Amikor a gyógyulás kötelező – a hazai kényszergyógykezelés világa

Napjainkban a pszichoterápiás és pszichiátriai kezelés egyre népszerűbbé vált szerte a világon és hazánkban, jórészt hatékonyságának, elérhetőségének és egyedi eszköztárának köszönhetően. Ezekről a fogalmakról a legtöbbünknek a szakemberek empatikus, sok sírással és felismeréssel (illetve néha gyógyszerekkel) járó ülései jutnak az eszünkbe, amikre önként vállalkozhat bárki. Ám hogyan zajlik az a folyamat, amikor valakit egy bírósági döntéssel küldenek hosszabb kezelésre, a kilépés lehetősége nélkül?

A pszichológia egyik kevésbé ismert és bemutatott területe a kényszergyógykezelés, aminek már a nevétől is feláll a szőr az ember hátán. A szóösszetétel magában hordozza a jelentését is, mégpedig azt, hogy egy ilyen folyamat során egészen egyedi eljárást valósítanak meg az adott személlyel szemben, melybe nincsen beleszólása, ugyanis a bíróság rendeli el.

A kényszergyógykezelés egy 2012-ben megfogalmazott törvény szerint olyan büntetés, amit akkor szabnak ki, ha valaki egy másik személy ellen elkövetett bűncselekménye alapján több mint egy évre elítélhető, és a későbbiekben is veszélyes lenne, de a bűnelkövetés során kóros elmeállapotban, azaz nem beszámítható állapotban volt.

Beszámíthatóságunk attól függ., hogy fel tudjuk-e ismerni a tetteink következményeit (felismerési képesség), és akarunk-e rajtuk változtatni (akarati képesség). Ha például valaki gyilkosságot követ el, de közben hallucinációktól szenved, amik a tette elkövetésére sarkallják, akkor nem ura a saját tetteinek, és nem a szokásos procedúrák szerint ítélhető el.

Ilyenkor jön a képbe a kényszergyógykezelés, amellyel a beteget szabadságvesztésre ítélik, és egy kijelölt intézményben helyezik el. Az intézkedés maga tehát alapvetően védi a társadalmat, és lehetőséget ad az elkövető megfelelő elzárására, illetve állapotának gyógyítására.

Méltó büntetés és empatikus kezelés?

A kezelésbe kerülés folyamatának megértéséhez maradjunk a fentebb említett gyilkossági példánál, amelyben az elkövető hallucinációkban szenved, tehát pszichotikus állapotban van az emberölés során. A bírósági tárgyaláson, ha a bíró észreveszi, hogy az elkövető magatartása a tárgyalás során nem ép elmeműködésre utal, akkor elrendelheti az elmeszakértői vizsgálatot. A vizsgálat során a szakemberek kiszűrik, hogy elmebetegségben, gyengeelméjűségben, tudatzavarban, személyiségzavarban vagy szellemi leépülésben szenved-e az illető. A bíróság végül határozott vagy relatíve határozott időre elrendelheti a személy kényszergyógykezelését, ha

személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó cselekményt követett el, elmeműködés kóros állapota miatt nem büntethető elkövető bűnismétlés veszélye fennáll, illetve büntethetőség esetén egy évi szabadságvesztésnél súlyosabb büntetést kellene kiszabni.

Az elkövető ezután az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI) kap helyet, ahol szigorú körülmények között, „falakkal, szögesdróttal, őrtornyokkal körülvéve, állandó felügyelet mellett” kezdődik meg a mentális betegségének kezelése. A beteg az IMEI-ben pszichiátriai gyógykezelésben részesül a büntetés-végrehajtási feladatok mellett. A pszichiáter szakemberek a munkájuk során többek közt biztosítják az egészségügyi szolgáltatást az elkövető számára. A terápiás kezelésen túl összeállítják és beállítják a fogvatartott gyógyszeradagját, hogy stabilizálni tudják a mentális állapotát.

A kezelés mellett reintegrációs programok, sportolási lehetőségek és intézményi munkalehetőségek mentén folyik a beteg rehabilitációja és a társadalmi életritmusba való visszavezetése. Az intézményen belüli szociális foglalkozások (színjátszó körök, művészetterápia stb.) szintén erősítik és segítik az egyéni fejlődést. Mindebből fontos látni, hogy nem maga a büntetés kerül fókuszba a kényszergyógykezelés ideje alatt, hanem a mentális és társas problémák szigorú, illetve elzárt közegben történő orvoslása, hogy a beteg utána újra a társadalom teljes értékű tagjaként vehessen részt a mindennapokban.

A falakon innen és túl

A kényszergyógykezelés keretein belül gyakran megvalósulnak olyan tréningek is, amik komplex reintegrációs programok részét képezik, és segítik a fogvatartottak egyéni és szociális készségeinek fejlesztését. Sipos Szandra pszichológus 2016-ban végzett fókuszcsoportos kutatása szerint a zárt intézeti kezelés során kommunikációs, asszertivitási és pszichoedukációs foglalkozásokon vettek részt a fogvatartottak. A résztvevők véleménye egyhangúan pozitív volt mind a szakemberek, mind a fogvatartottak szerint.

A betegek közül sokan észrevehetően aktívabbá váltak, hangulatuk nagymértékben javult, és társas életükben is könnyebben mozogtak. Ennek hátterében a tréningeken átélt elfogadó közeg, a társas támogatottság és a rengeteg új inger állt, amely tovább motiválta a fogvatartottakat a részvételre. A beteg hozzátartozóit szintén bevonták a fejlesztő foglalkozásba, így biztosították a fogvatartottak és a külső környezetük párhuzamos fejlődését, alkalmazkodását.

Az intézetben fő módszernek számít még a munkaterápia. A metódus lényege, hogy a kényszergyógykezelteket a törvény kötelezi az adott kereteken belüli munkavégzésre, és az intézmény a munkán keresztül biztosítja, hogy a fogvatartottak önbecsülésüket, munkakultúrájukat, felelősségérzetüket és értékteremtő képességeiket gyarapítsák.

Az IMEI-ben folyó kényszergyógykezelés során orvosi, pszichológiai, pszichopedagógiai, ápolói és szociális gondozói ellátást kapnak a betegek, miközben az alapvető gyógykezelést egyéni és csoportos pszichoterápiával és szocioterápiával egészítik ki. Szakmaképzést, illetve sportolási és szabadidős tevékenységeket is biztosít az IMEI, különös hangsúlyt fektetve a közösségi programokra és fórumokra.

A betegek egyik legfőbb kezelési módszere a csoportterápia, mely során

a résztvevőket beavatják a saját betegségükkel kapcsolatos tudnivalókba, majd a csoportmunka mentén, minél aktívabb részvétel mellett igyekeznek a szakemberek a beutaltak beilleszkedésében segíteni és a saját betegségtudatukat, egyéni felelősségvállalásukat elősegíteni.

Továbbá a sajátos igényeknek megfelelően kiegészítésképpen egyéni terápiát, családterápiát, valamint munkaerő-piaci reintegrációs foglalkozásokat is tartanak az IMEI lakóinak, hogy a visszailleszkedés folyamata a lehető legtöbb aspektusból megvalósulhasson.

Emellett viszont nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy egy büntetés-végrehajtási folyamatról beszélünk, így a beteg folyamatos elzártságban éli mindennapjait az IMEI falai közt. A fogvatartottak az intézet szigorú szabályai közt mozognak, melynek szerves része egyebek mellett a példamutató magatartás és a közösség érdekében végzett tevékenység jutalmazása, valamint a házirend vagy a munkarend megszegésének büntetése.

A sokrétűen szabályozott rehabilitációs gyakorlat mentén egy merev keretrendszerben biztosítják a betegek jogainak érvényesülését, míg a fogvatartottak el nem érik a gyógyultság azon szintjét, melyen az IMEI javaslatára elindulhat a betegek gondnokság alá helyezése. A kezelés célja, hogy a betegek később ne kövessenek el hasonló bűncselekményeket és általában éveken át tartó (öt-hat éven keresztül folyó) rehabilitációs folyamat után megvalósulhasson a reintegráció, azaz a társadalomba való visszailleszkedés. A beutaltak gyógyult állapotának megállapítása után a betegek vagy a családjuk gondozásába kerülnek vissza vagy olyan pszichiátriai szakosított otthonokba helyezik át őket, mint a Szentgotthárdi Szakosított Otthon.

A kényszergyógykezelés jogilag és pszichiátriai berkekben is sokat vitatott eljárás, tehát összességében legalább annyira sokszínű és összetett folyamat, mint amennyire ijesztőnek és távolinak hangzik. A meghatározó bírósági döntést követően egy szinte teljesen elzárt világban lép a fejlődés útjára a fogvatartott, amelyben szakszerű segítséget kaphat egy új élet elkezdéséhez, miközben a társadalmi érdekeket szem előtt tartva saját és mások biztonságát sem fenyegeti.