Arcunk egy törött tükörben – maladaptív sémáink kapcsolatainkban

Előfordulhat, hogy észrevesszük, baráti vagy családi kapcsolatainkban felmerülő konfliktusaink mintha ismétlődnének, hasonlóak volnának. Arra eszmélhetünk egy problémás helyzetet követően, hogy ismerős számunkra valahonnan az adott szituáció vagy az átélt érzés. Akár csak egy forgatókönyv, gondolhatnánk, és ezzel nem is járnánk messze a valóságtól.

Young elmélete szerint gondolataink sémákba rendeződnek, amelyek egyfajta keretet nyújtanak saját valóságunkhoz. A séma tulajdonképpen egyfajta váz vagy mintázat, amelyet rávetítünk mindennapjaink történéseire. Egy szemüveg, amin keresztül a világot, másokat és önmagunkat látjuk. Ez a szemüveg segítségünkre van az események magyarázatában, megfigyeléseink közvetítésében és válaszaink irányításában.

Mindannyiunk sémái teljesen egyediek. Hiedelmeink lehetnek pozitívak és negatívak egyaránt. A negatív mintázatokat nevezzük maladaptív sémáknak, amik gyakran okozhatnak problémákat életünkben, kapcsolatainkban. Korábbi cikkeinkben már írtunk a különböző sématípusokról, amelyek itt és itt olvashatók.

Negatív sémáink alapja leggyakrabban gyermekkorunk kielégítetlen szükségletein nyugszik. Korai tapasztalataink a másokhoz való kötődésről, az autonómiáról, a kompetencia érzésről, az érzéseink kifejezésének szabadságáról vagy az önkontrollról meghatározó részeivé válnak felnőtt létünknek. A kontrollt kezéből ki nem engedő szülő, aki gyermekét butának és lustának címkézi, megalapozza a gyermekben a folytonos inkompetencia érzését. Életünk során alapvető élményünk az alkalmatlanság lesz. Alkalmatlanság feladataink ellátására munkahelyünkön, otthonunkban vagy kapcsolatainkban. Egy ilyen mintázat időről időre felbukkan, így meghatározza érzéseinket, reakcióinkat.

Ezért lehetséges, hogy egy-egy vita témája ismétli magát különböző helyzetekben az idő múlásával is.

A sémák felbukkanása

Sémáink akkor aktiválódnak, amikor valamilyen alapvető szükségletünket fenyegetés éri, és valamilyen módon meg kell küzdenünk egy helyzettel. Például a bukás és a kudarcra ítéltség sémája teljesítményhelyzetekben vagy sikeres emberek társaságában kezd el dolgozni, ahol az elért eredmények és az intelligencia kerülnek a középpontba. Ilyenkor azt éljük meg, hogy tehetségtelenek vagyunk, így inkább bele sem kezdünk céljaink megvalósításába.

Lássuk, milyen automatikus reakciók uralhatják gondolkodásunkat ezekben a helyzetekben!

1. Amikor sémáinknak megfelelően viselkedünk, akkor is őrizzük, tápláljuk sémánk erejét, ha emiatt rosszul érezzük magunkat a bőrünkben. Például ha gondolatainkat az önfeláldozás sémája uralja, észrevehetjük, hogy folytonosan mások szükségleteit helyezzük sajátunk elé. Egymás után kötünk ki olyan partnerek mellett, akik kontrollálnak, ellenőriznek, irányítanak bennünket. Mi pedig elfogadjuk, sőt természetesnek tartjuk, hogy mi vagyunk az utolsók a sorban. Passzív és alárendelődő módon viselkedünk.

Szinte észrevétlenül teremtjük újra azokat a korai tapasztalatokat, amelyek a sémát megteremtették. Ezen kapcsolatokban soha nem lelünk elégedettségre.

2. Gondolkodhatunk, érezhetünk teljesen ellentétesen, mint ahogyan sémánk „megköveteli”. Ezt hívják kompenzálásnak. A cél, hogy másképp legyen, mint gyermekkori tapasztalatainkban. Folytatva az előző példát, az eddig önalávető magatartásunk után dühösek leszünk a világra és a körülöttünk lévőkre. Úgy érezzük, meg kell akadályoznunk, hogy kihasználjanak bennünket, ezért semmilyen helyzetben nem nyújtunk támogatást szeretteinknek. A gyermekként értéktelenséget érző felnőttek kemény harcot vívnak sémáikkal. Így kiemelkedően sikeressé válhatnak a tökéletességre törekvés és túlkompenzálás nyomán.
3. Végül pedig elkerüléssel is reagálhatunk. Próbáljuk úgy alakítani életünket, hogy a séma ne aktiválódhasson. Nem veszünk róla tudomást: blokkoljuk azon érzéseket, gondolatokat, amelyek provokálhatnák azt. Lehet, hogy gyakori alkoholfogyasztással, munkába temetkezéssel vagy éppen az intim kapcsolatok elkerülésével, de elérjük, hogy ne kelljen vele foglalkoznunk. Fontos, hogy ezt nem tudatosan tesszük így. A már ismerős önfeláldozás séma, ha beszélni tudna, ezt mondaná: „Ha magadért teszel mások helyett, önző vagy és bántasz vele valaki mást”. Ennek hatására saját igényeinket teljesen figyelmen kívül hagyjuk. Az is előfordulhat, hogy benne maradunk egy rossz kapcsolatban azért, hogy ne zaklassuk fel a másik felet.

A gyermekkorunkban kialakított megküzdési módok csak abban az életkorban bizonyultak adaptívnak. Az idő előrehaladtával már nem látják el megfelelően feladatukat, azonban továbbra is ebben a kezdetleges, gyermeki állapotban tartják sémáinkat, amelyekben így könnyen benne ragadhatunk.

Együttélni egy negatív sémával olyan, mintha egy törött tükörbe néznénk minden nap. Első ránézésre nehéz lehet elhinnünk, hogy így festünk. Azonban, ha minden nap ezt a képet látjuk, elkezdjük elhinni, sőt természetesnek venni. Hiedelmeink olyan erősnek bizonyulnak, hiába közvetíti környezetünk, hogy ne higgyünk a torz tükörnek. Önmagunkra gondolva, újra azt az ismerős, törött képet látjuk majd lelki szemeink előtt.