok mindennapi munkájának segítése, támogatása volt. Dr. Leeanne Hinch a Dublini Egyetem Tehetséggondozó Ifjúsági Központjának (Centre for Talented Youth, Ireland) koordinátoraként érkezett a konferenciára. Előadása előtt a tanításról, a gyerekek érdeklődésének és tanulás iránti szenvedélyének felkeltéséről és ezeknek módszertani lehetőségeiről beszélgettünk. Interjúnk.
Honnan ered az érdeklődése a tudományok, a kémia iránt? Miért kezdett el tanítani?
Mindig is izgattak a tudományok. Kiskoromban gyakran belopóztam a fürdőszobába, magamra zártam az ajtót, és anyukám testápolójából, kozmetikumaiból és azokból az alapanyagokból, amiket ott találtam, megpróbáltam valami újat alkotni. (Ami természetesen igen drága vállalkozás volt.) Mindig az érdekelt, hogy valami újat hozzak létre. A nagymamám is szerepet játszott a tudományok iránti szeretetem kialakulásában, sokat sétáltunk az erdőben, növényeket és állatokat határoztunk meg. Az iskolában aztán a tudományok iránti lelkesedésem nem volt összhangban azzal, amit tanítottak nekünk – én a tudományt izgalmasnak ismertem meg, imádtam a varázsát, az iskolában viszont ez teljesen hiányzott, ott csak az volt a fontos, hogy megtanuljunk dolgokat. Ez nagyon elszomorított, és arra gondoltam, biztos lehetne ezt valahogy másként, valahogy jobban is csinálni. Ezzel az elhatározásommal és elképzelésemmel lettem kémiatanár, majd PhD fokozatot szereztem – fő irányom a kémiaoktatás módszertana volt.
Sajnos valóban az a tapasztalat, hogy mielőtt a gyerekek iskolába kerülnének, rendkívül nyitottak és érdeklődőek, majd miután bekerülnek az iskolába, ez az érdeklődésük megszűnik, többé már nem egy izgalmas kalandként, hanem kötelező nyűgként tekintenek a tanulásra.
Igen, és ez nagyon rossz. Azt hiszem ez még csak nem is a tanárokon múlik feltétlenül, mert sokszor ők is szívesebben tartanának izgalmasabb órákat. Inkább az iskolarendszer, a tantervek tehetnek erről, amikben megszabják, hogy mit és hogyan tanítsunk a gyerekeknek, mit kell tudniuk a vizsgákhoz, az érettségihez, és nekünk ehhez kell ragaszkodnunk. Nem az érdeklődés feltámasztása, hanem az előre meghatározott tananyag elsajátítása a cél. Úgyhogy a változásnak innen kéne indulnia, a tanterveknek kéne megváltoznia, hogy a tanárok nagyobb szabadságot kapjanak. Tanítottam néhány évet az egyetemen is, és olyan diákok, akiknek az iskolában kiváló jegyei voltak, képtelenek voltak az önálló gondolkodásra, problémamegoldásra, egy kísérlet megtervezésére. Úgyhogy az elejéről kellett mindent kezdenünk, hogy megtapasztalják, milyen egy kísérletet megtervezni, mit jelentenek egy-egy vizsgálat eredményei, mert addig csak odaadták nekik a kész anyagot, amit be kellett magolni, és ennyi.
Mi lehetne erre a problémára a megoldás? Mivel foglalkoznak Dublinban a Tehetséggondozó Ifjúsági Központban?
Olyan kiemelkedően tehetséges gyerekekkel dolgozunk, akiknek speciális szükségleteik vannak, speciális oktatást igényelnek. Erre a hagyományos iskolai keretek között sajnos nincs lehetőség, így ezek a gyerekek könnyen unatkozni kezdenek, és elveszítik az érdeklődésüket a tudományok, a tanulás iránt. Nálunk olyan órákra járhatnak, amik a hagyományos tanmenetekben nem szerepelnek: például
kriminológiát, törvényszéki tudományokat hallgathatnak, vulkánokról, dinoszauruszokról és Harry Potter varázslatos világáról tanulhatnak.
Több korosztálynak is tartunk órákat, 6-17 éves korig járhatnak hozzánk a gyerekek, fél éves ciklusokban, szombatonként. A középiskolásoknak nyári egyetemeket is szervezünk, ahol az igazi egyetemekhez hasonló órákat tartunk, hogy legyen valami elképzelésük arról, hogyan is néz ki egy „igazi” egyetemi kurzus. Többek között joggal, idegtudományokkal, gyógyszerészettel, kreatív írással is foglalkozunk, a tanárok pedig nem mind hivatásos oktatók, inkább a szakterületük kiemelkedő képviselői. Az órákra és a nyári képzésekre jelentkező gyerekek az iskolai osztályok legjobb 5 százalékából kerülnek ki, hogy a lehető legegységesebb legyen a már meglévő tudások szintje.
Én részmunkaidőben kezdtem a Központban dolgozni, most már teljes munkaidőben vagyok ott, órákat tartok, segítek a tantervek, óramenetek kidolgozásában, kutatásokat vezetek. Nagyon nagy szabadságom van abban, hogy az adott témakörben mit akarok tanítani, és ezt borzasztóan élvezem.
Mennyire mutat túl ez a program a Központ keretein? Mi a helyzet a hagyományos iskolákkal?
Igyekszünk a hagyományos iskolákban dolgozó tanárokat is segíteni abban, hogy milyen technikákkal, módszerekkel tudnák tanítani a tehetséges gyerekeket, hogy hogyan tudják kezelni őket. Ezzel kapcsolatban szoktunk kijárni iskolákba, és előadásokat, edukációs programokat tartani az ott dolgozóknak.
Jelenleg egy olyan online továbbképzési anyagon dolgozunk, ami segítséget nyújtana abban a tanároknak, hogy hogyan tudják felismerni a tehetséges gyerekek igényeit, és a legjobban támogatni a kiemelkedő képességű tanítványaikat. Fontosnak tartom emellett, hogy nálunk a Központban ezek a gyerekek magukhoz hasonló társaikkal lehetnek együtt. Nagyon lényeges, hogy támogatásra találjanak, illetve hogy lássák, hiába ők a legjobbak az osztályukban, azért akadhatnak még náluk is okosabb gyerekek! Ez segít kicsit a helyén tartani az önértékelésüket.
Hány diákja van a Központnak?
A 2016/2017-es évben 5800 tanulónk volt. A Központ megalakulása óta nagyjából 60.000 gyerek vett részt különböző kurzusainkon, és több mint 220 féle órát, csoportot tartottunk.
Ezek igazán szép számok!
Igen, ez a legnagyobb ilyen jellegű program Európában, Írországban pedig az egyetlen! Sok diákunk később, amikor már egyetemre jár vagy lediplomázott, visszatér hozzánk oktatóként, vendégelőadóként, ami csodálatos érzés. Dublin mellett országszerte kisebb kiszervezett egységei is vannak a Központnak, hogy ne kelljen a messzebb lakó tanulóknak minden alkalommal Dublinig utazni.
Mesélne néhány példát az oktatási módszereiről, és arról, mi is az a „szuperhős tudomány” (superhero science)?
Nagyon szívesen! Már régóta fentem a fogam erre a kurzusra, és végre lehetőséget kaptam a megtartására. A gyerekek már eleve izgatottan jönnek az órára, hiszen ki ne akarna szuperhősökről hallani és tanulni? Ez szerintem az egyik nagyon lényeges szempont, nem csak ennek a kurzusnak, de az egész szemléletünk kapcsán:
ha olyan kontextusba tudjuk helyezni a „tananyagot”, ami már eleve felkelti a diákok érdeklődését, nyert ügyünk van.
A szuperhősös órán ezeken a karaktereken keresztül tudunk a különböző tudományágakkal foglalkozni. Az X-Men kapcsán például a biológiával. Mi ugyebár nem leszünk ilyen mutáns hősök, de rajtuk keresztül beszélhetünk az evolúcióról, a génmutációról. Csináltunk például egy olyan feladatot, hogy különböző környezeteket, élőhelyeket adtam a gyerekeknek, és nekik ki kellett találniuk, hogyan tudnának az állatok alkalmazkodni az adott körülményekhez, az adott élőhelyhez. Kitalálhatták a saját szuperteremtményüket, aminek mondjuk saválló a bőre és tud repülni.
Aztán ha már nem lehet szupererőnk, vegyünk példát Vasemberről, és próbáljuk meg kitalálni, hogyan tehetjük magunkat hozzá hasonlóvá! Olyan szuperruhákat kellett tervezniük, amivel hatalmas erőre tehetnek szert, repülhetnek stb. Ennek kapcsán elmélyültek a például a hidraulikában, a különböző mechanikai ágazatokban. Lehetőséget kapnak az egyetemen belüli kutatásra, kísérletezésre. Ezen keresztül megtanulják a tudományos hátterét ezeknek a dolgoknak, saját kutatómunkát végeznek, és nagyon lelkesek, mert izgalmas, kreatív feladatot végezhetnek. A lényeg, hogy szabad kezet kapjanak az alkotásban, hogy elmerülhessenek a tudomány azon aspektusaiban, ami őket a legjobban foglalkoztatja. Nem szoktam házi feladatot adni, de nem ritka, hogy otthon is az órán elhangzottakkal foglalkoznak, továbbfejlesztik a projekteket – mindezt pusztán azért, mert érdekli őket, amit tanultak.
Mindehhez azért elengedhetetlen egy jól felszerelt egyetem háttértámogatása is.
Igen, nagyon szerencsések vagyunk, hogy rendelkezésünkre áll egy modern, egyetemi labor, ahol például folyékony nitrogénnel is kísérletezhetünk. A srácok imádták, amikor bevittem a nitrogént az órára, és megfagyasztottunk és összetörtünk dolgokat. Tisztára, mint a Hihetetlen családból Fridzsiman! De igyekszem azért azt is megmutatni, hogy a tudomány nem csak a laborban létezik, nem csak fehér köpenyes, szakállas, szemüveges bácsik művelik, hanem a mindennapjaink szerves része.
A legnagyobb „baj” a tudománnyal, hogy a kicsik számára túl elvont, nehezen megfogható. Ezért sokszor viszek be az óráimra olyan tárgyakat, eszközöket, amiket otthon is minden nap látnak, használnak. Például elmagyarázom nekik, hogy ha egy pohár vízbe színezőanyagot csöppentünk, akkor az a molekulák folyamatos mozgása és érintkezése miatt fog elszíneződni, összekeveredni. És már ettől is teljesen leesik az álluk! Beszélgetünk az időjárásról, folyadékokat úsztatunk el egymás felszínén, pattogó buborékokat készítünk egyszerű, hétköznapi anyagokból, és óra után hazarohannak, és megmutatják a családban, mi mindent csináltunk aznap. És ez valahol a kulcsa szerintem az egésznek – hogy azért csinálják, mert élvezik és izgalmasnak találják. A világ leghétköznapibb, legunalmasabb dolgait is érdekessé tehetjük a tudomány által.
Hogyan látja a Központ jövőjét? Milyen terveik, céljaik vannak az elkövetkezőkre?
Folyamatosan növekszünk, egyre több diákot foglalkoztatunk, ami fantasztikus. De szerintem lassan elérjük azt a pontot, ahol muszáj lesz a Központnak is továbbfejlődnie, talán több bázist létrehozni az országban. Én részben azért is vagyok ott, hogy segítsek a Központot fejleszteni, kutatásokat vezetni, hogy hogyan tudnánk még jobb módszereket kidolgozni, még több diáknak segíteni. Jövőre mi leszünk a házigazdái az ECHA konferenciának (Conference of the European Council for High Ability), így nemzetközi szinten is meg tudjuk osztani egymással a kiemelkedő tehetségű gyermekek oktatásával kapcsolatos tapasztalatainkat. Ezt nagyon izgatottan várom! És igazán nagy vágyam, hogy egyszer a Központ olyan szintre fejlődhessen, akkora legyen az intézmény és a dolgozók kapacitása, hogy ne csak a legtehetségesebb gyerekekhez jusson el ez a program, hanem minden diák megtapasztalhassa a tudományok, a tanulás igazi élvezetét és izgalmát.
* * *
A Mindset Pszichológia szerkesztősége sokszínű. Közösségünkben számos vélemény, értékrend és látásmód fér meg egymás mellett. Jelen cikk kizárólag az interjúalany álláspontját tükrözi.
