„Adjon úgy is, ha nem kérem” – az öngyilkosság megelőzésének fontosságáról

Szeptember 10. az öngyilkosság megelőzésének világnapja. A nyugati társadalmakban az öngyilkosság a 10 vezető halálok közé tartozik, mégis tabuként emlegetjük, ami nagymértékben hátráltatja a prevenciót is. Fontos tudnunk, hogy nem csak pszichológusként, pszichiáterként vagy orvosként segíthetünk az öngyilkossági gondolatokkal küzdőknek, hanem családtagként, barátként, ismerősként is sokat tehetünk azért, hogy támogassuk azokat, akik rászorulnak. Ennek egyik elengedhetetlen eszköze, hogy merjünk nyíltan beszélni erről, így cikkünkben összegyűjtöttünk néhány fontos tényt és információt, melyről mindenkinek hasznos tudnia, továbbá megnézzük azt is, mit tehetünk, ha azt gondoljuk, valaki a környezetünkben veszélyben van!

A halál az életünk természetes része, mégis rendkívül vegyes érzelmek kavarognak bennünk, ha az emberi élet végessége kerül szóba. A legtöbben félelemmel gondolunk rá, hiszen még soha senki nem jött vissza a másik oldalról, hogy elmesélje, mi vár ránk.

Mivel természetünknél fogva tartunk a bizonytalanságtól és az ismeretlentől, így beszélni sem igazán szeretünk róla.

Bárhogy is álljunk azonban a kérdéshez, a halál megingathatatlan ténye végigkíséri az életünket, és az emberiség születése óta jelen van az emberek gondolataiban. Nagy filozófusok és pszichológusok is sokat foglalkoztak már ezzel a kérdéssel, számos elmélet és elképzelés született a témával kapcsolatban. Freud például úgy vélte, két egymással ellentétes ösztöntörekvés küzd bennünk: az élet- és a halálösztön. Az öngyilkosság pedig nem más, mint annak a következménye, hogy a halálösztön felülkerekedik a növekvésre és fejlődésre törekvő ösztönünk fölött. Ez persze csak egyetlen megközelítés a sok közül. Jelen cikkünkben azonban a különféle irányzatok bemutatása nem célunk, sokkal inkább a szuicidium mögött húzódó háttértényezőket szeretnénk közérthetően bemutatni, és a megelőzésre fektetjük a hangsúlyt. Lássuk tehát, mit kell feltétlenül tudnunk az öngyilkossággal kapcsolatban!

Melyek a kockázati tényezők?

Rendkívül összetett, multikauzális jelenségről van szó, melynek demográfiai, szociális, kulturális, pszichológiai és pszichiátriai tényezői is egyaránt lehetnek. Ebből adódóan a szuicid rizikó felismerése még a szakemberek számára sem egyszerű.

A rizikófaktorok feltárása azonban közelebb vihet minket ahhoz, hogy hosszabb távon is megbecsülhető legyen a potenciális szuicid veszély.

Rihmer Zoltán és munkatársai hierarchikus rendbe állították az öngyilkosságra hajlamosító tényezőket, melyet a következőkben változtatás nélkül közlünk:

Elsődleges (pszichiátriai, szomatikus) kockázati tényezők:

• Jelenlegi vagy korábbi pszichiátriai betegség (major depresszió, szerhasználat, szkizofrénia)

• Korábbi öngyilkossági kísérlet

• Fennálló személyiségzavar és/vagy súlyos szomatikus betegség

• Öngyilkosság a családi előzményekben (1. vagy 2. fokú rokonok)

Másodlagos (pszichoszociális tényezők):

• Gyermekkori traumák (szeparáció, szexuális vagy fizikális abúzus, szülő elvesztése)

• Tartós negatív életesemények (munkanélküliség, izoláció)

• Akut pszichoszociális stresszorok (veszteségek, traumák)

• Agresszív, impulzív személyiségvonások, erős dohányzás, ciklotím, irritáblis temperamentum

Harmadlagos (demográfiai) kockázati tényezők:

• Férfi

• Kamaszkor (fiú) időskor (mindkét nem)

• Kisebbségi csoportok (öngyilkosok vagy katasztrófák áldozatainak hozzátartozói, szexuális kisebbségek)

• Sebezhető időszak (tavasz/kora nyár, premenstruum, évfordulók)

Rihmerék kiemelik, hogy egyes tényezők (például a demográfiai tényezőket tekintve) egyedüli meglétéből még nem vonhatunk le messzemenő következtetéseket. Hiszen az, hogy valaki férfi, még nem növeli feltétlenül az öngyilkosságra való hajlamot, azonban például az ehhez társuló kezeletlen major depresszió már nagyban megnöveli a szuicidium rizikóját. Ha a fent említett (főleg elsődleges és másodlagos) tényezőkből több is fennáll egy személy esetében, akkor ott mindenképpen érdemes odafigyelni ezekre.

Mi vihet rá valakit, hogy véget vessen az életének?

Nem csak öngyilkosság mögött álló okokról, hanem a szándékokról is említést tesz a szakirodalom. Ebben az esetben az öngyilkosságot, mint eszközt vizsgáljuk, melynek több célja is lehet. Hjelmeland és munkatársai (2002) 13 európai országban végzett kutatása alapján, mely során öngyilkossági kísérleteket elemeztek, a szándékok 4 különböző csoportját különíthetjük el.

Az első a figyelemfelkeltés, amikor az adott személy segítséget szeretne kapni, meg akarja mutatni a kétségbeesését vagy csak szeretne visszacsatolást a környezetétől arra vonatkozóan, hogy van-e valaki, aki valóban törődik vele. Mások befolyásolása is késztethet valakit öngyilkossági kísérletre. Ilyenkor a másik személyre szeretne az egyén ráhatással lenni, cél lehet ilyenkor a bűntudatkeltés, a bosszú vagy a manipuláció iránti vágy, hogy a másik megváltoztassa a döntését, véleményét. A harmadik okként Hjelmeland a helyzetből való kilépést jelöli meg, amikor az öngyilkosságot fontolgató személy egyszerűen ki akar szakadni az aktuális élethelyzetéből, állapotából, és erre egyedüli megoldásként a halált látja. Az öngyilkosságok mögött megbúvó negyedik és egyben utolsó szándék pedig maga a halálvágy. Ebben az esetben az érintett személyt elviselhetetlen gondolatok gyötrik, vágyat érez a halál iránt, vagy arról van szó, hogy úgy véli, ezzel a döntésével megkönnyítené mások életét.

Mindegyik kategóriában megjelenik a reménytelenség érzése, és az, hogy a személy az öngyilkosságot problémamegoldási eszközként kezeli.

Melyek a figyelmeztető jelek?

A segítségnyújtásban az első és legfontosabb tényező az, hogy külső személyként mi magunk is tisztában legyünk az öngyilkossági cselekedetek hátterével. Ha már információkat szereztünk a hajlamosító tényezőkről és az öngyilkosság mögött húzódó szándékokról, akkor máris tudatosabban tudunk odafordulni a körülöttünk lévők felé, és könnyebben észlelhetjük a figyelmeztető jeleket. Hogy melyek ezek, az az AAS (American Association of Suicidology) által összegyűjtött listában olvashatjátok:

• étkezési vagy alvási zavarok

• drasztikus változások a viselkedésben

• zárkózottság, barátok és társasági események kerülése

• érdeklődés csökkenése (iskola, munka és szabadidős tevékenységek esetében is)

• a személynek sokat jelentő tárgyak elajándékozása

• szükségtelen kockázatvállalás

• komoly veszteségélmény

• erős hangulatingadozások

• megnövekedett mértékű alkohol- vagy droghasználat

Ezeken kívül, ha egy adott személyről úgy ítéljük meg, sokat foglalkozik a halál gondolatával, sokat beszél vagy ír róla, vagy esetleg tudomásunk is van arról, hogy korábban volt már öngyilkossági kísérlete, akkor mindenképpen fokozott figyelmet kell rá fordítanunk. Az öngyilkossági szándék közlése is ide tartozik. A szakirodalom ezt „segélykérési” szindrómának – cry for help szindrómának – nevezi. Gyakran előforduló jelenség, hogy a lelkiállapot életigenlő módon, kedvező irányba változik, ami jól megmutatja a személyiség belső vívódását és ellentmondásosságát (Buda, 2001). Ezek a segélykérő szándékok egyes kutatások szerint az öngyilkossági kísérletek 80%-ában kimutathatóak, azonban a környezet sok esetben nem figyel ezekre a jelekre, nem megfelelő módon értelmezi őket.

Mi az, ami segíthet a megelőzésben?

Ha megelőzésről és segítségnyújtásról beszélünk, akkor mindenképpen ki kell emelnünk a protektív faktorokat is. Ezek olyan tényezők, melyek kevésbé teszik hajlamossá a személyt öngyilkosság elkövetésére, továbbá növelik a lelki ellenálló képességet (rezilienciát) és a másokhoz való kapcsolódás érzését is, amely átsegíthet bennünket a nehéz élethelyzeteken. Ilyen védőfaktor lehet, ha a személy konkrét pszichológiai/pszichiátriai ellátásban való részesül, továbbá rendszerszinten ehhez tartozik a szolgáltatáshoz való könnyű hozzáférés biztosítása is. Az erős társas kapcsolatok is jelenthetnek megtartó erőt, legyen szó akár egy közösségről, akár a családról, barátokról. A támogatás és a vallásos beállítódás is a protektív tényezők közé sorolható. Végezetül pedig fontos, hogy az életünkben felmerülő problémák megoldására hatékony és jó eszközeink legyenek, melyek mentesek az erőszaktól.

Ha tehát röviden össze kellene foglalnunk, hogy laikus személyként (családtagként, barátként, ismerősként) miként segíthetünk az öngyilkosság megelőzésében, akkor mindenképpen az ismereteink bővítésével kell kezdenünk. Ha már tisztában legyünk a figyelmeztető jelekkel, fontos, hogy fel is tudjuk ismerni azokat, és empatikusan a másik személy felé fordulva merjünk beszélni a problémáról. Ajánljuk fel a segítségünket és vázoljuk fel annak a lehetőségét, hogy szakember bevonását igényeljük. Ha pedig mi magunk érezzük kilátástalannak helyzetünket, mielőbb kérjünk segítséget környezetünktől. Fordulhatunk családtagjainkhoz, barátainkhoz, de felkereshetünk egy pszichológust, vagy pszichiátriai ellátást is igénybe vehetünk annak érdekében, hogy megelőzzük a végzetes kimenetelt.

***

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 (gyerekeknek 116-111), vagy a +36 80 820 111 telefonszámot!