„Az én édes magzatom hazahozott egy cafkát” – Az anyós és a meny kapcsolatról

Bizonyára mindannyian hallottunk már „anyós vicceket”, vagy akár elrettentő történeteket, ahol az anyósok kellemetlen figuraként tűntek fel a szenvedő meny vagy vej mellett. Azonban sokszor láthatunk példát arra is, hogy bár vérkapcsolat nem köti össze az anyós-meny/vej párost, mégis családtagként tekintenek egymásra. Valóban olyan problémás az anyóssal való kapcsolat? Ha igen, mi állhat a háttérben? Cikkünkben az anyós-meny kapcsolatot járjuk körbe alaposabban.

„Jajj Mucikáim, hadd idézzem fel jó pár éves sérelmemet. Az én drága akkor még csak 228 hónapos kisfiam elment két hétre (sajnos most már a menyem) kis fruskájához, 300km-re tőlem!”

Bár a fenti idézetek egy – talán a frusztráció legyőzésére létrehozott – facebook-os, paródikus csoportból valóak, valós problémákat takarhatnak. A nők szerepe a hagyományos szemléletben a családban egy kapocsnak is tekinthető: kapcsolatokat teremtenek, ápolnak és hidalnak át; egy szóval összefogják a rokonságot. Mégis, számos kutatás igazolta azt, hogy a nők között gyakoribbak lehetnek a konfliktusok, ami hatványozottan igaz az anyós-meny kapcsolatra.

„Az anyós egy kőhajításnyira lakik. Leteszteltem.” - avagy a sztereotípiák árnyékában

Az anyós és a meny közötti kapcsolat abban az értelemben is kiválik a többi közül, hogy nem vérkapcsolatról van szó. Ezt a kapcsolatot a férj, az anyós fia „indítja el”, és a továbbiakban erősödhet, függetlenedhet a férjtől, vagy éppen negatívabb irányt is vehet. A meny szemszögéből gyakorta egy kritizáló, ledomináló kapcsolatnak látszik ez, míg az anyósok sokszor pozitívabbnak érzik és értékelik a menyükkel való köteléket, ami szintén a kommunikáció elcsúszásához vezethet.

Mind a viccek, mind a történetek talán leggyakrabban a versengést állítják a viszony középpontjába: az anyós és a meny egyaránt harcol a férj kegyeiért, aki ezt még akár élvezheti is, de sokszor csak elszenvedi a szerettei csatározását. Ezek a nyílt harcok azonban a valóságban ritkábban fordulnak elő: a bántó viselkedés többnyire negligálás, elkerülés formájában jelenik meg (pl. az anyós nem látja szívesen családi eseményen a menyt, vagy a meny kerüli az anyóssal való találkozást), vagy akár olyan megnyilvánulásokban, ami a kívülállók számára nem tűnik bántónak, csak a feladó és a címzett érzékeli annak. Az ilyen esetek könnyen visszavethetik az „áldozat” önbizalmát, ami a meny esetében sokszor párkapcsolati elégedetlenséghez is vezethet. Mindez negatívan hathat a jóllétre, a férjjel való viszonyra, ami mind egyre rosszabb színben tünteti fel az ő szüleit is, így egy ördögi körbe kerülve akár komoly sebet is üthet a kapcsolatokon.

Egy problémásabb anyós-meny viszony nem csupán a meny házasságára, hanem a gyerekeivel való kapcsolatára is kihathat; illetve a gyermek és a nagyszülő kapcsolatára is, annak fényében, hogy hányszor találkozhatnak a nagyszülőkkel, és ott milyen viselkedési mintákat lát a felnőttektől. Az anyós viszonyulása pedig nem csak az unokának lehet példa, hanem magának a menynek is, amit tudatosan vagy tudattalanul, de a későbbiekben alkalmazhat, amikor már ő maga kerül az anyós szerepkörbe. Így a későbbiekben ő

épp úgy viselkedhet majd anyósként, ahogy menyként vele viselkedtek.

„Nem tudom, miért nem bír, én mindent megtettem…” – De mi állhat a háttérben?

A mai bizonytalanabb, rohanó világban már sok dolog másképp működik és formálódik, mint ahogy az évtizedekkel ezelőtt történt. Ez sok esetben igaz a családi kapcsolatok alakulására, illetve a párkeresésre is. Régebben a szülőknek jóval nagyobb rálátása és akár beleszólása volt abba, hogy a gyermekük kivel köti össze az életét, így kompetensebbnek érezhették magukat a gyermekük kapcsolatában is. Mára már inkább az a tendencia, hogy a gyerekek kamaszkoruktól kezdve több párkapcsolatba is belekerülnek, míg végül megállapodnak a párjuk mellett – azonban ez a megállapodás nem feltétlen jelenthet biztonságot a szülő, az anyós szemében is, így őt tovább foglalkoztathatja a kérdés:

elég jó párja lesz-e ő a fiamnak?

Ez a kérdés pedig akár új irányt is vehet a pár gyermekvállalásakor, az anyós nagyszülővé válásakor: vajon elég jól neveli-e majd az unokámat?

A meny belépése a férj családjába a kérdéseken túl átrendeződést is hozhat a kapcsolatrendszerben. Sok esetben – főleg, ha jelentős, 35-40 év körüli korkülönbség van a két nő között – az anyós a mellérendelő viszony helyett fölérendelőbe kerül a mennyel szemben, ami már önmagában is konfliktusokat generálhat. Ezt súlyosbíthatja az, hogy az eltérő nevelés és családi háttér más-más értékrendszert és szokásokat hozhat magával (pl. házvezetés vagy gyermeknevelés kapcsán), ami ideológiai háborúvá formálhatja a nézeteltéréseket. Az anyós (pozíciójából fakadóan) a saját módszereiben hisz, azonban a meny valószínűleg inkább az „otthonról hozott”, saját édesanyjától tanult mintákat fogja alkalmazni.

Az anyós oldaláról több tényező formálhatja a menyhez való viszonyulását. Sokszor a férj hiányos leválása, és a kettejük közötti kölcsönös függés is okozhatja a rivalizálást a mennyel – az erős érzelmi bevonódás és kötődés természetes az anya részéről a fiával szemben, amit olykor nehéz lehet „megosztani” egy eddig ismeretlen emberrel. Míg a férjnél az érzelmi fókusz áthelyeződik a párjára, addig az anyának ezt a folyamatot nehezebb lehet megélnie, félelmet és szorongást válthat ki nála. A leválási folyamatot nehezíthetik az esetleges traumák, például válás, vagy a házastárs halála, illetve a fiával való kapcsolat hirtelen megszűnése, megváltozása is (pl. külföldre költözés esetén).

A meny oldaláról fontos a saját anyával való kapcsolat, hiszen az hathat akár negatívan, vagy akár pozitívan is az anyóshoz való hozzáállásra, hiszen amíg egyesek saját anyjukként tekinthetnek párjuk édesanyjára, addig mások ódzkodhatnak az erősebb kötelék kialakításától saját nyomasztó emlékeik miatt.

Egy interjúkat elemző vizsgálatban kimutatták, hogy azoknál,

akik rosszabb kapcsolatot ápolnak az anyósukkal/ menyükkel, náluk nagyobb arányban fordul elő depresszió.

Ebből is következhet az, hogy valójában a kapcsolati rendszer szereplői szeretnék egymást családtagként kezelni és jó viszonyt ápolni, azonban sokszor azt érzik, nincs, ami igazán összekösse őket. Mind a férjnek, mind az anyósnak és a menynek elvárása lehet a pozitív kapcsolat kiépítése, de ez csak még nagyobb nyomást helyezhet rájuk.

„Jobb menyem úgysem lesz nála” – Mit tehetünk a jobb kapcsolatért?

Bár a problémásabb kapcsolat mögött állhatnak traumák, feldolgozatlan események mindkét fél részéről (amik általában szakember segítségét igénylik), sokszor egy egészen egyértelmű dolog az, ami megoldhatja a konfliktusokat: a megfelelő kommunikáció. Természetesen ez is azon eseteket erősíti, amikor könnyebb mondani, mint csinálni, de az alábbi (kutatások eredményein alapuló) tanácsok sokat segíthetnek a jobb viszony kialakításában.

Egy-egy elharapódzó konfliktus esetén legtöbbször mind az anyós, mind a meny a kapcsolatrendszer harmadik tagját, a férjet keresi fel. A probléma megoldása helyett azonban ez csupán ventillálás mindkét fél részéről, ami a férjben csak a frusztrációt és a tehetetlenséget fogja növelni, így célszerű közvetlenül megbeszélni a felmerülő problémákat. Azonban, ha ez nehezen járható út, megoldást jelenthet, ha a férjjel való kommunikáció fókuszába ventillálás helyett a problémamegoldás kerül, és a férj aktívan tesz a jobb kapcsolatért (pl. egyetért a feleségével, és megosztja a véleményét az anyjával), akkor nem csupán a házassággal kapcsolatos elégedettség nőhet, hanem az anyós-meny kapcsolat is jobb irányt vehet.

Az egyik, meny-anyós kapcsolatot vizsgáló kutatásban egy modellt is kialakítottak a jó kapcsolat elemei alapján, amik a következők voltak: hozzájárulhat a pozitív viszonyhoz a hasonló érdeklődés; az anya jó kapcsolata a fiával; a hite, hogy a fia boldog a párjával; a megfelelően leosztott szerepek (pl. az unokák nevelésében az anyós nem kíván anyai szerepekbe lépni, a meny pedig a férj anyjának szerepébe lépni); az anyós bevonása a családi életbe (pl. segítség a gyermeknevelésben és a háztartás vezetésében); illetve talán leghangsúlyosabban az együtt töltött idő mennyisége. Ennek kapcsán vizsgáltak olyan párokat is, akik huzamosabb ideig együtt éltek a férfi édesanyjával – azonban itt már az mutatkozott, hogy nem érdemes az együtt töltött időben átesni a „ló túloldalára”. Érdemes megtartani a pár saját privát szféráját, a kettesben eltöltött időt kijelölni, de fontos időt szánni a családi eseményekre, és az anyóssal való találkozásokra is. Sok esetben már a menytől érkező telefonhívások, a családi ügyekről való beszélgetések is nagyban építhetik a kapcsolatot.

Nagyon fontos arra is kitérni, hogy mint minden kapcsolatban, itt is természetesek lehetnek időről időre a nézeteltérések, így nem szabad túlzott elvárásokat támasztani az anyóssal, vagy akár önmagunkkal szemben.