„Ami fáj az nevel.” – A járatlan út, könyvajánló

„Az élet problémák láncolata. Megoldani akarjuk őket vagy sopánkodni felettük?” Az idézet A Járatlan útból, a neves amerikai pszichiáter, pszichoterapeuta, Morgan Scott Peck könyvéből származik. Praxisa során számos emberrel találkozott, akiknek minden eszközük megvolt hozzá, hogy problémáikat legyőzzék, mégis képtelenek voltak rá belső akadályaik miatt. Ez a könyv bemutatja azokat az eszközöket, amelyek segítségével megoldhatjuk az életünk során felmerülő problémákat, mindezt pedig gyakorlatorientált és szemléletes stílusban teszi. Könyvajánlónk.

Csak az az ember élhet teljes életet, aki képes saját magát és tetteit uralni. Hogyan irányíthatnánk életünket, ha saját magunkat sem tudjuk? Minden probléma, amivel életünk során találkozunk, egy-egy újabb lehetőség a továbbfejlődésre, amennyiben képesek vagyunk megoldani őket. Itt nyeri el értelmét a a címben idézett mondat: „Ami fáj, az nevel.” A problémakezeléshez szükséges legfontosabb eszköz az önfegyelem, amelyet a szerző négy alkotóelemre bont szét:

1) A kielégülés késeltetése: Késznek kell lenni időnként lemondani rövidtávú örömökről egy későbbi nagyobb cél megvalósulásának érdekében. Aki nem sajátítja el ezt a képességet, nem lesz képes hosszú távra tervezni, pénzét és lehetőségeit elpazarolja.

2) Az igazsághoz való ragaszkodás: Az igazság segítségével szembesülhetünk vele, hogy milyen problémákkal állunk szemben. A hazugságok, habár időlegesen talán úgy tűnik, hogy segítenek elkerülni a következményeket, a háttérben tornyosulva mindig ott lesznek, hogy ránk boruljanak és súlyos problémákat okozzanak. A kegyes hazugságok használata kivételes esetekben (például egy haldokló vigasztalása) indokolt lehet, de a legtöbb ember túl sokszor él velük. A kegyes hazugságok is gátolják a problémamegoldást: hiába ferdítjük el a valóságot, a problémák ettől még nem fognak megoldódni. Viszont amíg próbáljuk kirekeszteni őket, addig csak halmozódni fognak.

3) A felelősség vállalása: Csak úgy oldhatjuk meg problémáinkat, ha felelősséget vállalunk értük. „Nem múlik el a baj, ha megvonjuk a vállunkat, és kijelentjük, hogy ez nem a mi dolgunk” – írja a szerző. Azonban a felelősségvállalás is lehet patológiás jelenség. A neurotikus mindenért magát teszi felelőssé, minden elvárásnak meg akar felelni. A nárcisztikus, jellemhibás személy ennek pont az ellenkezője: magát soha semmiért nem teszi felelőssé, szerinte minden problémájáért a környezet, az állam, a felesége, a családja és még lehetne folytatni, hogy ki a hibás.

4) Egyensúlyozás: Énünk egyszerre stabil és változó. Vannak olyan személyiségvonásaink, amelyek gyermekkorban alakulnak ki és egész életünkön végigkísérnek minket.

Ha változnak is, azt nagyon lassan, sok éven keresztül teszik.

Azonban a külvilág információi és életeseményeink jelentős hatást gyakorolhatnak személyiségünkre: folyamatosan új dolgokat tanulunk és változásokat eszközölünk viselkedésünkön, nézeteinken. Ez a folyamat fiatalkorban gyors, később lelassul. Az egyensúly ahhoz szükséges, hogy képesek legyünk fenntartani és védeni stabil énünket, ugyanakkor nyitottak legyünk az új információkra és fejlődési lehetőségekre.

Mentális térképünk és az indulatátvitel

Mentális térképünk a már meglévő tudásunk elrendezése, a világ reprezentációja, amely a világegyetem törvényeitől kezdve közeli személyes kapcsolatainkig rendszerezi ismereteinket. Életünk során ezen térképet követjük, és folyamatosan építjük be új ismereteinket, ahogyan haladunk a helyesnek gondolt irányba. A térkép kialakítása évtizedekig tart és a régi ismeretek egyre inkább berögződnek. Időnként azonban az embert olyan behatások érik – élmények, traumák, életesemények –, amelyek alapjaiban rengetik meg ezt a térképét és világképét. Nem meglepő, hogy az akár évtizedekig helyesnek és igaznak tartott térképet nagy lelki fájdalom és munka megváltoztatni. Sokan nem is mernek szembenézni az ezzel járó szenvedéssel és felelősséggel, ezért inkább ragaszkodnak régi, elavult térképükhöz, az új, ellentmondó információkat pedig elhárító mechanizmusokkal szűrik ki. Az indulatátvitel az a jelenség, amikor valaki ragaszkodik a régi, elavult térképéhez, és azt rávetítve a megváltozott világra, hamis következtetésekre jut. Egy olyan ember például, akit első kapcsolatában bántalmaztak, mentális térképén a potenciális partnereket a „megbízhatatlan” kategóriába fogja elhelyezni, és a jövőben olyanokkal szemben is bizalmatlan lesz, akik szeretnék és megbecsülnék. A térkép újrarajzolásához ideális segédeszköz a pszichoterápia.

Szeretet: az egészséges lélek alapköve

A szeretet a szerző definíciója szerint „a saját határok kiterjesztése másokra, mások fejlődésének érdekében”. A szeretet és szerelem nem ugyanaz! A szerelem a határok feladása, két ember szenvedélyes összeolvadása. A „rózsaszín köd” azonban kezd elmúlni, és meglátjuk párunk hibáit és kedvezőtlennek ítélt tulajdonságait, amiket addig a szerelem miatt nem érzékeltünk, vagy még azokat is pozitív színben láttuk. Itt elég pesszimista a szerző, szerinte a szerelem mindenképp elmúlik, akkor jön a döntési pont, hogy elválik-e a pár, vagy pedig szeretetben folytatják tovább a kapcsolatot. Szeretet az, amikor két független, önmagában is kompetens ember együtt van, kölcsönösen gazdagítják egymást és tanulnak a másiktól. A szeretet a szerelemtől abban tér el, hogy a szeretet két, saját határokkal rendelkező ember közt jöhet létre – nem olvasztják össze határaikat, de hajlandók azokat megnyitni a másik előtt. A függőség sem szeretet! A függő nem szerető partnerként, hanem parazitaként viselkedik. Szeretetet kapni akar, nem adni, és gátolja a másik fejlődését, hiszen akkor az megváltozna, és lehet, hogy felismerné kapcsolatuk problematikáját. Az önfeláldozást szintén tévesen azonosítják néha a szeretettel: az önfeláldozó módon szerető saját magát nem szereti, ily módon rátelepszik a másikra. Az önfeláldozó megfosztja szeretteit attól a lehetőségtől, hogy problémáikkal szembesüljenek, megküzdjenek velük és tanuljanak belőlük, mivel az önfeláldozó küzd meg helyettük az ő problémáikkal is. A gyerek, akit szülei még egyetemistaként is igyekeznek a legkisebb kudarctól és problémától is megóvni, a felnőtt életbe kikerülve súlyos nehézségekkel fog szembenézni a problémakezelés terén, hisz sosem gyakorolhatta a megküzdést.

A valódi szeretet kemény munka. Könnyű szeretetet mutatni a másik felé, amíg nincsenek problémák, de az első nehézségnél eldől, hogy ki az, aki annyira szereti a másikat, hogy hajlandó tenni is érte.

A szeretet a munka és a bátorság egyik formája.

A mély kapcsolatokért dolgozni kell, és fejlődéssel, önmeghaladással járnak. A fejlődés, mentális térképünk átrajzolása pedig fájdalmas és nehéz lehet, ezért bátorságot igényel. A szeretet fontos eleme a valódi figyelem és a „zárójelezés”: ekkor az ember képes önmagát, előítéleteit is zárójelbe tenni, és csakis a másikra figyelni, mindenféle prekoncepció nélkül. A valódi figyelem vitális fontosságú a psziché egészséges fejlődésének szempontjából. Csak az a szülő-gyerek kapcsolat lehet szeretetteljes és kiegyensúlyozott, ahol a szülő képes a gyermeke szükségleteit kielégíteni és átsegíteni őt a különféle fejlődési kríziseken. Ehhez pedig az az szükséges, hogy a szülő odafigyeljen gyerekére és tisztában legyen annak érzéseivel és szükségleteivel.

Vallás és kegyelem

A könyv utolsó része a spiritualitás témájával foglalkozik. A szerző szerint mindenkinek van vallása, de a „vallás” szót a szerző nem az intézményes vallások, hanem a világkép szinonimájaként használja. Az egyén vallása így akár lehet a kereszténység, agnoszticizmus vagy tudományos szkepticizmus is. A másik megismeréséhez a vallását is meg kell ismerni. Egy pszichológusnak is rendkívül fontos, hogy képes legyen felmérni és megérteni a kliens vallását, mivel a szerző szerint mindenki csak a saját világképén és saját fogalmain keresztül érhető el és gyógyítható. A kegyelmet Peck egyfajta spirituális erőnek tekinti, amely a tudatalatti tartalmak, szerencse, ösztönök és misztikus történések képében igyekszik az embert a fejlődés és a teljes élet útjára segíteni. Ez a rész már kilép a praktikus, mindennapi pszichológia témaköréből, ugyanakkor elgondolkodásra késztet az emberi léleknek arról a területéről, amelyet a tudomány szempontjából (még) nem, csupán a hit, vallás, spiritualitás és miszticizmus révén érhetünk el.