A társadalmi normák megszabják, legalábbis igyekeznek útmutatást adni arról, hogy miként és kikkel (illik) együtt élnünk, csakúgy, ahogyan a kultúra szerepeket, sztereotípiákat, ideálokat és normákat kínál. Sidanius és Pratto (2005) a társadalmi egyenlőtlenségekről gondolkodva kifejtette, hogy a társadalomban mint rendszerben megjelenik az elnyomás, mégpedig úgy, hogy a magasabb pozícióban lévők csoportja alárendeli az alacsonyabb „kasztba” tartozókat. A magasabb pozíciót nemcsak az anyagi és szimbolikus javak birtoklása, de már a normatív többséghez való tartozás is magában foglalhatja. Így alakulhatott ki, hogy esetünkben a monogám életforma – számos evolúciós, társadalmi és vallási gyökeréből kifolyólag – úgy látszik, igyekszik elnyomni a poligámiát (ami ennek ellenére erősen jelen van), noha nem volt ez mindig így. Cikkünkben a poliamoria jelenségét járjuk körbe.
Sommer szerint a homo sapiens természeténél fogva inkább poligám volt, mint monogám. Azt találták, hogy az írástudatlan társadalmak több mint nyolcvan százalékában megengedett a poligámia (érdekes ugyanakkor, hogy a nők számára a többférjűség mindössze fél százalékban elfogadott).
A poliamoria rövid története
A poligámia görög eredetű kifejezés, két szóból tevődik össze: a ‘poli’ = több és a ‘gámia’ = házastárs szavak alkotják. A poligámia tehát a többpartneres házasságot jelenti. Feltétele, hogy kettőnél több házastárs vagy tartósan együtt élő személy életközösséget alkosson. Az együttélés szabályait egyes helyeken törvények, máshol akár évezredekre visszanyúló szokások határozzák meg. Számos kultúrának része, valamint az Etnográfiai Atlasz tanúsága szerint többen élnek a világon poligámiában, mint monogám kapcsolatban. A poligámiához köthető érzelmi szinten a poliamoria, amiről később még részletesebben lesz szó.
A monogámia kialakulása
Ezzel szemben a monogámia (= egy házastárs) szintén görög eredetű szó, egypartnerűséget jelent. Nemcsak egy életformát ír le, de az identitás részét képezve párkapcsolati orientációt is magában foglal. Érdemes visszatekinteni a monogámia mint társadalmi fölénnyel rendelkező struktúra jelenségére. Ugyanis a monogámia így politikai és filozófiai fogalomként is értelmezhető, amely a többségi (de fogalmazzunk óvatosabban úgy, hogy nyugatias) társadalmi norma és értékrend szerint jelenleg talán a legmagasabbra értékelt és legelfogadottabbnak minősülő társadalmi berendezkedés és életforma egyike.
A monogámiát magától értetődőnek veszi a (mai) kultúra,
vallási értelemben pedig a judeo-keresztény kultúrkör kötelezőnek tartja. Történelmileg azonban inkább mint gazdasági intézményrendszerre tekintettek, úgy mint a házasságra is, mert arról szól, hogy „ki örökli a tehenet, ha meghalunk”. Valójában tehát a monogámia elsősorban a nőkre vonatkozik (gondoljunk csak az iszlám kultúrában a többnejűségre). A mindennapi életben manapság az úgynevezett sorozatos monogámia a legelterjedtebb életforma, ami azt jelenti, hogy egy kapcsolaton belül monogám a személy – egészen a következő kapcsolatáig.
Egy- vagy többszerelműség?
A monogámiához köthető érzelmi kapcsolódás a monoamoria (görög és latin eredetű szó), ami egyszerelműséget jelent. A monoamoriában élő egy személyhez kötődik szerelemmel. Ez ugyanúgy lehet képesség, mint döntés, elhatározás kérdése. Elvének alapja a szerelem érzése egy adott személy iránt, ugyanakkor a szerelem nem kizárólagos tényező: a szerelem elmúltával is dönthet úgy két ember, hogy együtt folytatja addig közösen felépített életét (gondoljunk csak a régóta házasságban/élettársi kapcsolatban élő párokra, akik akár egzisztenciális biztonságot adó, hosszú ideje meglévő egymáshoz való ragaszkodás, kötődés érzése miatt maradnak együtt – jó kapcsolatban). Fontos, hogy
a monogámia és a monoamoria nem feltétlenül járnak együtt.
Akkor is monoamornak nevezhető a személy, ha az általa választott párjához szerelemmel kötődik, de szexuális értelemben nyitott kapcsolatban élnek, tehát másokkal is létesíthet szexuális jellegű kapcsolatot.
A nyitott kapcsolatok említésével érkeztünk el a poliamoria egyik közkedvelt magyarázatához. A poliamoria definíció szerint többszerelműséget jelent. Olyan kapcsolatokat, melyekben a résztvevő felek szabadon és önkéntesen megélhetik szerelmi vágyaikat, kapcsolatokat alakíthatnak másokkal – mindezt szabályokhoz kötve, megállapodások mentén, a többiek tudtával és beleegyezésével. Ezért nevezik etikus nem-monogám kapcsolatnak a poliamoriát. Ugyanis az etikus nem-monogám kapcsolatok egyik része a poliamoria. A többszerelműség szerint egy személy nemcsak akar, de képes is egyszerre több emberrel szerelembe esni és kapcsolatot kialakítani.
A poliamoria egyszerre párkapcsolati orientáció, identitás, viselkedés, életvitel, világszemlélet, értékrendet és egy fajta szubkultúra is.
Az etikus többszerelműség elve, hogy egy klasszikus értelemben vett monogám pár nyit egy harmadik fél felé, s mindezt teszi úgy, hogy közösen hozzák meg ezt a döntést, megbeszélik a feltételeket, határokat, és ennek eredményeképp kinyitják a kapcsolatot abba az irányba, amerre ők szeretnék. Poliamoriában élőknél a kapcsolat jelenthet három vagy négy személy közötti kapcsolatot, és nem feltétlenül van mindenki mindenkivel együtt, ugyanis megvannak, pontosabban meg lehetnek a kapcsolati prioritások. Egyes, ilyen életformát folytató párok szerint a kapcsolatok elsősorban logisztikából állnak. Ennek lényege, hogy mindenki annyi időt töltsön azzal, akivel szeretne, amennyit jónak érez. A lényeg, hogy mindenkinek megfeleljen, mindenki előtt transzparensen működjön a kapcsolat. Erre gondosan ügyelnek is: bizonyos időközönként rendszeresen megbeszélik, ki hogy érzi magát a kapcsolat(ok)ban, min kéne változtatni, mi az, amiből elég, és mi az, amiből több is jó lenne. Mindennek, és hogy jól működő rendszert alkossanak, van néhány elengedhetetlen alapelve: a bizalom, az őszinteség, hitelesség, a dolgok nyílt felvállalása, kompromisszumkészség – ezek nélkül megcsalás lenne a többtagú kapcsolat.
Manapság Alain de Botton fogalmával élve az úgynevezett romantikus ideálok korszakát éljük, amikor az az egyik legnagyobb csapás az emberi kapcsolatokban, ha ideálokban gondolkozunk. Ez a fajta gondolkodás kivitelezhetetlen elvárásokat támaszthat a partnerünk felé: legyen igaz lelki társ, a legjobb barát, az ideális szülőtárs, nem utolsó sorban pedig kiváló szerető, de nincs olyan ember, aki a vázolt elváráspalettát maradéktalanul be tudná tölteni, s ilyenkor ütheti fel a fejét a kapcsolatokban a krízis. Noha a poliamoria sem történetileg, sem pedig normativitásában nem versenyezhet a monogám monoamoria felfogással és életvitellel, azonban egy új hulláma az önbeteljesítésnek, saját magunk megismerésének és boldogságunk valódi, őszinte megélésének.
