Aranyásó vagy hősszerelmes? – avagy a nagy párkapcsolati korkülönbség nyomában

Bizonyosan mindannyiunk számára ismerős az a jelenség, amikor az utcán szembejön velünk egy pár, és mi egyből utánuk nézünk. Mégpedig azért, mert a pár valamely tagja szemmel láthatóan jóval idősebb a másiknál. Ilyenkor gyakran értetlenül állunk a helyzet előtt, vagy éppen azonnal az előítéleteinket vesszük elő, és amennyiben a férfi volt az idősebb, megjegyezzük: „Jó sok pénze lehet az öregnek!”. Az érmének azonban a másik oldalán is találhattuk már magunkat, amikor köztünk és a szerelmünk közt volt nagy a korkülönbség. A kérdés az, vajon tényleg igazak az előítéleteink, vagy működhet jól is egy ilyen kapcsolat?

A nyugati és az európai társadalmakban a heteroszexuális nők átlagosan három évvel idősebb, míg a heteroszexuális férfiak három évvel fiatalabb társat választanak maguknak, persze más kultúrákban ez teljesen eltérő lehet. Ez a plusz-mínusz három év természetesen kiterjedhet, és a férfiak javára akár 10 év is elfogadott a társadalom szemében. E fölött azonban megjelenik az „aranyásó” sztereotípia, mely szerint a fiatal nő csak a pénzéért van az idősebb férfival, amiért cserébe azzal fizet, hogy jól néz ki, így magasabb presztízst nyújt társának.

Mindjárt más a helyzet abban az esetben, ha a nő az idősebb, ilyenkor 5-6 évet is soknak gondolunk. Ez a felállás sokkal ritkább, a nagy korkülönbséggel rendelkező párok csupán 1%-át teszi ki. Ilyen esetekben a sztereotípiák nem kizárólag az idősebb fél vagyona köré épülnek, sokkal inkább a fiatal, jóképű férfi szexuális jellegű kihasználása jut az emberek eszébe. És hogy miért van egy ifjú, helyes srác egy nála láthatóan idősebb nővel? Minden bizonnyal az jut először eszünkbe, hogy „anyukát keres magának”. Érdekes megfigyelnünk, hogy mindkét sztereotípia szerint a nő használja ki a férfit, attól függetlenül, hogy ő az idősebb vagy a fiatalabb.

A sztereotípiákon átívelve azonban evolúciós magyarázatot találhatunk a jelenségre, amely alapján értelmezhető az idősebb férfi–fiatalabb nő közti vonzalom. Csak úgy, ahogyan az állatvilágban is, a hím tudatosan vagy tudat alatt mindig a saját vérvonalának továbbörökítésén, tehát az utódnemzésen fáradozik. Ehhez azonban szükség van egy termékeny és rátermett nőstényre, aki képes egészséges utódot világra hozni.

Miután a nők „biológiai órája” véges, a férfi ugyanezen működésmód alapján természetes jelleggel vonzódik a fiatal, csinos és így minden bizonnyal termékeny hölgyekhez.

A nők ezzel szemben a biztonságot keresik a párjukban. Fontos számukra, hogy míg kihordják, majd felnevelik gyermekeiket, anyagi és érzelmi biztonságban érezzék magukat. Miután a férfiaknak a legtöbb esetben az idő múlásával egyre stabilabb a megélhetésük,

a nők automatikusan vonzónak tartják a náluk idősebb, potenciálisan biztonságot jelentő férfiakat.

Emellett, ha korához képest fitt és ereje teljében lévő a társuk, az jó gének továbbörökítésével kecsegtetheti a nőket. Ehhez társulhat az a szinte közmegegyezésen alapuló elképzelés, mely szerint a nők hamarabb érnek, mint a férfiak, így egy 20-as éveiben lévő hölgy egyenrangú beszélgetőpartnerévé válhat egy 30-as férfinak. Ennek következtében pedig könnyedén komolyabb értelemben vett partnerekké is válhatnak.

Az evolúciós fejtegetés kapcsán felmerülhet bennünk a kérdés, hogy miután a XXI. században a nők a férfiakhoz hasonlóan megkapnak minden lehetőséget ahhoz, hogy stabil megélhetést biztosítsanak maguknak, vajon változik-e a hozzáállásuk a férfiaktól várt biztonsághoz a családi fészek megteremtésében. Hiszen ők is képesek előteremteni az ehhez szükséget anyagi javakat, sőt, ma már sok családban az apa marad otthon a csecsemővel, és az anya vállalja a pénzkereső szerepét. Vajon ez változtat majd evolúciósan azon, hogy hogyan tekintenek a nők az idősebb férfiakra, vagy fennmaradnak az állatvilágban is ősidők óta jelenlévő benső késztetéseink? Erre azonban csak a jövő adhat majd választ.

Az, hogy a társadalom számára mennyire szembetűnő a nagy korkülönbség természetesen attól is függ, hogy milyen életkorban van a pár két tagja. Egy húsz- és egy negyvenéves között sokkal nagyobbnak tűnhet a szakadék minden szempontból, mint ugyanezt a korkülönbséget látva negyven és hatvan éves korban. Ennek ellenére mindkét esetben ugyanúgy előfordulnak nehézségek, csak más jellegűek.

A problémák elsősorban a különböző életszakaszból származó megoldandó nehézségek és élethelyzetek különbözőségére vezethetők vissza.

Esetlegesen az idősebb fél olyan krízist él meg, amellyel a fiatalabb még életkorából adódóan nem találkozott, így nem tudja megérteni azt. Erikson pszichoszociális fejlődéselméletében írja le az adott életszakaszokban felbukkanó és megoldandó kríziseket. Egy átlagos húszas évei elején járó fiatal még tanul, vagy most kezdte el a nagybetűs életét, és ki akarja használni új keletű szabadságának minden pillanatát. Ekkor feladata saját identitásának megtalálása és az önállósodás. Ha a párja a harmincas évei végén jár, akkor mindezen már túl van, nagy valószínűséggel megnyugvásra vágyik, családot szeretne alapítani, gyermekeket nevelni, és megtalálni életében a stabilitást. Erikson szerint ő a fiatal felnőttkor szakaszában van, melynek során az intimitás megtalálása a fő feladata.

Ennek azonban egy másik változata is előfordulhat, amennyiben a szereplők tíz évvel idősebbek. Ebben az esetben a fiatalabb személy ér abba a korba, amikor a megnyugvás és a családalapítás válik az elsődleges szemponttá, az idősebb fél pedig elér a felnőttkor szakaszába, amikor az alkotóképesség kerül a középpontba, és már bőven túl van azon az időszakon, amikor szívesen tologatna babakocsit. Ebben a szakaszban sokkal inkább saját karrierjének továbbfejlesztése és a tudás átadása a cél, hiszen feltételezhető, hogy előző házasságából már nagyobb gyermekei vannak. A másik lehetséges nehézség az, hogy az idősebb fél valóban egyre csak öregszik, egyre nehezebbé válnak számára a mindennapi feladatok, és az egészsége is romlik. Ez egy ereje teljében lévő, dolgozó személynek sok mindenben visszatartó erő, sőt teher lehet. Ezekben a helyzetekben nagyon nehéz kompromisszumot kötni, gyakran előfordul az is, hogy a pár tagjai szőnyeg alá söprik a problémát, és nem beszélnek róla, ami nem vezet megoldáshoz. Az is előfordulhat azonban, hogy áthidalhatatlanná válnak ezek az ellentétek, ami a kapcsolat végéhez vezethet.

Mindez akkor azt jelenti, hogy ezek a kapcsolatok halálra vannak ítélve az első pillanattól kezdve? Egyáltalán nem! Valóban nehéz átívelni a generációs szakadékokat, és meglehet, hogy sokkal több áldozatot kell hoznunk a párunkért akkor, ha nem azonos életszakaszban vagyunk. Az egymástól merőben eltérő életszakasz pedig azt eredményezi, hogy mindkét félnek más elképzelése van a jövőről, és más célokat tűz ki magának.

Ennek ellenére több kutatás is rámutat arra, hogy nem a túlzott korkülönbség az, ami tönkreteszi a kapcsolatokat, sokkal inkább

az értékrendet, nézeteket és célokat érintő különbözőségek által generált sorozatos feszültségek azok, amelyek véget vetnek a harmóniának két ember között.

Azonban teljes belső harmónia esetén is jelentkezhetnek olyan külső tényezők, amelyek rombolóan hathatnak a kapcsolatra. Ahogyan az már a cikk elején is elhangzott, az olyan párokat tekintve, akik között több mint 10 év a korkülönbség, a külső szemlélők nagy részében erős előítéletek ébredhetnek, amelyek még erősebb véleménynyilvánításokhoz vezethetnek. Az ezzel kapcsolatos megjegyzések és megnyilvánulások általában a pár jövőjének kilátástalanságára, és a korábban már említett előítéletekre irányulnak. Hiába van erős kapocs két ember között, a társadalom felől érkező állandó megbélyegzés mérgező mind az egyénre, mind a kapcsolatra nézve, és nehéz rajta túllendülni. De mégsem lehetetlen!

Bizonyos kutatások azt hangsúlyozzák, hogy az általános meggyőződéssel ellentétben, azok a fiatalabb nők, akik idősebb férfiakkal élik az életüket nem feltétlenül rendelkeznek apakomplexussal. A vizsgálat kimutatta, hogy ezek a nők nem mutatnak eltérő mintázatot azon kortársaiktól, akik azonos életkorú társat találtak sem a kötődésükben, sem a kapcsolatukkal való elégedettségükben. Ez azt jelenti, hogy

egy idős férfivel élő fiatal hölgy ugyanolyan valószínűséggel rendelkezik egészséges és biztonságos kötődéssel, mint bármelyik másik kortársa.

Megjegyezhetjük tehát, hogy sem a társadalmi megítélés, sem a generációs különbségekből származó eltérések nem kedveznek azon pároknak, akik között nagy a korkülönbség. Ennek ellenére nem feltétlenül kell, hogy akadályt jelentsen tíz-tizenöt év eltérés. Gyakran a legmeglepőbb párosítások működhetnek a legjobban. Minden párkapcsolatban szükség van kompromisszumokra, ilyen esetekben kifejezetten specifikusakra is, de ha mindkét fél hajlandó küzdeni a kapcsolatért, akkor sikeresen menedzselhetik a nehézségeiket, sőt az utcai beszólásokat is megtanulhatják elengedni a fülük mellett.