Szeretjük kutatni a különleges tehetségeket, különösen, ha gyerekekről van szó. Mindenki szívét meglágyítja egy angyalian daloló vagy ügyesen cselező alig tízéves, hajlamosak vagyunk csodagyereket vizionálni mindenkibe, aki kicsit kiemelkedik az átlagból.
Természetesen egyik szülő számára sem átlagos a saját gyermeke. Valamiben biztosan kiemelkedőt nyújt: lehet, hogy már ötévesen tudott folyékonyan olvasni, lehet, hogy saját mesét talált ki vagy valamilyen sportban jeleskedik. Ezt aztán hajlamosak még évekkel később is felemlegetni, és benne a korai őstehetség megcsillanását felfedezni – és ez így van jól. Gyermekünknek szüksége van arra a csodálatra és dicséretre, amit tőlünk kap, ezekből a visszajelzésekből kezd el kialakulni énképe, önbizalma. Azonban akár szülőként, akár edzőként nagy hibát követünk el, ha mindent a tehetség számlájára írunk.
Tehetség vs. kemény munka
Ezzel ugyanis akaratlanul azt közvetíthetjük gyermekünknek, hogy kizárólag istenadta tehetsége az, aminek sikereit köszönheti. Ez egy statikus, készen kapott állapotot hirdet, ami felett nincs a gyermeknek irányítása, pedig ez nem igaz! Mivel ebben a korban még nincs túl sok tapasztalatuk arról, hogy a fejlődés a rengeteg gyakorlásnak köszönhetően következik be, ezért
a mi felelősségünk megértetni velük, hogy a szorgalom és a helyes munkamorál többet nyom a latba, mint a tehetség.
Hány éves a gyermekem valójában?
Nem is beszélve a kronológiai és a biológiai kor közötti különbségekről. Míg a kronológiai kor azt jelenti, hány éves a gyermekünk papíron, addig a biológiai kor testi, lelki érettségét mutatja meg. Ez a két szám különösen kisiskoláskorban nagy eltéréseket mutathat. Akcelerált, vagy fejlődésben előrehaladott gyerekeknek nevezzük azokat, akiknek biológiai kora több, mint a kronológiai, tehát ha például egy 7 éves gyermek egy 9 éves szintjén áll mozgáskoordinációját, testi fejlettségét tekintve. Retardált, vagy fejlődésben visszamaradott gyermek az, akinek kronológiai kora több, mint biológiai kora – tehát képességei pár évvel el vannak maradva attól, ahogy papíron teljesítenie kellene.
A jó hír, hogy ezek a különbségek az idő előrehaladtával csökkennek, a kamaszkor végére pedig eltűnnek. Viszont addig is számos problémát okozhatunk, ha nem vesszük figyelembe az ebből fakadó különbségeket. Hiszen így már érthető, miért nem fair azonos kronológiai korú kisiskolások közül tehetségeket választani, illetve hogyan lehet az, hogy egy-egy gyerek sorra nyeri tizenévesen a futóversenyeket, később, felnőve viszont nem tudja hozni ugyanezeket a sikereket. A titok nyitja ilyenkor nem a tehetségben keresendő, hanem az előrehaladott fejlődésben.
Hogyan dicsérjem, hogy megértse?
Kanyarodjunk vissza eredeti témánkhoz, azaz ahhoz, miért lényeges a gyakorlás fontosságának hangsúlyozása! Ez ugyanis a kulcs ahhoz, hogy egyenlően bánjunk a „tehetséges” és a „nem tehetséges” gyerekekkel is. A tehetséges, vagy épp fejlődésben előrehaladott gyerekek nagyon meglepődnek és elkeserednek, amikor kortársaik elkezdik utolérni őket. Ilyenkor fontos, hogy tudják: képességeik felett nekik is van kontrolljuk. A fejlődésben visszamaradott gyerekekben is hasonlóan fontos megerősíteni: lehet, hogy most még távol áll az aranyéremtől, de a szorgalmas munka meghozza gyümölcsét. Így nem megy el egy életre a kedve a sporttól, csak azért, mert „úgyis mindig utolsó lesz”.
Itt lesz igazán fontos a szülői és edzői dicséret szerepe! Hiszen dicsérni azért továbbra is kell, nem tehetjük meg, hogy legyintünk az aranyérem láttán „csak akcelerált gyerek vagy, fiam, majd elmúlik!” felkiáltással. Azonban fontos figyelni arra, hogy
ne a gyerek tulajdonságait dicsérjük, hanem cselekedeteit.
Ezzel hangsúlyozhatjuk ugyanis a helyes munkamorált, a fejlődést és a kitartást. Egy egyszerű, „szuper ügyes vagy” helyett sokkal hasznosabb a fejlődést kiemelni, például „sokkal gyorsabb voltál, mint két hónapja, látom, meglett a sok edzés eredménye”. A „milyen jó csapajátékos” helyett pedig érdemes konkrét momentumokat kiemelni, például „nagyon tetszett, hogy labdavezetés közben figyelted a csapattársaidat is”. Ezzel a módszerrel teljesen figyelmen kívül hagyhatjuk, végül hányadik helyen ért célba, és a kudarcokból is építkezhetünk. „Jó látni, hogy újra és újra megpróbálod”, illetve „büszke vagyok rád, amiért végig kitartottál!”
Saját példánkkal is illusztrálhatjuk, mennyire fontos a munka szerepe. Ne akarjunk gyermekünk előtt tökéletes szuperhős szerepben tetszelegni, hagyjuk, hadd lássa, nekünk sem könnyű mindig. Elmesélhetjük, mennyit dolgoztunk azért, hogy ilyen szép otthonunk lehessen, hány napon keresztül tanultunk az államvizsgára, vagy hogy saját sportkarrierünkben milyen akadályokkal szembesültünk, és hogyan gyűrtük le ezeket végül.
Edzőként helyezzük a hangsúlyt minden gyermek egyéni fejlődésére! Ranglistán elért eredmények helyett segítsünk saját célokat felállítani, aminek teljesítése csak rajtuk és az elvégzett munkán múlik: tanuljanak meg havonta egy új mozdulatot, cselt, vagy legyenek pár százalékkal gyorsabbak. Ezek teljesülését vizsgáljuk felül rendszeresen és örüljünk együtt a sikernek, majd állítsuk fel a következő, esetleg realisztikusabb célokat. Így a gyakorlás általi fejlődés nyomon követhető lesz a gyermekek számára is.
