Ami az ujjszopizás mögött van

Csecsemő- és kisgyermekkorban az ujjszopizás az egyik leggyakoribb önvigasztaló eszköz. A babák, kisgyermekek előszeretettel alkalmazzák, ha fáradtak, szorongást vagy szeparációt élnek meg. Mi lehet a mögöttes motiváció? Hogyan alakul idővel ez a szokás, és mi segítheti a leszokást? Cikkünkből kiderül!

Mi állhat az ujjszopás hátterében?

A mögötte húzódó ok egy veleszületett reflex, az úgynevezett szopóreflex. Az újszülöttek sokféle reflex birtokában jönnek a világra, egyes reflexek funkciója nyilvánvalóan a csecsemő életben maradásának alapvető eszközei. A szopó- és nyelőreflex elengedhetetlen a táplálkozáshoz. A reflex idővel eltűnik, és akaratlagos szopás váltja fel, majd szokássá alakulhat.

Nagyjából egy hónapos kortól jelenik meg az akaratlagos ujjszopizás, melyet a már meglévő reflex időbeli kiterjedése (például amikor a baba az etetések között is szopik) és más tárgyra irányulása (a csecsemő ujja) jelzi. A világhírű gyermekpszichológus, Piaget szerint ebben a korban megjelenő ujjszopizás minőségileg új típusú viselkedést jelez (a méhben vagy a születés után csak akkor szopják az ujjukat a csecsemők, ha az véletlenül a szájukhoz ér),

a csecsemők önmagukért ismételnek meg egy élvezetes cselekedetet.

Ezt elsődleges cirkuláris reakciónak nevezzük: elsődleges, mert a baba saját testére összpontosít, és cirkuláris, mert csak önmagukhoz vezet vissza, a szopás egy esetleges eleme hosszabbodik meg az érzéklet folyamatos élvezete érdekében.

A szopóreflex a biztonságot nyújtó édesanyához kapcsolódik, így közvetlen jelenléte hiányában saját kezével nyugtatja meg magát a csecsemő.

A magányos időszakokban megjelennek az úgynevezett átmeneti tárgyak,

melyek „anyapótlékként” funkcionálnak, a kedvenc plüssállat vagy rongydarab mellett ilyen szerepet tölt be az ujjuk is. Ez egy természetes jelenség, amely az érzelmek önszabályozásának kezdetét jelzi.

Hogyan alakul szokássá?

Az ujjszopizás újszülötteknél és csecsemőkorban a hatékonyabb alkalmazkodást segíti elő, e funkciója miatt válhat szokássá.

Egy koraszülöttekkel végzett vizsgálatban a kutatók megállapították, hogy azok a csecsemők, akik hüvelykujjukat szopizták, rövidebb ideig tartózkodnak kórházban. Ennek oka az volt, hogy a ritmikus szopizás megnyugtatta őket, így kevesebb energiát fektettek sírásba. Az ujjszopás optimalizálta a zaklatott csecsemők szívverését és légzési ritmusát.

A szopizás hasonló hatást gyakorolt a szívverésre és a légzésre, ha a csecsemők azért voltak nyugtalanok, mert unatkoztak. Ebben az esetben felgyorsította őket, nem pedig lassította a ritmusukat. Sőt, még a perisztaltikus izommozgást is szabályozta, mely lehetővé tette a csecsemők számára, hogy hatékonyabban emészthessék meg ételeiket.

Az ujjukat szopizó és nem szopizó gyermekeket összehasonlító kutatásokból kiderült, hogy

az előbbi csoportba tartozók fiatalabb korban válnak érzelmileg függetlenebbé.

A kutatók egy gyermeket és édesanyját egy hosszú szoba két végébe helyeztek el. A szoba túlsó végén vonzó játékok voltak. A szopizó gyermekek tovább merészkedtek és hosszabb ideig játszottak a játékokkal (anyától távol), mint a nem szopizók. A kutatásban részvevő összes gyermek hasonlóan pozitív interakciókat folytatott édesanyjával, amikor visszatért hozzá, a szopizók viszont magabiztosabban játszottak önállóan. Tudták, hogy ha stressz éri őket, szopizhatnak egy kicsit, megnyugodhatnak, és folytathatják önállóan a játékot.

Eddig számos előnyét láthattuk az ujjszopásnak, hiszen általa képesek megnyugtatni magukat a picik. Amennyiben viszont ez a fajta önnyugtató mechanizmus túlzottan gyakorivá válik és időben kitolódik (három-négyéves kor felett is jelen van)

az hiányállapotra utalhat a gyermekeknél.

Érdemes megfigyelnünk, milyen helyzetekben alkalmazza gyermekünk, mihez kapcsolódik ez a szokás, így feltárhatjuk a mögötte álló okokat és a motivációt. Szülőként így segíthetünk gyermekünknek alternatív megoldások kidolgozásában.

A szokás később örömteli jellege miatt folytatódhat. Ekkor már elsősorban az örömszerzés a célja. Az eredeti cél, vagyis az önnyugtatás háttérbe szorul. A négy- és ötéves gyermekeknek nem kell szopizniuk ahhoz, hogy visszanyerjék a pozitív érzelmi állapotot. Ebben a korban már több eszközük van arra, hogy megnyugtassák magukat, amikor zaklatottak vagy unatkoznak. Az idősebb óvodások már nem függenek a hüvelykujjuktól. Ha unatkoznak új játékot kereshetnek, ha zaklatottak odamehetnek egy ölelésre anyuhoz, ha éhesek, kinyithatják a hűtőszekrény ajtaját, hogy egyenek.

Hogyan segíthetjük a leszokást?

A leszoktatásra vonatkozó kísérlet a szokás hátrányairól szóló új információk beérkezésével kezdődik. Fontos, hogy barátságos hangnemben kommunikáljunk gyermekünkkel az érzékeny témáról.

Kerüljük az olyan kommunikációt, amitől a gyermeket rosszul érezheti magát, szégyen vagy bűntudat révén motiválva. Semmiképp ne szidjuk le ezért, hiszen oka van, hogy ragaszkodik ehhez a szokáshoz.

A leszokás akkor a leghatékonyabb, ha a félelem és a vágy kombinációja motiválja.

A szokás megszüntetésére általában egyrészt a félelem, másrészt a szokás leküzdésével járó nyereségek ígérete motiválja a gyermekeket. Ilyen például, ha a gyermek már cikinek érzi az ujjszopást, már túl „nagyfiú” vagy „nagylány” hozzá. Amikor eljut erre a pontra, először az óvodában és a társai között hagyja el a szokást, majd idővel otthon is egyre ritkábban alkalmazza.

Előfordulhat az is, hogy gyermekünk már leszokott az ujjszopizásról, ám egy felkavaró esemény ismét előhívja ezt a szokást. Ezt a jelenséget átmeneti regressziónak nevezzük, amely normális reakciónak tekinthető érzelemmel teli életeseményekre adott válaszként. Ebben az esetben is az okok azonosítására érdemes összpontosítani és részletesen átbeszélni gyermekünkkel, mi kavarta fel, mit él meg az adott helyzetben, majd közösen alternatív önnyugtató eszközöket kereshetünk.