Véleményvezérek, megmondóemberek, publicisták – közéleti próféták. Biztosan sokan hallottunk róluk, láttuk őket, olvastunk tőlük. Olykor önjelölt, máskor kijelölt gondolkodók ők, akik írásaikkal formálják a közvéleményt. A cél: a támogatókat megerősíteni hitükben, az ellenzőket – érvekkel vagy azok nélkül – gyengíteni. A műfaj legjobbjainak pont emiatt legalább akkora ellentábora van, mint amennyi lelkes követője. A számok azonban még náluk is befolyásosabbak. 

Létezik a politikai véleményformálásnak egy igazán kifinomult és a punditoknál dörzsöltebb formája, amelyet nemes egyszerűséggel közvélemény-kutatásnak hívunk. Ebben a cikkben azt mutatjuk be, milyen mechanizmusok juttatnak el minket odáig, hogy közvélemény-kutatások hatására megváltoztassuk a véleményünket egy-egy politikai kérdésben. Vicki Morwitz és Carol Pluzinski, a New York-i Egyetem kutatóiként utánajártak, mivel magyarázható a jelenség.

A feltételezést, mely szerint a közvélemény-kutatások adatai hatással vannak a választói viselkedésre, könyvtárnyi irodalom támasztja alá. A ’80-as és ’90-es években például a helyzet odáig fajult, hogy több fejlett nyugati országban is betiltották választási kampányok idején az aktuális közvélemény-kutatások eredményeinek publikálását.

A számoknak a politikában is hatalma van: szavazatokat hoznak, visznek.

Morwitzék előtt is születtek már érdekes kutatási eredmények a témában. Ilyen például az „utánfutó-hatás”, amely a közvélemény-kutatások szerint előnyösebb helyzetben lévő jelölt felé húzza a választót, illetve az „underdog-hatás”, amely az ugyanazon listán hátrányosabb helyzetben lévő politikus irányába hat. Morwitzék szerint azonban a kognitív konzisztencia elméletek ennél pontosabban képesek leírni a választói viselkedést: a kognitív disszonancia elmélet (Festinger, 1957) és a kognitív egyensúly elmélet (Heider, 1958) ugyanis képes a választói véleményváltoztatás motivációit is feltárni. Az elméleteknek ebben a kontextusban az a lényegük, hogy az ember a saját kognitív harmóniájának fenntartására törekszik, amikor pedig diszharmóniát észlel,

a harmónia visszaállítása érdekében hajlandó korábbi hozzáállásán változtatni.

A kutatópáros öt hipotézist állított fel, amelyek különböző módokon vizsgálták, hogy a közvélemény-kutatások eredményei véleményerősítő (kognitív disszonancia csökkentő) vagy megkérdőjelező (kognitív disszonancia növelő) hatásúak-e. Morwitzék emellett kíváncsiak voltak a kísérlet alanyainak preferencia-sorrend változásaira is a közvélemény-kutatások várakozásai alapján.

A vizsgálat részleteiből kiderült, hogy a közvélemény-kutatások eredményei valóban hatással vannak a szavazói viselkedésre:

  • a jelöltekkel kapcsolatos várakozásokat és hozzáállást megerősíthetik,

  • a választási győzelemre esélyes jelölttel kapcsolatos várakozásokat megváltoztathatják,

  • a közvélemény-kutatás szerint győzelemre esélyes jelölt irányába mozdulhat a választó.

Fontos kiemelni, hogy a Morwitzékhoz hasonló kutatások nemcsak a szigorúan vett akadémia számára szolgálnak hivatkozási alapként, hanem igazolják azokat a politikai erőket is, amelyek hasznot akarnak húzni a tudományos eredményekből. A tanulmány igazolja ugyanis, hogy a közvélemény-kutatási eredmények futtatásával

SZOROS VÁLASZTÁSI KAMPÁNYBAN remekül lehet a szavazókat mobilizálni.