Amikor minden sötétebb árnyalatot ölt – a gyász szerepe az életünkben

Egy szerettünk elvesztése az egyik legfájdalmasabb történés, amelyet átélhetünk. Alapvetően rendíti meg a mindennapjainkat, és a környezetünk megváltozása mellett a személyiségünk is mélyen érintett ebben a helyzetben. Mi is a gyász, hogyan éljük meg (vagy hogyan nem), és mindez milyen hatással van ránk? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.

A pszichológia egzisztencialista szemléletének alapvető eleme a halál. Irvin D. Yalom elmélete szerint az emberi létünket négy terület határozza meg, melyeket ő „végső kérdések”-ként ír le. Ezek a halálhoz, a szabadsághoz, az elszigeteltséghez és az értelemnélküliséghez való hozzáállásaink. Életünk végessége akkor is meghatároz minket, amikor nem is gondolunk rá. Szorongásunk alapját néhány gondolkodó szerint ez a tény adja, a megszűnéstől, a semmitől való félelem. A halállal való szembenézés, a félelmeink tudatosítása, a végesség elfogadása és egy személyes válaszreakció, amely a remény, a vigasz, az értelem megtalálását segíti, gazdagabb élethez vezethet minket, ahogyan Yalom a Szemben a nappal című kötetében is leírja.

A halál egy szerettünk elveszítésekor konkrét formát ölt az életünkben, határhelyzetet teremt. Határhelyzet alatt Karl Jaspers értelmezése nyomán olyan szituációkat értünk, amelyek megváltoztathatatlanok (pl.: nem tudjuk visszahozni az életbe az elhunytat), a létünk adottságait mutatják meg (pl.: halandóak vagyunk), és amelyeknek ki vagyunk szolgáltatva, ezáltal csak hozzá való viszonyunkat, a saját rálátásunkat tudjuk megváltoztatni (pl.: vállaljuk vagy kikerüljük a gyászt).

Verena Kast részletesen szemlélteti könyvében a gyász folyamatát és velejáróit. Egy szeretett személy elvesztésekor a gyászoló világrendje és énérzése is megrázkódtatáson megy keresztül. A világképből ezentúl hiányzik a másik ember fizikai jelenléte, a halál tényével kell szembesülnünk, illetve megváltozik számos olyan dolog, ami az elhunythoz, illetve az elhunyt és a gyászoló kapcsolatához tartozott. Változik továbbá az énkép is, mivel a másikkal való kapcsolat az énünk részét alkotta, és ehhez az élmény-, emlék- és gondolatvilághoz a személy távozásával a saját viszonyunk is megváltozik.

Ennek egyik oka az, hogy saját magunkra részben a kapcsolatainkon keresztül tekintünk.

Röviden összefoglalva tehát a gyász az a folyamat, amelynek során az ember elrendezi önmagában az elhunyttal való kapcsolatát, a veszteség tényét és ezáltal képes ő maga is olyan irányba változni, amely segíti az életének további részében.

A gyász minden ember esetében egyedi folyamat, azonban vannak közös vonásai. Kezdeti szakaszát jellemezheti az elutasítás, amely a halál tényéhez fűződő érzelmi megrázkódtatás következménye lehet. Ilyenkor a gyászoló hidegnek és érzelemmentesnek tűnhet. Fontos, hogy ne ítéljük el őt ezért, ne akarjunk érzelmeket rá erőltetni. A következő szakaszban az érzelmek maguktól felszínre törnek, a szomorúság mellett megjelenhet düh, bűntudat, tehetetlenség érzés, illetve a derűs emlékek felidézése mentén öröm is. Ennek a szakasznak lényeges eleme, hogy a pozitív és negatív emlékek egyaránt felidézésre kerülnek.

A legtöbbet azzal segíthetünk a gyászolónak, ha meghallgatjuk, odafigyelünk a szavaira, történeteire.

Az elfojtás veszélye ilyenkor fennáll, azonban az elfojtott gyász a későbbiekben (például, ha újabb veszteség éri a személyt) problematikusabb módon (például depresszióval együtt) törhet felszínre. Ezt követi a keresés és elválás szakasza. A gyászoló igyekszik valamilyen formában megőrizni az elhunytat, például a szokásainak felvételével, keresi azokat a dolgokat, helyzeteket, amelyet az elhunyt szeretett, így próbál kapcsolódni hozzá. Ennek a megélése szintén nagy jelentőségű, azonban az embernek el kell jutnia az elhunyttól való elválásig, amely a veszteség elfogadását jelöli, képessé kell válnia a szeretett személy elengedésére. Ez a folyamat hosszúra nyúlhat, azonban elengedhetetlen az érzelmi világ formálása miatt. Végül a gyászoló eljut az önmagához és a világhoz fűződő új viszony kialakításáig. A régi szokások helyett újakat alakít ki, gyakran kíséri az a felismerés, hogy az elhunyt emlékét ő viszi tovább, a tőle látott és tanult dolgok az ő életét gazdagítják, melyeket másoknak is tovább adhat.

Verena Kast kiemeli az álmok szerepét is a gyászfolyamat minden szakaszában, amelyek segíthetik a feldolgozást. A gyász időtartama, megélése teljesen egyéni, előfordulhatnak visszaesések a szakaszok közt, azonban nagyon fontos, hogy teret adjunk magunknak a feldolgozásra, mivel így lehetőségünk van új viszonyrendszert kialakítani mind a világgal, mind magunkkal és elkerülhetjük a feldolgozatlan gyászból fakadó problémákat és nehézségeket.

Meglepő lehet, de

gyászmunkára nem csak egy ember halálának bekövetkeztekor lehet szükség.

Egy kapcsolat vége, egy lehetőség megszűnése, egy fontos életszakasz lezárulása mind-mind lehetnek olyan helyzetek, amelyben valamilyen veszteséget élünk meg, ezek pedig feldolgozásra szorulnak. Lényeges, hogy amikor szükségét érezzük, akkor tudjunk gyászolni, mivel ez elengedhetetlen ahhoz, hogy tovább tudjunk élni és megváltozva tovább tudjuk vinni magunkkal azokat a dolgokat, amelyeket a veszteség által fedeztünk fel.

***

Ha úgy érzed, veszteség ért, és a gyász feldolgozásában segítségre lenne szükséged, fordulj bizalommal Terápiás & Tanácsadó rendelőnk szakembereihez, akik pszichológiai tanácsadás során segítenek neked feldolgozni a negatív eseményeket.