Anya leszek?! – Nők demotiváltsága a gyermekvállalásban

Napjainkban sokan megkérdőjelezhető, természetellenes dolognak tartják, ha egy nő nem szeretne gyermeket vállalni. Bizonyos szempontból érthető a ,,zsigeri” elutasítás és aggály, hiszen az ember életében kulcsfontosságú kérdés a reprodukció, vagyis a gyermekvállalás. De valóban ilyen mértékűnek kell lennie ennek az elutasításnak? A túlszaporodás nem éppen olyan káros, mint a gyenge reprodukció? Lehet pszichológiai adaptációként tekinteni a ,,nem szülés” elvére? Cikkünkben ezeket a kérdéseket járjuk körül!

Hogy is van ez?

Bizonyára sokak számára ismerős a helyzet, melynek főszereplője egy fiatal, egészséges, felnőtt nő, aki már (esetleg) házas is, és a családalapítás korába lépett. Elkerülhetetlen a kérdés:

Mikor szeretnétek az első babát?

A kérdés még csak nem is az, hogy szeretnének-e a párjával gyermeket vállalni. Nos, ha pontos időszakot nem is tud megjelölni a „leendő várandós” vagy a pár, a válasz általában igenlő, szeretnének kisbabát, és megnyugtatják a kérdezőt, hogy hamarosan eljön az ideje. Ha azonban nemleges a válasz, erős vitába keveredhetnek a kérdezővel, aki valószínűleg – látva szemükben a teljes komolyságot – megannyi észérvvel, szubjektív véleménnyel és objektív ténnyel fogja őket elhalmozni annak érdekében, hogy megváltoztassa elhatározásukat. Nem teljesen biztos azonban, hogy ez feltétlenül szükséges.

Mit mond az evolúció?

Releváns, hogy a nők motivációs hiányosságának irányából közelítsük meg a kérdést. Miért a nőket kérdezzük többet erről? Először is nézzünk meg egy letisztultabb utódgondozási formát: az állatvilágét. Az utódgondozásban a nőstények és hímek szülői ráfordítása (energiabefektetése az utód gondozásába) eltér egymástól. Egy nősténynek kevesebb, de biztosan felnevelhető utód az elérendő cél, mert a szülői gondoskodás mértéke nagy és igen költséges a részéről – a nőstény akár életét is kockáztatja kicsinyéért. Ez persze nem igazi altruizmus (önfeláldozó viselkedés), mert csupán genetikai állományát védi az állat. A hímnek ellenben minél több utód nemzése a cél, hiszen genetikája így öröklődik a legsikeresebben, energiabefektetése azonban nagyrészt a nemzésben ki is merül. Fellelhető némi párhuzam köztünk és az állatvilág között, az embernél azonban ennél specifikusabb a helyzet.

Napjainkban a férfiak egyre több szerepet vállalnak a gyermekük nevelésében, biológiai késztetéseik pedig erősek, mégsem olyan kardinális kérdéskör számukra a gyermeknevelés, mint a nőknél.

Természetes, ha az ember gyermeket szeretne nevelni, de egy férfinál az is elfogadottabb, ha nem akar családot alapítani. Egy nő azonban, aki fizikailag képes megszülni gyermekét, szociálisan ellenérvekbe ütközik, mikor nem kíván élni ezzel a lehetőséggel.

Társadalmi kontextus

Kapitány Balázs és Spéder Zsolt 2018-as kutatásának eredményeiből megtudhatjuk, hogy bár az elmúlt években Magyarországon a született gyermekek száma stagnált, a gyermekvállalási kedv növekedett. A jelenséget azzal magyarázták, hogy gyorsan csökkent a gyermekvállalási korban lévő nők száma. Annak ellenére, hogy a termékenységi arányszám az elmúlt két évtized legmagasabb értékét mutatta, európai összehasonlításban a magyarországi termékenység még mindig nem éri el az Európai Uniós átlagot. A gyermekvállalási kedvet meghatározó körülmények azonban nem merülnek ki a fizikai tényekben – a kutatásban például az iskolai végzettséggel összefüggésben vizsgálták.

„Az elmúlt évek tendenciája azt mutatja, hogy az alacsony iskolai végzettségű csoportokban, jellemzően fiatal életkorban jelentősen nőtt a gyermekvállalási kedv, illetve a kétgyermekes családokban növekedett a nagycsaláddá válás esélye.”

Mit is jelent ez pontosan? Azt, hogy a gyermekvállalási indíttatások növekedtek, de nem beszélhetünk népességnövekedésről, illetve azt, hogy az alacsony iskolázottságú személyek körében volt megfigyelhető ez a tendencia. Fontos tényező lehet az iskolázottság mellett a család jellege és összetétele, a társadalmi szerepvállalás, az egyéni céljai és a gondolkodásmódja is.

Villog az evolúciós vészjelző

A köztudatban is elterjedt fogalom a túlszaporodás. Földünket benépesítjük, és ha feléljük az összes tartalékát, nem lesz elegendő erőforrásunk ahhoz, hogy a következő generációk fennmaradhassanak. Érdekes azonban, hogy az evolúció jelez nekünk! Dr. Gergely Anna szexualitás és párválasztás előadásán hangzott el az az érdekes tény, hogy a nők csípőtérfogata csökken, a kisbabák fejtérfogata azonban növekszik. A kérdés az, hogyha ez a folyamat továbbra is ebbe az irányba halad, hogyan fog egy nő 50 év múlva életet adni gyermekének – természetes úton. Beszélhetünk-e szaporodást korlátozó mechanizmusról? Hiszen a biológiai adaptáció logikus, és nem egyik napról a másikra kezdődik. Ezért van az például, hogy a kígyó látványa – ami már az ókorban is veszélyeztette az emberi életet a méreg miatt – gyors amygdala reakcióval jár (félelem érzéséért felelős agyi terület), míg egy konnektor látványától valószínűleg nem reszketünk, de egy fegyver sem vált ki olyan zsigeri reakciót, mint egy kígyó. Pedig valójában mindkettő veszélyes lehet. Ezeket a változásokat viszont csak később fogjuk ösztönösen olyan negatív és túlélést segítő érzelemhez kapcsolni, mint a félelem.

Mindez arra enged következtetni, hogy a túlszaporodás valós problémává nőhette ki magát.

Az első gondolatunk az lehet, hogy önző felfogásmód önmagunk álmait és vágyait az elé helyezni, hogy életet teremtsünk. Ráadásul ez látszólag teljesen ellentmond a darwinizmus világnézeti rendszerének is. Darwin szerint a fajok versengenek egymással az életben maradásért, de fajon belül is folyik a harc: az erőforrásokért. Mindig a legrátermettebb, legjobb genetikai állománnyal rendelkező egyedek reprodukálják magukat legsikeresebben, illetve azok a fajok, akik adaptációja a legcélravezetőbb.

Az, hogy valaki nem szeretne gyermeket, még nem jelenti azt, hogy kiszáll a fajon belüli versenyből. Ez nem csupán az ő döntése. Ha például vannak testvérei, akik viszont szeretnék örökíteni genetikai állományukat, azzal a gyermeket nem vállaló személy genetikája is öröklődik valamilyen szinten.

A gyermekvállalás (nem) választás kérdése?

Mindannyiunknak vannak bizonyos elsődleges motivációk – mint az evés, szexualitás – mellett másodlagos motivációi is. Ez azt jelenti, hogy vannak céljaink, álmaink, megvalósítani való terveink. A mi fajunkat az úgynevezett humánspecifikus motivációk teszik emberré, vagyis törekszünk arra, hogy létünket ne csak fenntartsuk, hanem értelmet is adjunk neki. Sokan ezt a családalapításban és a gyermeknevelésben látják. Földházi kutatásának eredményei szerint a családalapítás tulajdonképpen egy elsődleges motiváció, és nem elégít ki más, összetettebb szükségleteket, mint mondjuk az önmegvalósítást.

Mindezt az a tény is alátámasztja, hogy általában a fejlett országokban alacsonyabb a gyerekvállalási hajlandóság, illetve ezekben a régiókban merül fel egyáltalán kérdésként, opcióként a gyermektelenség lehetősége – ahol vannak más szociális lehetőségek gazdaságilag és társadalmilag (karrier, egzisztencia) egyaránt.

Tudattalan adaptáció

Ezek alapján feltételezhető, hogy evolúciós nézőpontból, illetve pszichológiailag is magyarázható az, ha valaki nem szeretne gyermeket. Felmérni a gyermekvállalás lehetséges potenciáljait, és mérlegelni, milyen mértékben tud az illető lemondani önmegvalósítási céljairól (esetleg már elérte őket), alkalmazkodóbb, mint gyermeket vállalni úgy, hogy nem érezzük a belső motivációt, csak a külső nyomás hatására döntünk emellett.

Az, hogy az adott személy hogyan és milyen körülmények között képes vagy nem képes gyermeke felnevelésére,szintén kardinális kérdés. Hiszen ezáltal a reprodukció már a várandósság ideje alatt veszélyeztetett lehet, ha valaki nem hajlandó/tud lemondani bizonyos szokásairól. Nem kell nagyon káros dolgokra, dohányzásra, esetleg alkoholfogyasztásra gondolni, ilyen már a túlzott koffeinfogyasztás is.

A gyermek lelki világa sérülhet a későbbiekben, ha nem szükségletei szerint nevelik fel, ha nem kívánt a terhesség, és ezt nem tudja később elfogadni a szülő sem.

A nem megfelelő szocializációs környezet pedig azt fogja eredményezni, hogy a következő generációk szintén nem a sikeres reprodukciót fogják nyújtani – kapcsolataikban és kötődésükben sérülnek. Azért beszélhetünk pszichológiai adaptációról, mert ennek a döntési folyamatnak szerves része az intelligencia, illetve az érzelmi intelligencia, a szocializációs környezet és társadalmi státusz, melyeknek pszichológiai gyökereik vannak.

Kopp és Skrabski (2003) kutatása jól illusztrálja a kérdés sokszínűségét és annak számtalan szempontját, ami befolyásolhat bennünket döntésünk meghozatalában. A kutatók a gyermekvállalás pszichológiai és szociális háttér-tényezőit vizsgálták magyar mintán. Az első legfontosabb tendencia, hogy valaki szeretne-e gyermeket vagy sem. Az eredmények azt igazolják, hogy az iskolázottság negatív kapcsolatban áll a gyermekvállalással (minél iskolázottabb valaki, annál kevesebb gyermeke születik), azonban mindkét nem esetében több gyermeket szeretnének, mint a kevésbé tanultak. Fontos továbbá a gyermeket vállaló nőkre nehezedő lelki és anyagi terhek szempontja: életminőségüket, munkaképességüket rosszabbnak minősítik, mint gyermektelen társaik. Azoknak a férfiaknak azonban, akiknek van gyermekük, életminőségük, egészségi állapotuk jobb, mint gyermektelen társaiké, valamint kompetensebbnek is érzik magukat. Kopp és Skrabski szerint:

„A gyermekvállalás és a kívánt gyermekszám a legszorosabb kapcsolatban azzal van, hogy a fiatalok nehéz élethelyzetben mennyire számíthatnak partnerükre, házastársukra, illetve élettársukra. Ezért a bizalom, a megbízhatóság, azaz a társadalmi tőke erősítése a felelős gyermekvállalás alapvető feltétele."

Zárszóként szeretnénk kiemelni, hogy cikkünk arra szeretne rámutatni, talán mélyebb tartalma és jelentősége van annak, ha valaki nem szeretne gyermeket. Számos körülményt mérlegelni kell ilyenkor. A döntés, hogy valaki nem vállal gyermeket, esetleg nem akarná olyasminek kitenni a leendő gyermekét, ami nem lenne biztonságos vagy jó számára, nem egocentrikus (önző) nézőpontot feltételez, hanem alapos önismeretet és a belátás képességét. Ez csupán a személy őszintesége önmagával szemben. Inkább ezt kérdezzük hát a fenn említett fiatal pároktól: Szeretnétek kisbabát?