Az elmúlt évtizedek változásai kedvező módon befolyásolták a homoszexualitás kérdéskörét és társadalmi elfogadását. Jó hír, hogy manapság már csak néhány olyan ország van, ahol törvényileg büntetett a szexuális orientáció e formája. Ennek ellenére még mindig „másságról” beszélünk, holott egyfajta örökség lehet, amit magunkkal hozunk. Vannak, akik inkább választanak egy hagyományos és konzervatív együttélési formát látszólagos heteroszexuálisként, minthogy színt valljanak maguknak és a környezetüknek.

Az Abcúg.hu riportja nyomán ismerkedhetünk meg egy nagyon is létező, mégis a közösségek elméleti feketeségébe bújó jelenséggel: sokan homoszexuális vágyakkal élnek heteroszexuális életet, kapcsolatot. Ám az alkalmi homoszexualitás, elfojtott szexualitás- és énkép között vannak különbségek, melyek bár olykor más hatások által keletkeznek, egy közös ponton találkoznak, majd más élethelyzetben haladnak tovább. A társadalom egy része a biztos közös pontot találja igencsak aggasztónak – mégpedig az azonos neműekkel történő szexuális érintkezést.

A jelenség nem új keletű: számtalan történelmi példát hallhattunk az azonos nemű kapcsolatokról, szociális közegünktől függően találkozhatunk is vele, ráadásul nem csak az embereknél jelenik meg. Földünkön a biológiai élet körülbelül 400 millió évvel ezelőtt jutott el arra a fejlettségi szintre, hogy szexuális úton végezze az örökítőanyag cseréjét, újrakódolását. Látszólagos helyeslés fogadhatná tehát azt az elméletet, miszerint a szexualitás célja egyedül az utódnemzésre irányul. Amennyiben ez a feltételezés helyes, úgy a homoszexualitás megjelenése – a társadalmon belül – igencsak pocsékolásnak tűnhet.

Ám fejlődéstanilag a hozzánk legközelebb álló főemlősök szintén alkalmazzák a homoszexualitást a társas kapcsolatok építésére és az utódgondozásra is. A bonobó majmok például üdvözlő gesztusként és az agresszió csökkentésére használják. Az embereknél megjelenő homoszexualitás – bár alapjaiban vélhetően nem különbözik az állati világban tapasztalhatótól –,

a személyes és társas megítélés szempontjából azonban mégis bonyolultabb kérdéseket vet fel.

Az úgynevezett Kinsey-skála segítségével elhelyezhető a személy szexuális érdeklődése a heteroszexualitástól a homoszexualitásig, illetve külön kategóriát képeznek az aszexuálisok. Jóval árnyaltabb képet kaphatunk ennek segítségével arról, hogy a spektrum melyik pontján helyezkedünk el. A téma szempontjából érdekes az, ha valaki szexuális orientáltságában megjelenik az alkalmi homoszexualitás vagy éppenséggel az illető homoszexuális, ennek ellenére vállalkozik ellenkező neművel hosszú távú társas kapcsolatra. Némileg „könnyebb” lehet annak, aki csak alkalmi szinten keresi az azonos neműek társaságát, míg a másik kategória felé haladva egyre inkább nő az esélye annak, hogy az illető valójában nem érzi jól magát a kapcsolatában, sőt: szenved benne.

Hogyan lehet mégis, hogy mindezen érzések ellenére annyian vállalják ezt a lehetőséget? Fontos szerepet kap a kérdéskörben a családi környezet, a családi nevelés, valamint a társas közeg véleménye is. Természetesen nem mondunk újdonságot azzal, hogy a homoszexualitást nyíltabban és elfogadóbban kezelő emberek társaságában merünk ilyen szempontból nyíltabbak lenni, de ugyanúgy fontos az a családi minta is, amit a szülők adnak át a gyermekeiknek. A folytonosan kiszámíthatatlan, nem életszerű vagy támogató érzelmi környezet sokat ronthat az egyén helyzetén, melynek következménye lehet a megfelelési kényszerből fakadó titkolózás és a meg nem élt szexualitás. A feszültség idővel várhatóan tovább növekszik az érintettben, melynek megjelenési formája lehet az agresszivitás és a depresszió is. Azok, akik időközben önmagukkal némileg tisztázták az azonos neműek felé megjelenő szexuális vágyaikat, akár helyet is próbálnak keríteni neki az éppen aktuális heteroszexuális párkapcsolaton belül.

A folyamatos „titokjáték” szintén feszültséget kelthet, továbbá magával vonhatja a lebukás kockázatát is. Ez a kapcsolatban élő mindkét fél számára teher lehet. A „megcsalás” ilyen formája éppen speciális esetéből kifolyólag még nehezebben érthető meg és fogadható el a megcsalt fél számára. Az Abcúg cikkéből kiderül az is, hogy vannak, akik már a gyermeknevelésen is túl, a 40-es, 50-es éveikben jönnek rá arra, hogy a szexualitásuk megélése addig nem volt teljes. Ilyen esetekben kifejezetten döntő jelentőségű a gyermekek vagy éppen az aktuális társ reakciója. Ma már szerencsére ritkábban találkozunk ilyen esetekkel, ám a személyiségfejlődés és a lelki jóllét szempontjából továbbra is nehézkes helyzetről van szó. A megoldás pedig igencsak ingoványos talajon keresztül vezet, tele megütközésekkel és az egyén, a pár, valamint a család és környezet szempontjából is egyfajta küzdelemmel. Külön pozitívum éppen ezért az elmúlt időszakok formálódó társadalmi szemlélete, így

a most felnövő generációk kellő időben ismerhetik fel a saját igényeiket,

és magabiztosabban adhatnak ezeknek hangot.

A homoszexualitás tehát önmagában nem jelent problémát. Probléma akkor vetődik fel, ha az egyén szempontjából feszültséget, megütközést kelt. Természetesen számtalan olyan tényező is szerepet játszik az ember életében, amely nehezebbé teszi az „előbújást”, legyen az a munkahely, család vagy éppen egy aktuális párkapcsolat megléte. Amennyiben úgy érezzük, hogy ez a probléma fennáll – és van lehetőségünk, keressünk fel egy szakembert, aki segítségünkre lehet a helyzet megoldásában.