Ami a zsenialitás mögött van – a játékintelligencia

Lionel Messi neve mára a tehetség szinonimájává vált: zsenialitását még azok is kénytelenek elismerni, akik nem kedvelik. Az ellenfelei számára teljességgel kiszámíthatatlan megmozdulásai, hihetetlen cselezőkészsége és bravúros góljai egyaránt kiemelkedő játékintelligenciáját jelzik. De mit is értünk pontosan ez alatt? Hogyan írható körül, és mérhető-e egyáltalán a játékintelligencia? Vajon fejleszthető ez a képességünk? Cikkünkből kiderül.

Ahogyan arról korábbi cikkünkben írtunk, a tehetségek azonosítása napjainkban kiemelkedő jelentőséggel bír a sport világában. Ez nyilvánvalóan nem véletlen: minél pontosabban tudjuk azonosítani, melyek azok a (sok esetben sportágspecifikus) adottságok, amik előrejelzik a sikerességet, annál nagyobb az esélye, hogy a mozogni vágyó fiatalokból bajnokok váljanak. Ha ugyanis egy gyerek azt a sportágat választja, amely leginkább illik az adottságaihoz, nagyobb valószínűséggel tapasztal meg sikerélményt, ez pedig a sportolás folytatására ösztönzi.

A kiválasztás során rendszerint a fizikai adottságok (testfelépítés, terhelésélettani mutatók) és a motoros képességek felmérésén van a hangsúly, de ezt a megközelítést alkalmazva elképzelhető, hogy olyan világklasszisok is fennakadtak volna a szűrőn, mint Messi, Xavi vagy Iniesta, hiszen testalkatuk alapján korántsem róluk mintáznák az ideális focista szobrát. Sikerüket jelentős részben kiemelkedő kognitív képességeiknek, azaz játékintelligenciájuknak köszönhetik.

De mit is értünk játékintelligencia alatt?

Azzal kapcsolatosan, hogy ez egészen pontosan mit is jelent, nincs igazán konszenzus a sportpszichológiában, a legtöbb edző nagy valószínűséggel mégsem állna értetlenül a kérdés előtt. Ha megkérdeznénk őket, hogyan ragadható meg a játékintelligencia, feltételezhetően hasonló válaszokat adnának: a sikeres sportoló

jó döntéseket hoz a kulcspillanatokban,

játéka nehezen kiismerhető, átlátja és hatékonyan használja ki a helyzeteket az aktuálisan leginkább célravezető megoldást választva. Vagyis a magas játékintelligenciával bíró játékosok ismérvei közé tartozik, hogy komoly információmennyiséget képesek feldolgozni rövid idő alatt, miközben extrém mentális és fizikai nyomás nehezedik rájuk.

Egy svéd kutatócsoport (Vestberg és munkatársai, 2012; 2017) vizsgálatai alapján mindennek kulcsa az úgynevezett végrehajtó funkciókban rejlik. Ez a gyűjtőnév azon képességek halmazát foglalja össze, amelyek lehetővé teszik, hogy az egyén kitűzzön maga elé egy célt, viselkedéses tervet dolgozzon ki e cél elérésére, majd megfelelően szervezve és kontrollálva a pszichés működéseit és viselkedését el is érje azt. Mindeközben monitorozza mind a környezetet, mind a cselekvéseit, s ha szükséges, rugalmasan változtat a cél elérésére kidolgozott terven.

Ezek a mentális műveletek természetesen mind a másodperc törtrésze alatt játszódnak le: a játékosoknak egy szempillantás alatt kell felmérniük, hogy hol helyezkednek el a csapattársaik és az ellenfeleik, ki kell zárniuk a zavaró, és fel kell használniuk a cél elérését segítő ingereket, múltbeli tapasztalataik alapján értékelniük kell az aktuálisan előállt helyzetet és elővételezniük annak kimenetelét, majd mindezeket az információkat felhasználva hozniuk kell egy döntést, aminek végrehajtásához különböző cselekvések indítása és gátlása szükséges.

Hogyan mérhető a játékintelligencia?

A játékintelligencia mérésére többféle eljárást is kidolgoztak. Az egyik lehetséges módszer a sportolók játék közben történő megfigyelése: a technológiai fejlődésnek köszönhetően nagy mennyiségű adat szisztematikus elemzésével

azonosíthatók különböző cselekvési mintázatok,

majd értékelhető, hogy ezek az adott helyzetben mennyire voltak adekvát és eredeti megoldások. Ennél valamivel jobban standardizált módszer, ha a vizsgált játékost egy meghatározott játékhelyzetbe állítják, majd az adott körülmények közt mutatott megmozdulásairól készült videofelvételt független szakértők értékelik egy szempontrendszer mentén. A taktikai kreativitás mérése ezen kívül úgy is lehetséges, ha a sportolóknak rövid videorészleteket vetítenek, melyeket egy ponton megállítanak. A játékosnak önmagát a labdát birtokló szemszögébe képzelve kell vázolnia a potenciálisan gólszerzéshez vezető alternatívákat, amelyek pontos végrehajtásáról is számot kell adnia (pl. hogy melyik kezével/lábával passzolna). Válaszaikat ebben az esetben is szakértők értékelik: a magas játékintelligenciával jellemezhető sportolók rendszerint számos olyan megoldással állnak elő, amelyek az adott szituációban megfelelők és kreatívak, valamint többféle módon is kivitelezhetők.

Vestberg és munkatársai ezeken a sportágspecifikus módszereken felül egy univerzális megoldást is kínálnak: kutatásaik bebizonyították, hogy a fentebb leírt végrehajtó működések mérésére használt, tehát többek közt kognitív rugalmasságot vagy válaszgátlást vizsgáló neuropszichológiai eszközök (pl. Stroop-teszt) alkalmasak a magas szintű sportteljesítmény bejóslására is. Vagyis leegyszerűsítve elmondható, hogy a jó kognitív teljesítmény (ami nem szükségképp azonos a hagyományos értelemben vett IQ-val!) jó sportteljesítménnyel jár együtt.

A játékintelligencia fejlesztése

Egyelőre kérdéses, hogy az élsportolóknál tapasztalható átlag feletti végrehajtó működés vajon a sok gyakorlás következménye vagy örökölhető adottság. A kutatások alapján úgy tűnik, hogy inkább a genetikai faktorok a meghatározók, de egy bizonyos fokig a gyakorlásnak is lehet a végrehajtó működést fejlesztő hatása. Bármilyen csekély legyen is ez a hatás, az

élsportolóknál kritikusnak bizonyulhat,

vagyis bizonyos kognitív és perceptuális készségek fejlesztése kifejezetten hasznos lehet. Ennél is hatékonyabb módszer viszont, ha már a kezdet kezdetén a megfelelő kognitív profillal rendelkező játékosokat sikerül megnyerni egy csapatba: ehhez nyújthat kulcsfontosságú segítséget a kiválasztás során a végrehajtó funkciók vizsgálata.