„Lelkiismeretünk ellen cselekedni sem nem biztonságos, sem nem lehetséges.” Ez a mondat 1521-ben hangzott el a Worms-i birodalmi gyűlésen, Luther Márton szájából. A híres beszédnek ez a sora azóta szállóigévé vált. Azonban vizsgáljuk meg: vajon tényleg nem lehet a lelkiismeretünk, értékeink, gondolataink ellen cselekedni? Ha mégis megtörténik, mit vált ez ki bennünk? Lássuk, milyen választ ad erre a pszichológia, és mit mondd erről a Biblia!
A 20. század közepén számos konzisztenciaelmélet született a pszichológiában, amelyek az emberi gondolatok, attitűdök, cselekedetek összhangját vizsgálták, illetve azt, mi történik, ha ez az összhang sérül. Ezek sorában született meg Leon Festinger elmélete a kognitív disszonanciáról. Mit is takar ez a fogalom? A kognitív disszonancia egy feszültségi állapot, amely akkor lép fel, ha az egyénnek két vagy több pszichológiailag össze nem egyeztethető tudattartalma (gondolata, attitűdje, érzése, cselekedete) van.
A disszonáns állapot kellemetlen az egyén számára, ezért igyekszik csökkenteni azt.
Ennek egy módja, hogy az egyik vagy mindkét tudattartalmat módosítja az egyén olyan módon, hogy azok összeegyeztethetővé váljanak. Vagy egy új tudattartalmat illeszt be, amely hidat képez a két ellentétes tartalom között.
Példaként, az egyén fizet a vizsgabiztosnak a jogosítvány megszerzéséért, általánosságban azonban becsületes embernek tartja magát. Itt olyan tettet követ el, ami szembemegy a saját magáról alkotott pozitív képpel, így létrejön a kognitív disszonancia állapota. Ekkor a feszültség csökkentése céljából megfogalmaz olyan mondatokat, amelyek igazolják őt, például „ez csak egy egyszeri alkalom”, „sokan csinálják ezt”, „régóta járok órákra, jár nekem, hogy jól sikerüljön”.
Az önigazolással az egyén elfogadhatóvá teszi a cselekedetet,
sőt, sok esetben példaként állítja be a saját tettét: „ezt csak így lehet”, ezzel feloldva a kognitív disszonancia okozta feszültséget.
Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy csak ez az út létezik? Elliot Aronson szerint, ha mindig élünk a kognitív disszonancia redukcióval, azaz megpróbáljuk csökkenteni a disszonanciát, akkor elzárjuk magunk elől a fejlődés lehetőségét. Az ember képes a racionális viselkedésre is, azaz az énünk védelme helyett, belátjuk a tévedéseinket, hibáinkat, és azokból tanulva fejlődünk. Milyen lépései vannak a belátásnak? Először is meg kell ismerni a saját védelmező, disszonanciacsökkentő tendenciáinkat! Ezután, ha erkölcsileg kifogásolható dolgot, ostobaságot tettünk, ismerjük fel, hogy ettől még nem vagyunk végérvényesen erkölcstelen emberek!
Elegendő énerőt kell kifejleszteni, hogy elismerjük a saját tévedéseinket!
Végül elismerjük, hogy fejlődésünk szempontjából kifejezetten hasznos, ha felismerjük és belátjuk a hibáinkat.
Vajon csak a pszichológia tudományának vannak válaszai a kognitív disszonancia jelenségére? Mit mond róla a Biblia?
Már Pál apostol is ír a jelenségről az 1. században, a rómabeliekhez írt levél 7. fejezetében. A 14. verstől egészen a 23-ig részletez egy belső küzdelmet, amely a hívő emberben folyik. Ez alapján van a lelkünkben egy belső ember, aki gyönyörködik Istenben, és szeretné a jót követni, míg vele szemben van a test, a bűnös kívánságokkal. Amíg törekszünk Isten követésére és szeretnénk jó dolgokat tenni, addig a testünk a „bűn szolgája”, olyan dolgokra késztet minket, amivel nem értünk egyet. Pál hosszasan ír erről a belső küzdelemről, amely egyre kínzóbbá válik. Itt, ha megállunk egy kicsit, azonosíthatjuk, hogy a leírt szituációban a cselekedetek nincsenek összhangban az gondolatokkal. Hogyan fog csökkenni a disszonancia? Megoldást jelenthet az önigazolás? Lehetséges összeférhetővé, áthidalhatóvá tenni azt, hogy gondolataimban egyetértek Isten jellemével, és őt szeretném követni, miközben a testem éppen ellentétes dolgokra késztet?
Pál apostol a kérdést nem önmagában az emberben válaszolja meg, hanem a megoldást az emberen kívülre helyezi. Jézus Krisztus az, aki megoldást jelent, mivel a kereszthalálával, ő hidat teremtett a bűnös ember és a tökéletes Isten között.
Így ha a hibáinkat elismerjük előtte, ő megbocsátást és feloldozást ad.
Emellett minél inkább a magunkévá tesszük a Biblia gondolatait, és elkezdünk kötődni Istenhez, annál nagyobb hatással lesz a cselekedeteinkre is. Így egy idő után a gondolataink és a tetteink összhangba kerülnek, és az odavezető úton, végig előttünk van a bocsánatkérés lehetősége, ezzel együtt a feszültség oldása.
Vegyük az előző példát! Az egyén fizet a vizsgabiztosnak a jogosítvány megszerzéséért, miközben egy becsületes, hívő embernek tartja magát. A Biblia világosan ír arról, hogy a korrupció bűn. Az egyén ebben az esetben az önigazolás helyett beismeri a hibáját, megbánja azt, és megbocsátást kér Istentől, ami a feszültség feloldódásával jár. A későbbiekben, ha hasonló helyzetbe kerül, ideális esetben nem követi el ugyanazt a hibát, ha mégis, akkor újra végigviszi a bűnbánat folyamatát.
Összehasonlítva, a pszichológia álláspontja szerint, a kognitív disszonancia csökkentésére több mód van, lehet alkalmazni önigazolást is, azonban a fejlődésünket szolgálja, ha elismerjük a hibáinkat és önerőből megküzdünk a helyzettel. A Biblia és Pál apostol szerint, a kognitív disszonancia állapotában az önigazolás nem megoldás, hanem a hibánk felismerése, megbánása, ami feloldást adhat, azonban a fejlődés útját nem önerőből kell megtenni, hanem végig a segítségünkre van Isten.
Források:
Biblia
Elliot Aronson (1972). A társas lény
Rozgonyi Tiborné (2001.): Személypercepció és attitűd. „Tanár kockázati program” Jegyzet és szemelvénygyűjtemény II.
