Az évente megrendezett felvonulás mindig nagy port kavar. Egyesek szerint dekadens, bűnös menet, aminek egyetlen célja a polgárpukkasztás. Mások szerint egyszerű kiállás az egyenlőségért, a szabadságért. Egyesek szerint be kellene tiltani, mert árt a gyerekeknek. Mások szerint ilyen megmozdulásokkal lehet nyitottabb generációt nevelni. Mi az igazság? Meleg lesz-e a gyerek, ha látja? Hogyan kezeljük, ha kérdéseket tesz fel? Egyáltalán, ki visz gyereket Pride-ra?! Mi kimentünk és megnéztük magunknak!

#Szabad-e vagy? – tette fel a kérdést az idei Budapest Pride. Ez a kérdés túlmutat a kordonokon vagy azok hiányán, és fontosabb témákat feszeget, mint a maroknyi ellentüntető kirekesztő rigmusai. Szabadon az vagy-e, aki lenni szeretnél, szabadon létezhetsz-e önmagadként iskoládban, munkahelyeden,

és egyáltalán, szabad-e beszélni erről az egészről?

A közoktatásban a legritkább esetben esik csak szó a homoszexualitásról, a transzneműségről, a melegek (és akár egyéb kisebbségi csoportok) iránti toleranciáról. Az erről való informálás felelőssége szinte teljes egészében a szülőkre marad.

Fred Kaeser, a Psychology Today szakértője több, mint harminc éve foglalkozik szexuális felvilágosítással. Szerinte minden szülőnek el kell gondolkodnia azon, hogy milyen gyakorisággal beszélget „kényes” témákról a gyerekkel. Valamint általában mennyire pozitív üzeneteket közvetít a számára a szexualitással, önmaga és mások elfogadásával kapcsolatban.

Tóth Evelyn________kollázs
A Pride 2017-ben egy igazán gyerekbarát rendezvény.

Mit, mikor, hogyan?

A szakember szerint sosincs túl késő elkezdeni egy ilyen beszélgetést, de azért inkább előbb, mint utóbb fogjunk hozzá. Az alapok lefektetésére a leginkább alkalmas időszak az 5-6 éves kor, hiszen ekkor kezdődik a társadalmi szabályok elsajátításának ideje. Már óvodás gyermekünkben elültethetjük a tolerancia magjait. Egyszerű nyelvezettel, a korának megfelelő módon meséljünk neki arról, hogy ahogy egy fiú és egy lány szereti egymást, ugyanúgy szeretheti egymást két fiú vagy két lány is.

Érdemes rávilágítani, hogy a meleg párok kisbabát is vállalhatnak együtt. Sokféle család létezik; vannak két- és egyszülősek, van, ahol a nagyszülők is velük élnek, máshol nevelőanyuka van. Mindegyik különböző, de mégis nagyon hasonló.

A család fogalmának egyetlen követelménye van: a tagjai szeretik egymást. Minden egyéb részletkérdés.

10 tipp a toleráns gyerekért – Mire figyeljünk a beszélgetésnél?

  1. Beszélj a gyerek nyelvén! Használj olyan szavakat, amiket megért! A steril, bonyolultan hangzó homoszexuális kifejezés helyett mondd azt, hogy a melegek azok az emberek, akik a saját nemükhöz vonzódnak.
  2. Arra válaszolj, amit kérdez! Reagálj gyorsan, és fogalmazz tömören! Ha egy ötéves gyerek megkérdezi, lehet-e két nőnek gyereke, feltehetően nem a reprodukció rejtelmeit firtatja, hanem az érdekli, hogy ők is családnak tekinthetők-e.
  3. Ne zárkózz el, de ne is erőltesd a témát! A legjobb taktika, ha beszélgettek egy kicsit, elejtesz néhány infót, majd vársz, míg újra szóba kerül a dolog. A gyerek így saját tempójában dolgozhatja fel a hallottakat, és új kérdésekkel térhet vissza hozzád.
  4. Ha nem érted pontosan, kérdezz vissza! Ha nem vagy benne biztos, mire kíváncsi, kérd meg, hogy fejtse ki egy kicsit bővebben. Ha például azt kérdezi, előfordulhat-e, hogy egy fiú lánnyá válik, egyáltalán nem biztos, hogy a transzgender témakör érdekli. Lehet, hogy az egyik osztálytársa megnövesztette a haját a nyáron, és a gyermekünk arra kíváncsi, végül vajon egészen lánnyá változik-e.

    pride collage 3 sz
    Fontos üzenetekkel találkozhatunk.
  5. Keresd a konkrétumokat! Ha van a családban, baráti körben érintett ismerős, mindenképpen vond be őt is a beszélgetésbe. Egyrészt a kisebb gyerekek nem mindig tudják elkülöníteni, hogy két ember egy pár, vagy pusztán jó barátok. Másrészt pedig nagyban megkönnyíti számukra az erről való beszélgetést, ha olyan személyekhez tudják kötni a témát, akit ismernek és szeretnek. Ha a gyermeked elég idős ahhoz, hogy megnézze a  „Szépség és a Szörnyeteg" élőszereplős filmváltozatát, akár Le Fou-ra, Gaston segédjére is hivatkozhatsz. Le Fou ugyanis az új változatban a legjobb barátjába szerelmes, ezzel pedig ő a Disney-univerzum első, nyíltan meleg karaktere.
  6. Mesélj a szivárványról! Dr. Gyurkó Szilvia gyerekjogi aktivista szerint remek ötlet a beszélgetés elindítására a szivárvány. Meséld el, hogy ebben az esetben a szivárvány a sokszínűség, az elfogadás és a befogadás jelképe, amit több, mint negyven éve használnak leszbikus és meleg szervezetek.
  7. Mesélj saját élményeket! A gyerekek imádják a szülők fiatalkoráról szóló történeteket. Ha tudsz, emelj ki néhány példát, amikor te vagy a környezetedben élők nem a nemi sztereotípiáknak megfelelően viselkedtek. Például: lány vagyok, és imádom a focit, a nagypapa szeret sütit sütni, stb. Ezek a gondolatok segítenek abban, hogy a gyermeked ne abszolút kategóriákként gondoljon a fiús és lányos dolgok halmazaira, és maga is szabadabban tehesse, ami jól esik neki.
  8. Ne hallgasd el a sötét oldalt sem! Ezek a témák kiváló alkalmat nyújtanak arra, hogy társadalmi egyenlőtlenségekről és a kirekesztésről beszélgess a gyermekeddel, nem kizárólag a homoszexualitásra szorítkozva. Említsd meg, hogy bizony vannak olyanok, akik máshogy gondolkodnak, és akár csúfolják, bántják a melegeket. Hangsúlyozd, hogy attól, hogy valaki felnőtt, nem mindenben van igaza, és bátorítsd a gyermeked, hogy kialakítsa saját véleményét a témáról.

    pride kollázs 4 sz
    A Pride kiváló alkalom arra, hogy kifejezzük támogatásunkat.
  9. Kérdezd meg, mit gondol! Lehet, hogy a véleménye nem egyezik majd a tiéddel, de fontos, hogy éreztesd vele: ez teljesen elfogadható. Persze ha nagyon durva, kirekesztő vagy bántó dolgot mond, ezt a határt ne engedd átlépni. Keressétek meg együtt, hogyan mondhatja el ugyanezeket a gondolatokat objektívebb, kevésbé sértő módon, így általános retorikáját is fejlesztheted.
  10. Menjetek ki együtt a Pride-ra! A többnapos, kulturális programokban igen gazdag fesztivál csúcspontja „A büszkeség menete", ami már régen nem a magamutogatásról és a provokációról szól (ha egyáltalán szólt erről valaha). A rengeteg cég (Google, Prezi, stb.) és szervezet mellett egyre több család dönt úgy, hogy együtt állnak ki az egyenlőség, a szabadság és a sokszínűség mellett. Ilyenkor érdemes minél korábban érkezni, hogy a gyerekek még a tömeg előtt fel tudják mérni a terepet, és könnyedén fogadják be a színes forgatagot. A Pride-on nincs dresscode, így ha kedvenc szuperhős-jelmezében érkezik, akkor sem fog senki ferde szemmel nézni rátok.

Kíváncsi vagy, hogy miről mesélnek az idei pride-ra kilátogató családosok és maguk a gyerekek?

Nézegesd meg galériánkat, ahol autentikus fotókkal és hiteles válaszokkal találkozhatsz! (A képeken szereplő emberek és az interjúkból származó idézetek nem függnek össze.)

Globális felmelegedés?

Tudjuk, hogy ezekről a témákról nem is olyan egyszerű szóba elegyedni, akár saját gyermekünkkel sem. Hiába a gondos felkészülés és a jó szándék, sokszor könnyebb inkább kibújni a helyzetből és rövidre zárni a beszélgetést. Ennek oka lehet saját gátlásosságunk, a megfelelő nyílt kommunikációs minta hiánya, vagy az a tévhit, hogy ha ilyen dolgokról hall a gyerek, maga is a saját neméhez vonzódik majd felnőttkorában. Ez nem igaz.

A homoszexualitás nem fertőző, és senki nem tehet senkit homoszexuálissá.

A pszichológusok és egyéb szakemberek 1973 óta nem tekintik betegségnek a homoszexualitást. A korának megfelelő, pozitív és elfogadó kommunikáció ugyan meleggé nem változtatja gyermekünket, mégis nagy hatással bír: toleránsabbá, nyitottabbá és hosszú távon kiegyensúlyozottabbá teszik őt. Jegyezzük meg: a gyűlölködő emberek ritkán boldogok.

Ráadásul sosem tudhatjuk, gyermekünk nem (lesz-e) maga is érintett a témában. Mivel a melegek csoportjára jellemző igen magas öngyilkossági ráta fő oka, hogy a család és a barátok elfordulnak tőlük, kiemelten fontos már kicsi korától tudnia, hogy ránk bizony számíthat, akármi történjék is.

Ahogy egyik interjúalanyunk kiemelte: Azt kellene megérteniük, hogy ezek természetes dolgok, egyformák vagyunk. A szerelem az szerelem, a boldogság az boldogság. Teljesen mindegy”.