„Ami nem öl meg, az megerősít” – hogyan profitálunk a veszteségeinkből?

Mesékben, filmekben vagy regényekben gyakran találkozhatunk olyan főhősökkel, akik számos megpróbáltatáson esnek át, majd végül „nemesebbé” válnak és győztesen kerülnek ki a történetből. Ehhez hasonlóan a legtöbb filozófiai és vallási irányzat is kiemeli a küzdelem pozitív személyiségformáló erejét. Egy friss kutatási eredmény azt sugallja, hogy a komoly megrázkódtatásokon átesett személyek könnyebben alkalmazkodnak a későbbi kihívásokhoz. Hogyan lehetnek pozitív hatásai egy traumának?

A pszichológiában poszttraumás növekedésnek nevezzük azokat a pozitív változásokat, amik egy traumatizáló élmény hatására alakulnak ki. Ezekben az esetekben a személyiségfejlődés olyan mértékű, hogy az felülmúlja a megpróbáltatás előtti állapotot. Sokan ilyenkor arról számolnak be, hogy többre értékelik az életüket és megváltozik a fontossági sorrendjük. Képessé válnak az apró örömforrásokat megtalálni a hétköznapokban, miközben jobban megbecsülik a lehetőségeiket. Azáltal, hogy megélik önmaguk sérülékenységét, fokozódik a személyes erő érzése. Hiszen

ha ilyen megpróbáltatásokkal képesek voltak megküzdeni, akkor bármivel megbirkózhatnak a jövőben.

Összességében a személy felismeri, hogy mik a valóban fontos célok az életében, amikért érdemes küzdeni, miket jobb elengedni. A Journal of Experimental Psychology: General című szaklapban nemrég megjelent tanulmány szerint a traumát átélők egy részének az élmény egyfajta mentális tréningként szolgál, ami az újabb kihívások esetén segíti őket a rugalmasabb alkalmazkodásban.

Túlélni egy traumát

A traumát átélők hét-nyolc százalékánál tapasztalható a PTSD, azaz a poszttraumás stresszszindróma. A kezdetben katonáknál diagnosztizált tünetcsoport jellemzője az állandósult szorongásérzet és az úgy nevezett emlékbetörések, amikor a személy újra és újra akaratlanul is végigéli a történteket. Ma már tudjuk, hogy

nemcsak háborús események válthatják ki, hanem szinte bármilyen érzelmileg megterhelő esemény.

Egy közeli barát vagy családtag elvesztése, súlyos betegség, szexuális zaklatás vagy akár terrorcselekmények, természeti katasztrófák, erőszakos balesetek szemtanúinál is jelentkezhet. Ám ilyen traumáknál a legtöbb ember viszonylag gyorsan felépül, sőt néhányan még a korábbinál jobb mentális egészségről is számolnak be (általában azok, akik mérsékelt, nem súlyos traumát élnek át). Mi lehet az alapja a poszttraumás növekedésnek?

Amikor jobb felejteni

A fent említett tanulmányban erősebb gátlási funkciókat találtak azoknál a résztvevőknél, akik tizennyolc éves koruk előtt viszonylag sok traumát éltek át – például közeli hozzátartozójuk hunyt el vagy erőszakos eseményeket, baleseteket szenvedtek el. A kísérleti személyek egy hatvan szópárból álló csomagot tekintettek meg. A szópárok első fele semleges szavakat tartalmazott (például hegedű), míg a második szó vagy semleges vagy negatív tartalommal bírt (például utca vagy holttest). A tanulási folyamat után ha zölden jelent meg a szó, a lehető leggyorsabban kellett a megfelelő szópárt felidézzék. Ha azonban piros alapon kapták meg a szópár első felét, ignorálniuk kellett a válasz kimondását és a hozzá kapcsolódó gondolatokat is négy másodpercig.

A gyengén és erősen traumatizált résztvevők is egyformán teljesítettek a kezdeti szótanulásos feladatban, azonban a nagy számú traumát átélt  résztvevők ügyesebben oldották meg a gondolkodás gátlására vonatkozó feladatot, mind a negatív, mind a semleges szavak esetében. Az eredmények alapján a kutatók egy általánosan erősebb elfojtási képességet feltételeznek náluk. Mindez összhangban áll azzal az elképzeléssel, hogy

a traumákat sikeresen átvészelő személyek esetében a nem kívánt emlékek gátlási képessége erősebb lehet,

ami egyfajta általános kontrollmechanizmusként működhet, kiterjesztve a kellemetlen érzésekre és viselkedésformákra. PTSD esetén a standard kognitív-viselkedés terápiás kezelés során általában arra ösztönzik a betegeket, hogy nézzenek szembe az átélt események emlékeivel – feltételezve, hogy az élmények elfogadása hosszútávon csökkenti az emlékek által okozott szorongást. A friss tanulmány szerzői – Hulber és Anderson – azonban úgy gondolják, hogy bár valóban fontos az emlékekkel való konfrontáció, kutatásuk alapján a gátlási képességek fejlesztése hozzájárulhat a sikeresebb terápiás eredményekhez.