Angyalok születése: a perinatális veszteség és gyász pszichológiai megközelítései

Cikksorozatunk első részében egy falakkal körbezárt, mégis sok embert érintő témáról szeretnénk részletesebben írni. E cikkben bemutatásra kerül, hogy mit élnek át a vetélést és perinatális veszteséget követően a szülők, illetve milyen meghatározó tényezői vannak a veszteséget követő gyásznak. Továbbá cikkünkben arra is kitérünk majd, hogy a különböző pszichológiai modellek képviselői hogyan gondolkodnak erről a témáról. Jelen cikksorozatunkkal az a célunk, hogy megtörjük a csendet és lebontsuk a falakat egy ilyen fájdalmas és fontos téma körül. 

Mit is jelent a vetélés és a perinatális veszteség fogalma?

Mielőtt részletesebben is szót ejtenénk arról, hogy e veszteség következtében milyen pszichés nehézségekkel kell szembenéznie a szülőknek, előtte fontos tisztáznunk az alapvető fogalmakat, amelyek ehhez a témához kötődnek. A perinatális időszak a születés körüli időszakot jelenti, azaz a számított terminus vége előtti 24. héttől a születés utáni első hét végéig terjedő időtartamot. Azonban a pszichológiai értelmezés jóval tágabb ennél:

a fogantatástól a születést követő első hét végéig terjeszti ki ezt a periódust.

Ennek megfelelően a szigorúan orvosi szempontból tekintett perinatális veszteség a várandósság 24. hete után bekövetkezett magzati halálozást, illetve a gyermek születés utáni, 168 órán belüli elhalálozását jelenti. A 24. hét előtt bekövetkezett magzati elhalálozáskor az orvosok a vetélés fogalmat használják.

Jelen cikkünkben a pszichológiai értelmezés alapján beszélünk erről a veszteségről, így nem teszünk különbséget a terhesség 24. hete előtt, illetve után elveszített babák szülei között. Statisztikai adatok szerint hazánkban a 20. század első harmadának végétől egészen napjainkig csökkent a perinatális mortalitási ráta (egy évben a terhességek hány %-a végződött perinatális magzati halálozással), mivel az életkörülmények javultak, és a medikalizáció minőségileg fejlődött.

A magzati halálozások száma a Központi Statisztikai Hivatal 2021-ben kiadott adatai szerint 2020-ban 15300 volt (1000 fogamzóképes nőre jutott 17,8 magzati halálozás), míg 1980-ban ennek a másfélszerese volt ez a szám. A nemzetközi adatokkal összehasonlítva megállapítható, hogy a magyar adatok elmaradnak az európai jobb értékektől, azonban jobbak a világátlagnál, amelyet erősen befolyásolhatnak a harmadik világban tapasztalt életkörülmények okozta rosszabb adatok. Bár fontosak a statisztikai adatok, mert rávilágítanak arra, hogy mennyire sok embert érinthet ez a veszteségi forma, de most szeretnénk áttérni a veszteség pszichés vonatkozásaira.           

Milyen jellemzői és meghatározó tényezői vannak a vetélést és a perinatális halált követő gyásznak?

Egy gyermek elvesztése, bármilyen életkorban történik is óriási veszteséget jelent a szülők számára. Amikor ez magzati korban vagy újszülött korban történik, akkor a normál gyászfolyamaton túl vannak egyedi pszichés nehézségek, amelyekkel ilyenkor a gyászoló szülőknek szembe kell nézniük. Különböző tényezők vannak, amelyek meghatározzák a szülők gyászát, amelyek a következők:

1. Halál körülményei: Nagyobb a veszteség érzése, ha a terhesség egy hosszabb terméketlen időszak után sikerült, illetve amikor a szülők korábban már átéltek perinatális veszteséget. A legtraumatizálóbb, amikor a gyermek halála a szülés alatt következik be, mert ilyenkor a nő szülés közbeni regresszív állapota hátráltatja a veszteség megértését, így növeli az anyában a realitás tagadását.

Magzati halál esetén a nő ambivalens érzelmekkel küszködhet: egyrészt meg is szeretne szabadulni a halott magzattól, de ragaszkodik is a terhességhez. A magzat életkora pozitív összefüggést mutat a gyász intenzitásával (tehát minél nagyobb gesztációs korban következik be a gyermek halála, annál nagyobb intenzitású gyászt fog megélni a szülő). A halál helyszíne is alapvetően meghatározza a szülői gyászt. Amikor a gyermek halála otthon következett be, akkor szignifikánsan magasabb számban fordult elő a szülőknél patológiát előidéző tagadás, önvádlás, szorongás és depresszió érzése.

2. Kapcsolat a halott gyermekkel: Fontos szerepet játszik a veszteség feldolgozásában a halott magzattól, újszülöttől való végső búcsú.

A tapasztalatok szerint a szülők azonnali negatív reakcióját fokozza a halott gyermekkel való találkozás, de hosszútávon mégis kedvező pszichológiai hatással lesz rájuk, és ez elengedhetetlen részét képezi a gyász elindulásának. Egy kutatásban azt találták, hogy azok az édesanyák, akiknek nem volt módjuk megnézni halott gyermeküket, illetve semmilyen tárgyi emléket nem kaptak velük kapcsolatban, és nem is temethették el a kicsit, még évekkel később is hiányként élték meg ezt. Ők szignifikánsan magasabb szorongást mutattak, mint azok az édesanyák, akik élhettek ezzel a lehetősséggel.             

3. A gyászolók személyisége: Döntő fontosságú a veszteség megélésében a szülők életkora, neme, a gyermek halálát megelőző általános egészségi állapota, vallásos meggyőződése és a problémahelyzetekben alkalmazható megküzdési stratégiáik.

A két szülő általában eltérő intenzitással és más módon gyászol.

A nők szignifikánsan hosszabban és mélyebben gyászolnak, főleg szorongásról, depresszióról, fogyásról és alvászavarokról számolnak be. Az anyáknál a halálesetet követően normál pszichés reakció a depresszív hangulat, a feszültség érzése, az étkezési és alvási zavarok, valamint a halott gyermekkel kapcsolatos hallucinációk. A nők gyűlöletet és önvádat is érezhetnek, amelyet tovább növelhet, hogy a vetélés és a perinatális halál pontos okát sokszor nem tudják azonosítani. Ennek nyomán felerősödhet bennük a bűntudat vagy akár az extrém harag érzése is.

A vetélést átélő nők részéről gyakran megjelenik az ellenséges viselkedés más anyákkal szemben, a szülői értéktelenségérzés, vagy más gyermekének a megszerzésére irányuló vágy. Ezek a tünetek általában egy év alatt rendeződnek, azonban minden ötödik nőnél egy év után is megmaradnak, továbbá a veszteséget követő várandósság alatt a nők 20%-ánál alakulhat ki a PTSD, amelyet az események újraélése, fokozott szorongás és a bűntudat érzése jellemez.

Ezzel szemben az apák esetében a hangulatzavar kevésbé intenzív, mint az édesanyáknál. A férfiak jellemzően inkább erősebb dühöt, a munkába, másodállásba való menekülést, esetleg a gyász teljes tagadását élik meg. Az adaptív és nem adaptív megküzdési stratégiákról cikksorozatunk 2. részében részletesebben is szó esik majd.

4. A szociális támasz szerepe: A nőket körülvevő szociális hálón belül kiemelt szerepe van a nő párjának és a gyógyító szakembereknek. Vizsgálatok szerint könnyebb feldolgozni a gyermekhalált, amikor a nő nyíltan és őszintén beszélgethet a párjával a halálról, az elveszített gyermekről. Szignifikánsan jobban meg tudtak küzdeni a veszteséggel azok, akik a gyógyító személyzettől érzelmi támaszt kaptak.

Hogy gondolkodnak a perinatális veszteségről a különböző pszichológiai modellek képviselői?

1. Fejlődéslélektani megközelítés: Vetélés és perinatális halál esetén a felnőtt pár tagjai képtelenek átjutni a “szülői kor” kapuján, pedig ez a folyamat már elindult bennük. Ez megrendíti a szülők identitását, illetve a pár közös jövőképét és sérthetetlenségét is, így a trauma az egész családra kihathat. A szülők ezáltal nem tudják elérni a fejlődés egy fontos mérföldkövét,

amely szégyenérzetet, önvádlást és szociális izolációt is okozhat az életükben.

2. A tárgykapcsolatok elmélete: A modell szerint a terhesség – főleg az első – fordulópontot jelent a felnőtt identitás és a szülővé válás folyamatában. A terhesség során egy olyan speciális kapcsolat jön létre, amely együtt reprezentálja a várandós nőt és a párját. A terhesség alatt nem csak egy gyermek, de két szülő is születik.

Mivel ez a fajta gyász prospektív, nem a múltra, hanem a jövőre vonatkozik, így a gyászmunkának nincsenek konkrét kapaszkodói.

3. Énnövekedés modellje: A terhesség, a szülő-gyermek közötti kapcsolat központi eleme a pár testi-lelki kiteljesedésének. A sikeres terhesség magában hordozza az énideál erősödését és az önbecsülés fokozódását a szülőkben. Vetélés és perinatális veszteség esetén ezek a komponensek sérülnek meg: az omnipotencia és halhatatlanság érzése, illetve az anya nőiségbe és saját magába vetett hite.

A gyermek elvesztése hasonlít a test, az én egy részének az elvesztéséhez,

emiatt a gyermek elvesztésekor sokkal bonyolultabb a mögötte húzódó pszichés mechanizmus.

4. Ösztönfolyamat-modell: A modell szerint egy új integrációnak kell kialakulnia a terhes nő és saját édesanyja, illetve a várandós nő és a magzat között. A gyermekkel és az anyával való azonosulás az anyává és a teljes értékű nővé válás elengedhetetlen része. A vetélés és a perinatális halál erős ösztönfrusztrációt eredményez a nőben, amely depressziót és agressziót is magával hozhat. A nők sokszor saját kudarcuknak élik meg ezt a veszteséget, hogy nem tudtak egészséges gyermeket világra hozni, ezzel csalódást okoztak a párjuknak, és így nem válhattak édesanyjuk egyenrangú partnerévé sem.                      

Látható tehát, hogy vetélést és a perinatális veszteséget átélő szülőknek milyen súlyos pszichés nehézségekkel kell megküzdeniük. A gyászfolyamat lezajlását rengeteg tényező befolyásolja, amelyekről fontos részletesebben is beszélni, mivel a témát körülvevő tabuk és kommunikációs gátak tovább súlyosbítják a szülők pszichés nehézségeit. Cikksorozatunk második részében leírjuk majd melyek azok a tényezők, amelyek megnehezítik a szülők veszteséggel való szembenézését. Továbbá részletesebben szót ejtünk benne arról is, hogy mi segítheti a gyászoló szülőket, illetve mivel támogathatjuk őket a veszteséggel való megküzdésben.