Cikksorozatunk befejező részében szeretnénk bemutatni, hogy milyen tényezők nehezíthetik a szülőkben a perinatális halált követő gyászmunkát, illetve mit jelent a patológiás gyászreakció, és miért jelenik meg perinatális veszteséget követően a szülőkben. Ezeken túl fontosnak tartjuk körbejárni, hogy a veszteséget követően milyen adaptív és nem adaptív megküzdési stratégiák alkalmazhatóak a szülők részéről. Cikkünk végén kitérünk majd arra is, hogy mi segítheti a szülők gyászfeldolgozását gyermekük elvesztését követően.
A perinatális veszteség nehezített, többszörösen terhelt, sokrétű veszteségi forma. Ennek nyomán a veszteség miatt megjelenő gyász a komplikált gyász egyik jelensége, amely óriási érzelmi terhet ró a szülőkre. Hagymahéjszerűen épül fel a veszteség, melynek közepében, a legnagyobb mértékben megélt veszteség és fájdalom áll, egy vágyott gyermek elvesztése. Ez már önmagában is traumatikus élmény a szülők számára, amely ezen túl
magában hordozza a vágyott, álmodott jövő elvesztését is, mely már soha sem tud megvalósulni.
Ezáltal az elképzelt vagy már valamilyen mértékben meg is élt anyai és apai szerepek is sérülnek. Továbbá az érintett családtagok, szülők és testvérek identitása is negatívan átformálódhat, illetve megváltozhatnak az egymással való kapcsolataik is.
A komplikált gyászra különböző tényezők is hajlamosítanak, amelyek a következők:
- a váratlan veszteség,
- a túl erős kötődés az elhunythoz,
- az ellentétes érzések az eltávozottal kapcsolatban,
- gyermek, illetve fiatal halála,
- halmozott, illetve feldolgozatlan korábbi veszteségek,
- a gyásszal egyidejűleg fellépő egyéb stresszhelyzetek,
- hiányos szociális kapcsolatok,
- az erőszakos halál,
- ha a túlélő olyan balesetben veszít el valakit, amelynek saját maga okozója volt,
- a rossz testi vagy lelki egészség,
- és ha a gyászoló már korábban depresszióban szenvedett
Perinatális halál esetén ezek közül a tényezők közül több is jelen lehet, így a szövődményes gyászfolyamat sok esetben elkerülhetetlen. Ezeknek a pszichés nehezítő körülményeknek a hatását a megfelelő támogató segítség hiánya, illetve a kommunikációs gátak és falak a veszteség körül tovább nehezítik, amelyek gátolják a gyászmunka elvégzését, illetve negatív hatással lehetnek az újabb várandósság megélésére is.
A gyászoló szülők gyakran magukra maradnak az átélt fájdalmukkal, illetve a meg nem értettség érzésével. Ez az illegitimnek tartott gyász megélése sokszor eltávolítja őket a környezetükben élő emberektől, a korábban jól működő kapcsolataiktól. A szűkebb, illetve a tágabb környezet gyakran elfordul a gyászolóktól, a szülőket mintegy kommunikációs zárlat veszi körül. Emellett a gyászt nehezíti az is, hogy a halál oka gyakran ismeretlen marad a szülők előtt, ezért többszörös tehetetlenséget élnek át. A bizonytalanságot növeli az is, hogy a babáról általában semmilyen konkrét emlékkép vagy emléktárgy nem marad, amely súlyosbítja a szülők fájdalmát.
A patológiás gyászreakció okai és jelentése
A perinatális veszteség esetén mindhárom patológiás gyászmechanizmust valószínűsíthető tényező megtalálható:
1. A magzat és a női test lelki szimbiózisa miatt a közöttük lévő kapocs nagyon erős.
2. Megjelenhetnek benne ambivalens érzelmek.
3. A veszteség hirtelen és váratlanul következik be.
A perinatális halál pszichológiai szempontból különösen traumatizáló az érintettek számára, ennek következtében a veszteség megélése és a gyászmunka is nehezített.
A patológiás gyász esetében a normális gyászreakciók elhúzódhatnak, s 1–2 évvel a haláleset után is megfigyelhetők.
További jellemzője az erős bűntudat, önvád, önsajnálat, apátia, szuicid fantáziák, hallucináció, deperszonalizáció, illetve izoláció. A szülők veszteségén túl a perinatális halál nagy érzelmi megpróbáltatást okoz a szülők környezetében és az egészségügyi szakemberekben egyaránt. A veszteségekkel való szembesülés nagy lelki terhet ró a szakemberekre, akik akaratlanul is osztoznak a szülők érzéseiben és sokszor nincs lehetőségük a bennük lévő ambivalens érzések kifejezésére, feldolgozására. Szakmai és emberi kudarcélmény, szégyenérzet és distressz egyaránt kapcsolódhat a veszteségeikhez.
Hatékony és kevésbé hatékony szülői megküzdési stratégiák
Egy vizsgálatban négy jellegzetes megküzdési (coping) stratégiát tudtak azonosítani a szülőkben a gyermekelvesztést követően, melyek közül az első kettő hatékony és adaptív, míg az utóbbi kettő maladaptív stratégiának tekinthető:
1. A tragédia nyílt megbeszélése a családon belül, illetve a gyógyító személyzettel hatékonyan csökkenti a visszamaradó szorongást.
2. Szintén hatékonyan coping stratégia a gyászoló életében a vallásos hit.
3. Maladaptív megküzdési stratégia a probléma előli menekülés, a lakhely- és munkahelyváltoztatás, amely a kutatásban vizsgált csoportban sokkal gyakrabban fordult elő, mint a normál populációban.
4. Szintén maladaptív stratégia az anyák témával kapcsolatos hárítása, tagadása. A meg nem történtté tevés lelki mechanizmusáról tanúskodik az, hogy éppen azoknak az anyáknak a legmagasabb a visszamaradó szorongásszintje, akik úgy érzik, a tragédiának semmiféle negatív hatása nem volt életükre, idősebb gyermekükkel való kapcsolatukra.
Perinatális gyászt átélő szülőkkel való munka esetén szakemberként fontos tisztában lennünk ezekkel az adaptív és maladaptív megküzdési stratégiákkal, hogy a szülőknek hatékonyan tudjunk segíteni a megfelelő coping mechanizmusok megtalálásában és alkalmazásában.
Mi segítheti a szülők gyászfeldolgozását?
Napjainkban már elérhetőek a vetéléssel és a perinatális veszteséggel foglalkozó önsegítő csoportok, közösségi és internetes források, valamint különböző nemzetközi nonprofit szervezetek. Ezek a kezdeményezések rámutatnak arra, hogy szükség van erről a fajta veszteségről is beszélni, és kifejezni a nagyon korán elveszített, még meg sem született vagy csak néhány órát élt gyermekekért való gyászt is. Az önsegítő csoportokban és online közösségekben
a gyászoló szülők találkozhatnak és beszélhetnek olyanokkal, akik hasonló veszteséget éltek át, így kölcsönösen megértésre találhatnak.
Ez segíti a szülőket abban, hogy ne érezzék magukat egyedül ebben a helyzetben, akár beszélhetnek olyanokkal is, akik korábban éltek át ilyen veszteséget és láthatnak pozitív példát a hatékony megküzdésre. A gyász megélésének és a gyászmunka elvégzésének másik lehetséges módja az emlékek időről-időre történő felidézése, amelynek segítségével az elveszített gyermeket a gyászolók közelebb érezhetik magukhoz. Az idejekorán érkezett és elhunyt gyermekek esetében kiemelt fontosságú lehet minden olyan emléktárgy, fénykép, dokumentum, emlékezési hely és mód, amely a család életében a gyermek rövid életéről tanúskodik. Emellett vetélés esetén is segíthet, ha a szülők nem tabusítják ezt a veszteséget, hanem nyíltan beszélnek róla és az emlékekről.
Vetélés és perinatális halál után a legtöbb nőben erős vágy él arra vonatkozóan, hogy minél előbb újra teherbe essen. Ennek ellenére 16-18 hónapig nem ajánlott az újabb teherbeesés, mivel a kutatások szerint azoknál az anyáknál, akik gyorsan újra várandósok lettek, 55%-os volt a patológiás gyászmechanizmus. Ezzel szemben azoknál, akik nem szültek ebben a kritikus időszakban, csak 5%-os volt ennek az előfordulása. Ezt támasztja alá az is, hogy a gyorsan vállalt újabb terhesség pszichológiai szempontból káros, viszont a gyermekhalál utáni 16-18 hónappal vállalt terhesség a gyász lezárásának tekinthető. Erre vonatkozóan azonban csak kevés vetélést átélt nő kap nyílt tájékoztatást, pedig fontos feladata lenne az egészségügyi rendszernek, hogy edukálják erről a szülőket.
Ezen felül az ellátórendszer feladata lenne olyan helyzetekben, amikor a gyermek halála a kórházban következik be, hogy a szülők akutan pszichés segítséget kapjanak a kórházi osztályon, illetve a kórházból való hazabocsátást követő támogatásuk és utánkövetésük is elengedhetetlenül fontos lenne. Azonban a gyakorlat azt mutatja, és a kutatások is ezt támasztják alá, hogy ezekben a helyzetekben a szülők gyakran egyedül maradnak a fájdalmukkal.
Fontos befolyásoló tényező az is, hogy a kórházban hogyan közlik a halálhírt a szülőkkel. A tapasztalat azt mutatja, hogy a segítő személy attitűdje képes minimalizálni a komplikált gyász veszélyét a szülőkben. Ehhez szükséges, hogy nyugodt környezetben, támogató hozzátartozó jelenlétében történjen a rossz hír közlése.
Továbbá ajánlott figyelni a kommunikáció tartalmára is, így például arra is, hogy kerüljük a „lehet még másik gyermeke” vagy „az idő a legjobb gyógyszer” visszajelzéseket.
Ezek a vigasztalásnak szánt mondatok gyakran elhangzanak a szülők rokonai, barátai és ismerősei körében is. Bár az emberek jó szándékkal mondják ezeket a vigasztaló mondatokat, de ezek kifejezetten traumatikus hatással lehetnek a szülőkre nézve. Fontos tudnunk, hogy a gyászoló szülőknek nincs szüksége tanácsra, azonban erősen szükségük van arra, hogy valaki odafigyeléssel és megértéssel meghallgassa őket.
Egy olyan személyre van szükségük, akinek el tudják mesélni történetüket anélkül, hogy az ítélkezne felettük, esetleg megkérdőjelezné érzelmeik jogosságát, vagy bagatellizálná a veszteségüket. Emellett nagyon fontos az is, hogy a szülők megéljék és kifejezzék a negatív érzéseiket, mert ez segíti elő a megfelelő gyászmunka folyamatát.
Látható tehát, hogy miért ennyire nehezített a gyászmunka vetélést és perinatális veszteséget átélt szülők esetében. Gyakran kommunikációs falak és meg nem értés, bagatellizálás veszi körül a gyászoló szülőket, amelyek tovább súlyosbítják a fájdalmukat. Cikksorozatunk befejező részében emiatt nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy elmondjuk, mivel lehet ilyenkor segíteni a gyermeküket idejekorán elveszítő szülőket, hogy segítsük a gyászfeldolgozásukat.
Bornemisza, Á. (2020). A perinatális veszteséget kísérő kommunikáció jelentősége. Szociális Szemle, 13(2), 12-18.
Kovácsné Török, Zs. & Szeverényi, P. (1998). A vetélés és a szülés körüli gyermekelvesztés a pszichológus szemével.
Monostori, D., Dombi, E., & dr. Zelena, A. (2018). Hibás kommunikációs panelek perinatalis veszteség esetén. Orvosi Hetilap, 159(25), 1033-1036.
Pilling J. (szerk.) (2003). Gyász. Medicina Kiadó.
Zsák, É., dr. Kovácsné Török, Zs. & dr. Hegedűs, K. (2015). A perinatális veszteségek és intrauterin magzati halálozások aktuális szakmai gyakorlatának, valamint a szakemberekre gyakorolt hatásainak vizsgálata. Orv. Hetil. 156(29), 1174-1178.
