Nehezen képzelhető el, hogy két éven keresztül küzdött a deszkával Szóláth Szebasztián, aki tizenhárom évesen már magyar bajnokságot nyert. Azóta töretlenül halad, és sorra gyűjti a magyar, Európa- és világbajnoki címeket, miközben a világ szebbnél szebb helyein versenyez. A wakeboardos életstílusról, a versenyekről, hullámvölgyekről és a jövőbeli terveiről is beszélgettünk. Interjúnk.
Te nemrég keltél, én pedig lassan már az estére készülök. Mit csinálsz jelenleg Kaliforniában?
Az idei szezon nekem egy kicsit sok volt, ezért most elvonultam a wakeboard pályáktól, hogy kitisztíthassam a fejem. Túrázok, szörfözni tanulok, a barátaimmal töltök egy kis időt, február-március környékén pedig újra megkezdem az edzéseket, a felkészülést a versenyekre.
Hogyan zajlik nálad a felkészülés?
Alapvetően a két szezon közötti időszaknak az a célja, hogy gyakorolj és formában tartsd magad. Én először is felmérem a terepet, hol legyen: hol olcsó, hol van meleg – általában a Fülöp-szigetek mindig jó választás. Ez egy egyéni utazócirkusz, egyedül készülök fel, de van egy wakeboard-os közösség, így nagy valószínűséggel bárhol összefuthatok ismerőssel. Azért majd körbe is kérdezem őket.
Ezek szerint edzővel sem dolgozol?
Nem divat az edző. Nekem az első két évben segített Jelisztratov Szergej, akivel megtanultam a technikákat és a fogalmakat, de aztán egyedül dolgoztam. Leginkább a filmezés segít, hogy visszanézed, hogyan csúszol.
Egy edzésen nem feltétlenül azon van a hangsúly, hogy fejlődjél, hanem hogy az idáig megszerzett tudásodat élvezni tudd. Jó érzés az, amikor valamit csinálsz a deszkán, amiről korábban azt gondoltad, kizárt, hogy sikerülni fog. Ha majd újra elkezdek edzeni, először a kilométereket kell gyűjteni: furcsa érzés lesz, de egy-másfél hónap alatt vissza lehet állni a komfortszintre. Aztán majd eszembe jutnak azok a dolgok, amiket szeretnék kipróbálni a deszkával. Főként az motivál és sokszor új ötleteket is ad, hogy látom a többieket csúszni.
Hogy néznek ki a szezonok és a versenyek?
Egy szezonban általában 5-10 versenyem van, ami azt jelenti, hogy ennyi hétvégét köt le. Tíz hétvége nagyon sok! De ez nagyon sok dologtól függ, lehet, hogy tavaly volt tíz, de idén csak öt lesz. Ezért nehéz előre megtervezni, amit amúgy a szponzorok viszont elvárnak. Néha be kell írnom olyan versenyeket is, amik lehet, hogy nem is lesznek. Március-április környékén már azért nagyjából lehet látni, mi lesz.
Vannak egyébként meghívásos és regisztrációs versenyek. Szerencsére már egyre jobban ki tudom tölteni meghívásos versenyekkel a nyarat. Ezekben az a jó, hogy előre lehet tudni, kik fognak rajta részt venni, szóval barátokkal együtt lehet versenyezni. Emellett nyaranta szoktam táborokat is tartani Kecskeméten, és sok rendezvényen – például a magyar wakeboard bolt tesztnapjain vagy kiállításain – is részt veszek, úgyhogy elég mozgalmasak a nyarak.
Úgy tűnik, ez mit sem befolyásol, hiszen magyar, Európa- és világbajnok is vagy. Számodra mi jelenti a siker titkát?
A szorgalom. Én azért tudtam szorgalmas lenni, mert imádok wakeboardozni, bár voltak kisebb hullámvölgyeim.
Például?
Nyáron volt egy komoly vállsérülésem. Előtte télen már a másik, a jobb vállammal is voltak problémák. Ezek teljesen demotiválttá tettek, abba akartam hagyni.
Mi volt az, ami miatt mégis a folytatás mellett döntöttél?
Az, hogy nagyon szeretek wakeboardozni. Azért, amit a deszkámmal töltök a vízen, megéri benne maradni. Ahogy megyek a vízen és elhalad alattam a tó, ahogy kanyarodok, érzem a víz ellenállását, az teljesen elfeledtet mindent: flow-ba kerülök.
Egyszer voltam egy étteremben, ahol a mosogató szoba fölé az volt írva „meditation room” (meditációs szoba – a szerk.). Amikor jött a pincér, megkérdeztem tőle, hogy érti – én is el tudok mosogatni, de hogy lenne az meditáció? A lány azt mondta, hogy ebben a monoton munkában el tudnak mélyedni, és amiben el tudsz mélyedni, ott tudsz meditálni. Amikor ezt mondta, ott beugrott az az érzés, amit a deszkámon érzek.
Nekem ezek azok a pillanatok, amikért megéri ezt csinálni. A wakeboardozás karrier szempontjából viszont már kezd elég lenni: a folyamatos teljesítmény, a megfelelés a támogatók felé egyre kimerítőbb.
Van elképzelésed arról, mit csinálsz, ha abbahagyod?
Igen, van egy-két ötletem. Nagyon szeretek a szabadban lenni, úgyhogy valami „outdoor” (szabadban végzett – a szerk.) munkára vágyom a jövőben – például szívesen lennék hegyi túravezető vagy dolgoznék hajón. Mindegy, csak utazni kelljen!
A wakeboardnak köszönhetem azt is, hogy rengeteg helyre eljutottam, nagyon sokat láttam a világból: sok kultúrát megismertem, sok élettapasztalatot szereztem, na és persze helyismeretet. Elég jól tájékozódom, bárhol is vagyok, ami egyfajta szabadságérzést is ad. Úgyhogy szerintem ez nagyon passzolna nekem.
A visszavonulás nem könnyű dolog, amihez gyakran jól jöhet egy sportpszichológus segítsége. Wakeboardos közegben találkoztál már szakemberrel?
Még nem, de terveztem már, hogy megkeressek valakit, mert fogalmam sincs, mi történik ilyen helyzetben. De nemcsak sportpszichológust, olyat is, akivel egyéb magánéleti dolgokkal foglalkozunk. Történt már olyan, hogy azért nem tudok jól wakeboardozni, mert az életemben történik valami, és nem pedig azért, mert versenyhelyzetben szétesek.
Szerinted milyen mentális készségek szükségesek a sportágadhoz?
Leginkább koncentráció és az, hogy versenyhelyzetben is képben legyél. Engem például a verseny előtti izgalom nem blokkol, pókerarccal végig tudom nézni az előttem lévő öt srác körét, majd simán végig tudom csinálni azt, amit elgondoltam. Persze hagytam már el kötelet verseny közben, mindenki ront. De általában higgadt maradok.
Kezdőként mi a kulcs? Sokan mondják, hogy először leginkább bukást bukás fog követni, és kevés időt töltünk majd a deszkán.
A kitartás a legfontosabb: kicsit erőltetni kell, rá kell jönni pár dologra. Lehet, hogy ez még két alkalom, de lehet, hogy egy év. Ha ezt elfogadod, akarod és érzed, hogy ezt megéri csinálni, akkor sikerülni fog.
Engem apukám vitt le, ő Siófokon vízisízett. Nekem szenvedős tanulásom volt, két szezonon keresztül csak estem, körülbelül a második kanyarig jutottam el. Bármennyire is nehéz volt, nagyon szerettem, és láttam a helyi srácokat, úgyhogy kitartottam, és végül sikerült! Bontottunk is egy gyerekpezsgőt, aztán folytattuk a munkát (nevet). Néha előhúzom ezt a történetet, hogy lássák, én hogyan csináltam. Ilyenkor láthatják, hogy nekem is nehezen ment, de megérte dolgozni, ettől kapnak egy kis löketet, aztán pár alkalom után többségben sikerélménnyel mennek haza a pályáról.
Nem annyira bonyolult egyébként, a délelőtti tanulóórákon segítenek mindenben: hogyan kell felállni, mit kell csinálni, milyen trükkökkel lehet dolgozni, itt viszonylag gyorsan sikerélményed lehet. Jelenleg éppen szörfözni tanulok – eddig ötször voltam, és egyszer sem álltam a deszkán. Ez tényleg szívás eddig, nem olyan, mint a wakeboard pályán, hogy leültetnek a székre, odarakják a kötelet, és ha jön a hullám, mész. Itt neked kell kitalálni, milyen messze vagy közel vagy, hogy jön a hullám, bedarál-e vagy túljutsz rajta. Ebben nálam is a kitartás a legfontosabb – eddig kevésbé volt időm ezzel foglalkozni, de most többet szakítok magamra, így tudom tanulni.
Ha egy szóval kellene jellemezned a wakeboardot, mi lenne az?
Életstílus. A meghívásos versenyeken sok barátommal együtt vagyunk, de nincs versengés, összetartó a csapat, tök jó a hangulat. Most már eljutottam oda, hogy el tudom engedni a versenyzéssel járó feszültséget, izgalmat és nyomást. Mégis mi történhet? Hogy nem a legjobb helyezést érem el, de akkor is wakeboardoztam egy jót.
•••
A Mindset Pszichológia több, mint érdekes cikkek halmaza. Nem egyszerűen egy szaklap. Ebből a rövid animációs videóból megtudhatod, miről is szól valójában ez a páratlan platform!
https://www.youtube.com/watch?v=z-htXgkYeeE&t=4s
