Bár a klasszikus gazdaságtan racionális emberképe azt sugallja, hogy az egyének hajlamosak csak a saját jólétükkel foglalkozni, a mindennapi életben azt látjuk, hogy ez koránt sincs így. Valószínűleg legtöbbünk már valamilyen módon adakozott a rászorulóknak még, ha ez ellent is mond a haszonmaximalizálás alapvető modelljeinek. Bár ennek több oka is lehet, az tény, hogy az egyenlőbb társadalmi rendszerű országok általában gyorsabban is fejlődnek, ezért lehet megalapozott az emberek azon törekvése, hogy elkerüljék az egyenlőtlenséget.
A viselkedés-gazdaságtan is felfigyelt az egyenlőtlenségkerülés jelenségére, amit a hagyományos modellek nehezen magyaráznak. Az egyik legjelentősebb elmélet a témában Fehr és Schmidt (1999) nevéhez köthető. Modelljük szerint az emberek ellenzik az egyenlőtlenséget minden esetben, de nagyobb mértékben, ha az ellenük irányul. Tehát az emberek érzik mind a bűntudatot, mind az irigységet és ez arra sarkallja őket, hogy törekedjenek egyenlőbb jövedelemeloszlást elérni.
Kutatásunkban Kiss Hubert Jánossal arra kerestük a választ, hogy képesek-e az egyenlőtlenség elkerülése érdekében az emberek lemondani bizonyos mértékű jövedelemről. Ezt kérdőíves kísérletek segítségével vizsgáltuk, ahol az egyének döntése hatással volt a saját és mások kifizetésére is. Így az emberek választásai azon túl, hogy mennyi az elérhető kifizetés az adott döntéssel, függtek attól is, hogy mit vártak, a másik vajon hogyan dönt. Az alanyok véletlenszerűen lettek összepárosítva, a döntés idejében nem tudták kivel játszanak, csak a saját és párjuk lehetséges döntései és azoknak kimenetei voltak ismertek. A lehetséges nyeremények 500 és 7100 forint között mozogtak.
Azt az érdekes eredményt kaptuk, hogy még domináns stratégia esetén is a résztvevők hajlandók voltak eltérni a magasabb jövedelmet biztosító döntéstől, ha az egyenlőtlenséget okozott volna a másik résztvevő és saját kifizetésük között. Ez igaz volt akkor is, ha ők jártak volna jobban és akkor is, ha a másik. Ez tehát azt jelenti, hogy
a résztvevők inkább lemondtak a potenciális jövedelem egy részéről, csak hogy elkerüljék az egyenlőtlenséget.
Ami még árnyaltabbá teszi a képet, hogy ez az eltérés csak akkor jelentkezett, ha a kifizetések nagyon egyenlőtlenek voltak (kb. 4-szeres eltérés), kicsi és elhanyagolható különbségek esetén majdnem minden résztvevő azt az opciót választotta, amelyik magasabb kifizetést jelentett számára. Az eredmények érvényesek maradnak különböző korlátozások mellett is, például, ha nem vesszük figyelembe azokat, akik elhanyagolható különbségek mellett is a „rossz” opciót választják, vagy ha csak azokat vizsgáljuk, akik konzekvensen döntenek (tehát, ha már kicsi eltérésnél is az egyenlőbbet választják, akkor nagynál is amellett döntenek).
Bár a kísérletekben csak kis létszámú csoportokat tudtunk megfigyelni, ebből is jól látszik, hogy az emberek számára valóban fontos, hogy az egyenlőtlenséget elkerüljék és hajlandók ezért akár saját jövedelmük egy részéről is lemondani. Érdekes kérdés lenne megállapítani, hogy pontosan mekkora az az egyenlőtlenség, ami kiváltja ezt a viselkedést és mennyi pénzről hajlandók lemondani az emberek, hogy elkerüljék ezt.
