A sorozatos kudarcok hajlamossá tehetik az emberek arra, hogy önértékelésük akár súlyos mértékben sérüljön. Az önbecsülés megingása azonban kordában tartható! Az ön-értékesség megőrzésének nem az én-felnagyítás és a kudarcok bagatellizálása lehet a kulcsa, sokkal inkább az, ha megtanulunk együttérezni önmagunkkal.
Az önbecsülést vagy önértékelést az én-értékesség érzetével lehetne definiálni. Az önbecsülést számos dolog befolyásolja. Mindannyian rendelkezünk egy belső (alap) önérték-érzéssel, amelyet már a kora gyermekkori élményeink, tapasztalataink révén elsajátítunk. Ez főleg a szülői tükrözésből ered: a gyermek már korán megtapasztalja önmaga értékének élményét. Azonban az önbecsülésnek külső forrása is akad. Önmagunk értékességének meghatározásban fontos szerepe van annak, amire törekszünk: hogyan valósítjuk meg céljainkat, milyen kudarcokat élünk át. Az önértékelés tehát egy dinamikus konstruktum, a stabil belső alap ellenére is előfordul, hogy megbillen a mérleg. Ekkor úgy érezhetjük, vesztésre állunk önmagunkkal szemben. Ha rosszul sikerülnek a terveink, magánéleti vagy szakmai válságba kerülünk, esetleg mindez egyszerre, az nagyban rányomhatja bélyegét az önbecsülésünkre. Mit tehetünk, ha elkap a nem vagyok elég jó érzés?
Elnézőnek lenni önmagunkkal
Az önismerettel együtt érdemes trenírozni magunkat az önegyüttérzésre is. Neff (2000) definíciója alapján, meg kell tanulnunk elfogadni azt, hogy
bizonyos helyzetben olyanok vagyunk, amilyenek.
Az önegyüttérzés azonban nem egyszerű dolog. Amikor megpróbáljuk a másik iránti együttérzést kiterjeszteni önmagunkra, három akadályba ütközhetünk:
- önbírálat (Ha nem ezt csinálom...! Milyen ostoba vagyok!)
A gyakran automatikusnak tűnő gondolatok elengedésének első lépése, hogy próbáljunk meg kedvesek lenni önmagunkhoz. Gondoljuk bele, mit reagálnánk, ha egy barátunk/barátnőnk ostorozná így magát? Ha a nehézségek során is megértőek tudunk maradni önmagunkkal szemben, a későbbiek során könnyebbé válhat az akadályok leküzdése.
- izoláció (Csak én lehetek ilyen hülye...)
Tudatosítsuk magunkban, hogy nem vagyunk egyedül a problémával! Az emberi természet velejárója, hogy sorozatos kudarcok és sikerek vannak jelen mindannyiunk életében.
- negatív gondolatokon való rágódás (Nem így kellett volna.., Ha akkor....)
A megtörtént eseményekből fakadó rossz érzések eltüntetésében sokat segíthet a jelentudatosság. Ha egy lépés távolságból próbálunk rálátni saját érzelmeinkre, és objektívan szemlélni önmagunkat, megszabadulhatunk a kínzó feltételezésektől.
Ami az együttérzésből fakad, és ami nem
Az önegyüttérzés nem zárja ki az önmagunk fejlesztésére irányuló célokat és a változás lehetőségét sem, hiszen a negatív érzések akár pozitív változásra is sarkallhatnak. Az önegyüttérzés
nem önfelnagyítás, nem önelítélés és nem önbizalom.
Nem más, mint védő tényező, abban az esetben, ha a helyzetből fakadó alkalmatlanság-érzés miatt önmagunkkal szemben negatív hatásokat élünk át. Nem könnyű feladat, ám gyakorlása számos pozitív dolgot vetít előre.
Az önegyüttérzéssel magasabb érzelmi reziliencia, érzelmi stabilitás járhat együtt. Segíti a problémák több szempontból való megközelítését, és a pontosabb én-fogalom kialakítását. Az önegyüttérzés tehát támogatja a helyes önértékelés létrejöttét és annak fenntartását is.
Carl Rogers (1902–1987), a humanisztikus pszichológia egyik legnagyobb alakja terápiájában úgy vélte, az egyik legfontosabb feladat az énkép erősítése. A tulajdonságok értéke relatív, de ha megpróbálunk a pozitív élményekre és pozitív tulajdonságainkra összpontosítani, megdöbbentő értékeket fedezhetünk föl saját magunk számára. A bizalom önmagunkkal szemben kezdődik.
