Az első Agymosó – Gondolkodjunk tiszta fejjel! című beszélgetést a Feldmár Intézet rendezte meg 2016. június 27-én az Akvárium Klubban. A rendezvény házigazdája Vízy András volt. A meghívott vendégek, Prof. Dr. Bagdy Emőke és Feldmár András a pszichoterápia alapvető kérdéseit járták körbe. Izgalmas kijelentések, újszerű megközelítések és meglepő következtetések jellemezték a vitaestet – mindezt pedig a közönség leleményes felvetései, kérdései és markáns véleménye tetőzte. Tudósításunk következik.
A beszélgetés izgalmas felütése Feldmár Andrástól hangzott el: „Véleményem szerint a pszichoterapeuta egyáltalán nem tud többet a betegnél.” Eddigi pályafutása során több mint 100.000 órát hallgatta pácienseit, erre a tapasztalatra alapozza véleményét. Úgy érzi, akkor kezdődött el igazi munkássága pszichoterapeutaként, amikor megpróbált elfelejteni mindent, amit addig tanítottak neki arról, hogy milyen a pszichoterápia a „nagy könyv szerint”. Ezután azt tapasztalta, hogy egy keretrendszerbe illesztett ember helyett közvetlenül a hozzá forduló személlyel tud együtt lenni.
Úgy véli, hogy az elméleti keretrendszer megakadályozza a terapeutát abban, hogy teljes fókuszát a páciensére helyezze. Ebből kifolyólag nem hiszi, hogy terapeutaként bármit is jobban tudna, mint az, aki hozzá fordul nehézségeivel, életvezetési problémáival. Legtöbbször azt látja az analízisben, hogy
a páciensnek kell megtanulnia a terapeuta nyelvét, aminek szerinte pont fordítva kellene történnie.
Felmerült a transzferencia, azaz az érzelmi áttétel kérdése is. Freud úgy véli, hogy a transzferencia akkor ér véget, amikor a páciens rájön, hogy ő maga is tudja azt, amit a terapeuta. Feldmár Jacques Lacant is idézte, aki szerint viszont akkor szűnik meg a transzferencia, amikor a páciens arra ébred rá, hogy valójában senki sem tud semmit – még maga a terapeuta sem. András szerint a terápiában így ő csak annyit tehet, hogy komolyan veszi a hozzá fordulót, fogja a kezét, és kíséri, de semmiképpen sem vezeti.
Bagdy Emőke válasza egy másik nézőpontot közvetített. Szerinte sem egészséges, ha a páciens felmagasztosítja a terapeutát, de az szükséges, hogy legyen egy olyan állandóan használt elméleti keretrendszer, amiből fel tudja építeni terápiás módszereit. Elmélet és gyakorlat tulajdonképpen egységet alkotnak, nincs közöttük szigorú értelemben vett határvonal.
„Nem helyette gondolkodom, hanem érte”
- mondta Bagdy Emőke, reflektálva András gondolataira. Mindez pedig beilleszkedik egy sokkal szélesebb értelemben vett keretrendszerbe, mely alatt az egzisztencializmust mint végső nevezőt értjük, és amely az emberből, annak filozófiai hátteréből és személyiségelméleti mibenlétéből táplálkozik.
Az elméletek korlátoznak bennünket?
Az est folyamán Bagdy Emőke kíváncsian kérdezte Feldmár Andrást arról, hogy terápiás munkája során figyelembe veszi-e az ember fejlődési szakaszaira vonatkozó elméleti tudást. András példával válaszolt: amikor az európaiak először érkeztek Kínába, élményeikről leveleket küldtek haza. Ám ezekből a leírásokból csupán azt lehetett megtudni, hogyan látják Kínát az európai emberek – azt viszont nem, hogy milyen is Kína valójában. Az tudott később európaiként egy sokkal hitelesebb jellemzést nyújtani az országról, aki maga is több évtizeden keresztül együtt élt ott a kínaiakkal. Szerinte a terápia során is lényegében ez a probléma: ha terapeutaként a kezdetektől fogva egy elméleten keresztül gondolkodunk, az bekorlátoz minket.
A beszélgetés során felmerült még egy erőteljes metafora, melyhez a beszélgetőpartnerek újra és újra visszatértek. Eszerint a problémáival küzdő pácienst el lehet képzelni úgy, mint aki eltévedt az erdőben, és nem találja a kivezető utat. András azt vallja, hogy ő nem ismerheti ezt az erdőt – hiába járta be korábban számos pácienssel az ő saját erdejüket, minden erdő más.
„Nincs két egyforma erdő, mint ahogy két egyforma ember és két egyforma élet sincsen.”
Feldmár András tehát csak annyit tesz, hogy megfogja az erdőben bolyongó kezét, és nem hagyja egyedül a felfedezőútján, bármi is történjen. Egy dolog biztos: soha nem veszi át az irányítást, bármilyen ismerősnek is tűnjön egy ösvény.
Bagdy Emőke szerint sokkal biztonságosabb az, ha nem ketten kezdenek el kóborolni az erdőben, hanem ő maga – személyesen vállalva a felelősséget – olyan ösvényeket mutat a másiknak, melyeket ő már jól ismer. Úgy véli, hol kísérni, hol pedig vezetni kell a pácienst. Mindezek alapján az igazán jó terapeuta az, aki a képzése és munkája során szerzett tapasztalataiból építkezve megtanulja, hogyan lehet utat mutatni másoknak, akik segítséget kérnek. Határozott véleménye, hogy a terapeuta felelőssége a kísérés mellett az, hogy kivezesse a pácienst az erdőből.
„Vagy agybajunk van – tehát szervi elváltozás, sérülés keletkezett az agyban –, vagy pedig problémáink vannak az életben. Elmebetegség éppen ezért nem létezik”
- véli Feldmár. Amennyiben problémákkal küzdünk, a terapeuta nem avatkozhat bele olyan radikálisan a másik személyes világába, mint ahogy azt a pszichoterápia és a pszichiátria napjainkban számos alkalommal megteszi. Bagdy ezzel szemben kitér az emberi mentális egészség felépítésére, mely szerinte a test, a lélek és a spiritualizmus hármasából jön létre. Ha bármelyik dimenzión kórosan elcsúszik valami, megjelenhetnek a kórképek. Így a terápia fő célját abban látja, hogy a lehető leghamarabb és leghatékonyabban csökkentse a páciens szenvedését. Kiáll a szakmai protokoll mellett: nem célja elvetni a gyógyszeres terápiát, ugyanis ez – tapasztalatai szerint – sokszor hatékonyan segíti át a pácienst a nehezén, s akkortól lehet elkezdeni arra törekedni, hogy a problémákat legyőzzék. András a gyógyszerekről más véleménnyel van: hiszi, hogy a döntés jogát minden esetben meg kell hagyni a páciensnek. Ráadásul az a tapasztalata terapeutaként, hogy a terápia végére nem szűnik meg a szenvedés, hanem a páciens kapacitása nő meg a szenvedésre.
Emőke hangsúlyozta azt is, hogy a gyógyszerek alkalmazása nem egy öncélú döntés eredménye, hanem a pszichológus, a pszichiáter és a stáb többi tagjának integrált meggyőződése, amikor azt állapítják meg, hogy egyszerűen nincs más út. Ha például szuicid krízissel állunk szemben, kérdésnek sem szabad felmerülnie azt illetően, hogy szükséges-e egy szakértői stáb felállítása, akik arról is dönthetnek, hogy kell-e gyógyszer a megoldás érdekében.
Feldmár: Súlyos krízisben fontos, hogy megengedhessük magunknak a tétlenséget
András szerint ebben az esetben az a legfontosabb, hogy aki ilyen súlyos krízisben van, megengedhesse magának, hogy tétlen legyen, ameddig arra van szüksége. A páciens számára meg kell teremteni – igényei szerint – ehhez a körülményeket: például ne kelljen dolgoznia, mindig legyen mellette valaki, akiben megbízik és aki vigyáz rá, és semmi se legyen kötelező. Ebben az esetben a legfontosabb a törődés és a türelem.
Emőke egyetértett Andrással abban, hogy néha valóban erre a jelenlétre van szükség, hogy a páciens jobban legyen. Bagdy Emőke terápiás tapasztalata az, hogy ha követik a protokollt, nagyjából 36 óra kell az áttöréshez, amikor a páciens jobban lesz, és átlendül a mélyponton. Csak ezután érdemes belemenni a lelki folyamatok vizsgálatába, azok kezelésébe, illetve a terápia további szakaszaiba lépni.
Feldmár szerint előfordulhat, hogy az adott személynek nem 36 óra, hanem akár 2 hét vagy több is kell ahhoz, hogy túllendüljön belső krízisén, mert mindannyian másképp működünk. Azzal viszont, hogy megmondjuk az adott személynek, mi a normális és mi nem az, olyan keretek közé szorítjuk, ami szorongásra késztetheti. Ha arra biztatjuk, hogy a saját megoldását tűzze ki céljául, nem szégyenítjük meg. Ekkor nem viszonyíthatjuk a páciens élettörténetét a tanult elméletekben meghatározott fejlődési szakaszokhoz, hanem minden alkalommal újra kell találkoznunk vele, újra meg kell ismernünk őt.
Bagdy: Keretek között élünk!
Bagdy felhívta a figyelmet arra, hogy mégiscsak keretek között élünk. Bármilyen pszichoterápiás módszerről is legyen szó, azok elméleti tapasztalata nem lebeghet csak úgy a levegőben.
„Elmélet és gyakorlat – ezek forrasztják össze a terápiát.”
Az izgalmas párbeszédben két egészen eltérő gondolkodásmóddal rendelkező, szakmailag igen elismert pszichoterapeuta és egyúttal barát vett részt. A Bagdy Emőke és Feldmár András terápiás nézetei között húzódó különbségeket sokkal inkább a megközelítésben tapasztaltuk, de egyértelműen látszik, hogy a terápiás céljaik a kapcsolat erejének jegyében mégis összetartanak.
A következő Agymosó – Gondolkodjunk tiszta fejjel! program 2016. szeptember 26-án, 19:30-tól kerül megrendezésre, ezúttal is az Akvárium Klubban. Fókuszában a tanítás és tanulás áll, melyről a meghívott szakemberek, Dr. Mérő László matematikus, pszichológus és Horn György, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium pedagógiai vezetője fognak beszélgetni.
