Az elutasítás megsemmisítő ereje – miért fáj ennyire és mit tehetünk ellene?

Mi a közös az életünk során tapasztalt számtalan kisebb-nagyobb elutasításban? Amikor szakítanak velünk, nem sikerült beilleszkednünk a munkahelyünkön, nem foglalkozik velünk a családunk, vagy amikor egy barátunk nem lájkolja a frissen posztolt képünket – bár nagyon más intenzitással – de szinte bénító fájdalmat élünk meg. Az elutasítás az egyik leggyakoribb érzelmi seb, amit mások okoznak nekünk a mindennapokban. Miért olyan fájdalmas elutasítva lenni, és hogyan védekezhetünk az érzéssel szemben?

Az emberek világszerte kapcsolatok hálójában élik az életüket. Minden társadalomban megtalálhatjuk a rokonsági, szerelmi, baráti és munkakapcsolatok különféle változatait. Meglepően kevés az önkéntes magányt vállalók aránya, sőt a társas kirekesztés a legtöbb kultúrában súlyos büntetésnek számít. A kilencvenes években Baumeister és Leary vetette fel, hogy

létezik egy olyan összetartozási szükséglet, ami alapvető emberi motiváció.

A valahova tartozás elméletként is ismert elgondolás lényege, hogy az emberek erős késztetést éreznek arra, hogy legalább minimális tartós és pozitív kapcsolatot alakítsanak ki és tartsanak fent a körülöttük élőkkel. Elméletileg bárkire irányulhat, nem egy bizonyos személyre fókuszál. Egyszerűen fogalmazva tehát a társas érintkezés iránti szükségletről van szó. Ugyanakkor mégsem független teljes mértékben a kapcsolat alanyától, mert idegenekkel vagy olyanokkal való interakciók, akiket nem szeretünk, nem elégítik ki a szükségletet. Ha ennyire alapvető igényünk a valahova tartozás, hogyan reagálunk arra, ha ez valamilyen okból nem teljesül vagy veszélyeztetve látszik?

Amikor megszakad a szív…

Nem csak nyelvi metaforák szintjén mutat hasonlóságot a társas fájdalom a fizikai fájdalom. Egy 2003-as kutatásban virtuális labdajáték során figyelték meg a kísérleti személyek agyi aktivitását fMRI segítségével. A résztvevők úgy tudták, hogy két másik, valós személlyel játszanak, valójában azonban partnereiket a számítógép generálta. A vizsgálat „explicit kirekesztési” szakaszában a virtuális társak nem passzoltak a kísérleti személyeknek többet. Meglepő módon

a társas kirekesztés hatására a fizikai fájdalomhoz hasonló agyi aktivitásmintázatot figyeltek meg.

Az eredmények azt sugallják, hogy a társas és fizikai fájdalom neuroanatómiai alapja közös! A lelki fájdalomérzet azonban csak egyike azon tényezőknek, amik az elutasítás kapcsán befolyásolják mentális jóllétünket. Romlik a hangulatunk, csökken az önértékelésünk, dühöt és agressziót ébreszt bennünk.

Paradoxon módon amikor padlón vagyunk, hajlamosak vagyunk tovább rombolni saját  önbecsülésünket.

Felerősödik az önkritikánk, élesebben látjuk a hibáinkat és az elutasítás miatt saját magunkat okoljuk. Dr. Guy Winch amerikai klinikai pszichológus –  akinek a témában tartott TED előadását már több mint ötmillióan megnézték – úgy gondolja, hogy léteznek sokkal egészségesebb reakciók is az elutasítás kezelésére! Szerinte míg testi fájdalmaink esetén rögtön tudjuk, hogy kezelni kell a sérülést, lelki fájdalmainknál hajlamosak vagyunk elfogadni a helyzetet. Az általa alkalmazott „lelki elsősegély” módszerei azonban segíthetnek önértékelésünk növelésében, a fájdalom csökkentésében és ezáltal összességében a továbblépésben!

Mondj búcsút az önostorozásnak!

Természetesen nem haszontalan dolog végigvenni egy félresikerült helyzet után, mit rontottunk el, legközelebb mit lehete másképp csinálni. Ugyanakkor nem mindegy, hogy ezt milyen szemüvegen keresztül tesszük!

A büntető és kritikus szemlélet saját magunk irányába inkább káros, mint építő következménnyel jár.

Egy sikertelen randi után arra gondolni, hogy „legközelebb talán nem kéne az első alkalommal az exemről beszélnem” – rendben van. Ugyanakkor elkönyvelni, hogy „menthetetlen lúzer vagyok” – nincs rendben. Gyakran elfelejtjük, hogy nem minden visszautasítás személyes. A legtöbb esetben a körülmények és az illeszkedési problémák legalább akkor szerepet játszanak, így a végső elutasítás nem feltétlenül nekünk szól.

Erősítsd az önértékelésed!

Ahogy az eddigiekből is kiderült, elutasítás esetén az egyik legnagyobb probléma, hogy magunkra vesszük a helyzetet és hatással van az önbecsülésünkre. Éppen ezért fontos, hogy a hibáink gyűjtögetése helyett (vagy hogy egy kicsit reálisabbak legyünk, mellett) ne feledkezzük el az erősségeinkről. Ilyenkor

érdemes azokra a dolgokra koncentrálnunk magunkban, amiket értékesnek látunk!

Attól függően, hogy az élet melyik területén ért minket elutasítás (partnerként, barátként esetleg munkatársként), szánjunk rá időt, hogy átgondoljuk, az adott szerepben milyen tulajdonságaink tesznek minket jóvá! Egyszerű feladat például, hogy öt számunkra fontos, szerintünk minket jellemző tulajdonságot összegyűjtünk, majd konkrét példával támasztjuk alá! Ezután érdemes azt is átgondolnunk, hogy mások számára ezek a tulajdonságok miért lehetnek fontosak.

Kapcsolódj!

Fontos tudatosítanunk magunkban, hogy attól, hogy valakinek „nem kellettünk”, még nem lettünk értéktelenek. Ilyenkor

segíthet, ha emlékeztetjük magunkat arra, hogy mások szeretnek és értékelnek minket.

Ezáltal megélhetjük a kapcsolódás adta biztonságot, ami hozzájárulhat az elutasítás miatt sérült valahova tartozás érzésünk megerősödéséhez. Ha a munkatársaink nem hívnak el az esti sörözésre, szervezzünk közös programot azokkal a barátainkkal, akikre számíthatunk és esetleg amúgy is régen láttuk őket! Ha egy randi után a partner nem keres minket, hívjuk fel nagyszüleinket emlékeztetőül, hogy valakinek az is örömet okoz, ha csak hallhatja a hangunkat! A lényeg, hogy ne felejtsük el: az elutasítás nem befolyásolja a szerethetőségünket. Ha valaki elutasít minket, az sohasem egyszerű. Ugyanakkor a fájdalom enyhítése és önbecsülésünk helyreállítása segíthet, hogy gyorsabban túl tudjunk jutni a nehézségeken és továbbléphessünk!

Bizonytalanságok, elakadások, önismeretikérdések esetén sokszor nehezen megy egyedül a perspektívaváltás! Egyéni konzultációink során te vagy a középpontban, segítünk fejlődni vagy kilábalni a nehéz élethelyzetekből.