Amikor tudod, hogy nem kéne, mégis megteszed – A Belső Gyermekeink szolgálatában

Biztosan sokunkkal előfordult már, hogy tudtuk, amit épp készülünk megtenni, nem bennünket szolgál, és esetleg utólag nagyon megbánjuk – mégsem tudtunk ellenállni a kísértésnek. Az eszünk nagyon jól tudta, mik a tetteink következményei, a szívünk mégis önkéntelenül a vágyunk felé vitt. Vagy olyan jól ismert, kellemetlen érzelmi állapotba kerültünk, amelyben ugyan nem szeretünk lenni, mégis nehéz belőle kikerülnünk. Akármelyik is ismerős számunkra, több mint valószínű, hogy egy olyan részünk kerül ilyenkor előtérbe, amelyik még gyermeki és nehezen kontrollálható. Nézzük meg közelebbről, milyenek is a Belső Gyermek részeink, és mit üzenhetnek számunkra!

Személyiségünk rendkívül gazdag komponensekből áll össze, mint a genetikai örökségünk, személyes tapasztalataink, viselkedésünk, temperamentumunk, intelligenciánk, érzelmeink, érdeklődésünk. Tapasztalataink élettörténetünk magjaiból állnak össze. Ezekre a magokra gondolhatunk úgy, mintha bizonyos személyiségrészeink hordoznák őket magukban. Személyiségrészeink között lehetnek olyanok, amelyek érzelemcsomagokat cipelnek magukkal, olyanok, amelyek előszeretettel kritizálnak bennünket, és olyanok is, amelyek gyerekkorunk emlékeit, érzéseit, lenyomatait tartalmazzák – ez utóbbiakat nevezzük Belső Gyermek részeknek.

Fontos megkülönböztetnünk egymástól Belső Gyermek részeinket, valamint azt az állapot, amit regressziónak nevezünk. Maga a regresszió azt jelenti, amikor egy gyermek fejlődése során a már meghaladott fejlődési fázisok újból megjelennek. Felnőttként általában akkor tudunk regresszív állapotba kerülni, amikor fokozott stresszhelyzetben, erős szorongás esetén infantilisebb viselkedéssel reagálunk, mint szoktunk. Ez egyben egy én-védő mechanizmus is, melynek segítségével elhárítjuk a számunkra nem kívánatos érzéseket.

Ha gyakran, hétköznapi helyzetekben is előfordul a regresszió, vagy akár felismerhetővé válik számunkra, pontosan mi váltja ki bennünk ezeket az állapotokat, valószínű, hogy egy Belső Gyermek részünk kéri a figyelmünket a maga módján.

Ilyen lehet az például, amikor a párunk kér tőlünk egy szívességet, mi pedig ahelyett, hogy felnőtt módon reagálnánk igennel vagy nemmel, nyafogós hangon egy „Jaj ne mááár” felkiáltással utasítjuk el.

Előfordulhat, hogy egy bennünket érintő történetet gyermekhangon kezdünk el mesélni, vagy olyan gesztusokat, reakciókat mutatunk, mint egy gyerek. Van, hogy ez nem is látványos, csak érződik, hogy valami másként működik, mint szokott: egy olyan személyiségrész kapcsolt be, ami eddig nem került az előtérbe. Például általában magabiztosság és megoldáskeresés jellemez bennünket, majd egy helyzetben mindenre azt kezdjük el válaszolni, hogy „nem tudom”.

Amikor a gyerek részünk veszi át a kontrollt, olyan dolgokat is megtehetünk önkéntelenül, amiket egyébként nem szeretnénk. Ha a Belső Gyermekünknek kiéletlen vágyai, törekvései vannak, mert gyerekkorunkban a szüleink elnyomták bennünk a felfedező, kíváncsi természetünket, előfordulhat, hogy felnőttként buggyannak elő belőlünk gátlástalanul az indíttatásaink.

Olyan helyzetben is gyanakodhatunk rá, hogy Belső Gyermek részünk veszi át felettünk az uralmat, amikor túl heves érzelmi reakciót adunk valamire.

Gyakori, hogy a düh, szomorúság érzelemcsomagjai mögött egy sebzett Belső Gyerek részünk érzelmei húzódnak.

Az érzelemcsomagok megjelenhetnek időről-időre is, mint ismerős, de hívatlan vendégekként is jelentkezhetnek.

Hogyan tudunk kapcsolatba kerülni a Belső Gyermek részünkkel?

Amikor saját magunk vagy akár egy segítő szakember közreműködésével felfedezzük, hogy egy Belső Gyermek részünkkel akad teendőnk, nincs más dolgunk, mint hogy felvegyük a kapcsolatot vele. Erre alkalmas lehet egy belső párbeszéd, amely akár beágyazható egy módosult tudatállapottal dolgozó módszerbe, vagy megjeleníthető dramatikusan is.

Úgy képzeljük ezt el, mint egy szülő-gyermek párbeszédet, amelyben mi magunk vagyunk a felnőttek, azzal a felnőtt részünkkel, amelyikkel most ezt a cikket olvassuk. Ezzel a részünkkel ajánlott megközelíteni a saját gyerek részünket.

A gyermek részünk megmutathatja magát egy kellemetlen emlékben, amely eszünkbe juthat. Megtudhatjuk a Belső Gyerektől, hogy hány éves, és jelenleg hogyan érzi magát. Tegyük fel, hogy az emlékünk egy nap az óvodából, amikor az anyukánk valamiért később érkezik meg értünk, mint szokott. Már mindenkit hazavittek, csak egyedül mi maradunk ott az óvó nénivel. Ebben a helyzetben nagyfokú nyugtalanságot élhetünk meg, amely elraktározódhat ebben a 4-5 éves Belső Gyermek részünkben.

Ilyenkor azt érdemes megkérdeznünk ettől a pici részünktől, hogy mi az, ami jólesne most neki, mire van szüksége?

Sokszor önmagában az is elég, hogy ezt a kérdést feltesszük magunknak. Azzal, hogy a Belső Gyerek részünk figyelmet kap tőlünk, már tud érzelmileg stabilizálódni. Van, hogy egy Belső Gyerek rész pontosan meg tudja mondani, hogy például most valami izgalmas élményre van szüksége, vagy játszani szeretne. Visszaemlékezhetünk, mit szerettünk játszani óvodásként. Ha nagyon szerettünk hintázni, és a gyerek részünk ezt igényli, ne szégyelljünk felnőtt fejjel keresni egy alkalmas játszóteret, ahol hintázhatunk egy jót.

Amikor lépéseket tudunk tenni annak érdekében, hogy a Belső Gyermek részünk biztonságban érezze magát, megkérdezhetjük tőle, van-e valami, amit ő tud adni nekünk. Az egészséges vagy gyógyult gyermeki részeink rengeteg pozitív tulajdonságot hordoznak magukban, mint például a kreativitást, játékosságot vagy a szeretet képességét.

Előfordulhat, hogy a gyermeki részünk nem tudja, mire van szüksége, ebben az esetben a felnőtt részünktől nagyobb aktivitásra van szükség, hogy megérezzük, hogyan, mivel tudjuk megnyugtatni a Belső Gyereket. Ez lehet olyan elemi dolog, mint az érintés vagy az étel. Kedveskedhetünk a kicsi részünknek kedvenc ételünkkel, illetve az ő akkori kedvenc csemegéjével. Ha nagyon pici a Belső Gyermek részünk, ihatunk cukros meleg tejet. Ezekből az ételekből nem a mennyiség a lényeg, hanem maga a gesztus, amit megteszünk saját magunkért.

Ha tud egymáshoz akár érzésben, akár képzeletbeli érintéssel kapcsolódni egymással a gyerek és a felnőtt rész, megszületik a személyiségrészeink egysége, ezáltal szó szerint jóban lehetünk önmagunkkal.

Elhanyagolt vagy bántalmazott Belső Gyerek részünket lehet, hogy nem tudjuk a saját felnőtt részünk segítségével integrálni. Ez főleg olyankor gyakori, amikor sajnos nincsen semmilyen jó mintánk ahhoz, hogy optimálisan kezelni tudjuk a Belső Gyerek részünket. Ilyenkor megengedett, hogy belépjen a kapcsolódásba a szakember, és pszichológusként, biztonságot adó felnőttként ő maga is beszélhet a gyerek részünkkel, mintát adva ezzel, és pótolva azt a gondoskodást, amelyet nem kaphattunk meg szüleinktől, környezetünktől.

Az, hogy kinek hány Belső Gyerek vagy egyéb személyiségrésszel van dolga, függ az egyéni élettörténettől. Ne felejtsük el, hogy nemcsak sérült, hanem egészséges részeink is vannak, és működnek bennünk, különben nem tudnánk normális kerékvágásban élni az életünket. Az önismereti út során arra törekszünk, hogy a sebzett részeinknek megadjuk azt, amire szükségük van, az erős részeinket pedig megismerjük és használjuk. Minél több személyiségrészünket sikerül integrálunk személyiségünkbe, annál egészebbnek, erősebbnek élhetjük meg önmagunkat, jobban érezhetjük magunkat a bőrünkben.