Az érintés iránti szükséglet ott rejlik mindannyiunkban. Abban azonban, hogy hogyan és milyen mértékben fejezzük ki vagy éljük meg a fizikai érintés sokféleségét, már jelentősen különbözhetünk. De miért is ilyen számottevő az érintés kérdése? Hogyan befolyásolja kora gyermekkori fejlődésünk az érintéshez való viszonyulásunkat? Cikkünkben az interperszonális érintés témakörének néhány aspektusát igyekszünk körbejárni.
Az emberi érintés rendkívül számottevő jelenség. Fontossága megkérdőjelezhetetlen, hiszen az érintés iránti szükséglet mindannyiunkban genetikailag kódolt, ezen szükséglettel együtt születünk a világra. Az érintéstől válunk még inkább emberré.
Kisgyermekként a legkorábbi szenzoros tapasztalatunk az érintésen keresztül valósul meg. Az anyai (vagy elsődleges gondozói) válaszkészség és gondoskodás egyik meghatározó eleme az anya és a csecsemő között végbemenő fizikai közelség és érintés, amely a gyermekkori biztonságos kötődés alappillérének is tekinthető. Mindemellett, az érintés szerepe a csecsemő fiziológiai és viselkedési fejlődésének szempontjából is kiemelkedően fontos, tehát nemcsak mentális, de biológiai szempontból is kardinális.
Nem véletlen tehát, hogy az érintés és a fizikai érintkezés, a szeretet kifejezésének, az erre való képességnek elsődleges szimbólumaként is értelmezendő. Ezen kapacitás kialakulása pedig az anyai érintés minőségében, annak fellelhetőségében is keresendő.
Harlow rhesus-majmokkal végzett kísérlete az egyik legkiemelkedőbb vizsgálatok egyike, amely az érintés fontosságát hangsúlyozza. Azon egyedeknél, akiket az anya – illetve a kísérlet során taktilisan ahhoz hasonló – fizikai közelségétől fosztottak meg, szociális készségeik kialakulásában nagyfokú törés keletkezett, alátámasztva a fizikai érintés meghatározó mivoltát.
Későbbi életszakaszainkat tekintve az érintés biztosítására és annak fogadására való képességünket további tényezők is befolyásolják.
Egyes kutatási eredmények úgy találták, ha gyermekkorban az érintés meglétét a stresszállapot csökkenésével asszociáljuk, azaz a stresszszintünk csökkenését az érintés hatására, azzal párhuzamosan éljük át, ezen asszociáció a későbbi életkorban növeli az érintés fogadására és kezdeményezésére való hajlandóságunkat.
Ideális esetben az érintés megtapasztalását – az adott kapcsolat jellegétől függően – a közelségérzéssel, biztonságérzettel, megnyugvással vagy az intimitással azonosítjuk. A szociális támasz szubjektív mértékét az érintés nyomán is meghatározzuk, amely stresszállapotunk egyik jelentős befolyásoló tényezője.
Az érintéshez való viszonyulás azonban sajnos nem minden esetben kedvező. A traumás életesemények, különös tekintettel a korai gyermekkorban elszenvedett traumatikus élményekre, rendkívül mély behatással lehetnek a fizikai érintéssel kapcsolatos preferenciákra. Az érintés és az anyai vagy gondozói válaszkészség ilyen formában megnyilvánuló hiánya, érzelmi szükségleteink, különösképpen a gyermekkorban igényelt támasz, vigasztalás vagy empatikus odafordulás korai kielégületlensége, a későbbi életkorban az érintéshez való negatív viszonyulást is eredményezheti. A korábbi életszakaszokban elszenvedett fizikai vagy érzelmi bántalmazás továbbá szintén, az érintésre vonatkozó averzív vagy ellenálló reakciókat válthat ki az egyénből. Emellett, bizonyos neurológiai zavarok szintén az érintéssel kapcsolatos averzióval járhatnak, ilyen például az autizmus spektrumzavar.
Mire is szolgál az érintés?
Az interperszonális érintés meghatározó szerepét részben kommunikációs aspektusból, részben pedig érzelmi és szociális jóllétünk szempontjából szükséges számon tartani.
A fizikai érintkezés akár minimális megnyilvánulása is erős érzelmi választ válthat ki a helyzetben részt vevő felekből.
A verbális kapcsolódáshoz viszonyítva az érintés jelentősen nagyobb horderővel is bír, a taktilis érzékletek pedig sok esetben maradandóbb, mélyenszántóbb nyomot hagyhatnak maguk után.
Az érintés továbbá egy oda-vissza ható folyamat, az erre vonatkozó kölcsönösség pedig a kognitív értelmezés eredményeként jöhet létre. Pontosabban, a fogadó személy úgy értelmezheti az érintést, hogy az a kezdeményező fél számára valódi szükségletként jelenik meg, továbbá bizalmat és szimpátiát indikál. Ez pedig a fogadó félben is megnöveli az érintés iránti hajlandóságot, ily módon a viszonzás eshetőségét.
A taktilis kommunikáció egyik fontos szempontja, hogy maga az érintés az azt biztosító fél érzelmi állapotáról nyújt valamiféle közlést. Az érintés formái különböző jelzésértékkel bírnak, funkcióit tekintve váltakozóak. Az interperszonális érintés számos különböző érzelmet képes közvetíteni, beleértve a dühöt, a félelmet, az undort, a szeretetet, a hálát és az együttérzést.
Az interperszonális érintés, emellett, a felek közti biztonságérzet kinyilvánításában, és annak megteremtésében is fontos szerepet játszik. Az érintéssel bátorítást, empátiát, gondoskodást fejezhetünk ki a fogadó fél irányába, amely a kapcsolat mélyítésére, elmélyülésére is kiemelkedő hatással bír. Az érintés jelentősen növeli a mentális jóllétet, továbbá stressz-szint csökkentő hatással bír.
Párkapcsolati tekintetben természetesen az érintés egyedi mivolta is tényszerű, hiszen jól tudjuk, hogy a taktilis ingerek szoros összefüggésben vannak a párkapcsolati elégedettséggel is – legyen szó szexuális aspektusról, kötődésről vagy az összetartozásérzés erősítéséről, illetve annak fenntartásáról. Fontos szempont azonban, hogy az érintés párkapcsolati kontextusban vett megjelenését is az adott felek percepciói, szükségletei és érzéki igényei határozzák meg – azaz a kölcsönös kapcsolati elégedettséget meghatározó szempontok párkapcsolatonként változóak lehetnek.
Az érintés hiánya
Nem meglepő, hogy az érintés hiánya vagy megvonása számos negatív következménnyel is járhat. Kisgyermekek esetében az érintés megvonását olyan negatív állapotokkal hozták összefüggésbe, mint az alvásproblémák, a fokozott agresszió, a viselkedésproblémák, a tanulási nehézségek vagy az iskolai teljesítményromlás.
Felnőttek körében a fizikai érintés hiánya olyan negatív mentális állapotok megjelenésével is összefüggésbe hozható, mint a fokozott szorongás, a depresszió vagy akár az immunrendszer csökkent funkcionalitása. Az érintésmegvonás továbbá elmélyítheti a szociális kirekesztettség vagy a magányosság érzését, és negatívan befolyásolhatja az általános fizikai és mentális jóllétet.
Az érintésdepriváció szintén létező fogalom, amely a koronavírus világjárvány betörésével még inkább új értelmet nyert. A karanténidőszakok során esetlegesen elszenvedett interperszonális fizikai érintkezés hiánya sok esetben növelte a magány és az elszigeteltség érzését.
Az érintés tehát általános jóllétünk szempontjából kiemelkedő fontossággal bír. A fizikai érintés szerepe, különösen a közeli vagy intim kapcsolatainkat, azok minőségét és mélységét tekintve, kulcsfontosságú szereppel bír. Az érintéshez való viszonyulásunkat korai tapasztalataink jelentősen meghatározzák, ezen viszonyulás – bizonyos esetekben és a megfelelő módszerekkel – későbbi életkorunk során alakítható vagy formálható.
Cohen, S., Janicki-Deverts, D., Turner, R.B., & Doyle, W.J. (2015). Does hugging provide stress-buffering social support? A study of susceptibility to upper respiratory infection and illness. Psychol Sci., 26(2), 135-47. doi: 10.1177/0956797614559284.
Feldman, R. (2011). Maternal touch and the developing infant. In M. J. Hertenstein & S. J. Weiss (Eds.), The handbook of touch: Neuroscience, behavioral, and health perspectives, 373–407. Springer Publishing Company.
Gallace, A. & Spence, C. (2010). The science of interpersonal touch: an overview. Neurosci Biobehav Rev., 34(2), 246-59. doi: 10.1016/j.neubiorev.2008.10.004.
Narvaez, D., Wang, L., Cheng, A., Gleason, T.R., Woodbury, R., Kurth, A.M., & Lefever, J.B. (2019). The importance of early life touch for psychosocial and moral development. Psicologia, Reflexão e Crítica : revista semestral do Departamento de Psicologia da UFRGS, 32.
von Mohr, M., Kirsch, L.P., & Fotopoulou, A. (2021). Social touch deprivation during COVID-19: effects on psychological wellbeing and craving interpersonal touch. R Soc Open Sci., 8(9), 210287. doi: 10.1098/rsos.210287.
