Amikor csak kérni kellene – Útmutató segítségkéréshez

A segítségkérés néhányaknak könnyebben, másoknak nehezebben megy. Sokaknak egyenesen félelmetes, kerülendő kategória. Van, hogy igyekszünk elkerülni és csak magunkra támaszkodni, máskor kérnénk, de nem tudjuk, hogyan kellene. Gyakran hosszan mérlegelünk, megéri-e szavakba önteni bizonytalanságunkat. Vajon, hogyan fog reagálni a másik fél? Gondoljuk végig együtt, hogyan viszonyulunk ehhez a kérdéshez! Emellett pedig lássunk néhány javaslatot, melyekkel növeljük a pozitív válasz megjelenésének lehetőségét.

Hiába vagyunk társas lények, fantáziánkban sokszor mégis egyedül vagyunk a világ ellen: küzdünk az elemekkel, erőn felül teljesítünk. Biztosan találkoztunk már azzal a meggyőződéssel, miszerint „ne terheljük környezetünket a problémáinkkal, hiszen mindenki elfoglalt és egyébként is, az túlzottan kiszolgáltatottá tesz bennünket”. Mindezek ellenére, kizárólag önmagunkra támaszkodva igen kevésre megyünk. Természetesen fontos érték a függetlenség is, de érdemes egészséges egyensúlyt fenntartanunk:

A bizalom és a másokra támaszkodás pótolhatatlan része az életünknek.

„Mindenki másképp csinálja”

Előfordul, hogy visszatérő gondolatok állnak a segítségkérés elmulasztása mögött. Fülön csíphetjük magunkat, amikor sokadik alkalommal arra jutunk, hogy „ezt a problémát egyedül is képes vagyok megoldani”. Más esetben elveszettnek érezhetjük magunkat, és azt sem tudjuk, kihez fordulhatnánk. Gyakori továbbá, hogy kellemetlennek érezzük a kitárulkozást vagy nehézségeink megosztását. Megesik, hogy törékeny önbizalmunkat kell védenünk, és aggódunk, hogy hiányosságaink beismerése romba döntené azt. A félelem, a büszkeség vagy a kilátástalanság mellett sokféle érzelem húzódhat meg a háttérben.

Ezek az érzések és gondolatok biztosan nem a semmiből bukkannak elő, ezért érdekes megvizsgálni, hol gyökerezhetnek. Korai tapasztalataink meghatározóak lehetnek, így segíthet, ha azokat vesszük sorra. Milyen üzeneteket kaptunk családunktól és közvetlen környezetünktől életünk során? Értéket képviselt-e nehéz helyzetekben mások bevonása és a támogatásuk kérése, vagy az „inkább egyedül elintézem” hozzáállás állt a középpontban. Ha segítséget kértünk, hogyan reagált környezetünk? Ha újra és újra félünk megfogalmazni nehézségeinket vagy segítséget kérni, mi az, amitől valójában tartunk? Ilyen és ehhez hasonló kérdések segíthetnek körüljárni és jobban megérteni saját viselkedésünket és hozzáállásunkat.

A segítségkérés művészete

Saját életünk megkönnyítése érdekében gyakorlottá kell válnunk a segítségkérésben. Az eddigiekben csak saját szemszögünkből vizsgáltuk a kérdést, azonban ne feledkezzünk meg a másik oldalról sem! Lássuk tehát, mit tehetünk annak érdekében, hogy kérésünkre megkapjuk a vágyott támogatást.

1. Kérnünk kell! Elcsépeltnek tűnhet, azonban sokszor ebben a fázisban jelennek meg a félreértések. Illúzió, hogy gondolataink, érzéseink és szükségleteink teljesen egyértelműek mások számára. De mivel ezt hisszük, csendben várjuk, hogy észrevegyék, mire van szükségünk, és azt maguktól felajánlják. Ez nagy nehézséget jelenthet a mindennapokban is, amikor a hozzánk legközelebb állók nem tudják, hogyan támogathatnának bennünket.
2. Nélkülözhetetlen továbbá a pontos fogalmazás: mivel kapcsolatban és miért van szükségünk segítségre. Gondoljunk arra, hogy érkezik hozzánk egy ködösen megfogalmazott kérés. Nem tudjuk, mit várnak tőlünk, így abban sem vagyunk biztosak, tudunk-e támogatást nyújtani, ennek következményeképp inkább visszautasítjuk. Miért? Azért, mert senki nem akar rossz segítséget nyújtani. Ezek alapján tehát célszerű a „beszélhetnénk egy kávé mellett” vagy az „érdeklődnék valamiről” mondatok helyett rögtön a lényegre térni.
3. Ne szabadkozzunk, ne magyarázkodjunk! „Sajnálom, hogy ezzel zavarlak.”, „Elnézését, hogy erre kérlek.”, „Ha nem lenne nagy szükségem rá, nem kerestelek volna meg.” Nagyon igyekszünk bizonyítani valamit, de mit is? Hogy nincs más választásunk, mint hogy a másikhoz forduljunk? Gondoljuk végig, milyen kellemetlen lehet ilyenkor a fogadó oldalon állni.

Akkor igazán örömteli segíteni, ha azt szívesen kérik.

4. Ha igazán növelni szeretnénk a pozitív reakció lehetőségét, személyesen keressük meg a másikat! Persze, néha rákényszerülünk az írásos alternatívák használatára. Sokszor azonban a kellemetlenség elkerülése végett folyamodunk e-mailek, üzenetek írásához. Ilyenkor viszont a másik oldalon lévőnek is sokkal kevésbé kellemetlen nemet mondania.
5. Utolsóként következzen egy gyakran elhanyagolt, azonban létfontosságú mozzanat: Ha valaki időt és energiát fektet abba, hogy nekünk segítsen, tájékoztassuk a fejleményekről! A segítségnyújtásban az az öröm, ha tudjuk, célba ért, a másik hasznára vált és változást idézett elő. Ezáltal a támogató fél is megélheti saját hatékonyságát. Így amellett, hogy a sikerélmény pozitív érzését élheti át, talán legközelebb is szívesen segít nekünk. Vegyük tehát a fáradságot, hogy visszajelezzük a környezetünkben lévőknek, ha segítségükkel eljutottunk egy állásinterjúra, átvészeltünk egy nehéz időszakot vagy egyszerűen csak megkönnyítették a bármelyik napunkat.

Tehát…

Lehetséges, hogy mi magunk is abba a csoportba tartozunk, akik számára a kérés nem alternatíva, hanem inkább mumusként gondolunk rá. Másokra támaszkodni, megtapasztalni saját határainkat, kiszolgáltatottságunkat, majd támogatáshoz fordulni érzelmileg igen erőssé tesz bennünket. Szó sincs tehát arról, hogy ez a gyengeség jele lenne. Sokkal inkább ez tesz igazán emberré bennünket.

Mindennapjaink valósága, hogy szükségünk van egymásra. Együttműködés nélkül nem lehetünk sikeresek vagy elégedettek. Ha pedig segítséget kérünk, tegyük úgy, hogy valóban meg is kapjuk a kért támogatást! Mindemellett pedig okozzon örömet nekünk és a másik félnek egyaránt, hiszen ezt mind megérdemeljük!