A mérgező vezető fogalma (angolul: toxic leader) népszerűvé vált az utóbbi években, és minden olyan vezető-beosztott interakcióra alkalmazzák, ahol a beosztott (többnyire huzamosabb ideig, ismétlődően) sérül a kapcsolatban. Természetesen minden aszimmetrikus kapcsolatra alkalmazható ez az összetétel, a legismertebb Susan Forward híres könyve óta a mérgező szülők, de lehetnek mérgezők ilyen alapon tanárok, coachok, pszichológusok is.
Sokféle módon élhet vissza valaki a hatalmával, lehet hogy önmaga számára sem kellemes módon, szinte öntudatlanul árt másoknak, és lehet persze tudatosan, a visszaélést a hatalmi kontroll eszközévé emelve, mesterfokon kontrollálni beosztottakat, tanítványokat vagy más módon alárendelt személyeket.
A mérgező vezetőknek tehát nagyon sok típusa van, az alábbiakban az agresszív nárcizmust mutatjuk be. Ez a mérgező vezető egy általában sikeres, sok esetben a beosztottak által is méltányolt, sőt bálványozott személy. Sok esetben azokat a beosztottakat közösítik ki a többiek, akik megkérdőjelezik az ilyen vezető valós képességeit, sikereit. Az agresszív nárcizmus néhány jellemzőjét mutatjuk be az alábbiakban.
- A közvetlenség, könnyedség, személyes varázs jelenléte.
A nárcisztikus vezetőt egyfajta karizma jellemzi, személyes kisugárzás, képes alacsonyabb beosztású alkalmazottakkal is közvetlenül, partneri hangot megütve kommunikálni, nem rabja a hierarchiának és a formának. Képes reflektív lenni, távolítja a szerepeket, megenged egy könnyed iróniát, cinizmust a céges folyamatokkal, akár önmagával kapcsolatban. Ez természetesen lehet jó tulajdonság is, de egy ilyen kapcsolat talaján jóval nagyobbat üt az általa gyakran alkalmazott,
sokszor irreális mértékű és magabiztosságú negatív visszajelzés.
Teljes magabiztossággal, kegyetlenséggel ad olyan visszajelzéseket, mint például „legyünk őszinték, nincs ehhez tehetséged”, vagy „nehezen értem, hogy ha ezzel sem vagy tisztában, mit keresel itt”. Ezeket ráadásul komoly személyes hitelességgel (hiszen laza, közvetlen), ugyanakkor látszólagos csalhatatlansággal mondja, ezért megsemmisítő lehet annak, aki kapja.
- A saját értékébe, tehetségébe vetett hit.
Ez is egy abszolút pozitív tulajdonság természetesen. Mindannyian azt kell gondoljuk magunkról, hogy különlegesek, valami egyedi dologra hivatottak vagyunk. Ez az egészséges nárcisztikus töltés azonban nem tesz minket agresszívvá, sőt kétségbeesetten gyűlölködővé, ha egy másik tehetséges ember jelenik meg a színen. Az agresszív nárcisztikus vezető mellett általában nem találunk nagy kaliberű munkatársakat, természetesen erről gyakran panaszkodik is. „Nincs senki, aki rajtam kívül felfogná, mi folyik itt”, vagy „azért vagyok dühös, mert nélkülem nem működik itt semmi”. De ugyanakkor a gondolatától is irtózna, hogy valaki nélkülözhetővé tegye a cégnél, vagy valaki csillogóbb, tehetségesebb, szebb, okosabb legyen, mint ő.
- A hazugsággyár.
Mindannyian hazudunk, ezt legalábbis Dr. House óta újra tudjuk. Ha belegondolunk az elmúlt egy-két napba, biztosan eszünkbe jut pár kegyes hazugság, elhallgatás a saját életünkből. Az agresszív nárcisztikus személy hazugságai azonban nem mindennapi indokkal születnek:
sok esetben azért hazudik, mert nem tartja partnernek igazából a partnereit,
és ezért „letudja őket” valamilyen megoldással, ahelyett, hogy felvállalna egy egyeztetést, konfrontációt. Sok esetben a kollégák meglepődnek ezen: „tényleg ekkorát hazudunk, főnök”? Amelyre a válasz az, hogy „ugyan már, mindenki ezt csinálja”, és különben is, mi vagyunk a fontosak, nem „ezek”. Egy idő után persze egyre több kollégának világos lesz, hogy ők is az „ezek” közé tartoznak.
- Manipulációk.
Álszent dolog lenne azt gondolni, hogy a hatalmi játszmák, manipulációk, szövetségek, árulások, vesztegetések, hátba szúrások nem életünk természetes részei. Sőt, egy híres filozófus (Nietzsche) és egy hasonlóan híres pszichoanalitikus (Freud) szerint ezek a történetek, a Shakespeare drámákra emlékeztető tragédiák, csalódások és árulások jelentik az emberi lélek alapját, ez minden történetünk, narratívánk szükséges alapsémája. Ennek ellenére ebben is vannak egészséges arányok. A legversengőbb sportoló, aki ha kell, félig meghal azért, hogy nyerjen, és minden legális eszközt bevet azért, hogy a másik fölébe kerekedjen, tud könnyeden és nem halálosan komolyan venni egy hétvégi focizást otthon a kisfiával. Egy profi csúcsmenedzser, aki tudja, hogyan kell könyörtelenül piacot és lehetőséget elvenni, rabolni a versenytársaktól, tud egy barátságos teniszmeccsen élvezetesen veszíteni. Azt, hogy agresszív nárcisztikus vezető vagy vezetők vannak egy vállalatnál, onnan is lehet tudni, hogy komoly hatalmi játszmák, árulások, „kivégzések”, rajtaütésszerű számonkérések jelennek meg az „alsóbb szinteken”. A manipuláció és a machiavellizmus elvileg a politika dolga, egy cégnél inkább a nemzetközi szintű vezetőké, alsóbb szinteken nyugodt, egészséges környezetet kell teremteni a munkához. Az agresszív nárcisztikus vezetők azonban keresik a drámát, ezért a hatalmi összefonódások, szövetségek bűvkörében élik mindennapjaikat, és egy idő után mindenkire átragad ez a működésmód, a nyugodt és professzionális munka helyett.
- Nincs megbánás.
Az igazi teszt egy nárcisztikus vezetővel kapcsolatban az, hogyan bánik a hibáival. Egy jó vezető szereti a hibáit, még ha azok néha kárt is okoznak vagy szégyenteljesek: ezek átfordítása, átdolgozása lehetőség a fejlődésre. Az agresszív nárcisztikus vezető, ha hibát követ el, agresszív lesz, dühös másokra. A hazugságspirál itt is beindul, természetesen egy alternatív magyarázat születik az általa elkövetett hibákra.
- Az empátia hiánya.
Az empátia és az érzelmi intelligencia nem szinonimák. Az agresszív nárcisztikus vezető képes mások megértésére, modellezésére, ilyen értelemben manipulációjára. De miután sokkal maga alá sorolja az embereket, ezért igazi empátiát, sorsközösséget nem érez, nem él át velük. Jó helyzetmegítélései vannak, de nem sok igazi érzelmet él meg, amelyeket megél, azok is egocentrikusak, így tud néha indokolatlanul dühös lenni. Tipikus problémája van az „értetlenekkel”, „ostobákkal”, „akadékoskodókkal” – hiszen elég gyorsan megérti az embereket és választ ad igényeikre, de mivel nem a valós mélységeiben dolgozza fel az érzéseiket, csak felszínesen, ezért válaszai nem kielégítők, amitől ő dühös lesz. „Nem volt neki megfelelő a munkabeosztása, megengedtem neki, hogy egy napot otthonról dolgozzon, mi baja van még?” Mivel a munkatársnak naponta korábban el kéne mennie a gyerekért, ezért egy sztenderd megoldás nem elég, de a vezető elveszíti a türelmét: „segítettem, miért nem volt ez elég neki? Mit akar még?”
Hogyan küzdjünk meg az agresszív nárcisztikus vezetővel beosztottként, kollégaként, főnökként vagy tanácsadóként? A pszichológiai szakirodalom figyelmeztet arra, hogy az
agresszív nárcizmus milyen könnyen beépül a rendszerbe:
a hatalmi játszmák, manipulációk erősítik a pletykákat és a rosszindulatú kommunikációt a cégnél, az arrogancia és az önkényes döntések életre hívják az inkompetenciát és a korrupciót. A nárcisztikus vezető működésmódja megszólítja a beosztottakban a neurotikus igényeket, a csalhatatlanság, a karizma látszata iránt.
Az agresszív nárcisztikus vezetőnek nehezen vetélytársa egy, a „vezetői szerepet alázattal elviselő” vezető, ezért általában csak valamilyen krízis szabadítja meg a céget a helyzetből. A másik lehetőség egy „erős kultúra” létrehozása, melyben a visszajelzések, a hitelesség, a hibakultúra annyira explicit és minden nap megélt és gyakorolt valóság, amely hamar kiszűri az agresszív nárcizmust, mielőtt még az erőre kapna a szervezeten belül.
